Magyar
EnglishKeresés
Találatok
2018. november 22–23-án immár 11. alkalommal rendeztük meg Pécsett a kétévente sorra kerülő Magyar Politikai Földrajzi Konferenciát, melynek fókuszába ezúttal a történeti és jelenkori katonai tevékenységek által formált táj, a „military landscape” környezeti és társadalmi jelentőségének tárgykörét állítottuk. Témaválasztásunk apropóját a szűkebb környezetünkben fellelhető egykori csatahelyszínek – Szigetvár (1566), Mohács (1526), Nagyharsány (1687) – és védművek, mint a Dunai Limes vagy a Déli Védelmi Rendszer, illetve az ezek helymeghatározására, rekonstruálására, megőrzésére és hasznosítására
irányuló tudományos kezdeményezések adták. Minthogy a hadi tevékenységekkel kapcsolatos kutatások jellemzően több diszciplína képviselői számára biztosítanak teret, a tudományközi kapcsolatok elmélyítésében bízva a geográfusok, kartográfusok és a hadtudományok képviselői mellett ez alkalommal a történészek, régészek, turisztikai és örökségvédelmi szakemberek részére is lehetőséget kívántuk adni arra, hogy a Kárpátmedencei vagy azon túli térségekben található katonai tájakra, illetve hadászati objektumokra irányuló kutatási eredményeiket a szélesebb szakmai közönség számára is elérhetővé tehessék. A téma iránti fokozott és széleskörű érdeklődés eredményeként konferenciánkon a plenáris ülés mellett hat szekció keretében több …
Tovább a műhöz
Nagyváradnak török kézbe esését s onnat kiszabadulását akarjuk röviden elmondani. Eközben nehány szóval a török foglalás szomorú következményeiről is megemlékszünk. A dolog úgy történt, hogy II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1660 május 22-ikén Szász-Fenesnél csatáját a törökkel elvesztette. «Az én keblemből sem fog tej serkedni» — mondá sejtelmesen a csata előtt, és szava beteljesedett. Fején, melyről a sisakot a csata hevében elvesztette, halálos vágást kapott. Hívei nagy-nehezen kiragadták az ellenség tömegei közöl és Nagyváradra menekültek vele. Itt azonban nehány napi szenvedés után, junius 7-ikén elhúnyt. Halála éjjeléről maradt fenn a következő, legendaszerű hagyomány. A haldokló fejedelemnek szemeit Petki Anna, a jelenvolt fejedelemasszony, Báthori Zsófia, egyik udvarhölgye fogta be. Petki Anna azután kiment a várbeli palota folyosójára és ott sírt. Akkor egyszerre a vár napkeleti bástyáján nagy fényességet látott. Erre egy kevés vártatva, mondá a leány az ő atyjának, Petki Istvánnak: én bizony jó reménységgel vagyok a szegény fejedelem felöl, hogy Isten irgalmazott neki, mivel most ilyen nagy fényességet láttam a bástyán. Erre Petki István így szólt: szegény leányom! inkább hiszem, hogy a szent királyok ide temetett testeinek dicsőségére volt az a fényesség a bástyán.
De az a fényesség, mely Rákóczi halálának éjszakáján Nagy - …
Tovább a műhöz
Napló, 1944
- Ecséri Lilla
- 1995
A napló a Magyar Rádió irodalmi szerkesztõségének pályázatára érkezett.
“A nevem ecséri Kánitz Lilla Aranka, de a keresztnevem Kamilla, bérmanevem Magdolna. Az iskolában és otthon Arinak neveznek. De ez még nem az összes, mert becenevem és csúfnevem is van egy rakás. Korom: június 30-án leszek 16 éves. (Jó öreg vagyok.) Vallásom (ami máma a legfontosabb): jelenleg római katolikus vagyok (nem régen), de nem szégyenemre, csak sajnos kellemetlenségemre zsidó származású.” Ezzel kezdõdik ez a kis lélegzetû írás, ami egy tinédzser lány szemszögébõl mutatja be a háború viszontagságait. | Ecséri Lilla 1928-ban született, fõvárosi polgárcsaládban. "Vallásom (ami máma a legfontosabb): római katolikus vagyok (nem régen), de nem szégyenszemre, csak sajnos kellemetlenségemre zsidó származású." - írta naplójába 1944-ben. Az ekkor 16 éves kamaszlány a német megszállásig többé-kevésbé zavartalanul élt családjával. Iskolába járt, jövõjét tervezte. "Jövendõ életpályám: akármilyen nevetséges is, de ha valami leszek, csakis filmszínésznõ akarok lenni....A fiúkról: általában 16 éves lánynak már kell, hogy legyen udvarlója. Nekem nincs és sohasem volt...Utálom a copfomat, de nem engedi anyám levágni, pedig úgy rövid hajjal szebb lennék, mint így". Azután elkövetkezett 1944. március 19. "Istenem! Milyen pocsék világot élünk. Vasárnap reggel a németek megszállták …
Tovább a műhöz
„A halikarnasszoszi Hérodotosz a következőkben foglalja össze történeti kutatásainak eredményeit, hogy az emberek között megesett dolgok az idők folyamán feledésbe ne merüljenek, és ne vesszen el nyomtalanul azoknak a nagy és csodálatra méltó cselekedeteknek az emléke, amelyeket részben a hellének, részben a barbárok vittek véghez,
sem az, hogy milyen okok késztették őket a háborúra egymás ellen.” Ezzel, az egyes szám harmadik személyben írt mondattal kezdődik Hérodotosz görög–perzsa háborúról írt műve, amelyre az első történeti munkaként tekint az utókor. Ebben a rövid idézetben benne van minden, amit az antik világ a történelemírás vagy történetírás szerepéről és jelentőségéről vallott. Azokat a nagy és csodálatra méltó tetteket kellett megörökítenie, amelyek példával és tanulsággal szolgálnak, egyben pedig arra inspirálják a hallgatóságot, hogy maguk is hasonlót tegyenek. A nagy tettek értelmét éppen
az adta, hogy pozitív hatást gyakoroltak másokra, felkeltették bennük a hírnév iránti vágyat, a közösségük iránti felelősséget, és így mintát adtak arra, hogyan tudják a saját sorsukban a kalokagathiák, azaz a szép és jó élet eszményeit megtalálni. A történelem nem került be az antik tudás Pantheonjába, nem találjuk ott sem a kilenc, sem a hét szabad művészet között, ám ez nem véletlen. A hellén világfelfogás szerint az igazán fontos …
Tovább a műhöz
Ennek a könyvnek az előző kiadásai a Grotius Könyvtár sorozat 2. köteteként jelentek meg. Akkor a könyvet a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán BA-szinten tanuló diákjainknak szántunk. Nagy örömmel vettük, hogy más egyetemeken is használták a hasonló tanulmányokat folytató egyetemi hallgatók. Tartalmát és műfaját tekintve könyvünk valahol félúton jár az egyetemi jegyzet és az egyetemi tankönyv között. Terjedelmét tekintve jóval rövidebb és
tömörebb a mai egyetemi tankönyveknél, a régi egyetemi jegyzeteknél viszont hosszabb és részletesebb. Tartalmát tekintve a könyv összefoglalja A nemzetközi kapcsolatok története 1941—1991 című kurzus előadásainak és szemináriumainak anyagát; természetesen nem fedi le azt teljesen, inkább összegzi a vizsgára való felkészüléshez a legfontosabb ismereteket. A témaköröket időrendi sorrendben tárgyaljuk; a tantárgy természetéből fakadóan, didaktikai szempontból azonban helyenként eltértünk a szigorú kronológiai sorrendtől. A könyv szerkezetének kialakításakor törekedtünk a minél könnyebb áttekinthetőségre, egyebek mellett ezért alakítottunk ki meglehetősen tagolt címrendszert.
Stilisztikai szempontból a műfaj alapkövetelményeiből indultunk ki: így például igyekeztük kerülni a bonyolult megfogalmazásokat. Ettől függetlenül a három szerző fogalmazásmódjában szükségszerűen megjelennek bizonyos
…
Tovább a műhöz
Egy korábbi elit kutatás hozadéka 1993-ban fogalmazódott meg a terv, hogy a korábbi elitkutatások folytatásaként - ezek meghatározóan a két világháború
közötti magyarországi elit jellemzőivel foglalkoztak - a Kádár-korszak felső vezető pozícióban tevékenykedők szociológiai jellemzőivel foglalkozzunk. Első lépésben az 1957-63 közötti időszakot vizsgáltuk. Több intézet együttműködésével kutatási csoportot alakítottunk. Két irányba kezdtük meg az előzetes anyaggyűjtést. Egyrészt áttekintettük a döntéshozatal rendjét, másrészt vizsgáltuk a kinevezés dokumentumait, lelőhelyeit. Az első fázisban - e kérdéskörre fókuszálva - életútinterjúkat készítettünk az MSZMP több vezető funkcionáriusával. A dokumentumok és az interjúk elemzése már a kutatás előkészítő szakaszában nyilvánvalóvá tette számunkra: az elit - esetünkben a két világháború közötti magyar elit - kutatása során használt elméleti előfel tételezések, kategóriák, módszerek újraértelmezésre szorulnak: az elit és a nómenklatúra csak az „elvont azonosság” szintjén vethető össze. Mert jóllehet a választói akarat érvényesülését a kétkamarás rendszerben számos megkötés akadályozta: a szavazásra jogosultak limitált száma, a fővárost és tíz (később öt) nagyváros kivételével a szavazás titkosságának a hiánya; az 1927-ben alakított felsőházi tagság prejudikációja - …
Tovább a műhöz
Midőn a legnagyobb magyarnak egy még kiadatlan munkáját közrebocsátjuk, tájékoztatásul szükségesnek látjuk megjegyezni, hogy ő azt Döblingben,
ugyanazon időtájban irta, midőn világhírűvé lett »Blick«-je keletkezett. Az elkeseredett hangulatot, mely az ötvenes években a nemzetet elfogta,
Széchenyi az »Önismeret«-ben ugyanazzal a maró és kiméletlen humorral tolmácsolja, mint a »Blick«-ben; sok helyütt a tárgyak is ugyanazok, melyekkel
a »Blick« foglalkozik. Most talán nem egy esetről, nem egy személyről szelídebb kifejezésekkel élne, nem egy dolgot más szempontból ítélne meg, mint
akkor; müve azonban, ha csak történeti becset akarnánk is neki tulajdonítani, ragyogó emlék ama sötét éjszakából, hangos szózat az elnyomás
némaságából, oly hazafias érzések, oly életrevaló gondolatok tolmácsa, melyek mindenha erős viszhangot fognak költeni a gondolkodók elméjében,
a hazafiak szivében. (...) A legmélyebb okoskodók, a leghiggadtabb bölcsek minden időben, a költői hajdankor óta mai napig, az önismeretnek helyes létét, talpra esett voltát azon diadalnak ismerék el, s nyilváníták, melynél nagyobbat, hasznosbat és következetesbet a halandó ember e világon nem ünnepelhet. S ha azon sok ezer meg ezer bölcs, ki e földtekén élt, sok egyébben ezer meg ezer véleményekre el is szakadozott, egyben még is mindannyian szorosan egyetértettek: abban t. i., hogy az önismeret minden …
Tovább a műhöz
Egy évtized óta ernyedetlenűl folytatott ősrégészeti kutatásaim alatt oly sok őstelepről és lelőhelyről nyertem tudomást és oly rengeteg mennyiségű ősemberi lelettárgy halmozódott föl birtokomban, hogy — föltett szándékomhoz híven — mind e többékevésbbé érdekes ősrégészeti adatoknak tüzetes tanulmányozását végeznem, illetőleg részletes leíró imertetését adnom a közel jövőben teljes lehetetlen. Minthogy azonban az Őstörténelem érdekében fölötte kívánatos minden új lelhelynek és adatnak az ősrégészeti irodalom keretébe való mielőbbi bevonása, azaz közlése, e szempontból tehát a jelen közlemény czéljáúl a tőlem eddig ismert összes új adatoknak, egy részüknek csak előzetes, más részüknek pedig végleges, számbavételét tűztem ki. Előzetesen — csak úgy mellesleg — emlékezem meg a határozott jellegű amaz őstelepekről, melyeket idővel tüzetesebben és önálló alakban van szándékom ismertetni s azért ezeknek prioritasi, illetőleg ismertetési jogát fönntartani óhajtom a magam számára. Az ősrégészeti kutatások legjelentékenyebb eredményein, t. i. az önálló őstelepeken kivűl vannak azonban oly jelentéktelenebb lelőhelyek is, melyeknek ősemberi tárgyai kevés számuknál vagy magányos előfordulásuknál fogva különállóan nem közölhetők, ezért tehát azokat összegyűjtve itten együttesen adom közre, mert, ámbár az ily szórványos kisebb leletek …
Tovább a műhöz
Ősök emléke, vagyis szerette-e a magyar nemzet történetét? Voltak-e hajdan évkönyvei?
- Pauer János
- 1860
A hajdankor egyik jeles férfia, magasztos szavakkal emliti nemzete nagy őseinek ama dicséretes szokását, miszerint minden ügyet és vállalatot, sőt minden közérdekre vonatkozó beszédet, felsőbb lény segítségül hívásával kezdettek; mert úgy vélték ők, hogy az emberi igyekezet a közjóra semmi hasznosat, a tudományok körében semmi jeleset és alaposat nem kezdhet és nem végezhet, magasabb sugallat segedelme, tanácsa, s befolyása nélkül. A pogány bölcsnek eme mondását,
csaknem kétezer év lefolyta alatt, sok tudós férfi, magas szellemü költő, és jeles ihletü müvész, nemcsak szóval ismételte, hanem tettel követte is. Tekintetes Akadémia! minthogy lelkem
bensőjében én sem vagyok máskép meggyőződve, székfoglaló beszédem kezdetén, midőn nemzeti őstörténetünk ezred évekbe nyúló egykét kérdésének fejtegetésébe szándékom bocsátkozni, szinte ezen ösvényen kívántam indulni; annál is inkább, mert a magyar Akadémia előtt van szerencsém ez órában szólani, mely szeretett hazánk értelmiségének nemcsak képviselője, hanem a tudományok különféle szakában avatott bírája is. A tárgy, mely körül beszédem fonalát szőni szándékom, eme kérdések fejtegetése: Váljon az ős magyarok Pannóniába jövetelük idején, sőt mielőtt e földre tették lábaikat, viseltettek-e már kegyelettel nemzeti történetük iránt? Van-e nyoma, hogy már a vezérek idejében voltak volna …
Tovább a műhöz
Tárgyilagos ismertető arról, milyen változások történtek a páncélos hadviselésben a keleti fronton zajló háború egyes szakaszaiban. Hogyan győzték le a Vörös Hadsereg páncéloserői a Wehrmacht nagyra értékelt páncélosait, melyek a Szovjetunió elleni német Blitzkrieg előrevetett egységeit alkották? Milyen harcászati és haditechnikai változtatásokat hajtott végre a kor két legerősebb gépesített hadserege a keleti fronton zajló kíméletlen küzdelem során? Robert Forczyk új megközelítésű, mélyreható elemzése lenyűgöző bepillantást enged a keleti front páncéloscsatáiba. A szerző a szovjet és a német nézőpontot egyaránt figyelembe véve, német, orosz és angol forrásokra támaszkodva igazán alapos ismertetést és elemzést nyújtja a páncélos hadviselésről. Lebilincselő olvasmány a történelem legnagyobb háborújáról. Robert Forczyk a páncélos-hadviselés történetének vezető szakértője ezúttal egy keleti frontról szóló művel lép olvasói elé. Eddigi munkái a teljesség igénye nélkül: Georgij Zsukov; Gyemjanszk 1942–43; Vörös karácsony: Támadás a tacinszkajai repülőtér ellen, 1942; Mussolini megmentése: Gran Sasso, 1943; Szevasztopol, 1942: Von Manstein győzelme; Leningrád 1941–44; Walter Model; Erich von Manstein; Panther a T–34-es ellen: Ukrajna, 1943. Térképekkel és táblázatokkal gazdagon illusztrált kötet.
Tovább a műhöz
1943-ban, a Sztálingrádnál elszenvedett katasztrofális vereség után a Wehrmacht páncéloshadseregei elvesztették a kezdeményezést a keleti fronton; a háború menetében fordulat állt be. Az összfegyvernemi harcászat, mely révén a németek 1941-ben és 1942-ben elsöpörték a szovjet csapatokat, veszített hatékonyságából. A keleti fronton ezt követően a páncéloserők vezette támadásokra helyeződött a hangsúly, s mint Robert Forczyk könyvéből megtudhatjuk, a Vörös Hadsereg gépesített alakulatainak erőteljes csapásai sorra zúzták szét a német védelmi vonalakat. E tudományos igényű munka betekintést enged abba, milyen változások történtek a két legnagyobb gépesített haderőnél a páncélos harcászat és a fegyverzet terén a szovjet dominancia erősödése idején. A szerző német, orosz és angol forrásokra alapozva, a német és a szovjet látásmódot egyaránt érvényre juttatva közöl átfogó ismertetést és elemzést a keleten zajló páncélos-hadviselésről. A történelem legnagyobb páncélos háborújáról szóló nagyszabású munka második kötete is lebilincselő olvasmány. Robert Forczyk a páncélos-hadviselés történetének vezető szakértője ezúttal egy keleti frontról szóló művel lép olvasói elé. Eddigi munkái a teljesség igénye nélkül: Georgij Zsukov; Gyemjanszk 1942–43; Vörös karácsony: Támadás a tacinszkajai repülőtér ellen, 1942; Mussolini megmentése: Gran …
Tovább a műhöz
Báró Richard von Rosen egy Panzer III-as löveg-irányzójaként kezdte a II. világháborút, majd a ranglétrán emelkedve egy Königstiger (Tiger B) többszörösen kitüntetett főhadnagyaként fejezte be.
Von Rosen memoárját, mely a háború során vezetett naplójára és a levelezésére épül, majdnem 400 korabeli fénykép teszi még lebilincselöbbé. A szerző kiváló emlékezőtehetséggel bír, jó szeme van a részletekhez, emlékirata fontos információkkal gazdagítja a német páncélos fegyvernem II. világháborús szerepléséről szóló ismereteinket. Von Rosen a háború számos jelentős csatájában részt vett, ott volt a keleti fronton a Barbarossa idején és Kurszknál, Königstiger páncélosokat irányított Normandiában, és harcolt Magyarországon a szovjetek ellen. A Tiger B-ből mindössze 489 került legyártásra, ez volt a szolgálatba állított legerősebb nehéz harckocsi, páncélzatát ésszerű távolságból csak egyetlen gránáttípus tudta átütni. Jelen munka nem pusztán a II. világháborús német páncélos-hadviselésről készült emlékirat: első kézből származó beszámoló, melynek lapjain megelevenednek egy páncélosszázad mindennapjainak sikerei, kényelmetlenségei, örömei és csalódásai. Von Rosen megkapta az első- és a másodosztályú Vaskeresztet, 1945. február 28-án pedig a Német Kereszt arany fokozatát, a legmagasabb kitüntetést, amit a Wehrmachtnál vitézségért adományozni …
Tovább a műhöz