Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Parmi les circonstances influançant extérieurement et intérieurement l’histoire de la Hongrie existant depuis plus de mille ans, sa situation géographique occupait une place prééminente. Ce pays, situé au centre de la partie orientale de l’Europe centrale, était en nombreaux cas scène des conflits d’aspirations au pouvoir de l’Est et de l’Quest, du Sud et du Nord. En conséquence des constellations de pouvoir extérieur, elle était souvent contrainte de concentrer son orientation politique et spirituelle vers l’Occident ou bien vers l’Orient. C’est l’orientation vers l’Occident qui était plus forte pendant des siècles du point de vue de sa durée et de son influence remarquable. Après la deuxième grande guerre mondiale la Hongrie tomba dans la zone de l’influence soviétique. Cette circonstance avait pour conséquence inévitable la prédominance, pendant un certain temps, des traits autoritaires et totalitaires de l’État du parti dans ses conditions politiques, sociales et économiques. J’en évoque quelques uns. Il Le pouvoir révolutionnaire démocratique, initié en partie d’en bas pour
supprimer les tentions et les injustices sociales antérieures, ainsi que pour liquider les survivances du fascisme, s’est modifié en une dictature de l’État du parti. Le pouvoir politique tendait à imposer à la société la prédominance d’une
idéologie unique 9 (idéocratie). Sous le signe de ce but, l’État du parti menait une …
Tovább a műhöz
Régóta ismert a szakemberek előtt, hogy az 1569 táján Erdélyen kívül is terjeszkedni kezdő antitrinitarizmus a magyarországi reformáció történetének fontos jelenségcsoportja. A fáradhatatlan szorgalmú, de egyszerre megmosolyogtatóan és elborzasztóan polemikus és elfogult Kanyaró Ferenc volt az első, aki komoly anyaggyűjtéssel, addig jórészt közöletlen, kéziratos forrásokra támaszkodva adott átfogó képet arról, miképpen hódította meg a friss szemlélettel fellépő antitrinitarizmus az Alföld és Baranya sok református gyülekezetét. A téma egy-egy részterületével más szerzők dolgozatai is foglalkoztak, sok és jelentős újdonsággal azonban csak Esze Tamás tanulmányai szolgáltak. O egyfelől a dunántúli behatolásra hozott újabb levéltári dokumentumokat, másfelől a Kanyaró által összegyűjtött adatok kritikai áttekintésére vállalkozott. Ennek során több máig aktuális észrevételt tett, legfőbb érdeme azonban talán annak hangsúlyozása, hogy az 1569-es nagyváradi hitvitával fordulat állt be a református-antitrinitárius polémiák történetében, s hogy a hitvita magyar nyelven történő megrendezése irodalomtörténeti szempontból is fontos tendenciák nyitánya volt (ezt jól illusztrálta a Válaszúti komédia újszerű értelmezésével). A hazai antitrinitarizmuskutatás történetében fordulatot jelentő Pirnát Antal-monográfia erjesztő hatása már Esze Tamás munkáiban is …
Tovább a műhöz
Míg századunk a közgazdaságtudomány gyors ütemű fejlődésének tanúja, az utóbbi két-három évtized a vállalati gazdaságtan csodálatos evolúcióját figyelheti. Ezt akár a Nobel-díjas közgazdák szakterületeivel is reprezentálhatnánk. Ebben a nemes küzdelemben sajnálatosan Európa lemaradt, a volt szocialista országokban pedig a központi irányítás értelemszerűen a makro folyamatok tárgyalását szorgalmazta. A jelen könyv ezt a keletkezett szakadékot igyekszik szerényen szűkíteni. M ivei e témakörben már jelent meg kitűnő könyv magyar nyelven (Chikán Attila: A vállalati készletezési politika, KJK 1984), könyvünk erősen "Management Sience" jellegű, vagyis nem fukarkodik gazdaságmatematikai módszerek használatával. Ebből következően a könyv olvasójáról feltételezzük, hogy rendelkezik a manapság gazdaságtudományi egyetemeken kívánatos gazdaságmatematikai (operációkutatási) intelligenciával, továbbá hallgatott néhány kurzust ökonómiából és vállalatfinanszírozásból. A könyv célja többes, melyből következően a témák feldolgozottsága nem egyenletes. Az egyik funkciója, hogy tananyagként szolgáljon néhány fejezete: ez főleg az első száz oldalra, majd a készletgazdálkodás és termelés ütemezési részekre igaz, melyeket igen gyakran esettanulmányok kísérnek. A könyv kutatási célokat is szolgál egyúttal: ezen részek feldolgozásával az olvasó megismerkedhet néhány …
Tovább a műhöz
Az emberiség történetének egyik nagy ellentmondása az a kapcsolat, ami az ember és a természet között évezredek alatt kialakult. Sok nagy gondolkodó megfogalmazta már, hogy az ember kultúrájának anyagát kezdettől fogva a - hosszú ideig kimeríthetetlennek hitt - természeti erőforrásokból merítette, mintáit a természet utolérhetetlen gazdagságú formáiból, színeiből, illataiból vette. Mégis, vagy éppen emiatt, az emberi kultúra hosszú ideje többé kevésbé mindenütt a természeti alkotások pusztulása nyomán keletkezett. A szellemileg fejletlen ember lelkében a természeti alkotások kíméletének gondolata és ezek megbecsülésének érzése természetesen még nem születhetett meg, hiszen nagyon szerény életszükségletei kielégítéséhez azok valóban korlátlan mennyiségben álltak rendelkezésre. Ez a gond hosszú ideig az emberiséget még a fejlődés előrehaladottabb állapotában sem foglalkoztatta, minden tevékenysége a természet leigázására, a nem egyszer gonosznak hitt természeti erők megfékezésére, hatásainak csökkentésére, a természet birtokbavételére irányult anélkül, hogy ennek árát, későbbi kedvezőtlen hatását felmérte, figyelembe vette volna. A természet védelmével - a mai értelemben is intézményesnek nevezhető formában - a múlt század dereka táján kezdtek foglalkozni. A helyzet azonban ennek ellenére folyamatosan romlott és még napjainkban is romlik. A környezet …
Tovább a műhöz
A természet a Földön végbement folyamatos fejlődés eredményeként az emberi tevékenységektől függetlenül kialakult és azoktól függetlenül létező jelenségek,
közegek, élő és élettelen tájalkotó elemek - alapvetően önszabályozó rendszert alkotó - összessége. Az ember önfenntartó tevékenysége során évezredek óta egyre fokozottabb mértékben használta fel a természet erőforrásait. A hasznosított erőforrásokat a természet sokáig minden gond nélkül reprodukálta, újra és újra előállította. Az utóbbi időszakban azonban a korábbi - mindig csak viszonylagos - egyensúly megbomlott. A minél nagyobb profitszerzésre törő termelés, az önfenntartástól függetlenedett, pazarló fogyasztás, továbbá az ugrásszerűen felgyorsult urbanizáció, a közlekedési és az egyéb infrastruktúrák fejlesztése során oly mértékben kerültek és kerülnek felhasználásra a természeti erőforrások, a Föld természeti alkotóelemei, hogy azok pusztulása illetve károsítása kritikus mértéket öltött. A károsodás egyes régiókban az ott élő lakosság, globálisan pedig már az emberiség létfeltételeit is veszélyezteti. Minimálisra csökkent az emberi
tevékenységektől illetve hatásaiktól mentes „természeti terület", számos növény- és állatfaj véglegesen kipusztult, évmilliók alatt létrejött természeti együttesek
visszafordíthatatlanul károsodtak. A tájépítészet-tájrendezés szakmai …
Tovább a műhöz
Ez a kiadvány a Környezetvédelmi Alap Célfeladat támogatásával készült. | Az állami feladatként irányított, szervezett és finanszírozott természetvédelem ma
már csaknem másfél évszázados múltra tekinthet vissza. Bár a természetvédelmi törekvések alapvető céljai a kezdetektől napjainkig alig változtak, a védelem meghatározó alapelvei és gyakorlati módszerei időről időre jelentősen átalakultak, s folyamatosan bővült az intézményes természetvédelem feladatköre és eszközrendszere is. A fejlődés irányát jelzi, hogy e folyamat során az egyes különleges természeti értékekre irányuló védelemről mindinkább a természeti rendszerek megóvására került át a hangsúly, s növekszik a „hivatalos” intézményrendszer és a társadalom, a lakosság aktív együttműködésének szerepe. A ma korszerűnek tekintett természetvédelem a természeti és a részben átalakított természetközeli állapotú rendszerek összességének megóvására, a természeti értékeket, a természeti erőforrásokat, az élővilág sokféleségét és a tájak kedvező állapotát fenntartó folyamatok védelmére irányul, s a védelem megvalósításában széleskörűen támaszkodik a társadalom, a gazdaság minden résztvevőjének közreműködésére. A fejlődés irányához igazodóan a magyar környezet- és természetvédelemben (is) jelentős változásokat hozott a legutóbbi évtized. Szakmai szempontból …
Tovább a műhöz
A nyelvek és különösen a nyelvek közötti átjárás lehetősége tanulmányaim kezdete óta érdekel. A nyelvtanulás számomra mindig két nyelv egyidejű fejlesztését, a két rendszer folyamatos megfeleltetését jelentette, és a nyelvvizsgákon is a fordítást tartottam a legizgalmasabb feladatnak. Később, egyetemi tanulmányaim alatt lehetőségem volt e területen magas szintű elméleti ismeretekre is szert tennem, a PTE Közgazdaságtudományi Karának ágazati szakfordítóképzése keretében. Így bár alapvégzettségem szerint közgazdász vagyok, később pedig jogi, illetve európai uniós tanulmányokat folytattam, az egyetemi évek alatt szakfordítói, majd később terminológus-tréner (ECQA) képesítést is szereztem. Ez későbbi pályafutásomat is meghatározta, hiszen egy hosszabb közigazgatási kitérő után jelenlegi oktatási és kutatási tevékenységem is a szakfordításhoz és terminológiához kötődik. A terminológia fordításban betöltött szerepét és jelentőségét már az egyetemi évek alatt megtapasztaltam. E felismerést a központi közigazgatásban eltöltött többéves munkatapasztalatom is megerősítette, ahol a fordítások koordinálásáért is felelős egység vezetőjeként folyamatos bizonyítékát láttam annak, hogy a fordítási és a terminológiai kérdések a gyakorlatban összekapcsolódnak, ezek megválaszolásához, a jelenségek
leírásához azonban nélkülözhetetlenek az elméleti …
Tovább a műhöz
Terror
- Gearty, Conor
- 1994
Miért hívunk bizonyos csoportokat terroristáknak, másokat szabadságharcosoknak? Hogyan lehet valaki egyik pillanatban terrorista, a másik pillanatban államférfi? Mi teszi a terroristákat olyan veszélyessé? Miért épp a terrorizmusnak szentelnek figyelmet az egyes kormányok, miközben az erőszak más formáira ügyet sem vetnek? A hidegháború elmúltával a liberális demokráciákat leginkább a terrorizmus fenyegeti, amelynek szervezetei minden kontinensen jelen vannak. Dél-Amerikában a Fényes Ösvény és az M-19, Európában a baszk és az ír szeparatisták, az ETA és az IRA, Ázsiában a szikhek és a Tamil Tigrisek, a Közei-Keleten pedig Abu Nidal és a Magyarországon is hírhedtté vált Carlos csoportjai. Conor Gearty, a Londoni King's College Polgárjogi Intézetének igazgatója a terrorizmus jelenségét számos megnyilvánulásában elemzi, az egyedi eseteket történelmi, politikai és társadalmi összefüggéseikben mutatja be. Nagy gondot fordít arra, hogy megkülönböztesse egymástól a tiszta terrorizmust, azaz a jelképes politikai föllépést, a gerillaháborúkat és az erőszak egyéb formáit. Részletesen szól arról is, milyen nagy árat kell a demokráciáknak fizetniük a terrorizmus legyőzéséért - ez talán a terror legkártékonyabb következménye. A Terror, ez a témát szinte enciklopédikus teljességgel tárgyaló, mégis minden kiagyalt kriminél izgalmasabb könyv hiteles beszámoló napjaink …
Tovább a műhöz
A térség, közösség és minőség fogalmának értelmezési lehetőségei kapcsolják össze azt a négy tanulmányt, amelyet a kötet közre kíván adni. Nem titkoltan nemzetközi kitekintést szeretnénk nyújtani, fogódzókat, támpontokat találni arra keresve a választ, hogy mindazon a kérdések kapcsán, amelyek a hazai térségi fejlesztés iránt elkötelezett gazdaság- és társadalompolitikai szakembereket foglalkoztatják, milyen megoldási vagy kezelési alternatívák fogalmazódnak meg az Egyesült Államokban, itt Európában közösségi szinten és az egyes országokban. A kötetben megjelenő tanulmányok nemcsak tematikailag, de nyelvezetük,
megfontolásaik, tudományos hátterük tekintetében is különbözőek. Gondolatiságukban, szövegeikben azonban mégis éppen úgy érintkeznek, illetve
oly módon kerülnek egymással is „köszönő viszonyba”, hogy együttesen jelzik gondolkodásunk vakfoltjait. Amelyek nélkül igen csekély eséllyel indulhatnánk
el… no, nem arra, amerre a tanulmányok a saját közegükben netán ajánlanák, hanem abban az irányban, hogy megfontolásaik értelmét aktuális saját
problémáinkra értelmezzük. Közös valamennyi tanulmányban, hogy változást sürgetnek saját vizsgálati területükön. Egyenként is, együttesen is változást feltételeznek a humánszolgáltatások, szűkebben a szociális munka elméletében és gyakorlatában. A közös értelmezések háttérben vélhetően az …
Tovább a műhöz
Marakulin barátkozása Glotowal egyáltalán nem abból fakadt, hogy a hivatali dolgaik szorosan összefüggtek, egyik a másikát nem nélkülözhette: Pjotr Alekszejevics utalványokat adott ki, Alekszandr Ivanovics a kasszát kezelte. A módszer ismert: Marakulin csak tintával megírja, Glotov pedig ugyanúgy csak arannyal kifizeti. És mindkettő olyan különböző és olyan más: az egyik keskeny mellű és cérnabajszú, a másik nagyon széles és macskabajszú, az egyik nézése mélyről jövő, a másiké szerteszökik. Ámde mégis barátok: egy són, egy kenyéren. Volt bennük, mindkettőjükben, valami szembeötlő képesség, valami jellegzetes, amit el se lehet titkolni, az alvó szemhéja alól is felcsillan; és amellett teljesen lényegtelen, benn valahol a pupillában fészkel-e, vagy huss a pupillából futkos ide-oda a szemgolyó körül: a szívóka, akárcsak egyfajta csáp, mindkettőnél azonos volt, és ez a szívóka nem is hogy kapaszkodott az életbe, hanem valahogy beszívott magába minden élőt, mindent, ami az élet körül él, a fűszálig, amelyik lélegzik, a kis kövecskéig, amelyik nő, és valahogy mohón szívta magába és vidáman, de valami ragályos vidámsággal. Hát ez az. No és a fiatalság - mindkettő olyan harmincas vagy harminc-egynehámy, és a szerencse - annak is, ennek is valahogy minden sikerült, és az egészség - sem az, sem emez soha nem gyengélkedett, és semelyik fogát se fájlalta, és nincs semmilyen …
Tovább a műhöz
Testvérország
- n.a.
Hol volt, hol nem volt egy igen-igen hatalmas király. Népe szerette, szomszédai tisztelték, szövetségesei ragaszkodtak hozzá; nem volt nála boldogabb uralkodó széles e világon. Az meg még csak tetézte a boldogságát, hogy amikor eljött az ideje, olyan királykisasszonyt választott magának feleségül, akiről igazán nem lehetett megállapítani, vajon a szépsége nagyobb-e, vagy az erénye tündöklőbb. Szerencsés is volt a házasságuk, kívánni sem lehetett volna jobbat. Szerették, becsülték egymást, soha egy rossz szó nem esett köztük; csak egy dolog zavarhatta volna meg az egyetértésüket; az, hogy nem született gyermekük. Ezen egy ideig búslakodtak, de a királynénak egy szép napon jó gondolata támadt: azt ajánlotta, fogadják örökbe árván maradt kicsi unokahúgát. Magukhoz vették hát a kis árvát, és csakhamar úgy megszerették, mintha a tulajdon édes gyermekük lett volna; mert ahogy nőtt, a lányka egyre szebb, egyre okosabb, egyre kedvesebb lett, igazán díszére vált az udvaruknak. Ettől kezdve azután még csak futó bánat sem borított felhőt a király meg királyné boldogságára. Pompában és bőségben éltek, minisztereik bölcsek és ügyesek voltak, udvari embereik pedig becsületesek és hűségesek. Tágas istállóikban a világ legtüzesebb, legformásabb paripái ropogtatták a zabot. Sok idegen megfordult az udvarban; mind megcsodálták a gyönyörű telivéreket, de még jobban csodálkoztak …
Tovább a műhöz