Az ember származása corvina logo

Szerző: Laing, Sidney Herbert
Cím: Az ember származása
Alcím: A megczáfolt darwinismus (Darwinism Refuted) czimü tanulmánya után forditva
Sorozatcím: Házi könyvtár. VIII.
Fordító: Michalek Manó
Megjelenési adatok: Szent István Társulat, Pest, 1872.

coverimage A természettudományok terén való észleléseknél régibb búváraink mindnyájan, mint szintén korunk tudósainak is nagy része, az inductiv módszerrel éltek és élnek, melynélfogva kutatjuk a természeti jelenségeket s azon föltételeket, melyek mellett azok valósulnak; s ha aztán úgy tapasztaljuk, hogy hasonló körülmények közt mindig hasonló jelenségek mutatkoznak, ebből törvényekre következtetünk, melyek azon jelenségekre természeti szükségességgel hatnak, s észszerüleg hihetjük, hogy ugyanazon okok jövőben is hasonló eredményeket szülnek. Így p. o. ha almamagot vetünk, a földnedvesség s a nap melegének közreműködésével a mag csirába megy át, a csira csemetévé, a csemete fává növekedik, mely virágzik és gyümölcsöt hoz. A gyümölcsben magra találunk, melyet bármennyiszer vessünk el ismételve, mindig almát, s nem körtét, szilvát vagy másféle gyümölcsöt nyerünk. E megfigyelésből az úgynevezett faj törvényre következtetnek az inductiv rendszer hívei. — Ha egy nemet képező külön fajok elegyülnek, ez elegyülésből úgy a növény, mint az állatországban válfajok keletkeznek. Ez által a tulajdonképi fajok nem tűnnek el, hanem csak meghatározásuk nehezíttetik meg. Általános szabály gyanánt áll: miszerint két faj különneműnek tartandó, ha vegyülvén, nem képesek tenyészképességgel biró új válfajt eredményezni. Íme ebben áll az inductiv rendszer, melynek segélyével legnagyobb természetbúváraink, Kopernik, Galilei, Kepler, Newton, Euler, Cuvier, Ampére és több mások ama nagyszerű fölfedezéseket tették, melyek nevűket a tudomány csarnokában aranybetűkkel örökítik. E módszertől újabb időben eltértek némely természetbúvárok, kiknek élén Darwin Károly áll. Darwin nem a ruhát akarja az emberhez szabni, hanem az embert a ruhához. Ö nem az észlelt jelenségekből, s azon föltételekből, melyek alatt azok létrejönnek, akarja levezetni a természet-törvényeket, hanem önkényes elméletet állít fel, s azt igyekszik mindenféle esetleges hasonosságok, valószínűségek és gyanítások segélyével a természet-törvények fölé helyezni. Az inductiv rendszer azt állítja, hogy minden faj már eredetében kész. Darwin, a kiválás elméletét fogadván el, tagadja a kész, a be végzett fajok létezését; szerinte a növény- és állatvilág alakjai folytonos képződésben vannak, s az így képződött alakok mindig csak válfajok gyanánt tekintendők, úgy hogy a mi millió meg millió évek előtt még mint kocsonyahal úszkált, most már Darwin személyében fürkészi a természet titkait, s ismét millió és milió évek múlva quid dicam? Deus erit!
Kategóriák: Biológia
Tárgyszavak: Darwin
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék