Lassan poroszkáltak a lovak. Szárazon sercegett a vöröses homok, amerre ellépdeltek. Bágyasztó nyári délután volt. A férfi jobban szemébe húzta a kalapját. Rezzenéstelen arccal ült a lován, egykedvűen, mint hogyha nem érdekelné senki és semmi. Olyan egyenesen tartotta a hátát, mint egy oszlop. Bármelyik fiatal megirigyelhette volna a testét. Keze alig ért hozzá a kantárhoz. Ismerte jól a lovát, és az is őt. Elég volt, ha kissé összeszorította a combját, a pompás állat máris felemelte a fejét. Olyan volt, mintha azt kérdezte volna: Na mi az, mit akarsz, mit tegyek?

««« Vissza