Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Nem minden önmegtagadás nélkül bocsátom közre ezt a kötetet. Szerettem volna — mielőtt papírra teszem tanulmányaim eredményeit — még egy ideig gondtalanul és önfeledten elmerülni a középkor színes, mozgalmas világába; még tovább társalogni — az írásba foglalás célzata nélkül — a vitézi tettekre vágyó lovaggal, a szorgalmas céhbeli polgárral, a jókedvű diákkal, a szerzetes iskolamesterrel, a vitatkozásra mindenkor kész skolasztikussal s mindazokkal, kik írószobám csöndjében éveken át velem voltak, mikor vaskos fóliánsok lapjait forgattam. Elkalandoztam ilyenkor a képzelet szárnyain déli Olaszország festői partjaira, a nyugalmas Viváriumba, ahol tizenhárom évszázaddal ezelőtt egy öreg ember, a világi élet forgatagából elmenekülve, megfiatalodott lélekkel nyitotta meg az iskolaszerű tudomány forrásait a középkor számára; vagy elszálltam lélekben a bodeni tó bájos vidékeire, ahol már ezer évvel ezelőtt híres iskolák virágoztak; vagy felkapaszkodtam gondolatban a Hohentwiel meredek ormára, ahol Virgilius verseiben gyönyörködött réges-régen egy halhatatlan emlékű, szépséges hercegasszony; vagy felkerestem a krónikással a ködös éjszakot, ahonnan a „skót barátok" indultak ki európai körútjokra s ahonnan egy nagy tanító hozta magával azt a mesterséget, mellyel utóbb művelődésre késztette a tudatlan frank népet; vagy elvittek gondolataim a bölcseség királyi …
Tovább a műhöz
Napjainkban erőteljesen megnőtt a társadalom érdeklődése a közoktatáspolitikai kérdések iránt. Teljesen érthető ez, mert alig van olyan magyar család, melynek életét valamilyen módon ne befolyásolná közoktatás-politikánk alakulása. Legtöbben úgy vannak kapcsolatban az intézményes neveléssel, hogy valamely hozzátartozójuk (gyermekük vagy felnőtt családtagjuk) iskolába jár. Oktatáspolitikánk alakulása azonban a közvetlen személyes érdekeltségtől elvonatkoztatva is foglalkoztatja a társadalom tagjait. Sokan teszik fel a kérdést: oktatásunk megfelelően biztosítja-e társadalmi létünk folytatását, elősegíti-e, hogy az utánunk következő nemzedék társadalmi forradalmunk örököseként a fejlett szocializmus megvalósítójává, a kommunizmus építőjévé váljon? Segíti-e oktatáspolitikánk népgazdaságunk folyamatos fejlődését? Eléggé felkészült-e az oktatásügy a fejlett szocializmus műszaki, gazdasági alapjai megteremtésének szolgálatára? Megtanul-e ifjúságunk helyesen élni? Hozzájárul-e oktatáspolitikánk, hogy a szocialista életmód uralkodóvá váljon a felnövekvő nemzedékben? Az oktatáspolitika iránti érdeklődés tehát egybekapcsolódik a társadalomban a jövőért érzett felelősséggel. Ezért válik mindinkább igazzá, hogy ma a közoktatás-politikus fogalma mind tágabbá válik, mind többen érzik szükségességét, hogy oktatáspolitikai kérdésekben véleményt …
Tovább a műhöz
Fénelon François de Salagnac de la Mothe 1651 augusztus 6-án született Perigordban, a Fénelon kastélyban. Cahorsban, majd Párisban végzett tanulmányok után a párisi Saint-Sulpice papnevelő intézetbe lépett, hogy jövő élethivatására előkészüljön. Még egészen fiatal lelkipásztor volt, amikor a református vallásról a katolikus Egyházba visszatért nők részére alapított Nouvelles Catholiques igazgatója, majd több belföldi hittérítő szervezet irányítója lett. Ezen tevékenysége közben látott bele oly mélyen a női lélekbe, hogy 1687-ben megírhatta a De l’éducation des filles című művét. Ez a munka olyan hírnevet, szerzett neki, hogy két évvel annak megjelenése után a burgundi hercegnek, XIV. Lajos unokájának gondozásával megbízott Beauvilliers hercege meghívta őt annak nevelésére. A kis herceg makacs, indulatos, durva, a kegyetlenségig vad, Saint-Simon állítása szerint valóságos emberi szörny volt. Fénelon minden idejét vele töltötte, minden istenadta képességét és tudását latbavetette és csodát művelt vele. A pokoli jellemből szelíd, nyájas, türelmes embert nevelt, aki a legkomolyabb elhatározással készült elő a származásával járó magas küldetésre. Ennek a nevelői munkának emléke Fénelonnak a Télémaque című örökéletű műve. Fénelon 1695-ben Cambrai érseke lett. Ebben a méltóságban fejezte be gazdag munkásságú életét 1715-ben.
A leányok …
Tovább a műhöz
A magyar pedagógia történetének egyik legújabbkori, de lényeges fejezete a magyar gyermektanulmányi mozgalom. Az a száz esztendő, amely a gyermek iránti pedagógiai érdeklődésből táplálkozik, abból a szemléletből indul ki, hogy a gyermeket meg kell ismerni. Ez a pedagógus legalapvetőbb feladata. A szülő együtt él
a gyermekkel, ismeri minden lépését, fejlődésének mindennapjait. De a pedagógus, ha ugyan van érzéke a rábízott gyermekek megismeréséhez, nem nélkülözheti a pedagógiai, biológiai, pszichológiai ismereteket, amelyek elvezetik a gyermekek és a gyermekcsoportok, osztályok testi-lelki, értelmi, erkölcsi állapotának ismeretéhez. Az úttörők mind a külföldi, mind a hazai pedagógiai irodalom tanúsága szerint abban hoztak újat, hogy ezt a pedagógiai munkához nélkülözhetetlen
ismeretet nem csak ösztönös, vagy a tapasztalatra épített rutinmunkának tekintették, hanem a korok változásával együtt változó gyermeki problémák megismerésében és a tanulók felnőtté válásában, nevelésében módszeresen jártak el, és testi, lelki, értelmi fejlődésében a tényekre építve segítették a felnőtté válás útján. Egységesen vallották, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt, minden gyermek külön személyiség, másképp viszonyul a körülötte lévő valósághoz. A modernkor pedig nagyon sok olyan kihívást produkált és produkál, amelyben nem lehet magárahagyni a gyermeket. Ezt …
Tovább a műhöz
A magyar közoktatásirányítás, különösen az iskolafelügyelet fejlődésének történeti áttekintése
- Mezei Gyula
- 1979
A magyar pedagógiai közélet egyik új vonásaként jelentkezett a közoktatási irányítás és a munkahelyi pedagógiai vezetés helyzete, gondjai, lehetőségei iránt élénk és széles körü érdeklődés. A közoktatási irányítás kérdéseinek előtérbe kerülése ma már világjelenség. Elsősorban és alapvetően azért, mert soha egyetlen történelmi korszakban sem volt annyira az érdeklődés előterében az intézményes nevelés, mint napjainkban. A modern kor körülményei, a tudományos-technikai forradalom kibontakozása nyomán kialakuló új nevelési követelmények mind általánosabbá teszik az iskolai nevelés hatásfokának vizsgálatát. A mai és különösen a holnapi, a távlati szükségletek tükrében távolról sem optimális hatásfokkal működő iskolák, a "gyorsuló idők" sodrában lemaradó oktatási rendszerek és nevelési intézmények egyre több kritikai észrevételt váltanak ki világszerte. A nyugati országokban kialakuló pedagógiai konfliktus-helyzet, a "nevelésügy világválságaként" megjelölt mai állapot a "pedagógia forradalmának" sürgetését indikálta. A bizonyos mértékig csődhangulatot idéző minősítések érthetők azon a társadalmi talajon, abban a pedagógiai közegben, amely mintaszerű precizitással dolgozta ki társadalmi eszményeinek legmegfelelőbb nevelési elméleteket, hogy azután segítségükkel felnevelje a nevelőiből tökéletesen kiábrándult, az uralkodó …
Tovább a műhöz
A magyar művelődés letűnt eszményeit és megvalósításuk eszközeit kutatva, munkám célja: kidolgozni ezek alapján a magyar kultúrpolitika történeti öntudatát. A kultúra lényegében valamely kor szellemét kifejező életforma. Ez koronkint eléggé egységes, mert benne a szellemi élet valamennyi ága egymással szorosan összefügg, a kultúra egyes
mozzanatai az egészet tükrözik és viszont. A kultúra mozzanatai pedig a vallás, tudomány, erkölcs, politikai és társadalmi élet, művészet és irodalom, gazdaság és technika. Ezek a kultúra történeti morfológiájának is állandó jellemző
elemei, amelyek tartalmi szempontból koronként változnak ugyan, de formailag, mint a szellemi élet tényezői, az emberi
szellem örök szerkezetének mindig jelentkező vonásai. Tudatos irányításuk és formálásuk a kultúrpolitika. Ennek természete megint magának a kor világnézetének, értékfelfogásának, szellemi entelecheiájának egyik legjellemzőbb vonása. A magyarság szellemére is legjobban annak vizsgálata derít fényt, vájjon milyen művelődési eszményeket tűzött maga elé, a szellem milyen életformái lebegtek előtte? milyen eszközökkel iparkodott ezek megvalósítására? más szóval:
vájjon milyen törekvések nyilvánulnak meg a nemzet kultúrpolitikájában? A tudományos futurizmus csak a jövőt, legfeljebb a jelent tartja méltónak a vizsgálatra, mert attól fél, hogy a folytonos hátratekintés, a …
Tovább a műhöz
A magyar művelődés letűnt eszményeit és megvalósításuk eszközeit kutatva, munkám célja: kidolgozni ezek alapján a magyar kultúrpolitika történeti öntudatát. A kultúra lényegében valamely kor szellemét kifejező életforma. Ez koronkint eléggé egységes, mert benne a szellemi élet valamennyi ága egymással szorosan összefügg, a kultúra egyes
mozzanatai az egészet tükrözik és viszont. A kultúra mozzanatai pedig a vallás, tudomány, erkölcs, politikai és társadalmi élet, művészet és irodalom, gazdaság és technika. Ezek a kultúra történeti morfológiájának is állandó jellemző
elemei, amelyek tartalmi szempontból koronként változnak ugyan, de formailag, mint a szellemi élet tényezői, az emberi
szellem örök szerkezetének mindig jelentkező vonásai. Tudatos irányításuk és formálásuk a kultúrpolitika. Ennek természete megint magának a kor világnézetének, értékfelfogásának, szellemi entelecheiájának egyik legjellemzőbb vonása. A magyarság szellemére is legjobban annak vizsgálata derít fényt, vájjon milyen művelődési eszményeket tűzött maga elé, a szellem milyen életformái lebegtek előtte? milyen eszközökkel iparkodott ezek megvalósítására? más szóval:
vájjon milyen törekvések nyilvánulnak meg a nemzet kultúrpolitikájában? A tudományos futurizmus csak a jövőt, legfeljebb a jelent tartja méltónak a vizsgálatra, mert attól fél, hogy a folytonos hátratekintés, a …
Tovább a műhöz
A magyar neveléstörténet első kézikönyvét, első nagyobb lélegzetű szintézisét tartja kezében az olvasó. 1945 után ebből a tárgykörből csak rövid, vázlatos összefoglalók készültek: nagyobbrészt egyetemi, főiskolai jegyzetek vagy tankönyvek, a pedagógus-képzés számára. Ezek közül a legjelentősebb rövid összefoglalást — amely elsősorban bibliográfiai melléklete miatt máig nélkülözhetetlen a neveléstörténeti kutatásban — negyedszázaddal ezelőtt adták ki, és már csak szűk terjedelménél fogva sem elégíthette ki a régóta jelentkező igényt egy magyar neveléstörténeti kézikönyv iránt. Mint minden tudománynak, a neveléstörténetnek is szüksége van a részletkutatások után olyan szintézisre, amely nemcsak általánosíthatja a már elért részeredményeket, hanem tudatosan áttekintve az egész tudományág területét, rámutat a kutatás fehér foltjaira vagy aránytalanságaira is, tehát segíti a további vizsgálatokat, befolyásolva azok jövőbeli tárgyválasztását és irányát. A magyar neveléstörténet kutatói az elmúlt évtizedekben értékes részeredményeket értek el. Szép számban születtek olyan tanulmányok, összefoglaló művek is, amelyek egyrészt új megvilágításba helyezték a korábbi kutatások során felhasznált források tényanyagát, másrészt új, eddig feltáratlan források felhasználásával egészítették ki eddigi ismereteinket a régebbi korokról. …
Tovább a műhöz
*A magyar nevelés története" 1988-ban, a Tankönyvkiadó gondozásában megjelent I. kötetének folytatásaként nyújtjuk át e munkát az olvasónak. Sajnáljuk, hogy a Tan-könyvkiadó nem tudta folytatni a következő kötet megjelentetését, így csak társadalmi támogatással és szerényebb külsővel tudjuk a H. kötetet kiadni. Az 1980-as években elkezdett kutatásokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Neveléstörténeti Kutatócsoportja továbbfolytatta, és így kerülhetett most sor a H. kötet megjelenésére. Reményeink szerint a befejező III. kötet előreláthatólag 1994-ben jut az olvasó kezébe, ha a kiadáshoz szükséges anyagi, feltételek megteremtődnek. A befejező kötet a két világháború közötti időszak, valamint az 1945 utáni változások neveléstörténeti összefüggéseit tárgyalja, figyelembe véve a történeti kutatások legújabb eredményeit. Reméljük, hegy ezt a II. kötetet a szakmai közvélemény, a pedagógus társadalom, valamint az egyetemi és főiskolai hallgatók érdeklődéssel fogadják. Az egyes fejezetek megírására a korszak legkiválóbb kutatóit nyertük meg, ez már önmagában is biztosíték a tudományosság alapvető követelményeinek érvényesítésére. A korszak, amellyel a H. kötet foglalkozik, neveléstörténeti szempontból nem a. békés fejlődés időszaka. A kiegyezés, az Eötvös utáni időszak, a polgári fejlődés jelentős reformok …
Tovább a műhöz
A magyar neveléstudomány terén folyó osztályharc, amely a felszabadulás óta éleződött ki és amely a szocializmus felé megtett minden lépéssel egyre élesebbé válik, most igen fontos fordulat előtt áll. Az eddig eltelt időszak egyik legjellemzőbb sajátsága az volt, hogy ennek tartama alatt különböző burzsoá-imperialista nevelés-»elméletek« a maguk nevében, csak éppen demokratikusnak álcázva vívták a harcot a magyar nevelésügy birtokbavételéért és, ha nem is nyíltan, de lényegileg a szocialista neveléselmélet és nevelési gyakorlat ellen. Ez az időszak most lezárul. Azért zárul le, mert Pártunk politikai, gazdasági és ideológiai fronton kivívott győzelmei megteremtették a feltételeket az ellenséges nevelés-»elméletek« felszámolásához is. Amellett nem valami új frontszakasz még előttünk álló kiépítéséről van itt most szó. Pártunk kezdettől fogja vívja a maga küzdelmét ezen a téren. Ha a Párt nem vetette volna fel — elméleti síkon is — a magyar nevelési gyakorlat legdöntőbb kérdéseit, mint pl. a marxizmus-leninizmus érvényesítését az oktatásban, a helyesen értelmezett magas követelmények elvét, a szocialista hazafiságra való nevelést, a természet tudományos képzés elmélyítését, a rend és fegyelem kérdését, ha nem kezdeményezte volna — elméleti síkon is — a harcot a klerikális, az avantgárdista és a burzsoá-»liberális« (az imperializmust …
Tovább a műhöz
Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi minister úr Ő Nagyméltósága múlt évi márczius hó 5-én 64,126/94. sz. a. kelt rendeletével abban a megtisztelő megbízásban részesített, hogy a millennium alkalmából a magyarországi középiskolákat rövid tájékoztató műben ismertessem. Minthogy hosszabb idő óta foglalkozom középiskoláink történetével, s mai állapotukat hivatalos gyakorlatból ismertem meg, tán szabad Volt hinnem, hogy e feladatra a sikernek nem minden reménye nélkül vállalkozhatom. Középiskoláink történetéből a legjellemzőbb vonásokat néhány íven kiemelni és megértetni, vagy a mai szervezet számtalan alkotó részeit kellőképen kiszemelni és csoportosítani, fáradságos és kényes munka. Ha netán a szerkesztés magasabb követelményeit minden igyekezetem mellett sem sikerült a kívánatos mértékben megvalósítanom, annak oka egyéni fogyatkozásaimban, de bizonyára a rendelkezésemre álló anyag bőségében és a tér korlátoltságában is rejlik. E kis dolgozat alkalomszerűsége kizárja a mások nézeteivel való polémiákat, nemkülönben az önállóságnak vezérelvül kitűzését. Mindamellett középiskoláink ismerőjének figyelmét hihetőleg nem fogják kikerülni a feldolgozás módjában s az egyes intézmények paedagogiai méltatásában nyilvánuló azon szempontok, melyeket a magaméinak vallhatok, valamint a történeti áttekintésnek azon szakaszai, melyek saját levéltári …
Tovább a műhöz
A hazai közoktatás újabb történetének nincsen egyetlen korszaka sem, mely jobban megragadná figyelmünket, mint Mária Terézia uralkodásának ideje. Ekkor megy végbe a nevelés feladatairól táplált felfogások nagy átalakulása; ekkor fogamzik meg csirája a modern iskolának; ekkor emelkedik a tanügy vezetése országos és egyetemes elvek szinvonalára. Nem csoda, ha e tárgy oly nagy erővel vonzotta a mindnyájunk fájdalmára korán elhunyt tudós Molnár Aladárt, aki a hazai közoktatásnak az egész XVIII. századra kiterjedő történetét akarta megírni, de (mint ismeretes) csupán III. Károly uralkodásának végéig juthatott el. Mikor az 1740-ik év határát át akarta lépni, a halál kiragadta kezéből a tollat. Már közel egy évtized előtt esett tekintetem hazai történetírásunknak é területére, melyet mindeddig csak egyes iskolák monographiái foglaltak el, anélkül, hogy valaki megkísértette volna az ország egész közoktatásának ezen korbeli történetét a források alapján megírni. Ereztem a feladat nehézségeit, mert tudtam, hogy annak, ki e terület megművelésére vállalkozik, rengeteg levéltári anyagot kell átkutatnia. De lelkesített a remény, hogy hazai művelődésünk történetériek némi szolgálatot tehetnék, ha csekély erőmet e czélnak szentelem. Hozzáfogtam tehát a nagy levéltáraknak, jelesül, a kincseket rejtegető és tárgyam szempontjából kevéssé kiaknázott Országos …
Tovább a műhöz