Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 1-12 az összesből: 3123

Találatok


Több mint öt éve találkozott a fenti megállapítással az autós témákkal foglalkozó lapszerkesztő Tar András, aki mottót faragott belőle, és a kitűnő szakíró Deák János közreműködésével a témából egyedülálló cikksorozatot indított útnak. Azóta az autótechnika újdonságait bemutató írásokból több mint kétszáz folytatás látott napvilágot a Magyar Hírlap hasábjain. E kötet kettőjük válogatásában 100 „csodát", az autótechnika száz újdonságát, illetve érdekes megoldását gyűjti csokorba. Az írások széles spektrumon járják körül a gépkocsit, szó esik a motortechnikáról, az erőátvitelről, a biztonságról, a kényelemről, a mobil informatikáról és sok más egyébről is. Természetesen csak olyasmiről, ami már megvalósult, vagy ami a sorozatgyártás küszöbén áll. Ezek a megoldások jól mutatják, hogy a gyártók milyen úton haladnak, mely prioritások mentén gondolkoznak, fejlesztési szempontból mit tartanak fontosnak, s merre kívánnak tovább lépni. A legérdekesebbek természetesen azok a technikai megoldások, amelyek gyorsan valósággá válhatnak és amelyekkel már akár holnap találkozhatnak az autóvásárlók kedvenc szalonjaikban. A Summit Motors Hungary Rt. - a Nissan magyarországi vezérképviselete - ezért határozta el, hogy támogatja a könyv kiadását. Meggyőződésünk, hogy az autózás iránt szakmailag mélyebben érdeklődők számára különleges …
Tovább a műhöz
Ez év decemberében száz éves népoktatásunk alaptörvénye, az 1868-as XXXVIII. törvény. A törvény megalkotása és szentesítése, folytatása és betetőzése a köznevelés országos rendezését, törvénybe foglalását sürgető törekvéseknek. Ugyanakkor kompromisszum is, mert mellőzte 1848 forradalmi örökségét. E kompromisszumból eredő hiányok, hibák nyomait 80 éven keresztül viselte magán a magyar közoktatás és amelynek ballasztjától, az egyházi iskolák káros örökségétől csak a felszabadulás után tudott végleg megszabadulni. Mindezek ellenére a törvény megalkotásának az a legfőbb értéke, hogy a magyar történelemben először adott lehetőséget a népoktatás országos rendezésére, az oktatás egységesitésére. Ilyen történelmi visszapillantásnál nem szabad azonban figyelmen kivül hagyni, hogy különböző erők akadályozták a törvény érvényesitését, s a visszahúzó erők nem engedték teljesen érvényesülni az eötvösi koncepció haladó mozzanatait. A törvény az európai haladás mértékével mérve is jelentősnek mondható. Az általános (egyetemes, országosan mindenkire kötelező) tankötelezettség elvét tizenkét évvel Anglia és tizennégy évvel Franciaország előtt emeli törvényerőre." A legátfogóbb jogszabály a későbbiek során sokat vitatott hézagossága ellenére is. A soknemzetiségű Magyarország népoktatását szabályozó törvény korabeli birálői és …
Tovább a műhöz
Tisztelt olvasó! E könyv, amelynek olvasásához éppen most kezdenek hozzá, egy óriási hibára hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a történelmi török-magyar kapcsolatokat általában oszmán-keresztény ellentétre leegyszerűsítve szokás értékelni. Annak a részletes elbeszélése e mű, hogy a mohácsi tragédiát előidéző körülmények, árulások és titkos egyezkedések 400 évvel később hogyan vezettek a Trianoni Békeszerződéshez, amely során Magyarország lakosságának és területének kétharmadát elveszítette. A szerző a feltett és fel nem tett, de a tudatunkban ott lapuló kérdésekre történelmi válaszokat ad. Ki akarta, hogy Magyarország független királyság maradjon? És ki nem akarta ezt? Kik törekedtek arra, hogy az ország Ausztria és a német tartományok védelme érdekében évszázadokra csatatérré változzon? Melyik volt az egyetlen nemzet, amelyik keblére ölelte a magyar függetlenségi mozgalmak vezetőit, Thököly Imrét, II. Rákóczi Ferencet és Kossuth Lajost? E kérdésekre a szerző részletes történelmi elemzésekkel válaszol. Végül pedig a törökök és magyarok közötti ősi rokonság tudatához útmutatásért fordulva az utolsó és legfontosabb kérdést ő maga teszi fel, bár a választ az olvasóra bízza: Valódi nemzeti érdekeinket mikor fogjuk megvédeni? Elmondhatatlan öröm és nagy megtiszteltetés számomra, hogy kedves bátyám, Cey-bert Róbert Gyula - akinek "Attila, a hun …
Tovább a műhöz
Két évvel ezelőtt nagyon elkeseredtem, amikor kiderült az inzulinrezisztenciám, és a dietetikus csak sorolta és sorolta, melyek a számomra mostantól tiltott alapanyagok, mikor és mennyit elletek. Szenvedélyem a főzés (és az evés), a programozott és kontrollált étkezés nem volt az én műfajom. Hogyan lehet mindezt egyáltalán kivitelezni, grammokat méricskélni, hogyan tudom ezt az étrendet nem csak a saját, hanem a család életébe is valamilyen mértékben „becsempészni’’^ Fogok-e én még az életben finomat enni. Ezek voltak az azonnali gondolataim. Mikor az első sokkból eszméltem, elkezdtem józanul mérlegelni a hallottakat, tápanyagtáblázatokat töltöttem le az internetről, elkezdtem rendszerezni, és ami ennél is fontosabb, elkezdtem megismerni az ételeket, az egyes alapanyagokat tápanyag-összetételük alapján. A helyzet rögtön vidámabb képet festett, hamar rájöttem, ugyanolyan változatos és FINOM ételek várnak rám ezután is, csak néhány megszokáson kell változtatnom. Száműztem a konyhámból a fehér búzalisztet, helyette teljes kiőrlésű liszteket és durumlisztet használok. Nemet mondtam a finomított cukornak, helyette természetes édesítőszerekkel sütök. Az örök érvényűnek hitt krumpli-rizs köret párost ezer meg ezer módon ki tudtam váltani zöldségekkel, teljes értékű gabonákkal, salátákkal. E szakácskönyv igen bőségesre sikerült desszertfejezete pedig azt mutatja, az …
Tovább a műhöz
Négy éve már, hogy kezdetben orvosi előírásra, ma pedig már a világ legtermészetesebb dolgaként a 160 g-os szénhidrátdiéta módszere szerint étkezem. Igazán nem is kellett ilyen hosszú idő, hogy kiűzzem az életemből a „rossz” szénhidrátokat, természetes legyen, hogy már nem kívánom a cukrot, és ismét szuper jól érezzem magam a bőrömben. Az első fél-egy év azonban kitartást igényel. Ezt nem tagadom. Nekem sem volt könnyű. Lemondani a megszokott fogásokról, a készen kapható, praktikusnak tűnő (de minden szempontból egészségtelen) élelmiszerekről. Azonban ez nem lemondás, hiszen a finom falatoktól egyáltalán nem kell elbúcsúznunk. (Remélem, ezzel az újabb receptgyűjteménnyel ezt ismét bizonyíthatom.) Sokkal inkább bölcs döntésnek nevezném ezt az utat, amely az egészségünk megőrzésének irányába terel minket. Néhány rossz, és hosszú távon rendkívül káros beidegződésről, a finomított élelmiszerekről: főként a cukorról és lisztekről azonban tényleg le kell „mondanunk”. A kezünkbe kell venni az irányítást, hogy búcsút inthessünk a föl és le (de leginkább fel) szaladó kilóknak, az ingadozó kedvnek, a megmagyarázhatatlan fáradtságnak, levertségnek. Soha nem késő nekikezdeni! Ma már nem kell gyógyszert szednem az inzulinrezisztenciámra, az eredményeim is ezt igazolják, mindez pedig az életembe újra bevezetett sportnak (mert ezt sincs soha késő elkezdeni) …
Tovább a műhöz
..Élni csak addig érdemes, amíg a szellem él. Amíg dolgozni tudok” - mondotta Hanák Péter néhány évvel ezelőtt a szokásos keddi együttes ebédet követő kávézáskor az Európa Intézetben. Súlyos bypass-műtétre készült. Előtte rosszul lett, váratlanul az a veszély fenyegette, hogy bármelyik pillanatban meghal, vagy amitől igazán félt: állapota úgy leromlik, hogy magatehetetlenül kell töltenie élete utolsó hónapjait. A műtétet végrehajtották, sikerrel. Hanák minuciózus aprólékossággal leírta a műtét folyamatát. Átélte a helyzetet, az operáló orvos lelkiállapotát is. Mint ahogy egész életében mindig is átélte a vele együtt élők, vele együtt dolgozók lelki tusáit, igyekezett megérteni szempontjaikat. Szenvedélyes kis írásmű keletkezett a műtét leírásából. Mint ahogy szenvedéllyel írt az osztrák-magyar kiegyezésről, az 1848-as forradalomról, az I. világháborús katonalevelek íróiról és olvasóiról. Utolsó éveit kívánságának megfelelően élte le, úgy, mint az előző évtizedeket. Reggeltől estig rohanásban. Szellemi rohanásban: versenyben az idővel, újabb és újabb kutatói-írói élmények után. És rohant, versenyt futva térrel, idővel: egyik konferenciáról a másikra, megismerni mások nézeteit, kutatási eredményeit, ütköztetni mások felfogását a sajátjával. Soha nem mondva le arról az elvről: az emberiség tudása és gondolkodási kultúrája úgy …
Tovább a műhöz
Sok viszontagság után s ezer veszély közt, megfogyva bár de törve nem, elért e törekvő csapat gimnáziumi pályafutásának végpontjához. Voltaképpen csak egy átszálló állomáshoz. Hiszen továbbra is a tudományok széles vágányain fognak haladni. Azomban szétoszlanak, megválunk egymástól. Mert Önök más vonatokba szállnak és fővonalokon fognak robogni, én pedig maradok a régi viczinálison fékező. Még nem hurczolkodtak ugyan ki a mi waggonjainkból, de mint testület velem a mai napon utoljára találkoznak. Ez órában tehát búcsúzni akarok Önöktől, kedves ifjak. Egy pillantást vetek a múltba s egyet a jövőbe. ❖ Öt éven át osztoztunk szerencsében és balsorsban. Kitanulmányoztuk egymást, összeszoktunk. És én épültem, valahányszor mélyebben betekinthettem szívükbe. Gyönyörűséggel szemléltein gondolkozásmódjukat, törekvéseiket, eszményeiket, egyéni vonásaikat. Nem ma hallják először, hanem sokszori ismétlés után utolszor hangsúlyozom, hogy Önök közé mindenkor a legszívesebb örömmel léptem. Ez az osztály volt az én választott népem. Ildomos magaviselet a külső érintkezésben, figyelem a magyarázat alatt, szorgalom a tanulásban, mindenek fölött pedig vallásos hitük szakadatlan bizonyítékai fűzték szívemet Önökhöz. Fogadják, kérem, férfias önbecsérzettel becsülésem és köszönetem őszinte kifejezéseit a múltakért. De többel is tartozom. Lelkem egész …
Tovább a műhöz
Volt egy kicsi kakasom, elvitte a róka. Jércém is a tavaszon, elvitte a róka. Volt egy ludam, jó tojó, elvitte a róka. Récém, tóban tocsogó, elvitte a róka. Gácsérom és gúnárom, elvitte a róka. Semmim sincsen, tirárom, vigye el a róka! (...) Baktat, kocog a csacsi, diceg-döcög a kocsi. Árok martján a liba azt gágogja: taliga, kicsi kocsi, taliga, a csacsi nem paripa! I )e csak kocog a csacsi, diceg-döcög a kocsi, csak a kerék mondja, hogy kityi-kotyi, kityi-koty, ha liba vagy, csak totyogj!
Tovább a műhöz
Felszabadulásunk harmincadik évfordulójáról a Magyar Pedagógiai Társaság szakosztályai és tagozatai méltóképpen megemlékeztek. Titkárságunk javaslatára elnökségünk úgy határozott, hogy az ünnepi évben adjon ki a Társaság olyan tanulmánykötetet, mely hűen tájékoztat az elmúlt három évtized pedagógiai erőfeszítéseiről és eredményeiről. A gyűjtemény ne csak megemlékezzék azokról, akik a korszakot végigélték, hanem nyújtson eligazítást is azoknak, akik később nőttek bele, vagy most kezdik meg hivatásuk gyakorlását. A mű rendeltetésének ilyen megfogalmazása ellenére sem gondolhattunk arra, hogy felkért szerkesztőink kritikailag értékeljék az elmúlt három évtized pedagógiájának történetét, és valamennyi jelentősebb törekvés bemutatására vállalkozzanak. Lehetőségeink ismeretében és azok határai között készíthették el olyan társasági kötet tervét, melynek tanulmányozása a tiszteletreméltó múltbeli erőfeszítések jobb megértéséhez vezet, egyben további, elmélyedőbb vizsgálatokra serkent. így kezdődött meg a gyűjteménybe bekerülő tanulmányok kiválogatása olyan munkákból, amelyeket Társaságunk mai - jelenleg is élő - tagjai, mint történetileg és saját egész munkásságuk szempontjából jellemzőket ajánlottak fel. A már nem élők munkáiból a szerkesztők válogattak. A közölt - válogatott - bibliográfia további tájékozódást tesz lehetővé …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 1-12 az összesből: 3123