Bevezetés a filozófiába corvina logo

Szerző: Pauler Ákos
Cím: Bevezetés a filozófiába
Sorozatcím: A Pantheon ismerettára; [8].
Megjelenési adatok: Pantheon Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1921.

coverimage Gyakran halljuk azt a véleményt, hogy a szaktudományok mellett, aminő például a matematika, fizika, kémia,biológia, tapasztalati lélektan stb.fölösleges külön filózófiai tudományt felvenni. Hiszen ami tudományosan megismerhető, azt épp ezek a diszciplinák vizsgálják, ami pedig megismerhetetlen, mint a végső okok, a világ legbensőbb lényege stb., arra nézve hiába szervezünk egy külön, úgynevezett bölcsészettudományt, az ezáltal sem válik megismerhetővé. A filozófia sohasem lehet oly értelemben tudomány, mint a matematika vagy a kémia, amit eléggé bizonyít a bölcselet történetének sajátos jellege. 'A szaktudományok több évszázad, némelyike több ezer év óta folytonosan haladnak, mert az egyik búvár a megelőző kutató ered- ményeire épít, de a filozófusok mindegyike előlről kezdi felépíteni állítólagos tudományát. A filozófia múltja nem is mutatja valamely szerves fejlődés képét, aminőt a szaktudományok történetében ismerünk fel, hanem egymásnak ellentmondó, sőt egymást nagyrészt ügyeimen kívül hagyó elméletek össze-visszaságát képviseli. Ezekben pedig oly kevéssé mutatható ki valamely irányban való haladás, hogy a mai bölcselő is még vitatkozik Arisztotelesszel, világos jeléül annak, hogy e téren biztos, több kutató közös .működésével létrejövő eredményekről szó sem lehet. Bármennyire elterjedt még a tudomány embereinek körében is e vélemény, alaposabban szemügyre véve, felületesnek és tarthatatlannak bizonyul.
Kategóriák: Filozófia
Tárgyszavak: Filozófiatörténet
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék