Neveléstörténet és szellemtörténet corvina logo

Szerző: Kornis Gyula [Kremer Gyula]
Szerkesztő: Fináczy Ernő [Felsővisói Fináczy Ernő]
Cím: Neveléstörténet és szellemtörténet
Sorozatcím: Értekezések a filozófiai és társadalmi tudományok köréből, 4/4.
Megjelenési adatok: Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1932.

coverimage A neveléstörténet is, mint minden történeti kutatás, az emberi multnak, mint egységesen összefüggő egésznek egyik részét, egyik oldalát iparkodik rekonstruálni. De vajjon mit bocsát át a neveléstörténet a maga kapuján, amikor a multnak rengeteg szétszórt tárgyi és írásbeli emléke, dokumentuma, adata tárul föl előtte? E kérdésre nyilván ez a válasz: a multnak mindazta mozzanatát, amely a nevelésre vonatkozik. A kiválasztás mérővesszeje a nevelés. Annak tehát, aki a nevelés történésze akar lenni, természetesen már elve, történeti vizsgálata előtt, tisztában kell lennie a nevelés fogalmával, hogy ennek ismertetőjegyeit alkalmazhassa a történet nyers anyagára. A nevelés eszméje tehát már előre megszabja a neveléstörténet anyagát, viszont ebben az anyagban már immanens módon bennrejlenek azok az irányvonalak, amelyek szövődménye a neveléstörténet struktúrája. A nevelés a meglévő kultúrjavak átszármaztatása a következő nemzedékre, hogy ezeket ne csak megőrízze, hanem tovább is fejlessze. Az első kérdés tehát az, vajjon mit értünk kultúr javakon, melyeket a nevelés továbbörökít nemzedékről nemzedékre? A nélkül, hogy most itt a kultúra fogalmát mélyebben elemeznők, megállapíthatjuk, hogy egy-egy kor kultúrjavain értjük vallását, világ- és életfelfogását, szaktudományait és filozófiáját, erkölcsi és jogi kódexét, politikai életformáit és szervezetét, művészetét és irodalmát, gazdasági és technikai formáit. A nevelés története azt vizsgálja elsősorban, vajjon hogyan, milyen eljárásmódok vagy intézmények útján származtatják tovább az egymásra következő nemzedékek ezeket a kultúrjavukat? Micsoda részt vesz ebben a munkában a család, a kisebb-nagyobb társadalmi közösség, az állam, az egyház, az iskola? A neveléstörténet tehát először a nevelésnek egy-egy korszakban lefolyó tényleges módját és rendjét, a nevelési eljárásokat és intézményeket vizsgálja.
Kategóriák: Filozófia, Neveléstudomány
Tárgyszavak: Neveléstörténet, Szellemtörténet
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Védett tartalom, csak terminálról érhető el.

Tartalomjegyzék

Borítólap
Címlap
1
I.
3
II.
10
III.
16
Hátlap
21