Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Az öngyilkosság az iparosodott, magasan civilizált társadalmak nagy és növekvő problémája. Különösen Európában nagy ez a gond. Európa északi területein hagyó magányosan nagyon magas az öngyilkosság száma. De magasnak mondható az Egyesült Államok és Kanada több területén, továbbá Japánban is. A fejlődő országok az öngyilkosságok szaporodása szempontjából is „fejlődnek”, vagyis mindinkább szembe, találkoznak ezzel a gonddal. Érthető tehát, hogy világszerte igen beható kutatómunka foglalkozik az öngyilkosság okaival, megjelenési formáival, pszichológiai és társaslélektani szabályszerűségeivel, társadalmi viszonyaival, megelőzésének lehetőségeivel. Ez a kutatómunka hovatovább áttekinthetetlenül nagy és sokrétű szakirodalmat produkált.
Sajnálatos módon erről a szakirodalomról hazánkban kevesen tudnak, az öngyilkosság iránt érdeklődő szakemberek ama kis hányada, aki idegen nyelven olvas. Pedig az öngyilkosság hazánkban igen nagy társadalmi és egészségügyi probléma. Azok között az országok között, amelyek nemzetközi statisztikai kiadványokban közlik öngyilkossági adataikat, hazánkban a legnagyobb az öngyilkosság gyakorisága. Mint ismeretes, a gyakoriságot viszonyszámmal szokták kifejezni (százezer lakosra eső öngyilkosságok számát nevezik öngyilkossági arány számnak), általában ezt szokták megadni; ez ugyanis a különböző országok viszonyait …
Tovább a műhöz
Számunkra az volt a legfontosabb cél a kutatásunk megkezdésekor, hogy egyéni vélekedések helyett átfogó és tárgyilagos képet kapjunk a hargitai öngyilkossági jelenség akkor még előttünk sem tudott tér- és időbeli, valamint egyéb viszonyairól. S hogy feltárjuk e szomorú jelenség összetevőinek más térségekkel való hasonlóságait és különbségeit; valamint hogy felhívjuk a figyelmet az öngyilkos magatartásra, a család védő-óvó szerepének régóta tartó lanyhulására, az öngyilkosság megelőzésének a szükségességére, szemléletváltást kezdeményezzünk, önkormányzati támogatást keressünk a különféle megyei mentálhigiénés szolgálatok megszervezéséhez. Orvos- és kultúrtörténeti értelemben véve az 1991-es Hargita megyei volt az első öngyilkosság-kutatás Erdélyben. E vizsgálatunk a legelsők között volt, amely a mai Romániában a pszichiátria és az orvosi szociológia történetében nyilvánosságot kapott. Erdélyben az öngyilkosság kutatását 1990 előtt politikai okokból nem lehetett megszervezni. A gyér igazságügyi statisztikai adatokat Romániában
titkosan kezelte a kommunista pártállam. Öngyilkosság-megelőzési mentálhigiénés szolgálat, az egészségügyi személyzet szemléletének korszerűsítése és laikus segítők képzése szóba sem kerülhetett. A Hargita megyei öngyilkossági jelenségről is oly keveset tudtunk, hogy még gyenge hipotéziseket sem …
Tovább a műhöz
A zsidóság és Európa
- 2006
A 2001-ben független értelmiségiek - köztük az azóta tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó Miklós történész - kezdeményezésére alakult Kossuth Szabadegyetem Egyesület bevallott célja, hogy népszerűsítse a Kölcsey, Kossuth, Deák, Eötvös, Ady nevével fémjelezhető nemzeti szabadelvű eszmekört és gondolatiságot. Elsődleges célunk, hogy az ismeretterjesztés eszközeivel szolgáljuk az faji, vallási, kisebbségi előítéletek falainak lebontását, egy élhetőbb európai Magyarország felépítését. A Debreceni Egyetem immár másodízben adott otthont előadássorozatunknak, amelynek 2004/2005-ben „A zsidóság és Európa" címet adtuk. Előadóink részint történetileg közelítették meg a máig is virulens antiszemitizmus kérdéskörét: Grüll Tibor az első zsidó háború, illetve a római zsidóellenesség gyökereit kutatta; Kulcsár Árpád a középkori keresztény antijudaizmus és antiszemitizmus kialakulásával foglalkozott; míg Rákóczi István az ibér inkvizíció egy érdekes forrásszövegén keresztül mutatta be a „újkeresztények" áldatlan sorsát a koraújkori Európában. Karsai László a magyarországi zsidó holokauszttal kapcsolatban „régi kérdéseket" felelevenítve törekedett „új válaszok" megfogalmazására. Más előadóink egyéb szempontok szerint járták körül a kérdést: Rugási Gyula a zsidó-keresztény ellentétek teológiai okaira világított rá; Karády Viktor előadása a …
Tovább a műhöz
E könyv témája legalább másfél évtizede foglalkoztat. Elsőként, az 1980-as évek elején a polgári lakáskultúra kérdései kezdtek izgatni, amiben óriási szerepet játszott Hanák Péter, aki a téma kutatásának fő kezdeményezője volt nálunk. Együtt kezdtük tanulmányozni a Fővárosi Levéltár őrizetében lévő, akkoriban még a munkahelyemül szolgáló bazilika! részleg raktáraiban tárolt hagyatéki iratokat, valamint a Központi Tervtár által kezelt építési dokumentumokat, hogy felderítsük a kérdés primer forrásanyagát. Később, az évtized derekán össze is állt annak a hét szerző által írt tanulmánygyűjteménynek az anyaga, benne a kérdésnek szentelt tanulmányommal, amely az ezen a területen megkezdett kutatások
eredményeit foglalta magába. A kor azonban nem kedvezett a témának, a kézirathalmazból így csak 1992-ben lehetett könyv. A szerzőket utóbb némiképpen az vigasztalta, hogy egy osztrák tudományos könyvkiadó, a Böhlau Verlag két év múlva egy az egyben németül is megjelentette a művet. Lakástörténeti vizsgálódásaimat az 1980-as évek második felében a budapesti munkásság társadalomtörténeti kutatásával összekapcsolva folytattam tovább. Erre ösztönzött Lackó Miklós, aki felkért egy általános társadalomtörténeti elemzés megírására a munkásságot illetően, majd Ránki György, aki kifejezetten pártolta a munkáslakás vizsgálatára vonatkozó …
Tovább a műhöz
A sziklás hegycsúcsra felérve természetjáróként megpihenünk és visszatekintünk az eddigi fárasztó útra. A magasból messzire ellátunk, szépen körvonalazódik előttünk az erdő. Innen úgy véljük, hogy látunk minden természeti szépséget. Pár perc múlva lágy felhőréteg borítja be a csúcsot, s már kevésbé látható az alattunk elterülő rengeteg. Ekkor visszaindulunk a csúcsról, és a felhők alatt közelről, a fák között sétálva tudjuk igazán felmérni az erdő szépségét, a növények, az állatok, a különféle erdei gyümölcsök, gombák és az erdő zúgásának kivételes hangulatát, amit fentről nem láthattunk, nem érezhettünk. A valóság, a jelenségek, a történések igazi arca csak természetes környezetben, közelről vizsgálva érthető meg és mutatható be. A különböző pillanatképek így forrnak össze bennünk egységgé, így tárulhat fel az elemzett probléma sokszínűsége. A kvalitatív kutatási stratégia lehetővé teszi a pillanatképek egésszé való összeállását és sokoldalú értelmezését, magyarázatát. Mindehhez megfelelő szakmai háttér, gyakorlat és kreativitás szükséges, hiszen az értelmezések és a magyarázatok csak így válhatnak teljessé és hasznossá. E gondolatokra alapozva kínál a kötet a kvalitatív pedagógiai kutatás elméleti és gyakorlati kérdéseihez útmutatót, valamint problémacentrikus megközelítést. Az utóbbi évek pedagógiai …
Tovább a műhöz
Egy történet elmesélésével kezdem, amely nem közvetlenül saját élményem. Mások elbeszéléséből szereztem tudomást a dologról. Ebben azonban nincs semmi rendkívüli. Hiszen így vagyunk a történelmi források diskurzusaival, s - végső soron - magával az egész történelemmel. A kilencvenes években, amikor Losonczy Géza életrajzával foglalkoztam, pályázatot adtam be valamelyik kuratóriumhoz. A kuratóriumi ülésen az egyik tag a mellette ülő másiktól egyszer csak halkan megkérdezte: „Két Kövér György van? Egy 19. százados gazdaságtörténész és egy 1956-os biográfus?” A válasz megnyugtató volt az identitásomat illetően: „Nem, a kettő egy és ugyanazon személy.” Miután a történetet mindkét beszélgető féltől hallottam külön-külön (jókora időeltéréssel), teljesen hihető, mégis elgondolkodtató volt. Egyértelműnek tűnt, hogy a szakma, a történészek számára nehezen egyeztethető össze a 19. századi gazdaságtörténet és a 20. századi politikusi életrajz írása. Adódik tehát a kérdés: valóban van ebben a kettősségben valamifajta inkompatibilitás, netán deviancia, vagy éppen kalandorság? Vajon énbennem hogyan egyeztethető össze ez a kétféle érdeklődés? Vajon az egyik elől menekülve, vagy épp kikapcsolódásként űzöm időnként a másikat, netán ezáltal valami olyasmit keresek, amit az elsőben is szeretnék megtalálni, csak valamilyen ok miatt nem lehet, vagy nem …
Tovább a műhöz
When I first heard about 'body language' at a seminar in 1971, I became so excited about it that I wanted to learn more. The speaker told us about some of the research done by Professor Ray Birdwhistell at the University of Louisville, which had shown that more human communication took place by the use of gestures, postures, position and distances than by any other method. At that time I had been a commission salesman for several years and had undergone many long, intensive courses on selling techniques, but none of these courses had ever mentioned anything about the non-verbal aspects or implications of face-to-face encounters. My own investigations showed that little useful information was available on body language and, although libraries and universities had records of the studies done on it, most of this information consisted of closely set manuscripts and theoretical assumptions compiled in an objective manner by people who had little or no practical experience in dealing with other human beings. This does not mean that their work was not important; simply that most of it was too technical to have any practical application or use by a layman like myself. In writing this book, I have summarised many of the studies by the leading behavioural scientists and have combined them with similar research done by people in other professions - sociology, anthropology, zoology, education, psychiatry, family counseling, professional negotiating and selling. The book also includes …
Tovább a műhöz
Vermes Miklós 1971-es Kriminológia alapkérdései című műve óta hiányzik a bűnügyi tudományokkal foglalkozó magyar szakemberek könyvespolcáról egy olyan könyv, amely nem a kriminológia valamely részterületével foglalkozik, hanem valamivel átfogóbb képet kíván fölvázolni. Ha az olvasó veszi a fáradságot és végiglapozza a kötetet, valószínűleg mindig marad hiányérzete, de talán mégis sikerült egy lépést előre lépni valamely átfogó, számtalan nézetet integráló és remélhetőleg egyszer majd megszülető magyar kriminológiai elméleti monográfia irányába. (...) Ez a könyv alapvetően a kriminológiai elméletekkel foglalkozik, tehát azokkal a gondolati rendszerekkel, amelyek vizsgálják, hogy milyen tényezőkre vezethető vissza a bűnözés, a cselekmények megvalósítása, miért válnak egyes emberek bűnelkövetővé (Lévay, 1996, 10. o.). A válaszok keresésének módszereitől és az elméletek tartalmától függően beszélhetünk különböző irányzatokról, tehát többé-kevésbé közös vonásokról a tudományos tételek egyes csoportjain belül, megkülönböztetve egyúttal azokat más csoportoktól. Hangsúlyozni kell, hogy nem feltétlenül valóságosan együttműködő kriminológusok művei, hanem tértől és időtől független szellemi rokonság alapján soroljuk a kutatókat és műveiket ugyanabba az irányzatba. Már most jelezzük, hogy jelen műnek nem célja a fogalmi és pontos …
Tovább a műhöz
Dans le sillage de ses illustres devancières - Zoé Gatti de Gamond et sa fille Isabelle, Suzanne Tassier, Françoise Collin et quelques autres -, Eliane Gubin a, en vingt ans, fondé en Belgique une histoire des femmes profondément enracinée dans le socle de l’histoire politique et sociale, d’où elle vient et dont elle a gardé les vertus, et largement ouverte sur l’Europe et le monde. Ce livre, grâce à l’introduction de Régine Beauthier, Catherine Jacques et Valérie Piette, retrace un parcours universitaire et intellectuel exceptionnel et esquisse le portrait d’une pionnière. Et les articles, réunis et judicieusement organisés, donnent une idée du travail accompli, des difficultés rencontrées et de la diversité des chemins empruntés. Le premier horizon d’Eliane Gubin fut celui de l’histoire politique d’un pays affronté à sa propre dualité. Puis elle fut mie artisane du renouveau apporté par l’histoire économique et sociale des années 1960, dont la Belgique de Pirenne, puis de Dhondt a été une matrice. Industrialisation et travail la retinrent d’abord : les développements du textile, les enquêtes de Ducpétiaux, attentif aux jeunes et aux femmes, si souvent masquées par des statistiques asexuées. C’est, comme beaucoup d’autres, par cette voie qu’Eliane vint vers les femmes. De son propre mouvement, impulsé par le mouvement des femmes en Belgique qu’elle a sans doute vécu de plein fouet ; et sur son expérience, on …
Tovább a műhöz
A szociológiai gondolkodás fejlődésének fontos pontjaként, a szociológia mint tudomány kialakulásának pedig első lépéseként tartják számon azt a kérdésfeltevés változást, aminek következtében a "Minek kellene lenni?" kérdést a "Mi van?" kérdése váltja fel. E kérdésváltás az utópiák korát választja el a tudomány korától a társadalmi gondolkodásban. Érdekes analógiát fedezhetünk fel a munkacsoportok története és az előbbi szociológia-történeti adalék között. A hasonlóság a két történet közt az, hogy a munkacsoportok ma már több mint fél évszázados "tudományosan" vizsgált
történetét éppen ez a kérdésváltás szabja ketté. A minek kellene lenni kérdését ma már a mi van kérdése váltja fel. A munkacsoport ma már nem "tudományos" ajánlás, hanem szociológiai értelemben vett tény. Nem elméleti konstrukció, hanem működő valóság. Mint ilyen, szigorú metodológiai
követelmények mellett vizsgálható is. Mindez nem jelenti azt, hogy korábban nem vizsgáltak tudományosan, s korrekt módon munkacsoportokat, ám ezek a vizsgálatok többnyire az informális csoportokra vonatkoztak. A változás nem tudományos, hanem történeti jellegű. Létrejöttek, mert kényszerűen aktuálissá váltak e dolgozat tárgyai: a munkacsoportok. A dolgozat logikája a témaszűkítés, valamint az elmélettől a gyakorlat felé haladás elvein alapul. A csoportlélektani vázlatot követően a …
Tovább a műhöz
Darabbér
- Haraszti Miklós
- 1989
Aki olvasmányokat ír, elég hiú ahhoz, hogy ne szeresse, ha könyve körül túl nagy a zaj. Sikerre vágyik, de arra is, hogy a siker teljes egészében az olvasmány érdeme legyen. Ha botrány kerekedik és története lesz a könyvnek, az a történet birkózni kezd a könyvvel, és még akkor is eltulajdonít magának egy részt az olvasói figyelemből és érzékenységből, ha egyébként hozzájárult a felkeltéséhez. Irányított kultúrában, mint a miénk, különösen valószínű, hogy a botrány értelmez. Terelgeti az olvasói érzelmeket, holott azok zavartalan esetben olyan sokfélék, hogy majdnem kiadják a szerző szándékainak sokféleségét. De ahhoz is túlságosan hiú volnék, hogy elhallgassam a könyv történetét. A saját történetem az akkor is, ha kiszabadult az ellenőrzésem alól. Ráadásul ennek a könyvnek eddig csak pere volt magyarul, ötsoros sajtóközleménnyel a végén; szövege nem. Aki kézhez kapja, joggal kíváncsi rá, miért csak most és miért csak külföldi kiadásban olvashatja.
1972-ben írtam, azután, hogy 71 nyarán befejeztem a munkáskarrieremet a Vörös Csillag Traktorgyárban. 1970 nyárutóján léptem be a Ganz-Mávag galvanizáló üzemébe, onnan két hónap után átmentem a traktorgyárba. Ez csak két villamos-megállónyira volt pestlőrinci lakásomtól és nagy munkacsarnokban, sok ember között kínált tapasztalatokat. Nem kényszerűségből lettem munkás, tehát nem is voltam munkás. …
Tovább a műhöz
Ember, ha eljutsz Delfibe, fölnézel a Parnasszosz szikláira, lenézel a ciprusokkal teli sejtelmes völgybe, megpillantod a ködös távolban a Korinthoszi-öböl vizét és hallgatod az olajfákon megállíthatatlanul ciripelő kabócákat - akkor talán megérzel valamit az ókori görögök üzenetéből, a hely hangulatából, a több ezer éves kövek tanúságából. Ezek az érzéseid megkönnyíthetik egy furcsa jelenség megértését, egy ellentmondás föloldását. Ugyanis tudod, hogy Delfi (Delphoi) az ókorban Hellász egyik s leghíresebb jóshelye volt, ahol a földből feltörő gázok között Zeusz lánya, Püthia osztogatta kétértelmű tanácsait. Oda jártak a görög szigetek és városállamok polgárai, de figyeltek rá a mitológiai hősök, hadvezérek, filozófusok és uralkodók, mint Héraklész és Oidipusz, Szolón és Nagy Sándor, Themisztoklész és Szókratész. Érdekelte őket a jósda véleménye, mert tudni akarták, hogy mit hoz a jövő, mi lesz a személyes sorsuk. És azt is tudod, hogy a „jövőre orientált” jóshely felirata ez volt: „Gnóthi szeauton”, vagyis „Ismerd meg önmagadat”. Az ellentmondás csak egy módon oldható fel. Úgy, ha képesek vagyunk tudomásul venni, hogy életünket, jövőnket akkor tudjuk megismerni és irányítani, ha nem külső jóslatokra várunk, hanem megpróbáljuk minél jobban és mélyebben megismerni önmagunkat. Erre tanítanak minket elődeink két és fél évezred …
Tovább a műhöz