A magyarok eredete

Az érdeklődés, mely a magyarok eredetének történetéhez fűződik, épen olyan régi egész Európában, mint maga ez a nemzet. Mint az Ázsiából kiözönlő néptenger utolsó hulláma a magyarok is, a hírnökhöz hasonlóan, már délkeleti Európában való első megjelenésűkkel, az eredetök és származásuk iránti kíváncsiságot olyan mértékben ébresztették föl, a milyenben külsőségök, magaviseletek és harczias szellemök Pannonia és a szomszéd tartományok akkori lakóiban félelmet és borzalmat gerjesztett. Minthogy azon különböző népelemek, melyek őket megelőzték, szintén a távol keletről törtek elő, ezért megelégedtek azzal, hogy a magyarok vándorlásának kezdő pontját is oda helyezzék; és mivel szokásaiknak egyes vonásaival és physikai jellegükkel a görögöknek a skythákról s a byzancziaknak a húnokról adott silány és bizonytalan leírásai megegyeztek: ezért majd ez utóbbiakkal azonosították, majd ezek egyenes utódainak állították őket. Bővebb geo- és ethnographiai részleteket a keresztyén művelődés ama sötét korszakából nem is lehetett várnunk. Mikor pedig e jövevényeket a Duna és Tisza mellett a keresztyénség közös köteléke, társadalmi és állami tekintetben, nyűgöt többi népeihez csatolta; akkor az ázsiai eredetökről való tudat csak mint halvány reminiscentia maradt még fenn, mert a nemzeti egyediséggel a hit ama korszakában épen oly kevéssé törődött Európa, mint például a mai moszlim Ázsia, a hol az iszlámnak befolyása alatt, a nemzeti elkülönödés — nyelv-, színezet- és származásbeli különbség daczára — csak alig állhat fenn, mert a bit a nemzetiség helyére lépett. Az imént mondottak természetesen csak a középkori Európára vonatkoznak. Ellenben a magyaroknál, kik elejétől fogva nemzeti egyediségük iránti rajongó szeretet által tűntek ki, ez az eset épen nem fordult elő; sőt hogy ezek az eredet kérdése iránt nem voltak közönyösek, ezt bizonyítja azon büszkeségérzet, a molylyel ázsiai származásukra mindenkor emlékeztek, ezt az érdeklődés, melylyel az ősi hazáról szóló, bizonyára homályos monda iránt viseltettek és bizonyos tekintetben viseltetnek ma is; ezt bizonyítja végül azon kétségtelen tény is, hogy már a XII1. és XV. században a sejtett őshazában maradt törzs-rokonok fölkeresésére kutatókat küldöttek s hogy a költészet tarka leplébe burkolt traditiókat, egészen az újkorig, megdönthetien igazaiig fényében törekedtek értelmezni. A meddig Ázsia közeli és távoli részei a Nyűgöt előtt rejtve voltak — mert hiszen a középkori utazók tudósításai csak a legközelebbi múltban találtak méltánylásra — addig önként érthetőleg, a nemzeti ábrándokon az őstörténelmi kutatás terén semmi sem ejtett csorbát; csak azon mértékben, a mint geo- és etlmographiai ismereteink köre tágult, nyomult előtérbe a vitás kérdés lassankint újabb és biztosabb formában, és a mint egyéb tudományos problémáknál, úgy itt is nemsokára el kellett válni a képzeletnek a valóságtól. Ez azonban csak a múlt század második felében történt meg.