Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Nagy feltűnést keltett Erdélyi Zsuzsanna 1975-ben megjelent Hegyet hágók, lőtőt lépék című kötete, amely archaikus népi imádságok szövegeit közli. A feltűnés elismerő volt, és méltán. A kötetben megszólaló imádságok az újdonság erejével hatottak minden művelt olvasóra, legyen az vallástörténész, irodalmár, nyelvész vagy néprajzkutató. Hasonló feltűnést keltett az elmúlt két évtizedben világszerte a Biblia tárgyköréhez kapcsolódó apokrif irodalom újrafölfedezése. Azért beszélek újrafelfedezésről, mert eltérően a magyar archaikus imádságoktól, ez az apokrif irodalom - legalább részben - mindig ismeretes volt. Sőt, voltak olyan századai a késő ókornak és középkornak, amikor ez volt a legnépszerűbb irodalma az akkor ismert világnak. Mert nem tudok arról, hogy a világirodalom két leghíresebb művét, Homéros Iliasát és Vergilius Aeneisét koptra, szírre vagy örményre lefordították volna már az ókorban, az eredetileg görög nyelven készült apokrif apostoli aktákat viszont mindezekre, sőt még más ókori nyelvekre is lefordították, s ahol csak keresztények éltek, mindenfelé olvasták őket. Hatásuk mind az ókori, mind a középkori irodalomra és kultúrára jelentős. Ennek ellenére bizonyos korszakokban ez az irodalom háttérbe szorult, olykor szinte teljesen eltűnt az irodalmi köztudatból. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy korábban nem voltak igényes …
Tovább a műhöz
Az emberi lélekről különös tekintettel annak eredetére, szellemiségére és halhatatlanságára
- Ochaba János
- 1900
A határain túlcsapongó, tehát álbölcselet, mely az Istent eszes teremtményeivel elfelejtetni törekszik, egyszersmind az embert is mélyen sérti és lealacsonyítja méltóságában, midőn lelkét önmagában vagy tulajdonságaiban, melyek szerint Teremtőjének képmása, nemcsak kétségbe vonja, hanem megokolatlanul tagadja s esztelen gúnynyal illetve az állitja, hogy az ember nem egyéb szervezett anyagnál, mely él, érez sőt gondolkodni is képes; hogy az ember és állat között csak oly külömbség forog fen, mint a milyen a több és kevesebb fogalmai között van; hogy az ember, szervezete megbolygatásával épp úgy mint az oktalan állat megszűnik létezni s csak anyaga romjai maradnak fen belőle; s hogy egyedül az önszeretet oka ama képzelődésünknek, mintha valami kiválóbb természetű lények volnánk; mely csalfa érzettel szemben a bölcseletnek feladata az embert az élő lények közös osztályába visszavezetni s arra oktatni, hogy minden csak anyag, melyen kivül más alany s egyéb állag nem létezik a földön és hogy ezen igaz tény egyedüli forrása minden bölcseségnek, erénynek és boldogságnak. Tanítja továbbá a ferde irányú bölcselet, hogy mindaz, amire testek hatnak, csak test lehet; hogy testnélkülire test nem hat; de életünkre a legnagyobb hatást eszközük nemcsak a szerves, de a szervnélküli, öntudatos és öntudatnélküli testek és elemek is; hogy a lélek valami különös, testnélküli, …
Tovább a műhöz
Az itt következő gondolatok elé a szerzőnek - egyfelől saját álláspontját tisztázandó, másfelől merészségét magyarázandó — két megjegyzést kell fűznie. E sorok írója jelen tanulmányában kifejtett nézeteit nem végleges álláspontnak, hanem csupán egy olyan munkahipotézisnek tekinti, amely a későbbiek folyamán - egy, a témában való további elmélyülés során - két szempontból is mindenképpen meghaladandó lesz: meghaladandó lesz először is azért, mert a mind magasabb rendű biológiai formák megjelenése mögötti spirituális háttér nem kapja meg benne azt a hangsúlyt, amelyet megérdemelne; másodszor pedig azért, mert a biológiai transzformizmust, vagyis a különféle organikus alakzatoknak az egymásból való kifejlődését éppúgy nem teszi kritika tárgyává, mint azokat a feltételezett okokat, amelyek ezt az átalakulási folyamatot az egyre magasabb rendűvé válás irányában meghatározzák.' Ez utóbbi megállapítás már magában rejti a magyarázatát annak a merészségnek is, amely a szerzőt oda vezette, hogy (minden szakirányú — biológiai, antropológiai, paleoantropológiái, paleontológiai, primatológiai stb. — képzettség hiányában) vállalkozni mert egy antropológiai kibontakozáselmélet körvonalazására. Ugyanis a szóban forgó elmélet nem új tényekre, nem új kutatási eredményekre támaszkodik, hanem arra a többé-kevésbé tényekből álló
szubsztrátumra, amelyet a …
Tovább a műhöz
A magyar könyvkiadásnak aligha van olyan mostohán kezelt területe, mint az iszlám misztikája, a szúfizmus: egészen a XX. század kilencvenes éveiig önálló munka nem jelent meg róla. Mégis, Magyarország sajátos geopolitikai helyzetéből fakadóan az egyik első európai, aki többé-kevésbé hiteles beszámolót adott a szúfizmusról, éppen egy magyar, nevezetesen a Szászsebesi Névtelen volt (1422k-l502). A Szászsebesi Névtelen — vagy mint ahogy utóbb nevére is fény derült: György mester - tizenhat éves korában Szászsebesen esett török fogságba, és csak harminc év múlva szabadult. Ez alatt az időszak alatt természetesen nemcsak törökül tanult meg, hanem a török életről, szokásokról és vallásról is beható ismereteket szerzett, sőt szimpátiája egészen a szúfizmus határáig vezette. Nem mondható el ugyanez Vámbéry Árminról (1832-1913), aki magát naqsbandí dervisnek álcázva járta be a muszlim Belső-Ázsiát, s ilyen módon kiváló alkalma lett volna arra, hogy belülről is megismerje a szúfiz-must - ám őt szinte kizárólag csak a szokásoknak és a társadalmi élet külső aspektusainak kuriózumai érdekelték. Ő maga is elismeri, hogy vándorútja során éppen a természetével merőben ellentétes, ám a szúfíkra olyannyira jellemző nyugodt kiegyensúlyozottság színlelésében voltak a legnagyobb nehézségei, s noha nem sok jó szót talál a szúfíkra, de azért neki sem kerülhette el a …
Tovább a műhöz
Mai napság igen sok az égető kérdés , de ezek közöl egy sem oly fontos, következményeiben egy sem oly mélyreható, mint az oktatásszabadság kérdése, mert
ezen kérdés megoldásától milliók és milliók földi s örök boldogsága vagy boldogtalansága függ. Az iskoláért két nagyhatalom szállt viadalra: a modern állam az ő
oktatás-monopoliumával, melyet alig egy százada vett át a forradalom kezéből; és a katholikus egyház azon isteni küldetésével, mely az emberiség oktatását, tehát
az iskolát is magában foglalja; és ha a jog az erőszak fölött, természetesen sokszor csak kemény küzdelem után, még mindig diadalt aratott, akkor a katholikusok
részéről csak erélyes föllépésre van szükség, hogy az oktatás terén is kivívják azon szabadságot, mely még egyedül képes jobb kilátásokat nyújtani a jövőre. —
így csak imént szabadult föl az állami oktatás-monopolium megbecstelenítő igája alól több mint 80 éves küzdés után a katholikus Franciaország, mely véres
forradalmai folytán minden keresztény nemzet között legelőször hajolt az oktatás ezen igája alá; igy épen most készülnek az északamerikai Egyesült-Államok
katholikusai megindítani a harcot az állami iskolák ellen, melyeket adójokból kell fentartaniok anélkül, hogy belőlök hasznuk volna, minthogy azok a felekezet-
nélküliség elvén alapszanak; igy Belgium és Anglia katholikus püspökei mindig harckészen …
Tovább a műhöz
Ajánlom ezt a könyvet Swami Dhattatreya Brahmacharinak, akivel 1971-ben ismerkedtem meg Indiában a Vhisvayatan Yogaashra-mában. Egy ideig a tanítványa voltam. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Egyrészt mert én is mestere voltam Dhattatreyának. Másrészt mert még másoknak is voltam a tanítványa és egyszersmind mestere. Nem voltam ugyanis tanítványa soha senkinek, aki nem fogadott el engem mesteréül. Ók arra tanítottak engem, hogy milyen a jó tanítvány, én arra tanítottam őket, hogy milyen a jó mester. Ők is valamennyien Dhattatreya voltak. Ide írom a nevüket:
P. Liebermann Lucy Török Sándor Pető András Ladányi Péter. Vázsonyi Ibolya Gleimann Anna. Végül én is Dhattatreya vagyok. Ezért neki ajánlom ezt a könyvet, akit 1979-ben ismét viszontláttam Indiában. Csakhogy akkor már nem Dhattatreyának hívták, hanem Buddha-rakkita Theyrának. Akkor volt a világ legszebb tavasza Bangaloréban.
Még valamit a koanokról. A koan zen buddhista meditációs paradoxon. Abszurd töprengés a világ abszurditásáról. Csakhogy a matematikából tudjuk, hogy „- x - = +”, vagyis hogy mínusz mínusszal szorozva mindig pluszt eredményez, a dolgok fonákjának sokszorozása nyomán előtűnik a valódi mintázat. Két ölelkező negatívum nászából megszülethet egy pozitívum. Annak idején azt mesélték, hogy amikor Leonardo da Vinci egy értetlenkedő építésznek hiába magyarázta a boltív lényegét, végül türelmét …
Tovább a műhöz
A mai keresztyénséget a réginek az ismerete nélkül megérteni nem lehet. A mi egyéni és egyházközségi hitéletünk szinte kétezer esztendős múltnak az eredménye. Tehát ezt a múltat, az ebben szerepet játszó tényezőket kutatni és ismerni, annyit tesz, mint a mai keresztyénséget geneticus fejlődésében és előállásában megérteni igyekezni. A valláserkölcsi élet terén a históriai kutatásnak épen ebben áll a rendkívüli haszna és jelentősége. Innen érthető meg korunk bibliai tudósainak az a lázas törekvése, hogy a keresztyén hit- és életfejlődésnek azt a legkevésbé ismert korszakát, az őskeresztyénség periódusát is minél tisztább világításba igyekeznek állítani, mert nyilvánvaló, hogy az alapítás korának, viszonyainak és körülményeinek biztos ismerete nélkül jelen hitéletünk állapotának a megértésében egy óriási hézag van. Enélkül hiányzik a biztos mérővessző arra nézve, hogy a hittudat tartalmában mi az igazi keresztyéni és mi nem és nincsenek meg az összekötő kapcsok a világtörténelem Krisztus előtti és utáni periódusában s általában úgy áll előttünk a keresztyén életfejlődés, mint egy homokra, vagy ingatag talajra épített ház. Hiába! nekünk tudnunk kell, hogy a mi vallásunk igazsága épen abban áll, hogy a benne levő eszmei tartalom egyszer már megvalósult, történetivé lett s így a szentlélek belső bizonyságtétele nálunk nem egy …
Tovább a műhöz
A mai keresztyénséget a réginek az ismerete nélkül megérteni nem lehet. A mi egyéni és egyházközségi hitéletünk szinte kétezer esztendős múltnak az eredménye. Tehát ezt a múltat, az ebben szerepet játszó tényezőket kutatni és ismerni, annyit tesz, mint a mai keresztyénséget geneticus fejlődésében és előállásában megérteni igyekezni. A valláserkölcsi élet terén a históriai kutatásnak épen ebben áll a rendkívüli haszna és jelentősége. Innen érthető meg korunk bibliai tudósainak az a lázas törekvése, hogy a keresztyén hit- és életfejlődésnek azt a legkevésbé ismert korszakát, az őskeresztyénség periódusát is minél tisztább világításba igyekeznek állítani, mert nyilvánvaló, hogy az alapítás korának, viszonyainak és körülményeinek biztos ismerete nélkül jelen hitéletünk állapotának a megértésében egy óriási hézag van. Enélkül hiányzik a biztos mérővessző arra nézve, hogy a hittudat tartalmában mi az igazi keresztyéni és mi nem és nincsenek meg az összekötő kapcsok a világtörténelem Krisztus előtti és utáni periódusában s általában úgy áll előttünk a keresztyén életfejlődés, mint egy homokra, vagy ingatag talajra épített ház. Hiába! nekünk tudnunk kell, hogy a mi vallásunk igazsága épen abban áll, hogy a benne levő eszmei tartalom egyszer már megvalósult, történetivé lett s így a szentlélek belső bizonyságtétele nálunk nem egy …
Tovább a műhöz
Az uzsora- és kamat-kérdés, noha az országgyülés már itélt fölötte, az életben, de még az egyházi tudományban sincs eldöntve. Az egyház mult tanitmánya és a jelen gyakorlat közt a profán figyelő, az egyház tekintélyének rovására, ellenmondást lát. — De az egyházi tanitók közt is csak ritkán találkozik olyan, ki e kérdés iránt önmagával tisztában volna. Itt is áll, mit Perin mond: „A kereszténység maga azok szemében, kik azt csak felületesen vizsgálják, nem egyéb egy folytonos ellenmondásnál. Ez ellenmondás immár megoldást sürget.” Nagy hibát követnénk el, ha mi némely fontos kérdésben a gyakorlaton megnyugodnánk, s nem törekednénk elvileg is tisztába jönni. Az utókor szemrehányása érne bennünket, melylyel a jelen emberei máris illetik egyben-másban azokat, kik a multban az egyházi tan kezelői, képviselői voltak. Régente tán megjárta s csekély erkölcsi kárral járt; de ma már bünös mulasztás volna a huza-vona ott, hol valamely kérdést a bizonytalanság homályából az elvi biztosság talpazatára kell állitani. A kérdés, melyet tárgyalás alá veszünk, vitaképes. Ép azért egész őszinteséggel lehet, sőt kell nézeteinket nyilvánitanunk „quousque sancta sedes de finitivam sententiam emiserit, cui parati sumus nosmet subiicere.“ (...) Az uzsora-kérdés az egyházi tanban mindeddig a „mutuum“ alapján áll, és az erkölcstani könyvekben ezzel kapcsolatban …
Tovább a műhöz
Bercsényi futár
- 1933
A Bercsényi Futár a Turul Szövetség pécsi kerületének röpirata. Az 1933. szeptemberi számban a szerkesztői közlemény szerint már 3 évfolyam jelent meg, feltételezhető tehát, hogy ez a negyedik, és a röpirat 1930-tól jelent meg. A röpirat szerkesztője Ambrus József, munkatársai között szerepel: Gróf Szapáry Lajos, Ángyán János, Baranyai Aurél, Szatmáry Lajos és Dr. Kérészi Zoltán. A kiadvány 32 oldal terjedelemben jelent meg, a kiadásért felelős Sebők Ferenc, felelős nyomdavezető Mayer A. Géza. A röpiratot a KULTÚRA könyvnyomdai műintézet gyorssajtóján, Pécsett nyomtatták, a Rákóczi út 34. szám alatt működött Varga-garázsban. A kiadványban korabeli pécsi cégek, üzletek és vállalkozások hirdetései is megtalálhatóak. A PTE Egyetemi Könyvtár folyóiratraktárában található egy példányban, raktári száma: R1524. Egyéb példányai a Baranya megyei könyvtárakban nem ismeretesek, a röpirat később Nemzetvédő, majd Akarat címen jelent meg.
Tovább a műhöz
Csepelényi György (Biccse, Trencsén vm., 1626.-Szőke, 1674. máj. 24.): vértanú. 1642: lépett a pálos rendbe. Újoncévét a zoborhegyi kolostorban töltötte, ahol kitűnt életszentségével, szigorú életmódjával és Mária-tiszteletével. Bölcsészet és hittudományi tanulmányainak végeztével a pápai, majd a máriavölgyi rendházba helyezték hitszónoknak. A Szentszék megengedte tiszteletét, de nem történt meg a szentté avatás; szabályaik szellemében ezt maguk a pálosok sem támogatták.
Tovább a műhöz
Capitulum insignis ecclesiae collegiatae Posoniensis ad S. Martinum ep. olim Ss. Salvatorem
- Rimely Károly
- 1880
Libellum, qui fata Capituli nostri continet, dum Venerabili Capitulo instar manuscripti solum reverenter offero, facio id, ut privatum ejus characterem indicem.
Quod operi manum adjeci, stimulo actus egi gratitudinis, memor continuo propensi animi, quo Venerabile Capitulum me votis suis in socium optavit; feel porro in promptum Eminentissimi Domini Archipraesulis nostri obsequium, qui justum fore merito judicabat, ut diuturnam in munere honorifico absentiam, qua mihi ex indultu ejus benigno, et annutu Venerabilis Capituli uti licuit, redux compensem. Anceps haesi non modico tempore, quid tenuibus viribus, quae vix sufficiunt, ut sim in officio, ultro aggrediar? dum in mediis muneris mihi crediti partibus dies se stiterunt acti oculis meis, attonitusque vidi, millesimum nos agere aetatis nostrae annum, quin vel nobis ipsis satis cogniti simus. Revolvi igitur eo, quo valebam studio, regesta tabularii, erutaque inde, quantum in rem nostram valent, monumenta pandere ordior in eum modum, ne quaesita narratione lectu gravis, tractatione documentorum levis appaream. Utor autem sermone latino, ut latius intelligar ab iis, quorum interest, quosque aut e munere suo lingua hac matris Ecclesiae imbutos esse novi, aut inter viros literarum computo, qui notitiae linguae hujus renuntiare nequeunt, quin fontes scientiarum simul linquere cogantur. Nullus ceterum dubitet, quod libentius, expeditius, correctiusque usus fuissem lingua patria, mihi prae omnibus cara, ni rationes aliud …
Tovább a műhöz