Szerb történelmi repertorium corvina logo

Szerző: Margalits Ede
Cím: Szerb történelmi repertorium
Alcím: I. kötet
Megjelenési adatok: Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1918.

coverimage A magyar tudományos akadémia történelmi bizottsága 1900—1902-ben kiadta a horvát történelmi repertóriumot (I. k. XXIV, 783 1. 1900. és II. k. LI. 867 1. 1902.) Ebben megírtam hosszabb-rövidebb kivonatokban a horvátoknak 1850—1900-ig folyóiratokban megjelent összes történelmi munkásságát, azaz 213 nagy kötetnek, illetőleg évfolyamnak és a bennök megjelent 1120 tanulmánynak, értekezésnek történelmi, földrajzi, régészeti, címertani, jogtörténeti stb. anyagát a források megnevezésével — az irodalomtörténetieket, nyelvészetieket, nyelvtörténetieket, néprajziakat stb. pedig csak rövidebben cimszerint emlitettem, hogy ezekről is legalább tudomásunk legyen. Ezen munkáról nagy elismeréssel emlékezik . " meg boldogult Thallóczy Lajos a Budapesti Szemlének 1900-ik évi évfolyamában, szerinte munkám közrebocsátásával a magyar tudományos akadémia a tudománynak is, a magyar hazának is fontos szolgálatot tett, Horvátország Magyarországtól 1835 óta, dacára a sok százados közjogi kapocsnak, érzelemben és szellemben majdnem teljesen elszakadt: nem értjük és nem ismerjük egymást! Horvátország művészete, költészete, szépirodalma, tudományos irodalma, különösen történetírása nálunk teljesen terra incognita — a magyar is az Horvátországban! A helyes nemzetiségi politikának alapja a közeledés, kölcsönös megértés és megismerés. A magyar tudományos akadémia a horvát és szerb történelmi repertórium kiadásával a történelmi érdeken kívül ezzel a magyar nemzet nemzetiségi politikájának is jelentékeny szolgálatot tett.
Kategóriák: Történelem, Repertórium
Tárgyszavak: Repertórium, Szerb történelem, Szerb irodalom
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék

   618. Jovánovics Zmaj: Musiczky Lucián szerb püspök és költő születésének százéves évfordulója.
435
   897. Gavrilovics Mihály: Milos Obrenovics 1821 - 1826-ig.
685