Keresés
Találatok
Az utolsó Stuart végzetszerű letűnésével az angol trónról, korántsem záródik be politikai szereplése végképen. Párthívei, a Stuart-ház hagyományos barátai nem mondtak le azon reményről, hogy a, gyenge uralkodót még egyszer visszahelyezik törvényes örökségébe, melyet a szerencse napjaiban ép oly kevéssé tudott megbecsülni, mint erélylyel fentartani a megpróbáltatás nehéz óráiban. De II. Jakab bukása egyszersmind berekeszti az angol forradalom időszakát, mely voltaképen sohasem szünetelt egészen s megakadályozta a nemzeti alkotmány végleges kifejlődését és megerősödését. Ebben rejlik az 1688. forradalom és trónváltozás legfontosabb következménye Angliára nézve. Hogyha a körülményeket gondos megfigyelés tárgyává teszszük, melyek Orániai Vilmost az angol trónra segitették, azt a felfedezést fogjuk tenni, hogy azok többnyire akaratán és számításain kívül jövének létre s meszsze föléje emelkedének egyéni tulajdonságainak és szellemi tehetségeinek. A tizenhetedik század leginkább kimagasló politikai alakja, XIV. Lajos előkelő vetélytársat ismert fel a hollandi szabadállamok választott fejében, ámbár ez vele sem a politika, sem a háború terén nem versenyezhetett. De Orániai Vilmosban jellemző erővel nyilvánult meg egy eszme, melynek nagyságát és emelkedését köszönhető. A franczia fölény s ennek elmaradhatatlan következményei komoly aggodalomba ejték az …
Tovább a műhöz
Annona
- 2002
Ez a kötet kétféleképpen foglalja össze a Kerényi Károly Szakkollégium munkáját. Első fele részben azokat a tanulmányokat tartalmazza, amelyeket az évente megírandó, eddig nem publikált dolgozatok közül válogattunk ki, részben pedig a 2001. március 30-31. és április 1. között megrendezésre került I. Kerényi Konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatait. A kötet második felében adatok következnek a Szakkollégium kilenc évéből: felsorolja tagjainkat, meghívott előadóinkat, a diákköri dolgozatokkal szerzett eredményeket, amelyeket tagjaink, mint szakkollégisták értek el. Mindkét rész azt mutatja, milyen eredménnyel járt a Kerényi Károly Szakkollégium eddig befejezett nyolc éve, milyen a nyolcévi annona, a nyolcévi termés. A szakkollégiumot - akkor Művelődéstörténeti Szakkollégium néven - néhány hallgató és oktató találta ki 1993 augusztusában azzal a céllal, hogy megfelelő környezetet teremtsen egymás számára. Hogy mindezt miként érdemes csinálni, egyikük sem tudta: kérdéseikre a választ a tanulságokban, választási lehetőségekben gazdag szakkollégiumi hagyomány, a jó szándék és az idő adta, adhatja meg. A nyolc év alatt megteremtettük munkás együttélésünk tartós szabályait, megtaláltuk helyünket a Bölcsészkaron belül és a hazai szak-kollégiumok között. Ha az irántunk eddig tapasztalt lekötelező egyetemi pártfogás továbbra is megmarad, a …
Tovább a műhöz
A XVIII. században a leány születését a család nem fogadja örömmel, ünnepi dísszel. A szülők szivét nem tölti el diadalmi mámor. A leánygyermek „áldás”, melyet szinte csalódásnak vesznek. Nem az a szülött ő, akit az apák és anyák büszke reménye várt és sóvárgott ebben a saliai törvények uralma alatt álló társadalomban; nem a család törzsének fenntartására, neve továbbvitelére, hivatalai, vagyona megőrzésére hivatott örökös. Az újszülött csak leány s a bölcső előtt, amelyben csak egy nő jövője nyugszik, hidegen marad az apa és szenved az anya, mint az a királyné, aki dauphin-t, trónörököst remélt. A leánycsecsemőt, a házon kivül, mihamar dajka kezére bízták. Az anya édes-keveset törődött vele. s csak később, — amikor Greuze és Aubry képei keletkeztek, — vette szokásba, hogy meg-meglátogassa a dajkánál. Ha a kisded innen megint visszakerült a házba, nevelőnő vette át, a felső régiókban, a manzárdban. A nevelőnő tőle telhetőleg, azaz sok hízelgéssel, kényeztetéssel igyekezett a gyermekből előkelő kis nőt
nevelni; mentől kevesebbet nyesegetett rajta, majd mindenben kényére-kedvére hagyta, mert máris úrnőjét látta benne, aki férjhezmenetele alkalmából majd bizonyosan egy kis vagyonkához juttatja. Megtanította írni, olvasni. Nézegette vele Sacy bibliai képeit. A földrajzi oktatás is nagyobbára ilyen nézegetésből állott: ügyes kis …
Tovább a műhöz
A polgár-osztályban a leány az édesanya keze között és szeme előtt növekszik. Az anya ápolja, neveli s a szó szoros értelmében a tenyerén viszi a gyermekkorból az ifjúkorba. Chardin, a polgári élet meghitt festője, mindig a munkában egészen elmerült anya oldalán mutatja a kisleányt, amint az amúgyis komoly és egyszerű gyermek a nemes, házias tulajdonságok védőszárnya alatt fesledezik. Bizony nem holmi cicomás bábú az, amint így, esetlen, négyszögletű fejdíszével, rövidujjú mellénykéjében, szerény szoknyácskájában, átvetős kötőjében, előttünk áll; ez a gyermek megelégszik dobbal, karikával, tollas labdával, kuglival, vagyis a nagy néprétegek játékszerével. Anyja pótolja a nevelőnőt és maga neveli gyermekét ebben a barátságos, rendszeres otthonban, ahol minden mintha a polgári boldogság biztosságát, józanságát és tervszerűségét hirdetné; minden; a nehéz bútor, a fölkefélt padló, a kígyózó lábú, súlyos székek, a diófaszekrény, amelyen a
ribiszkelikörös üveg áll és amelyben az elmúlt évek családi krónikája szendereg. A gyermek „Benedicite“-re kulcsolja kezecskéjét, csak azután kap az asztalon gőzölgő levesből. Az anya megállítja az orsót, az asztalra teszi a gombolyagot, megfésüli leányát a pipereasztal előtt, szalagot köt a homlokára, hogy szép legyen vasárnap. Ismételted vele a katekizmust és a többi iskolai föladatot; és ha hébe-hóba …
Tovább a műhöz
A nők története nem független a történelem általános menetétől, ha el is különül tőle, miután a női történelmi tapasztalat különbözik az általában vett történelmi tapasztalattól, mely utóbbit rendszerint a férfiakéval azonosítják. Nem részletezem ezúttal a nőtörténetírás kialakulásának és további útjának a történetét, legyen elég megjegyezni, hogy nehezen választhatjuk el azt a család (és a háztartás) történeti vizsgálatától. Kérdés azonban, hogy „van-e egy nemnek története?", és létezik-e vajon a családnak is önálló története? Minden látszat ellenére, hiszen létezik külön nőtörténetírás, és a családnak is van önálló történetírása, nem könnyű egyértelmű feleletet adni a kérdésre. Az valóban kérdéses, hogy mindig ugyanaz felelt volna meg e két fogalomnak a történelem során, és mindig ugyanarra gondolhatunk-e velük kapcsolatban, mert feltehető időbeli önazonosságuk. Ezt semmiképp sem állíthatjuk. Ezzel mindenki tisztában volt és van, aki nőtörténetírásra vagy a család történetének az írására adta a fejét. A nők, a kétségtelen biológiai azonosíthatóságukon túlmenően, történelmi kategóriaként felettébb változatos képet mutatnak az egyes történelmi korokban. Erre mutat rá Denise Riley ilyeténképpen. Vázlatosan fogalmazva: a 'nők' történetileg, következtetés útján alkotott fogalom, amely mindig viszonylagos más …
Tovább a műhöz
Magyarországon a nők történetének kutatása és a nőtörténetírás mellőzése egyaránt sok évtizedes múltra tekint vissza. Az elsőre jó példa Bobula Ida 1933-as monográfiája, A nő a XVIII. századi magyar társadalomban - másodikra pedig e kötet olykor fanyalgó, a szerzőt politikai aktivizmussal vádoló fogadtatása. E szerint a vád szerint nem történettudományos, hanem a „modern élet” problémáit a múltba visszavetítő műről van szó. Amit úgy is megfogalmazhatunk és egyúttal általánosíthatunk, hogy a nőtörténetírás gyanús dolog, mert politikai ügy, a politikai hatalom kérdéséhez kapcsolódik. Ezzel szemben „a” történetírás - a „fanyalgók” hite szerint - politikai szempontból természetesen semleges. A nőtörténet „politikasemleges” semmibevétele pedig azon a meggyőződésen alapszik, hogy ez a téma objektíve nézve nem fontos, elvégre a múltban a férfiak vittek végbe lényeges dolgokat. (Erre válaszolva szokás a history vagy a malestream történet-írás címkéjével illetni ezt az „objektív” történetírást.) Bár több ellenpéldát is említhetünk arra, hogy a nőtörténetet és a nőtörténetírást más témákkal és részdiszciplínákkal egyenrangúnak ismerik el, tudományszociológiai tapasztalatok alapján mégis úgy tűnik: áttörés, valódi változás csak megfelelő intézményesülés után érhető el. E belátás nyomán jött létre 2015 végén az Eötvös …
Tovább a műhöz
Anyák és apák
- 2021
A szülői gondoskodás a korábbi századokban kollektív felelősség volt, amelynek gyakorlatai és normái azonban a 19. században átalakidtak. Jelen kötet lapjain találkozhatunk a lányaival bensőséges kapcsolatot ápoló 17. századi arisztokrata anyával, noha a történészek szerint ez nem jöhetett volna létre, mivel a feleségi kötelességeiket teljesítő előkelő anyák nem töltötték be az elsődleges gondozó szerepét gyermekeik mellett. De megjelenik előttünk a lányainak csecsemőszoptatás ügyében tanácsokat osztó aggódó nagyapa alakja is, noha a korabeli, 19. századi „kenyérkereső'' férfiaktól nem várták el, hogy aktívan részt vegyenek gyermekeik mindennapjaiban, s a történészek az otthon női meghittségének és a férfiak uralta nyilvános versengés szférájának kettéválásáról beszélnek. Ugyanígy nem illik az általánosításokon alapuló képbe a kisgyermekekről oda-adóan gondoskodó - a kötet lapjain visszatérően kísértő - mostohaanya vagy a mostohaunokájának nagyvonalú örökséget hagyó mostohanagymama alakja sem. Vajon kivételes esetekkel állnánk szemben? A történészek szerszámosládáját bátran és sokoldalúan hasznosító szerzők elemzéseinek általános tanulsága inkább az, hogy a családi viszonyok vizsgálata során nem érdemes a normákból és domináns diskurzusokból kiindulnunk, mert ezek csupán korlátozott módon hatottak az intim szféra mindennapi gyakorlataira.
Tovább a műhöz
Midőn tíz évvel ezelőtt rendfőnököm megbízásából növendék-papok nevelésével kezdtem foglalkozni, feltűnt előttem, hogy míg ,a nevelés minden más ágában terjedelmes és kimerítő szakmunkák szolgálnak vezérfonálul, a papnevelés elméletéről ilyen rendszeres munka az újabbkori irodalomban egyáltalában nem található. Állásom kötelességeinek teljesítése ösztönzött arra, hogy a papnevelés elméletére vonatkozó szétszórt adatokat gyűjtögessem. S midőn ezeknek egyes részleteit Adatok a papnevelőn elméletéhez czím alatt a Religióban időről-időre közölve, tapasztaltam, hogy az illetékes körök e közléseket időszerűeknek, hasznosaknak találják: elhatároztam, hogy a papnevelés elméletét egész rendszeresen fogom kidolgozni. Azonban csakhamar meggyőződtem arról, hogy a papnevelés elméletét csakis a történeti fejlődés tekintetbe vételével lehet helyesen fölépíteni, — s ezért a papnevelés történetének tanulmányozásához fogtam. Minthogy a papnevelés történetét az elmélet végett tettem tanulmány tárgyává, — nem lehetett egy vagy két ország viszonyaival megelégednem, az egész katholikus egyház papnevelésének történetére kellett kiterjeszkednem. De épp ez okból nem foglalkozhattam minden egyes papnevelő intézet történetével részletesen, — inkább arra kellett törekednem, hogy az egyes intézetek történetében feltűnő s jellemző vonásokat emeljem ki s …
Tovább a műhöz
Midőn tíz évvel ezelőtt rendfőnököm megbízásából növendék-papok nevelésével kezdtem foglalkozni, feltűnt előttem, hogy míg a nevelés minden más ágában terjedelmes és kimerítő szakmunkák szolgálnak vezérfonálul, a papnevelés elméletéről ilyen rendszeres munka az újabbkori irodalomban egyáltalában nem található. Állásom kötelességeinek teljesítése ösztönzött arra, hogy a papnevelés elméletére vonatkozó szétszórt adatokat gyűjtögessem. S midőn ezeknek egyes részleteit Adatok a papnevelőn elméletéhez czím alatt a Religióban időről-időre közölve, tapasztaltam, hogy az illetékes körök e közléseket időszerűeknek, hasznosaknak találják: elhatároztam, hogy a papnevelés elméletét egész rendszeresen fogom kidolgozni. Azonban csakhamar meggyőződtem arról, hogy a papnevelés elméletét csakis a történeti fejlődés tekintetbe vételével lehet helyesen fölépíteni, — s ezért a papnevelés történetének tanulmányozásához fogtam. Minthogy a papnevelés történetét az elmélet végett tettem tanulmány tárgyává, — nem lehetett egy vagy két ország viszonyaival megelégednem, az egész katholikus egyház papnevelésének történetére kellett kiterjeszkednem. De épp ez okból nem foglalkozhattam minden egyes papnevelő intézet történetével részletesen, — inkább arra kellett törekednem, hogy az egyes intézetek történetében feltűnő s jellemző vonásokat emeljem ki s …
Tovább a műhöz
A pécsi püspöki könyvtárat Klimo György püspök (1710-1777) alakította korának egyik jelentős tudományos gyűjteményévé. Klimo György 1751-ben Mária Terézia szándékából került a pécsi egyházmegye élére. Tevékenysége az egyház tekintélyének, kulturális hatásának növelését szolgálta. 1754-ben megszerezte az érseki pallium előjogát. Új plébániákat szervezett, templomokat építtetett, bővítette a papi szemináriumot és szándékában állt Nagy Lajos király 1367-beli alapításának példáját követve egyetemet létrehozni Pécsett. Ehhez megteremtette a feltételeket azzal, hogy papírmalmot és nyomdát létesített, valamint olyan jól képzett, tudományos felkészültséggel bíró papokat hívott meg az egyházmegyébe, akik alkalmasak lettek volna az egyetemi professzori feladatok ellátására. Közülük kiemelkedő szerepe volt Szalágyi Istvánnak és Koller Józsefnek, akik könyvtárosként a gyűjtemény gyarapítását, rendezését és katalogizálását végezték, emellett a püspök támogatásával kutatták és megírták az egyházmegye történetét.
A most megjelenő kötetek csak a könyvek leírásait tartalmazzák, szerzői betűrendben, a bibliográfiai hivatkozás után feltüntetve a tulajdonosi bejegyzéseket, majd a jelzeteket. A tervezett következő kötetben adjuk közre külön egységként a folyóiratok, a kéziratok és Kelemen József kanonok aprónyomtatvány-gyűjteménye katalógusát …
Tovább a műhöz
1967. szeptember 1-én lesz 600 éve, hogy V. Orbán pápa megerősítette I. Lajos magyar király pécsi egyetemalapító levelét. A pécsi egyetemalapítás beilleszkedett a közép-európai egyetemalapítások sorába, mely IV. Károly cseh király 1348. évi prágai egyetem alapításával vette kezdetét, s a krakkói (1364) és a bécsi (1365) egyetemek létrehozásával folytatódott. A közép-európai Maecenások versenyében a magyar király sem maradhatott el, s néhány évi előkészület után Pécsett, az ország egyik legnépesebb városában hozza létre az Universitast. Az egyetem anyagi létalapját — amint az oklevelek kimutatják — nem annyira a király, mint Vilmos pécsi püspök és káptalana biztosították, akik ezt annál könnyebben tehették, mert a pápai Liber taxarum hitelt érdemlő tanúsága szerint abban az időben a legtehetősebb püspökség volt a latifundiumokban egyébként sem szűkölködő magyarországi püspökségek, sőt érsekségek között is. Vilmos pécsi püspök az egyetem első tanárául barátját, Galvano di Bolognát hívta meg a páduai egyetemről, ahol akkor a dekretalisokat adta elő, aki az egyetem szervezésében az Alma Mater Bononiensis és a páduai egyetem jogi oktatási szokásait és módszereit ültette át a pannoniai egyetemre. Megindult a jogi oktatás, és vele együtt a septemartes liberales tanítása, amely már előbb is folyhatott Pécsett a káptalani vagy a
városi iskolában. Talán …
Tovább a műhöz
1901. október 29-én megalakult a Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület, hogy a pécsi múzeum támogatásához társadalmi közreműködést biztosítson. Ennek eredményeként rendezték és megsokszorozták a városi múzeum anyagát. 1904. november 27-én nyílt meg a múzeum. Ám az egyesület életében bekövetkező pangás mintegy ötévnyi tétlenkedés után kezdett csak oldódni, mikor az egyleti közgyűlés 1906 októberében új tisztikart választott. Számos más teendő – ásatások megindítása, a kultúrpalota ügye stb. – mellett fölmerült az az ígény, hogy az egyesületi tagok számára felolvasó üléseket szervezzenek. A választmány 1907. június 12-én dr. Angyal Pál javaslatára létrehozta a felolvasó bizottságot. Felkérte dr. Szőnyi Ottót az ásatási program elkészítésére. Marosi Arnold múzeumigazgató indítványára évkönyv kiadását határozta el. Így indult útjára – végül is évnegyedes folyóiratként – 1908 januárjától 1930-ig a „Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület” Értesítője, amely még két cím- és szerkezeti változtatással (Pécs Szab. Kir. Város „Majorossy Imre Múzeumának” Értesítője 1939–1942; Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1956–) és több-kevesebb kihagyással a Baranya megyei történeti, természettudományi, régészeti, néprajzi, művészettörténeti és múzeológiai kutatás műhelyévé vált – átívelve a XX. század nagy részén. 1974-ben Csorba …
Tovább a műhöz