Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Hazánk a pusztító második világháború után egy megszálló idegen nagyhatalom ráerőszakolt ideológiájának következményeként a lelki, szellemi, erkölcsi, gazdasági és nemzeti értékeit kiüresítő folyamatát szenvedte el. Minderre a szabad társadalmak gazdasági fejlődésétől leszakadva, a dialektika frazeológiájával a felszabadítás, a nemzeti önállóság, a tudás, a haladás, a függetlenség, a szabadság — beleértve a vallásszabadságot is —, a demokrácia, a választás, a parlamentarizmus sűrű hangoztatása és színjátéka közepette került sor, meghamisítva e szavak jelentését, fehérnek mondva a feketét. A kommunizmus négy évtizede alatt generációk nőttek fel, amelyek elzárva a világ szellemi szabadságától, kizárólag a dialektikus „tudományos" világnézetet, az ateista marxizmus gondolkodásmódját és meghamisított történelem-szemléletét ismerhették meg. így nem is csodálkozhatunk azon, hogy amikor Isten, a történelem Ura, megelégelte a hazugság világát, és ismét lehetőséget adott a keresztény tanítás elindítására, a szellemileg oly nagy mértékben megfertőzött rétegek sokszor egyszerűen nem értik az egyház tanító küldetését, és amennyiben hatalmuk ezt lehetővé teszi, akkor továbbra is akadályozzák a keresztény szellemű oktatás érvényesülését. Miklósházy Attila, a külföldi magyarok püspöke, 1992-ben a híveinek írt karácsonyi pásztorlevelében …
Tovább a műhöz
Még a vallási élet terén jártas kortárs is meglepetten olvassa Mészáros István professzor legújabb művét: a „...Kimaradt tananyag..." második (önálló) kötetét, (1957-1975). A könyv a forradalom utáni Kádár-korszak alig ismert magyar egyháztörténelmének tragikus évtizedeiről nyújt tájékoztatást, tárgyilagos hitelességgel. Azok pedig, akik a több évtizedes folyamatos és következetes ateista társadalmi ráhatás eredményeként már elsodródtak az Egyháztól, és így nem vagy csak alig ismerik annak belső életét és történelmi alakulását, döbbent csodálkozással olvashatják a Kádár-korszak nyilvánosan alig ismert — a szocialistának mondott kommunista hatalom által legnagyobbrészt gondosan titkosnak nyilvánított — 1957-től 1975-ig tartó egyháztörténelme eseményeit. A tények egymásutáni ismertetése történelmi vádirattá áll össze az ateista marxizmus kizárólagosságát hirdető és adminisztratív eszközökkel elterjesztésére törekvő szocialista-kommunista-bolsevista rendszerű, idegen nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló provinciális politikai hatalom ellen, melynek hazai vezéralakja Kádár János volt. Csak a kommunista rendszer összeomlása után vált ismertté teljes egészében a levert 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc kegyetlen megtorlásának története. A nemzeti ellenállást a Kádár által behívott szovjet tankok tömeges bevetése után mintegy ötven alkalommal …
Tovább a műhöz
1975-ben a világ reménykedni kezdett. Földünk hangadó politikusai az európai és az észak-amerikai országok képviseletében hosszas egyezkedés után aláírták Helsinkiben azt az okmányt, amelyben hitet tettek az ember méltóságát kifejező és az őt megillető jogok mellett. Az emberiség történelmén végigvonul az erősek és hatalmasok korlátlan önkénye a kiszolgáltatott kisemberek felett, nevezték bár azokat rabszolgáknak, jobbágyoknak, kispolgároknak, hadifoglyoknak, másként gondolkozóknak vagy egyszerűen csak szerencsétlen adottságok közé születetteknek, vagy esetleg a történelem éppen adott hatalmi, vallási, esetleg nemzeti felfogásából adódó szerencsétlen kisebbségnek. Ők azok, akik akarva-akaratlan lesújtó helyzetekbe kerülnek. Elfogják, kirekesztik, bezárják, megkínozzák, kifosztják, megnyomorítják, s ki tudja, talán meg is ölik őket a másságukért. Az évezredek tragikus iskoláját kijárt kultúrnépek 1975-ben Helsinkiben összegyűlve kimondták: ebből most már elég! Hagyjunk most már végre békében élni mindenkit, aki nem közbűntényes. Élhessen végre mindenki szabadon olyan embernek, amilyennek született, vagy amilyennek tartja magát. Szabadságához tartozzon, hogy nemzetiségét, hitét, felfogását, gondolatait, belső életének tükröződését nyugodtan mondhassa ki, és ha ezzel nem sért közérdeket, emiatt ne érhesse bántódás. Az emberi társadalom hatalmas …
Tovább a műhöz
Az egyháztörténet fővonulatát a katolikus egyház szervezeti keretei között élő hívő közösség, főpapok, papok és világi hívek közösségbe ötvöződött életének története alkotja. Sajátos lelkiség-történet ez, hiszen a vallásos hit az Isten kegyelmi ajándéka, amelyet a vallásos ember — saját erőfeszítéseivel s a közösség segítségével — igyekszik magában egyre jobban kibontakoztatni, életét a hit által egyre inkább átjárttá tenni, magatartásában, tetteiben, döntéseiben érvényesíteni s szűkebb-tágabb környezetére szétsugározni. A korábbi kemény és agresszív egyházellenes támadások után 1975-1988 között továbbra is a jogfosztottság állapotában, még mindig korlátozó jogszabályoktól körülvéve, a vallásos emberek számának „lemorzsolását" célzó folyamatos hatalmi akciók hullámverésében élt a magyar katolikus egyház hívőközössége. Szűkös körülmények között, a hatalom prése által megszorítva, de élt, létezett, s teljesítette küldetését: papjai és hívei tanúságot tettek Krisztusról egy egyre inkább materialistává-ateistává váló magyar társadalomban. Pásztorok A magyar katolikus egyház irányítása az egyházmegyék élén álló érsekek, illetve püspökök által alkotott püspöki konferencia feladata volt. A testületben az esztergomi érsek elnökölt, a hagyományoknak megfelelően. Az Állami Egyházügyi Hivatal nem engedte …
Tovább a műhöz
Az 1980-as végek évére a hatalom hazai képviselői — a szocialista-kommunista párt vezetői, az általuk irányított állami kormányzati tényezők, a gazdasági-pénz-ügyi szakemberek — előtt világossá vált: a szocializmus gazdasági, társadalmi, politikai rendszere csődbe jutott, teljes összeomlása rövidesen bekövetkezik. De mi lesz e látványos bukás után?
A demokratikus ellenzék a népi demokrácia helyett egyértelműen polgári demokráciát akart, többpárti parlamenttel, szabad választásokkal, piacgazdasággal; a hatalom addigi szocialista-kommunista gyakorlóinak nagyobb része is, de úgy, hogy abban egyrészt politikai, másrészt gazdasági hatalmát megtartja. Az átmenet időszaka viharosnak ígérkezett. A szocialista-kommunista párt vezetése megoszlott a követendő új célokat illetően, különböző platformok, belső irányzatok küzdöttek egymás ellen. Ezt tükrözték a pártvezetésben és az államvezetésben bekövetkezett sűrű személycserék.
Pártagónia Túl a politikai bizottság, a központi bizottság, valamint a kormány többszöri átalakításán, a csúcsokon is jelentős változások történtek. Félreállították Kádár Jánost: 1988 májusában a párt elnöki címét kapta, jogkör, hatáskör nélkül, majd 1989 júniusában már semmiféle tisztséget nem kapott, nyugdíjba küldték. Utóda a pártelnökségben: Nyers Rezső. Lázár György után még 1987 júniusától Grósz Károly volt …
Tovább a műhöz
„Hűség a megpróbáltatásban” címmel tartottam előadást 2010-ben Baján, az Eötvös József Tanítóképző Főiskola tudományos konferenciáján, a bajai állami tanítóképző tanárainak
szerb megszállás alatti helytállásáról. A kutatást tovább folytattam, s immár öt levéltár anyagainak és egyéb források, szakmunkák felhasználásával kismonográfiában adhatok számot egykori bajai kollégáink tiszteletre- és társadalmi emlékezetre méltó küzdelméről, „kálváriajárásáról” a bajai magyar állami tanítóképző- és képzés fenntartásáért a szerb megszállás alatt és nyomán. A magyar állami tanítóképzés történetében egyedülállóan úgy tartották fenn – a már akkor közel félévszázados múlttal és nagy elismertséggel bíró – intézményüket, úgy képeztek pedagógusokat a magyar és az akkor alakult délszláv állam számára, hogy ehhez 1919 júliusától 1921 augusztusáig egyik államtól sem kaptak semmiféle támogatást. A 100. évforduló körül egymásnak feszülő nemzeti elfogultságok idején különösen fontosnak érzem, hogy kiegyensúlyozott, a korabeli aktorok motivációit korrektül felidéző, egyszersmind a történelmi kataklizmát elszenvedő „kisemberek” iránt is empatikus leírást adjunk a történtekről. Dokumentatív elbeszélő módszerrel elválasztva a forrásközlést és értelmezést, lehetőséget adva az olvasónak arra, hogy a szerző gondolatmenetét, …
Tovább a műhöz
Midőn a pozsonyvármegyei Kiskárpátok – Vöröskőtől—Szomolányig elterülő vidékének hely- s müvelôdéstörténeti vázlatos leirására vállalkoztam, erre leginkább édes hazánk multja iránti kegyeletem, s azon hő óhajom inditott: hogy az e munkámban ismertetett-nem csekély részben érdekes hely- s müvelődéstörténeti adatok, s hiteles — hasonirányu szóbeli hagyományok, — a jövő részére megmentessenek, s hogy a mult idők példáján-épülve, s hiányain okulva, a müvelődés tágas terén hazánk javára erőnkhez képest müködjünk. Munkám közepette mindig azon irányelv lebegett szemeim előtt, hogy a közönséges felfogás szerint csekélységnek itélt mozzanatok- s adatokat sem szabad ily munkánál tekinteten kivül hagyni, s épen ez elvemnek tulajdonitandó, hogy némely helyen a tárgyat legparányibb részleteiben is ismertetem, a mint ez különösen az egyházi műrégiségek leirásánál észlelhető. — Én azt hiszem, hogy ilyen irodalmi munkálatnál inkább lehet per excessum, mint per defectum, hibázni. Nem tagadhatom, hogy e munkának meg vannak a maga hiányai, s hogy némely helyen az adatok töredékes volta, a képvázlatoknak némely kevésbbé kifejtett vonásai, s az anyag részleteinek felállítása s lánczolata, több kívánni valót hagynak hátra. Ezekkel szemközt némi mentségemül szolgáljanak helyi viszonyaim, melyeknél fogva alig közelíthettem meg nagyobb könyvtárakat, s a tán …
Tovább a műhöz
Az építésznek, ki egy nagy házat czélirányosan akar épiteni, számba és figyelembe kell venni nem csak a fontosabb s értékesebb építési anyagot és segédeszközöket, hanem az építést előmozdító csekélyebb tárgyakat is. Igen, a gondos és számító épitész, a tégla-és kőtöredékeket is megbecsüli, s kellőleg értékesiti. Édes hazánk történetének, nevezetesen művelődés történetünknek nagy alkotmánya csak úgy épülhet fel, ha ennél nem csupán az országosan szereplő egyéneknek s a nemzet életére nagyobb vagy általános befolyást gyakorolt eseményeknek, hanem a mult idők mindazon jelenségei, s mozzanatainak is szentelünk figyelmet, melyeknek hatása csekélyebb körre, egy kis vidékre vagy csak ogy községre szorítkozott. Ily apró történeti töredékek nélkül a hazai történetirás mindig hézagos lesz. À történetnél is teljes érvényben áll az erkölcsi világrendnek ismeretes elve: „Ki a csekélységeket megveti, lassankint hanyatlik.” Vajmi gyakran sajnálattal tapasztalhatjuk: hogy a mai nemzedék előtt nagyobb részben, elmosódva van azoknak emléke, kik hajdan egyes vidékeken, habár szerény körben, de áldásosán működtek a közjólétre. Mily sokszor közönyösen taposunk oly földet, melynek ölében egy férfi hamvai nyugosznak, ki érdemes volt arra, hogy kortársai díszes síremléket állítottak volna hantjára, s hogy az utókor ezt kegyelettel fentartsa s ápolja; Minden …
Tovább a műhöz
Ezt a Kis Magyar Művelődéstörténetet a Corvina Kiadó megbízásából, 1987-ben német olvasóknak írtam. Példaként A Magyar Szemle Kincsestára járt előttem, ezek a harmincas években megjelent, zsebre dugható kék füzetek, melyek néhány íven tömören foglalták össze a magyar és az egyetemes irodalom, tudomány, művészetek lényegét. Magyarul talán sohasem jelenik meg ez a könyvem, ha a Pannon Kiadó 1992-ben nem vállalkozik közreadására. Most a Szent István Társulat tisztelt meg azzal, hogy a Kis Magyar Művelődéstörténetet ismét az olvasóközönség elé bocsátja. Kitüntető, hogy ez az évszázados hagyományú katolikus intézmény jelen munkám iránt érdeklődik. Magam is átérzem ennek jelentőségét, hiszen a magyar művelődés története a huszadik századig keresztény mivoltunkkal azonos. De mert a katolikus meghatározás a reformációtól kezdve már nem kizárólagosan azonos a keresztény fogalommal, valamint, mert a magyar társadalom egy része a múlt század utolsó harmadától kezdve fokozatosan szakított az ezeréves keresztény hagyománnyal, gondolkozásmóddal és hittel, a liberalizmus, majd a szocializmus eszméiben keresvén üdvöt; a katolikus olvasó nyilván bővebb eligazítást vár a tömör tárgyilagossággal leírt művelődéstörténeti jelenségekre és eszmeáramlatokra vonatkozóan. Könyvem szövegén nem módosítok, hiszen azt az egész magyar (és külföldi) társadalomnak szántam …
Tovább a műhöz
A 20. században csak néhány olyan felelős politikusa volt Magyarországnak, akiket napjainkban is államférfiként tartunk számon. Közülük a két világháború közötti időszakban kiemelkedik Bethlen István és Klebelsberg Kuno. Bethlen István rátermett, ügyes és - jó értelemben vett - ravasz politizálásával Magyarország belső, gazdasági és diplomáciai helyzetének megszilárdításában, Klebelsberg pedig a kulturális konszolidáció megteremtésében játszott egyértelműen pozitív szerepet. A minden szempontból nehéz - sokak által már reménytelennek vélt - körülmények közül való kitörésben kettejük egymást tervszerűen segítő tevékenysége nélkülözhetetlen volt. Bethlen - mellette pedig a kulturális kérdések iránt meglehetős érdektelenséget tanúsító államfő, Horthy Miklós - támogatása nélkül nehezen lett volna megvalósítható a kulturális felemelkedés, Klebelsberg nélkül viszont elképzelhetetlen lett volna a politikai viszonyok stabilizálódása. Mindebben pedig felettébb fontos volt a magyar felsőoktatás addigi szerepének átértékelése. Magyarország egyetemek és főiskolák sorát veszítette el 1918 végétől 1919 nyaráig. Mindebben nem a trianoni békeszerződés - amely felsőoktatással kapcsolatos intézkedéseket nem is tartalmazott -, hanem az azt megelőző terület- és impériumváltások hatásait kell hangsúlyozni. Bár a Magyarország szomszédságában születő vagy …
Tovább a műhöz
Közép-ázsiai utazás melyet a Magyar Tudományos Akadémia megbizásából 1863-ban Teheránból a Turkman sivatagon át, a Kaspi tenger keleti partján Khívába, Bokharába és Szamarkandba tett és leirt
- Vámbéry Ármin
- 1873
Én 1832-ben születtem, Magyarországon, Duna-Szerdahely mezővárosában, mely a Duna legnagyobb szigeteinek egyikén fekszik. Különös hajlamot érezvén nyelvek tanulmányozására, már kora ifjuságomban Európa és Ázsia több nyelvével foglalkoztam. A keleti és nyugati irodalom tárházai képezték buzgó tanulmányaim első tárgyait. Későbben a nyelvek egymás közötti viszonyai keltettek bennem érdeket; és igy teljességgel nem meglepő, hogy a “nosee te ipsum” féle ismeretes közmondást magamra alkalmazván, figyelmemet mindenekfölött saját anyanyelvem rokonságaira és eredetére forditottam. Ismeretes dolog, hogy a magyar nyelv az ugynevezett altáji nyelvcsaládhoz tartozik; de a finn vagy tatár ághoz-e, ez az a kérdés, mely még akkor eldöntésre várt. Ennek kinyomozása, mely minket magyarokat mind tudományos, mind nemzetiségi szempontból annyira érdekelt, volt fő és eldöntő oka keleti utazásomnak. Az élő nyelvek gyakorlati tanulmányozása által óhajtottam meggyőződni a magyar és török-tatár nyelvek közötti rokonság tényleges fokáról, mely az elmélet gyöngevilágánál oly meglepőnek tűnt fel előttem. Legelőször is Konstantinápolyba mentem. Több évi lakás török házaknál,- és a török iskolák és könyvtárak gyakori látogatása csakhamar törökké, sőt efendivé alakítottak át. Nyelvészeti fürkészéseim tovább késztettek kelet felé; s midőn csakugyan eltökélt szándékom lett …
Tovább a műhöz
Kutatási füzetek 1.
- 1996
(...) Az egykori, osztrák-magyar császári (és) királyi1 haditengerészet történetének tanulmányozása csak úgy képzelhető el, ha összehasonlítjuk harcértékét a kor nagy tengeri hatalmainak hadiflottáiéval, különös tekintettel a fő riválisoknak számító olasz és francia haditengerészetével. Nem csupán a flották egymáshoz viszonyított erejét és korszerűségét tudhatjuk meg, hanem — a harcérték mutatóit összevetve a tengerészeti költségvetéssel — az is kiderülhet, hogy mennyire volt hatékony, vagy pazarló a flottafejlesztés, és hogy a fejlesztési elvek megfeleltek-e a kor követelményeinek, vagy pedig zsákutcába vezettek. Természetesen a flották harcértéke a kortárs haditengerészeti stratégákat is erősen izgatta, ezért lázasan számolták a hajók tonnatartalmát, a nehéz-, közepes- és könnyűtüzérség1 2 csöveinek számát; papijaikon csatákat döntöttek el. A valóságban persze a papírforma olykor nem igazolódott. A számítások kudarcának két oka lehetett: valamilyen fontos technikai tényezőt (pl. sebesség) nem vettek figyelembe, vagy pedig az emberi tényezőt (mert hiába a legjobb, legkorszerűbb technika, ha az azt üzemeltető emberek képzetlenek, vagy pedig a parancsnokok hibát hibára halmoznak) hanyagolták el. Rendszerint e két ok együtt hatott, s okozott csalódást azoknak, akik a papírforma szerinti végeredményt várták. A technikai tényezők egy sorának kellően …
Tovább a műhöz