Vázlatok Magyarhon népéletéből corvina logo

Szerző: Prónay Gábor
Cím: Vázlatok Magyarhon népéletéből
Megjelenési adatok: Geibel Armin, Pest, 1855.

coverimage Azon szokások és sajátságok, melyek a’ népéletben magyar országban századok óta fenállanak, ősidők hagyományai, ‘s ez által a’ hon előtt nagy becset ‘s kedvességet nyertek. Nem lesz tehát érdektelen, több nép-barátra nézve, azokkal közelebbről megismerkedni. Ugyan ezért, szerintem czélszerúen cselekszem, ha a’ magyar szövegen kívül, még egy németet is bocsátok az olvasó közönség elébe: mert, a’ külföldre, különösen némethonra nézve, minden esetre érdekes marad, ismérni sajátságait azon országnak, mely még kevéssel ez előtt nem hogy ismérve lett volna, de sőt meglátogatva is alig lévén, mindössze a’ gözhajozás és vasutak létesülése óta látszik mintegy közelitve lenni azon országokhoz, melyektől nagy részben, egykor, mivelödését nyerte, ‘s hogy valóban mennyire növekedjék az irántai részvét, azt, számos idegenek-általi jelenlegi gyakorta látogatása tanúsitja. Kimerítő rajzot adni az itteni szokások s jellemekről nem volt szándékom; mind e' mellet is azonban kettős czélt óhajtottam munkámmal elérni. Egy részről t. i. fentartani, az utókor számára a’ jelenlegi népéletnek némely vonásait; a’ mennyiben a' népek szokásaiból, az, Európát körül-hálózó vasút-vonalok által, sok talál majd elenyészni vagy összevegyülni; 's egyszersmind azokat, 25 a' legjelesebb honi művészektől készített életrajzi képekből álló, egy mellékletben, szemlélhetőkké is tenni; más részről pedig, több a' népek szokásait kedvellőknek, és több főrendü köröknek időtöltést szerezni, mit ha elértem, törekvésem dúsan van jutalmazva.
Kategóriák: Néprajz, Történelem, Életmód, Gasztronómia
Tárgyszavak: Néprajz, Népélet
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék