Bari Istvánné (leánykori nevén: Simrák Ilona) (1908-2010) emlékezik vissza diákéveire. A visszaemlékezésből megtudhatjuk, hogy milyen volt az élete Ilonka néninek, aki egykor a Leőwey Klára Gimnáziumban latint tanított és az interjú idején töltötte be 100. életévét. Kiderül, hogy diákként az Egyetemi Könyvtár volt a „tanyájuk” és hogy „akiknek nem volt megfelelő körülményű lakásuk, azok üldögéltek sokat az Egyetemi Könyvtárban… nagyon sokan”. Ilonka néni vidáman emlékezik meg a kollégiumi életről, és megtudhatjuk, hogy a kollégium azelőtt bordélyház volt, ami a beköltözködés után több „bonyodalomhoz” is vezetett. Hallhatunk „elegáns” bálokról, estélyekről, ismerkedési lehetőségekről. A visszaemlékezés az ’50-es évek nehézségeire is rátér, és arra, hogy büntetésből a Leőwey Klára Gimnázimba helyezték. Hallhatunk többek között az alábbi professzorokról: Tolnay Vilmos, Vargha Damján, Zolnai Gyula, Gyomlay Gyula, Csengery János.

A felvételt Dezső Krisztina és Kokovai Szabina készítette 2009-ben.

Dr. Bari Istvánné (született: Simrák Ilona) 1908. július. 8-án született Őcsényben. A gimnáziumot Székesfehérváron végezte, majd egyetemi tanulmányait a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen folytatta, ahol 1934-ben magyar-latin szakos diplomát kapott.

Pedagógusi pályáját a Pécsi Ipari Leány középiskolában kezdte, majd 1952-től a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban tanított magyar és orosz nyelvet. Tanítványainak száma több százra becsülhető, akik előtt a neve varázsszó volt, és mindenkinek ugyanazt jelentette: a tudást – amelyet Tőle kaptak; az empátia-készséget, a toleranciát, mások megértését – amit Tőle tanultak.

Osztályfőnökként diákjait megtanította a család szeretetére, a szülői felelősségvállalásra, melyre saját életével mutatott példát. Azon kevesek közé tartozik, aki pedagógusi pályájának hosszú évtizedei alatt valamennyi tanítványát megkülönböztetés nélkül, egyforma szeretettel, törődéssel, odafigyeléssel kezelte. A tanítás szenvedélye számára az életet jelentette, idős kora ellenére, fiatalos frissességének köszönhetően még 80 éves korában is tanított a pécsi egyetemen latin szakos tanárként.

1988-ban Pécs városától „Pro Communitate”, 2004-ben pedig Rubin-diplomát kapott.

Kiváló oktató, nevelő munkája, műveltsége, intelligenciája, munkabírása, csodálatos humora, derűje, emberek iránti szeretete, példamutató magatartása tette méltóvá arra, hogy a mai napon mindezek elismeréséül 2008-ban elnyerte a pécsi „Tüke-díjat”.

««« Vissza