Japán oktatásügyéről corvina logo

Szerző: Bezdek József
Cím: Japán oktatásügyéről
Megjelenési adatok: Buschmann F. Könyvnyomdája, Budapest, 1900.

coverimage Csak negyvennégy éve annak, hogy Day Nippon népe szakított a multtal és látva a fehér faj kultúráját, annak civilizációját magáévá tenni iparkodik s máris két nyert győzelem révén oly számottevő hatalommá fejlődött, mely nemcsak a pacifikus vizeken, de másutt is érezhető. S ha igaz az, hogy Germániának a győzelmi babért a »Schulmeister«-ek hozták meg, úgy ugyanezt elmondhatjuk a japánokról is, akik az évezredes buddhista világnézetben kifejlődött mongol kultúrának nem romjain, de ma is szilárd alapján az európai eszmékkel és amerikai motívumokkal olyanná akarják a mongol műveltséget fejleszteni, mely Ázsia keleti részén élő milliókat felemeli s újra a világtörténelem szereplőivé formálja. A japánok szervezőképessége, ugyan nem prejudikálja a mongol faj arravalóságát, de mindenesetre valószínűvé teszi az a történelmi múlton alapuló hazaszeretet, melyet bizonyos khínai klasszicizmus is áthat. Ez utóbbiakról ugyan Európában szeretnek tudomást nem venni, pedig annak a népnek történetéből, melyben a császárgyilkosságok ismeretlenek, s amely négy évtized alatt a legizmosabb feudalizmusból a legmodernebb keretekbe minden rázkodtatás nélkül tudott beilleszkedni — lehet tanulni. Ismétlem a nagy fejlődést s a hadigyőzelmet csak az iskolázás intenzív voltában látom s a japáni erkölcstörvényben — a busidóban — meg abban, hogy Konfuce és Buddha tanait a szívjóság és könyörületesség vezérli. Szívjóságuk ott nyilatkozik meg, hogy a kicsinyeket három éves koruktól kezdve az óvodákban gondozzák. A gyermekeket hatéves korukban elemi iskolába adják, hol — lévén az elemi iskola 6-8 évfolyamú — iskolakötelezettségük végéig, 14 éves korukig maradhatnak az elemi műveltség megszerzése végett. Akik magasabb műveltségre kívánnak szert tenni azok a VI. elemi osztály sikeres elvégzése után, az öt évf. középiskolákba s más középfokú intézetekbe mennek. Ennek elvégzése után a főiskoIákon folytatják tanulmányaikat s csak ezután lépnek ki a közpályákra.
Kategóriák: Neveléstudomány
Tárgyszavak: Nevelés és oktatás, Nevelésügy, Japán
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék