Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 193-204 az összesből: 205

Találatok


A Vállalatgazdaságtan könyv 1991-ben jelent meg első kiadásban (két papírkötéses kísérleti változat után), majd 1997-ben és 2003-ban, mindkétszer lényegesen átdolgozott változatban. Mindhárom kiadás nagyszámú változatlan utánnyomást élt meg. Az első kiadás a rendszerváltást közvetlenül követően, mondhatni a piacgazdaság hazai újraindításának hajnalán jelent meg, s mintegy bevezetés volt a fejlett országok vállalatainak működésébe. A második kiadás idején, a „Versenyben a világgal" kutatás lezárásakor már kimondhattuk, hogy a magyar üzleti szférában lényegében befejeződött a rendszerváltás, s vállalataink működését, magatartását alapvetően a piacgazdaságra jellemző működési elvek irányítják. A harmadik kiadás ismét mérföldkőhöz kapcsolódott, az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén jelent meg. Aligha kell hangsúlyozni a csatlakozás történelmi jelentőségét, sőt azt sem kell részleteznünk, hogy a piacgazdasághoz immár hozzászokott vállalatok számára is számos új elemet hozott az a tény, hogy a világ legnagyobb egységes piacán működnek. A jelenlegi, negyedik kiadásnak nincs ilyen történelmi esemény a hátterében. Napjainkban a magyar vállalati szféra küzd a világgazdaság kihívásaival és az igen nehéz hazai gazdaságpolitikai közeggel. A könyv anyagának átírását, felfrissítését azonban nemcsak a hazai makrokörnyezet változásai …
Tovább a műhöz
A Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Káránál Vállalati Gazdaságtan tanszékén 1991 és 1993 között az Országos Tudományos Kutatási Alap anyagi segítségével széleskörű kutatás folyt a Vállalati Gazdaságtan c. egyetemi tankönyv tartalmi megalapozására. Az említett három év során résztanulmányok mellett nagyobb lélegzetű anyagok is napvilágot láttak. A kutatási program záró fázisaként kialakult a tizenhárom fejezetből álló tankönyv tartalmi alapvonala és belső szerkezete. Az itt közreadott tankönyv mind tartalmi, mind szerkezeti értelemben az angolszász szakmai területen oktatott Managerial Economics típusú anyagok tartalmi hagyományait követi. A szerzők nemcsak szemlélői, hanem tevékeny részesei is voltak ama robbanásszerűen végbement szakmai specializációnak, amely az utóbbi fél évtizedben ment végbe a vonatkozó szakterületen. Ennek keretében a hagyományos Vállalati gazdaságtan tananyagból önálló diszciplínaként vált ki a Vállalati tőkefinanszrozás, A vállalati költséggazdálkodás, A munkaerő gazdaságtana, A beruházások gazdaságtana. E szakmailag elkerülhetetlen specializáció és fejlődő belső munkamegosztás ellenére is igény mutatkozott egy teljesen új alapokra helyezett Vállalati gazdaságtan megszerkesztésére. Az anyag tematikailag négy szerkezeti egységre tagozódik. Az első a vállalatelmélet ismereteit, a vállalat és környezete közötti …
Tovább a műhöz
Elfogyott az első kiadás. Pár ezren megvették, néhány ezren el is olvasták, vizsgáztak belőle, utánanéztek a kisebb esettanulmányoknak, elgondolkodtak. Ha egyetemi hallgatók, talán elindított valamit az informatikáról és annak vállalati szerepéről való gondolkodásban. Ha oktatók, publikáló kutatók, talán inspirálta őket továbbolvasásra, modellek felállítására, más források felkeresésére - hiszen a szerző feladata ebben a műfajban gondolatok ébresztése, „alapanyag” összeszedése és jó elrendezése ahhoz, hogy mások azután úttörő gondolatokra jussanak belőle. „A tökéletes vezető tökéletes adathiányban is elboldogul” - írtam Murphy nyomán a 3. fejezet mottójaként: nos, tökéletes vezetők nem léteznek. Akik így dolgoznak, nem sokáig vezetők - legfeljebb hasonlóan rövid karriert befutó politikusok. A világ ma adatok megszerzéséről, információszűrésről, tudásmenedzselésről, s - ezek eredményeképpen - megalapozott döntéshozatalról szól. Az információ hatékony kezelése ma hatalmat ad. Hatalom az adatok megszerzése, hatalom az információk megfelelő helyre történő eljuttatása, hatalom a szükséges tudással rendelkező emberek alkalmazása - egyaránt igaz ez a modem politikai életben, a hadviselésben, az ipari fejlesztésben, az egyéni életben, az üzlet miért lenne kivétel? A menedzserek azonban szkeptikusak és idegesek, ha ismét informatikáról beszélünk nekik, …
Tovább a műhöz
A hazai szakirodalom bővelkedik olyan értékes művekben, amelyeknek tárgya a vállalati kommunikáció egy-egy funkcionális területe, szegmense, vagy jól lehatárolt problémája. A marketingkommunikáció, a PR művelésének évtizedes hagyományai vannak hazánkban. Az emberi erőforrás menedzsment kézikönyvek is szentelnek teret a kommunikációnak. Újabbnál újabb írások jelennek meg a vállalati informatika, az információs technológia nézőpontjából is. Kevés azonban az olyan átfogó mű, amely a vállalati kommunikáció, mint rendszer teljességét, a kommunikációmenedzsment komplexitását több nézőpontból világítja meg. Márpedig átfogó látásmód nélkül nehezen képzelhető el vállalati kommunikációs stratégia, stratégiai kommunikáció - ennek szükségességét viszont tankönyvek és tanácsadó cégek sürgetően hirdetik. Ezért örvendetes, hogy 2008-ban az MTA Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottsága felkarolta a kommunikációmenedzsment témáját, és támogatta ilyen tárgyú szakmai találkozók és konferenciák rendezését. E talajból nőtt ki a Vállalati kommunikáció a 21. század elején tanulmánykötet. A kötet a vállalati kommunikáció, a kommunikációmenedzsment sokdimenziós voltára irányítja rá a figyelmet. Üzenete: szedjük ízekre, ismerjük meg a vállalati kommunikáció működésének, egyes funkcióinak, szféráinak, formáinak és eszközeinek specifikumait, majd …
Tovább a műhöz
A vállalati cél megközelítésekor alapvető kérdés, hogy milyen indítékok mozgatják a vállalati gazdálkodást. A modern vállalkozások felépítésénél abból kell kiindulni, hogy személyében és intézményesen elválik egymástól a tőke tulajdonosa és működtetése. Piacgazdaságban az a legáltalánosabban elfogadott cél, hogy a vállalati vezetés a vállalat értékének növelésére törekszik, azaz a tulajdonosok-részvénycsek jövedelmét igyekeznek maximálni. Az említeti vállalati cél előtérbe kerülését a profitmaximálás korlátái magyarázzák. A mikroökonómiai döntéshozatal marginális szabályai alapvető célnak a profitmaximalizálást tartják. Bizonyos döntési problémák megoldására kétségtelenül alkalmas a profitmaximalizálási kritérium, de mint döntő cél aligha képzelhető el, korlátái nyilvánvalóak. CD A mikroökonómia profitmaximalizálási elve alapvetően statikus, nem veszi figyelembe az idődimenziót. Ez a kritérium nem biztosít alapot a rövidés hosszútávú profit összehasonlítására. A tőkekiadásoknak centrális szerepük van a finanszírozási döntésekben s e költségek hosszútávú kihatása egyértelmű. A vállalat pénzügyi vezetése köteles állandóan vizsgálni a rövid- és hosszútávú profit közötti kapcsolatot a vállalat hosszútávú döntéseivel összefüggésben. ED A második korlát a profit meghatározásához kapcsolódik. Kérdéses, hogy a profil …
Tovább a műhöz
A számviteli törvény logikája alapján a hitel- és kölcsöntartozás összegeként minden esetben a már folyósított összeg kerülhet kimutatásra a könyvekben, illetve a mérlegben. Azonban pénzügyi szempontból a hitel inkább keretjellegű. Ez azt jelenti, hogy a hitelintézettől egy meghatározott összegig, keretig fordulhat az adott vállalkozás finanszírozási forrásért, de a folyósítás nem feltétlenül egy összegben történik meg, hanem részletekben, a szerződési feltételeknek megfelelően. A kölcsön olyan finanszírozási forrása a vállalkozásnak, amit más vállalkozás vagy magánszemély egy összegben rendelkezésre bocsátott. A kötelezettségek fogalmának pontos meghatározásához először a számviteli törvény szerinti megfogalmazással kell megismerkednünk. A kötelezettségek: - szerződésekből erednek (szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből), - pénzértékben kifejezettek, - mindkét fél által elismert tartozások, - a szállító, a vállalkozó, a szolgáltató, a hitelező, a kölcsönt nyújtó által már teljesítettek, - a vállalkozó által elfogadott, elismert szállításhoz, szolgáltatáshoz, pénznyújtáshoz kapcsolódnak. A kötelezettségek futamidejüktől függően lehetnek: - hosszú lejáratú kötelezettségek (a hosszú lejáratú kötelezettségek egy speciális formája az ún. hátrasorolt kötelezettségek), illetve - rövid lejáratú …
Tovább a műhöz
A gazdaságnak kevés olyan törvényszerűsége van, amelyről szinte valamennyi közgazdász-kutató egyformán vélekedik, de azzal, hogy a fejlődés nem egyenes vonalú, az előrehaladás során a konjunktúrát válságok követik csak kevesen vitatkoznak. Talán még abban is konszenzus van a tudósok között, hogy közel fél évszázad alatt már biztos megél egy közösség könnyebb és nehezebb helyzetet, válságot és jól-létet egyaránt. Ha pedig mindezt elfogadjuk, akkor nem lepődhetünk meg azon sem, hogy a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 1970-es alapítása óta eltelt 45 év alatt megtapasztaltuk már a bőség időszakát és az „összehúzott nadrágszíjat” egyaránt. Roppant elgondolkodtató, hogy éppen amikor a világ- és nemzetgazdaság az elmúlt fél évszázad legsúlyosabb recessziójával küzd, akkor kerül a gazdaságtudományi felsőoktatás is nehezen megoldható finanszírozási krízishelyzetbe. Hiszünk abban, hogy a PécsiKözgáz kezelni tudja a remélhetőleg csak átmeneti válságot, és a szerényebben csordogáló oktatási bevételeket képes lesz pótolni kutatási kapacitásainak minél hatékonyabb, bevételt generáló hasznosításával. A TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0005, „Jól-lét az információs társadalomban” című pályázat a Pécsi Tudományegyetem több karát érinti, összességében 15 kutatócsoport létrejöttét segítette. A projekt mindeközben kitűnő …
Tovább a műhöz
Convergence, productivity and debt: the case of Hungary We study the role of productivity convergence and financial conditions in the recent growth experience of Hungary. We build a stochastic, small-open economy growth model with productivity convergence, capital accumulation and external borrowing. Using empirically identified processes for productivity and the external interest premium, we simulate the effects of two unexpected, permanent changes on Hungarian growth. The first change is the sharp productivity slowdown starting in 2006, and the second is the tightening of external financial conditions starting in 2009. Simulating our model, we show that the empirically identified productivity and interest premium processes - along with the two unexpected permanent changes and regular i.i.d. productivity and interest premium innovations - capture the main medium-run dynamics of the Hungarian economy both before and after the global financial crisis. Running counterfactuals, we also find that the observed slowdown in GDP per capita growth was mostly driven by productivity, while the tightening of external financing conditions is important to understand investment behavior and the net foreign asset position.
Tovább a műhöz
Eljött hát ez az idő is, Tanár Úr! Valamikor régen, úgy bő 25 éve, még hallgatóként kerültek először kezeim közé emlékkötetek, melyek ugyan nem voltak tankönyvek, de egyes tárgyak esetében közkedvelten adta fel az oktató ajánlott irodalomként. Nem értettem, hogy mi végre is vannak ezek az irományok. Aztán PhD hallgatóként, illetve ifjú oktatóként már kaptam lehetőséget arra, hogy társszerzőként becsatlakozzak bizonyos írásművekbe. Kezdtem megérteni, hogy egy tudományos pályafutás végén, vagy egy kerek évforduló beköszöntével az ünnepelt számára milyen megbecsülést jelző és megható gesztus, hogy a pályatársak, volt tanítványok és barátok meglepik kollégájukat olyasvalamivel, amit csak ők adhatnak: saját gondolataikkal. Egy egyetemi oktató pályája után ugyanis nem marad épület, vagy egy szép szobor, vagy egy jól megszerelt autó, csak a gondolatai élhetnek tovább a tanítványaiban. Átlépve oktatói/kutatói/menedzseri pályám delelőjén, egyre fontosabbá válik számomra, hogy gondolatokat ültessek el mások fejében, és ezt a mintát Farkas Ferenc professzoromtól, mentoromtól, főnökömtől vettem át. Nem az a fontos, hogy ÉN mit akarok elmondani, NEKEM mi a véleményem, hanem az, hogy akinek mondom, az jobbá, többé, nemesebbé, értékesebbé váljon. A fiatal – bocsánat a régies kifejezésért – értelmiségi legfőbb erénye lehet az, hogy gondolkodik, véleményt és …
Tovább a műhöz
A most kiadásra kerülő könyv a vezetői számvitel elméleti és módszertani alapjait tárgyalja. A könyv - valamint a hozzá szorosan kapcsolódó, már megjelent példatár és feladatgyűjtemény - legfontosabb célja, hogy megfelelő alapot biztosítson a „Vezetői számvitel” tárgy ismeretanyagának megértéséhez és elsajátításához, mind a nappali, mind az esti és levelező tagozatos képzési programok esetén. Jelen kiadványunk további célja, hogy az érdeklődők széles köre számára bemutassa azokat a bachelor szintű vezetői számviteli ismereteket, amelyek a legtöbb fejlett nyugati, különösen az angolszász országok irányadó, hasonló szintű üzleti képzési programjának szerves részét képezik. A könyv feldolgozza és nagyszámú gyakorlati példán keresztül illusztrálja azokat az alapvető módszereket és eljárásokat, amelyekkel - döntően - a számviteli rendszerből nyerhető adatok bázisán támogatható a gazdálkodó egységek vezetése. Foglalkozik a költségszámvitel témaköreivel, a vezetői döntéshozatal számviteli támogatásának kérdéseivel, valamint tárgyalja az üzleti folyamatok tervezéséhez, irányításához és ellenőrzéséhez kapcsolódó vezetői számviteli technikákat és eljárásokat. A könyv eredményes használata feltételezi a számvitel elméleti és módszertani alapjainak ismeretét, amelyet - többek között - a „Számvitel alapjai” tárgy keretein belül lehetett …
Tovább a műhöz
The integration of artificial intelligence (AI) technologies into the financial sector has revolutionized traditional practices, enhancing efficiency, accuracy, and decisionmaking processes across various domains. This keynote speech explores the multifaceted applications of AI in finance, categorizing them into five distinct areas: customer service and personalization, investment opportunities, fraud detection and risk management, compliance and regulations, and operation automation. In the realm of customer service and personalization, AI-powered chatbots and robo-advisors are reshaping interactions between financial institutions and customers, providing personalized financial advice and automating routine tasks. AI's impact on investment opportunities is profound, with algorithmic trading and portfolio management leading the way. These applications leverage AI algorithms to analyze market trends, execute real-time transactions, and optimize investment strategies. Fraud detection and risk management are critical areas where AI excels, enabling financial institutions to detect anomalies and patterns indicative of fraudulent activities in real-time. In the realm of compliance and regulations, AI has emerged as a game-changer, revolutionizing processes with its advanced capabilities, including reactive compliance solutions like Know Your Customer (KYC) verification and proactive due diligence processes. Lastly, AI-driven operation automation simplifies tasks such as document …
Tovább a műhöz
A közszolgáltatások a mai ember – épített környezetben végzett – bárminemű tevékenységéhez nélkülözhetetlenül kapcsolódó háttérfunkciók. Ellátására méretgazdaságossági szempontok, illetve közösségi jellegük miatt jellemzően monopolisztikus, vagy monopol piaci környezetben kerül sor. A közszolgáltatások ellentételezése így nemcsak közgazdasági, hanem szociálpolitikai kérdés is. Magyarországon az 1990-es években az önkormányzatiság reneszánszával 400 felettire duzzadt a víziközművek száma, területileg rendkívül eltérően alakuló díjszabásokkal, majd a 2010-es évek eleji, új hazai törvényi rendelkezések egyrészt befagyasztották az akkori víz- és szennyvíz díjakat, másrészt konszolidációs, illetve állami befolyásszerzési folyamatokat indítottak el. A cikk bemutatja röviden az elmúlt 10 év releváns környezeti változásait Magyarországon. A közműadó differenciálása, a minimálbér alakulása, az anyagjellegű ráfordításokban, köztük legszélsőségesebb mértékben az energiahordozók esetében megjelenő infláció az összes víziközműnél rendkívüli kihívásokat eredményezett. Azok léptéke miatt, a működéséhez szükséges likviditás hiányában szinte az összes társaság az ellehetetlenülés határán van, valamilyen beavatkozás, például tulajdonosi vagy más formájú tőkeinjekció hiányában. A cikk röviden összefoglalja a főbb lehetőségeket, …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 193-204 az összesből: 205