A negyvenéves Pécsi Dalárda története, 1862-1902 corvina logo

Szerző: Haksch Lajos
Cím: A negyvenéves Pécsi Dalárda története, 1862-1902
Megjelenési adatok: Pécsi Dalárda, Pécs, 1902.

coverimage Letettem a tollat; bevallom gyöngeségemet: kimerültem. Tágra nyílt szemekkel nézvén végig ezen a negyvenéves álmon, ahogy elfordulok az előttem elvonult tarka képektől s megint magam körül látom a köznapi valót: a szédület fog el, miként elfogja ez az érzés az embert, mikor a félhomályos nézőtéren ülvén néhány negyedórán át a káprázatos, szines fényben úszó szinpadon csüng összes idegeivel, aztán lehull a függöny s megint a rendes világításban látja maga körül a szomszédait meg az egész nézősereget. Néhány negyedórai játéka a szineknek a szinpad kaleidoskopjában – mi az a káprázat ehhez a negyven éven át tartó csudás ragyogáshoz képest! Történetet írni egyszerűt, mindennapit; fősteni benne emberi szemhez simuló lágy szinekkel, változatosan itt-ott sötéttel, borongóssal is, s csak néha-néha kivillanó élénk tűzpirossal: gyerekjáték ez, mely szórakoztat; de csupa fényességet vetni a papírra, a történetírás e vásznára; fényt, amely ha itt-ott alább száll is a vakító fehér izzó pontról, még elborulásában is csak fény az, mely világit és hevít: fárasztó munka ez, mely az enyémnél erősebb kézbe való. Kérek is mindenkit, aki e könyvet átlapozza, ha talál benne erőfogyatkozást, ha talál ott homályos pontokat, hézagokat, melyek látszólag az itt megirt történetéi: ne a Pécsi Dalárda szelleméletének fogyatkozását, elhomályosulását lássa bennök, — az én szemeim gyöngeségének tulajdonítsa azokat, az én szemeim kimerültségének, melyek már ott is vibráló foltokat láttak, ahol pedig fény világolt. De a magam Írásának gyöngeségét ezennel beismervén örömmel iktatom ide hálámat Cziglányi Béla pécsi kir. Ítélőtáblai biró iránt, akit atyamesteremként tisztelek és aki barátságával tisztelt meg engem, s aki az én irásom szegény volta miatt szenvedett kárát e történet olvasóinak bőven pótolja e könyv legfényesebb lapjaival, melyeken — az én {ölkérésemre — a Pécsi Dalárda külföldi útját Írja le, mint erre egyedül hivatott. Súlyt helyezek annak kijelentésére is, hogy a mi a lelkem fárasztó munkáját még nehezebbé tette: ott lebegett előttem folyton a történetiró nagy kötelessége, a tárgyilagosság, mely — mikor a lelkesedés tűzszekere, mely ezeket a héroszokat negyven éven át vitte föl ad astra, engem is a magasba ragadott, — olyankor leszállnom kényszeritett a földre, nehogy utóbb magam kerüljek még a csillagoknál is följebb. De tudtam kötelességemet és teljesítettem is azt. Megírtam mindent, ahogy kaptam: jót és roszat, erényt és hibát egyaránt; a hibából el nem vettem, az erényhez hozzá nem tettem. De ki tudja be hibámul, hogy a roszat antracen-tintával Írtam, a jót pedig — a szivem vérével? Követ ezért ki vet reám, mikor a Pécsi Dalárda és én egyazon város szülöttei vagyunk; akinek épp azon évben, mikor a Pécsi Dalárda első zsöngedala megcsendült a mi égboltozatunk alatt, ugyanakkor csendült meg bölcsője fölött a szülőanya első altató dala.
Kategóriák: Helytörténet, Ének, zene
Tárgyszavak: Pécs története, Pécs (Baranya megye), Dalcsarnok, Koncertterem, Hangverseny
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék