Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 13-24 az összesből: 58

Találatok


Szerző korábban nyolc évig dolgozott örökség menedzserként a pécsi világörökségi helyszíneket kezelő szervezetnél, majd szakértőként részt vett Pécs/Sopianae ókeresztény temető kezelési tervének elkészítésében. E munka során ismerte meg a hazai és részben nemzetközi kezelési terv készítési gyakorlatot és kapcsolódó módszertant, mely kifejezetten világörökségi helyszínekre az UNESCO ajánlásai szerint kimunkált felépítéssel és eszközrendszerrel bír. A dolgozat újszerűségét ennek az eszközrendszernek az átfordítása jelenti, helyszínről történeti épület kezelési tervére, melynek alkalmazhatóságát Pécs történeti főterének arculatát is meghatározó négy műemléki épületéből álló együttesén keresztül mutatja be. Szerző jelenleg a PTE Műszaki és Informatikai Karának oktatójaként úgy érzi, hogy a dolgozatban tárgyalt tématerület hiánypótló a műemlékfelújítás, fenntartás, műemléki menedzsment területen. A világörökségi területek kezelése - a kiemelkedő egyetemes érték, és az azt hordozó valamennyi attribútum megőrzése érdekében - kiterjed a világörökségi területek fejlesztésének megőrzésével és fenntartható mértékű használatával kapcsolatos tevékenységek összehangolására. Műemlékek és történeti épületek megőrzésében, a róluk való gondoskodásban és gondolkodásban az elmúlt évtizedekben jelentős változás volt …
Tovább a műhöz
Meghatva fogok egy életnek leirásába, a mely életfolyamnak medrét az élő hit vizei mosták szüntelen, de habjait a szenvedések sziklakövei tördelték. Egy életet akarok leírni, melynek küzdelméhez az erőt egy hatalmas impulzus szolgáltatta, az a gondolat: Isten a kezdet és a vég; egy életet, melyet nem a világfájdalmas lelkek, hanem a szentek csodálatos melánkóliája kisért a bölcsőtől a sírig, és melynek állandó, a bánat fellegein is átragyogó fényét, derűjét az Isten kegyelmének napja szolgáltatta — egy életet, melynek sóhaja, imája úgy hangzott e siralomvölgyböl az egek magaslatáig, mint valami tövisek között vergődő fehér galamb fájdalmas nyögése, búgása a lég napsugárdús mezőinek szabadsága után. Egy gondolat irányította minden cselekvését, egy erény hevítette minden érzését — az Isten. A mily nehéz ily erényekben gazdag életnek hű képét adni, ép oly üdvös ily életnek folyását vizsgálni, szemlélni. Leikébe tekinteni annak, kinek lelkében mint a csendes tó tükrén a csillagos ég képe látható, hatalmas ösztönül szolgálhat mindenkinek, ki önmaga is a tökéletes életnek rögös, de kimondhatatlan lelki édességekkel járó és mennybevezérlő ösvényére kívánkozik; kétszeresen is üdvös lesz szemlélni azt az életet, melynek utolsó kilencz esztendeje egészen a mienk, az oltáregyesületé volt s ennek sorsával egybeforrt.
Tovább a műhöz
A XVIII-ik század fontos időszak a magyar művelődés történetében. Két évszázados háborúskodás után, mely gazdaságilag és szellemileg egyaránt tönkretette az országot, a magyarságra nézve ekkor békés és termékeny időszak következett be, amely lehetővé tette számára, hogy a művelődés munkájában részt vegyen, a tudományok, művészetek és az irodalom iránt érdeklődjék, s hogy megvesse bizonyos kultúrintézményeknek alapját, melyekkel a nyugat-európai szerencsésebb és nyugodtabb viszonyok közt élő nemzetek már régóta rendelkeztek. Ha ennek a századnak művelődéstörténetét tanulmányozzuk, amelyet még a közelmúltban is történetíróink jó része úgy tekintett mint nemzetietlen, hanyatló korszakot, meglep bennünket az a buzgóság, amellyel e századnak magyar főurai és főpapjai elsajátítani és meghonosítani igyekeztek azt a műveltséget, melyet külföldi tartózkodásaik és utazásaik alatt alkalmuk volt megismerni. Nem a háborúskodás, nem a harcokban való kiválás többé az eszményképük: egymással versenyezve építtetnek falusi kastélyokat, városi palotákat, kolostorokat, templomokat s egyéb középületeket, alapítanak iskolákat, könyvtárakat és tudományos gyűjteményeket. Igaz, hogy ez a Nyugat-európából importált művelődés egyrészt kozmopolita, másrészt pedig egyoldalú és felületes volt, amennyiben nem hatolt be a nemzet alsóbb rétegeibe, mindamellett …
Tovább a műhöz
A nemzeti közművelődés roppant nagy organismusában a közoktatásügy a leglényegesebb tényező, s azért ennek, különösen pedig a népoktatásnak fontosságát nem csak a társadalom egyik-másik rétege tudja és akarja méltányolni, hanem megérzik jótékony hatását a nép, az egész nemzet. A millenáris év emlékének megörökítésére, a felsőbb hatóságok, főleg a magas Minisztérium rendelkezéséből hazai tanintézeteink történelme megírandó lévén: méltó, és igazságos hogy hazánk ezredéves múltját megörökíteni hivatott tényezők között, Pécs városának és az egész megyének kulturfejlődésével szorosan összefüggő intézmény a tanítóképző intézet is helyet foglaljon. Nem szándékozom a pécsi tanítóképző intézet történelmének kimerítő leírásába fogni, mert a helyszűke ezt ugyanis lehetetlenné teszi; — csak általánosságban lehet ez intézetnek történelmét vázolnom, keletkezésének körülményeire nézve pedig csak annyiban kiterjeszkednem, a mennyiben a kezeim közt levő adatok a homályos múltba bevilágítanak. Kutatásaim eredménye mindazonáltal kielégítőnek mondható, s habár a pécsi tanitóképzőintézetnek történelmi leírásával sehol sem találkoztam, mégis a püspöki és a képezdei irattárban őrzött levelek, okmányok, anyakönyvek és hivatalos iratok biztos nyomokra vezettek. Nagyon becses adatokat szolgáltatott főtisztelendő Szauter Antal görcsönyi …
Tovább a műhöz
Székesegyházunk nem csak régisége, hanem számos maig megőrzött műkincseinél fogva régóta a legkiválóbb magyar és német tudósok tanulmányainak tárgya, s így újjáalakítása is, mely minden tekintetben méltó e monumentális műhöz, szintén legérdekesebb művészettörténeti tény. Nem állítja ugyan már senki, hogy itt Péter királyunk életének symbolikus domború kőképei maradtak fenn, de az bizonyos, hogy ő ide temetkezett, s a teljes épségében fenmaradt altemplom, mely nagyságra Európában a harmadik, XI. százévi épület, és többi része is Magyarország műtörténetéhez sok jeles emléket őrzött meg, habár töredékekben is. Mohó vágygyal szerettem volna ezért már régen e nevezetes románízlésű egyházról egyet-mást tudni; s építési és szobrászati jelességeit alaposan élvezni. Henszlmann Imre nagy munkája: Pécs régiségei e tekintetben többet is nyújt, mint kellene. De e mű elriasztó bősége és a felölelt anyag nehézkes előadása, mely mondhatni egész műarchaeologiai irodalmunknak közös vonása, nem igen vonzott, s úgy vélem, hogy ez részben oka annak, hogy építési, szobrászati és festőművészeti ereklyéink ismerete, azok szépségeinek élvezete, vagy még bár csak némi érdeklődés is ezek iránt, művelt közönségünk között oly nehezen terjed, és kevés kilátás, hogy az alaposabb studium által tisztáit műérzék egyhamar kellő lendületet vegyen. Még jobban …
Tovább a műhöz
1998 óta jelenik meg meg városunk reprezentatív helytörténeti folyóirata, a Pécsi Szemle. Alcíme szerint: várostörténeti folyóirat. Külső megjelenését, tartalmát és szellemiségét a jó értelemben vett állandóság jellemzi. Ennek összetevőit „A főszerkesztő helyzetjelentése” című írásában (2001. tavaszi szám) Dr. Romváry Ferenc az alábbiakban foglalta össze: „spenótszínű” félkemény borító, a pécsi hagyományokra utaló bauhausos betűkkel megjelenített címfelirat, valamint a Mária Teréziától nyert szabad királyi városnak, a mai hivatalosan használt és a folyóirat számára közgyűlési határozattal engedélyezett vonalrajzos címere. Ugyanitt – a folyóirat célkitűzései között – az alábbiak szerepelnek: a város régmúltjának és közelmúltjának megismertetése, a történeti tények népszerűsítése és új kutatási eredmények közzététele. A Pécsi Szemlét a hasonló jellegű periodikák közül rendkívül gazdag képanyaga emeli ki. Bár kitűnő erőkből álló szerzői gárdáját az utóbbi években súlyos veszteségek érték, többek közt Bezerédy Győző, Szita László, Borsy Károly és Rajczi Péter halálával, a helyükre lépő tehetséges fiatalok munkái biztosítják a magas színvonal fenntartását. A folyóirat folyamatos megjelenése a Pécsi Szemle Várostörténeti Alapítvány révén biztosítottnak látszik. A Pécsi Szemle repertóriuma jelenleg csak …
Tovább a műhöz
Főiskolánk vezetősége elhatározta, hogy különkiadványban emlékezik meg intézményünk fennállásának 30. évfordulójáról — pótolva ezzel azt a mulasztást is, amelyet a 25 éves jubileumra tervezett tanulmánykötet elmaradása okozott. Az ilyen visszapillantás nemcsak az emlékezés méltó formája, hanem egyúttal alkalom a tanulságok összegezésére is, mert fényt derít arra az útra, amelyet intézményünk három évtizedes fejlődése során megtett, s amelynek egyes részleteit, fordulóit lassanként homály fedi. Főiskolánk, amely az immár felszabadult és a szocializmus építésének útjára lépett ország szülötte volt, három hasonló intézménnyel együtt 1948. október 18-án — tehát kerek 30 esztendeje — nyitotta meg kapuit azok számára, akik a közoktatás forradalmi vívmányaként létrehívott általános iskolában végzendő tanári munkát választották jövendőbeli élethivatásuknak. Az az út, amelyet intézményünk három évtized alatt megtett, nem volt könnyű, mert úttörő munkát jelentett, s ugyanakkor nem kerülhette el a gyakori - olykor nem is eléggé megalapozott - változásokat sem. A küzdelem, a gyakran változó igényekhez, szervezeti feltételekhez és képzési követelményekhez való alkalmazkodás azonban csak megedzette főiskolánkat, és állandó megújulásra, a jobb, az eredményesebb megoldások keresésére serkentette. A fejlődés hatalmas ívű. A 30 évvel ezelőtt …
Tovább a műhöz
Az Apróságok Lapja című iskolai újságot 1994 szeptemberében indította el a szerkesztő. Az újság a PTE II. sz. Gyakorló Általános Iskola lapja volt. A sokszorosítás fénymásolással történt, és a gyermekek 18 oldalban, kétoldalas tűzött formában kapták kézhez a lapot, 20 Ft-os anyagáron. Az újság 1995. január és március között technikai okok miatt szünetelt, majd 1995 áprilisától a Carbocomp Nyomda Kft. jóvoltából 20 oldalra bővülve, irkafűzésben újraindult. A lap 1995. júniusában a 7. számmal szűnt meg a szerkesztő iskolából való távozása miatt. 1997-ben a szerkesztő 1-1 egybekötött példányt adományozott a Baranya Megyei Könyvtárnak és a PTE Központi Könyvtárnak. (Az utóbbi könyvtárból az egyetlen példány azóta elveszett.)
Tovább a műhöz
Szepes-vármegyének délkeleti vidéke ősidők óta híres érctermő hely. A meddig a szóhagyomány és a történetírás vissza tekinteni tud, a Gölnic-folyó völgyében és környékén mindig bányaművelésre bukkan. A kies vármegyének más vidékein is találtak régente és újabban is különféle érceket. Például a Magas-Tátrában, a Poprád-folyó felső völgyében, a Lőcselublói-hegység legdélibb ágaiban és a Magura-hegységben már az ősidőkben, s még inkább a XII. század közepe óta, sok helyütt folytak érckutatások. Ezek néhol és kevés ideig jövedelmezők is voltak, sőt itt-ott még ma is azok. De a termelésnek ez az ága Szepesben csak a Gölnic vizét környező hegysorok völgyeiben fejlődött ki átalános népfoglalkozássá. Ott pedig évszázadokon át olyan jelentőssé vált, hogy ama völgyek egész lakosságának jó- és balsorsát, világnézetét és közjellemét mindenha az érctúrzás szerencséje kormányozá. Ez a bányavidék, jó időkben széles országrésznek kincsesháza, az éjszaki szélességnek körülbelül 48-adik foka 4-edik perce és 48-adik foka 58-adik perce, s a Ferrótól számított keleti hosszúságnak 37-edik foka 56-odik perce és 38-adik foka 45-ödik perce között van. Az Alacsony-Tátra főcsúcsától, a Királyhegytől kelet és délkelet felé, a mecenzéfi és aranyidkai magaslatokig terjed. Éjszaki szélét a Hernád-folyó völgye szegi be, a délit pedig a Gölnic-folyó …
Tovább a műhöz
A szombathelyi líceumnak, e különleges iskolatípusnak története akkor kezdődik, mikor még a Mária Terézia alatt kibocsátott I. Ratio Educationis szabályozta a magyar oktatásügyet. A mai kialakult iskolarendszerek helyét akkor olyan iskolatípusok foglalták el, melyek a későbbi fejlődés szükségességének bélyegét magukon viselték. Ebben az időben találkozunk egy-, két-, három-, négyosztályú elemivel, mely utóbbi a tanítóképzés céljait is szolgálta és két tagozatú gimnáziummal, melynek összesen öt (I—III. grammatikai és I—II. humanitas) osztálya volt A középiskola és egyetem közé ékelődött az akadémia jogi és filozófiai tagozata, mely utóbbi részben a mai középiskolák Vll—VIII. osztályának felelt meg, részben önálló pályára készített elő, tehát se főiskola, se középiskola nem volt, hanem a kettő között lebegett. A II. Ratio annyiban változtat a meglévő rendszeren, hogy a gimnázium alsó tagozatát egy osztállyal megtoldja, úgyhogy hatosztályúvá alakul át. Ilyen se főiskola, se középiskola-típus volt a szombathelyi líceum is. Történetéből az első tizenöt év eseményeit akarjuk felszínre hozni, melyek az alapítás körülményeit s az intézet kialakulásának menetét fogják az olvasó elé tárni. A rendelkezésre álló gyér adatok miatt ez; éppen nem volt könnyű munka. Az intézet külső eseménytörténetére nézve Kárpáti rövid összefoglalása, az …
Tovább a műhöz
Tinnye zsidó temetője, eltérően a magyarországi falusi zsidó temetőktől viszonylag jó állapotban van. A temető gondosan körbe van kerítve, zárt kapuja van, és ezáltal gondozottnak tűnik, de a sírok egy része a földön hever, össze van törve, illetve nagyon sok síron olvashatatlanok a feliratok. Sajnos korábban nem tartós köveket állítottak, hanem az évtizedek, évszázadok időjárás viszontagságait nem bíró mészkövek, homokkövek, sőt betonból készült sírkövek a jellemzőek. Ez is bizonyítja, hogy a korabeli tinnyei zsidóság szegény iparosok, házalók, kis jövedelmű emberek voltak. Ez talán még izgalmasabbá, eredetivé tette temető kutatását, feltárását. A temetőben található egy emlékoszlop, amely szerint a temető, „Magyarország legrégebbi zsidó temetője”. Az oszlop, a temető gondos körbekerítésével együtt a Tinnyéről elszármazott családok képviseletében az Antwerpenben élő Knöpfler családnak köszönhető. Szeretnék itt és most köszönetet mondani mindazoknak a személyeknek, akik segítségemre voltak abban, hogy ezt a csodálatos helyen, egy eléggé elzárt településen lévő temetőt feldolgozhattam, és ez által Tinnye zsidó közösségének emléket állíthatok. Remélem, hogy minél több kis falu temetőjéről, zsinagógájáról, elfeledett hitközségekről egyre több feldolgozás készül a jövőben.
Tovább a műhöz
A nyomdászattörténet művelődéstörténeti tanulmány s az irodalomtörténet egyik segédtudománya, mert a nyomdászat hatása és eredményei a művelődés és irodalom terén nyilvánulnak meg. Ezért alkalmazza részben a művelődés-történet és irodalomtörténet egyes módszereit is: a bibliográfiai és a levéltári kutatást. A bibliográfiai adatokkal körül-vonja az egyes nyomdák korhatárait, a levéltári adatokkal pedig a nyomdák működésének okait, befolyását és körülményeit világítja meg. A nyomda működése erkölcsi eredményeinek, hatásának mérlegelését azonban a művelődés- és irodalomtörténetre bízza. De csupán bibliográfiai és levéltári kutatások alapján mégsem lehet nyomdászattörténetet írni. A nyomdászat története ugyanis ipartörténet is, a nyomdásznak kenyérkereset, anyagokkal (papír, betűkészlet) és gépekkel dolgozik s fejlődése az anyagok s gépek technikai fejlődésétől függ. Továbbá: a nyomdász csak közvetve áll a művelődés és irodalom szolgálatában, de nem ez a közvetlen célja, hanem a saját megélhetése. A legtöbb régi nyomda nem kizárólag irodalmi művek és tankönyvek nyomtatásából élt, hanem jövedelme az akcidenciák (kisebb alkalmi munkák), hirdetmények, hivatalos formulárék, plakátok, szentképek stb. megrendelésre való nyomtatása volt. A nyomdászat tehát elsősorban mindig üzlet, s ezért története tárgyalásában nem szabad szem …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 13-24 az összesből: 58