Magyar
EnglishKeresés
Találatok
A csend
- Cage, John
- 1994
Az alábbiakban arról szeretnék beszámolni, hogy miként is lettem zeneszerző, és hogyan fejlődtek zenei elképzeléseim és a zenével kapcsolatos gondolataim, Emlékszem, hogy nyolc éves koromban, a kaliforniai Santa Monicaban, megláttam egy feliratot - ZONGORAÓRÁK - a szüleim akkori lakásától kettővel odébb lakó szomszéd ajtaján. Szerelem volt az első látásra; olyannyira, hogy kapkodva ettem, épphogy elvégeztem a dolgaim, s emellett véget nem érő álmodozásba merültem. Mindegy volt, hogy mit tanítanak, gyakorlatokat, Victor Herbert Orientate című darabját vagy a Für Elise-t. Beléptem a „házi zongoraleckék" világába, a művészetnek ama tartományába, melyet mindenki a világon szeret játszani, mint ahogy én is szerettem, Szüleim korántsem azzal a szenvedéllyel és hévvel tekintettek az események ilyetén fordulatára, mint ahogyan én. Mivel szemük előtt lebegett két nagynéném és egy nagybátyám intő példája, teljesen tisztában voltak azokkal az anyagi nehézségekkel, amelyekkel egy zenész óhatatlanul szembe találja magát. De még ennél is többet nyomott a latban az, hogy apám, aki feltaláló és elektromérnök volt, biztos, hogy szívesebben fogadta volna, ha az ő nyomdokaiba lépek.
Azért persze engedékenyek és gyakorlatiasak voltak: vettek nekem egy zongorát, ami mindennél jobban megörvendeztetett. Később Los Angeles vidékére költöztünk. Emlékszem, mikor a bútorszállítók a láb …
Tovább a műhöz
Letettem a tollat; bevallom gyöngeségemet: kimerültem. Tágra nyílt szemekkel nézvén végig ezen a negyvenéves álmon, ahogy elfordulok az előttem elvonult tarka képektől s megint magam körül látom a köznapi valót: a szédület fog el, miként elfogja ez az érzés az embert, mikor a félhomályos nézőtéren ülvén néhány negyedórán át a káprázatos, szines fényben úszó szinpadon csüng összes idegeivel, aztán lehull a függöny s megint a rendes világításban látja maga körül a szomszédait meg az egész nézősereget. Néhány negyedórai játéka a szineknek a szinpad kaleidoskopjában – mi az a káprázat ehhez a negyven éven át tartó csudás ragyogáshoz képest! Történetet írni egyszerűt, mindennapit; fősteni benne emberi szemhez simuló lágy szinekkel, változatosan itt-ott sötéttel, borongóssal is, s csak néha-néha kivillanó élénk tűzpirossal: gyerekjáték ez, mely szórakoztat; de csupa fényességet vetni a papírra, a történetírás e vásznára; fényt, amely ha itt-ott alább száll is a vakító fehér izzó pontról, még elborulásában is csak fény az, mely világit és hevít: fárasztó munka ez, mely az enyémnél erősebb kézbe való. Kérek is mindenkit, aki e könyvet átlapozza, ha talál benne erőfogyatkozást, ha talál ott homályos pontokat, hézagokat, melyek látszólag az itt megirt történetéi: ne a Pécsi Dalárda szelleméletének fogyatkozását, elhomályosulását lássa …
Tovább a műhöz
A gyermekdalnak pontos definíciója máig sincsen, sőt kísérletek is csak gyér számban találhatók. E feltűnő jelenségnek több oka van; ha a népdalnak, amelynek köre és hovatartozása pontosan meg van határozva, is nehéz helytálló definíciót adni, mennyivel nehezebb ez a gyermekdalnál, melynek sem köre, sem tartalma, sem helye nem szorítható szigorú határok közé! A gyermekdal elméletének kifejlődését nagyban késleltette az a körülmény, hogy sokáig a népdalhoz tartozónak vélték és avval együtt tárgyalták; később, amikor a gyermekdalgyűjtés úttörői, Rochholz, Böhme stb. kiadták nagybecsű gyűjteményeiket, a figyelem
inkább az e dalokban felfedezett mitológiai és történelmi vonatkozások, mint e műfaj rendszeresítése felé irányult; innen van, hogy az, akitől leginkább lehetett volna várni a gyermekdal hovátartozásának megállapítását, Böhme is csak tapogatózva, a lényeget meg sem említve, siklik tovább e kérdés mellett. Töb-
bet tesz Wehrhan, aki „Kinderlied und Kinderspiel“ (Leipzig, 1909) c. művében helyesen teszi a gyermekdalt a népdal és közmondás közé, anélkül azonban, hogy ezen eljárását megokolná ; mert amit a gyermekdalnak a népdallal való összehasonlítása közben mond, épp úgy ráillik a népköltészet többi fajára is. A gyermekdalgyűjteményekben mindazon gyermekes hangú dalok és versek foglaltatnak, melyeket a gyermekek szórakoztatására vagy …
Tovább a műhöz
Ezzel a könyvvel közel negyven év kutatómunkájának eddigi eredményeiről kap általános képet az olvasó. 1966-ban a Kritika c. folyóiratban „Művészet és kommunikáció. Az alkotás és befogadás problémái” címmel megjelent tanulmányom jelzi - ha csupán körvonalaiban is - első ízben azt az utat, amelyen egy szövegtani elméleti keret kidolgozása felé elindultam, s amelyet azóta sem hagytam el. Ebben a könyvben kizárólag az eddig elért eredményekről, az elméleti keret kidolgozásának jelenlegi állásáról kívánok nagy vonalakban számot adni. Az eredmények létrejöttének körülményeiről, történetéről és más kutatási irányok eredményeivel való kapcsolatáról részben az első fejezet Irodalomjegyzékében, részben a könyv Bibliográfiai tájékoztatójában felsorolt művek tájékoztatnak. Nem kis nehézségekkel találom szemben magam akkor, amikor arról is számot szeretnék adni, hogy ki mindenkinek tartozom köszönettel azért, hogy ezen az úton járhattam mostanáig (és úgy, ahogy járhattam). Minthogy a név szerinti felsorolás kilátástalan vállalkozás lenne, azt az ugyan nem elegáns, de az adott esetben egyetlen praktikusnak látszó megoldást választom, hogy a „csak a szépre emlékezem” jelige jegyében közvetett módon utalok rájuk. (A panasz, a „nehézségekre emlékezem” különben is következetlen lenne tőlem, hiszen a legsúlyosabb nehézségek jelentős része is előbb-utóbb …
Tovább a műhöz
Ha az orgonának eredetét keressük, jó messzire kell visszapillantanunk, arra az időre, amikor még a kétágú pánsíp és a duda fontos szerepet vivő hangszerek voltak. Ezeknek az egyesítéséből keletkezett az orgona. Az egyesítés pontos idejét nem tudjuk, annyi azonban tény, hogy a rómaiaknak már volt hét sípból álló, szélnyomásra működő orgonájuk, mint azt egykorú rajzok bizonyítják. A víziorgonáknál is — aminő a nemrég Aquincumban kiásott példány — légpumpát használtak, a víznyomás csak arra szolgált, hogy a légnyomást egyenletessé tegye. Ezt a rendszert
csakhamar háttérbe szorította a pneumatikus rendszer, amelynél
a szelet férfiak által taposott kovácsfújtatók szolgáltatták. A régi orgonákat palotákban használták szólójátékra és ének, vagy hangszerek kíséretére. A víziorgonákat Konstantinápolyban egészen 1453-ig használták, nyugaton viszont használatuk a népvándorlás korában megszakad s csak a VIII. században indul meg újra, amidőn V. Konstantin bizánci császár küldött egy ólomsípokkal bíró és légnyomással működő orgonát ajándékba Kis Pipin frank királynak. Nagy Károly császár e Konstantin-féle orgona mintájára rendel magának egy orgonát Aachenben, 812-ben. VIII. János pápa 880-ban orgonát és játékost Németországból hozatott. A hangszer neve a görög tyyavov szóból származik, mely eszközt, szerszámot, hangszert jelent, ami azt is …
Tovább a műhöz
Jelen kötet a kitalálók, a szerkesztő és a szerzők szándékai szerint hiánypótló és rendhagyó kísérlet a magyar könnyűzenei menedzsment feltérképezésére tizenkét hazai szakember segítségével. Hiánypótló, hiszen könnyűzenei menedzsment témakörben még nem született korábban átfogó magyar nyelvű kiadvány. Rendhagyó, mivel elsősorban gyakorlati szakemberek útmutatásait tarthatja Kezében az olvasó. A kötetben tizenkét olyan témát igyekeztünk feldolgozni, amelyek minden induló produkció és kezdő könnyűzenei menedzser számára nélkülözhetetlenek, és segítséget nyújtanak az első lépéseknél. A kötet így elsősorban azokra a gyakorlati ismeretekre fókuszál, amelyek nélkül kezdő zenekarok és menedzserek nem, vagy csak nehezen tudnak eligazodni a zeneipar útvesztőiben. A szerzők az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Menedzserképzést Támogató Alprogram keretében 2014 óta szervezett zeneipari edukációs rendezvénysorozat, a Backstage programok előadói is. Az Alprogram - terveink szerinti - első kötete a Backstage-ek során elhangzott előadások egy részének leírt, szerkesztett összefoglalóját közli. (...) 1985 óta foglalkozik különböző produkciók körüli munkákkal, menedzsmenttel és bookinggal. Olyan zenekarokkal dolgozott/dolgozik együtt, mint a Palermo Boogie Gang, a Ripoff Raskolnikov, a Wei Wu Wei, a Quimby, az Orchestra Luna, Little G Weevil, Orszáczky Jackie, az …
Tovább a műhöz
A Pécsi Tudományegyetem kézirat állományában található a kottafüzet. Belső borítólapján „Wajdits József – Könyvkereskedés – Nagykanizsán” szövegű pecsét található. A füzetben két helyen található dátumozás, az első és második dal végén, mely szerint a dalok 1874. november 6-án és 1874. december 30-án kerültek a kéziratba. A kottafüzet 23 dalt tartalmaz, végén pedig egy ABC sorrendbe szedett (18 dal), számozott tartalomjegyzéket. A füzet oldalai kézzel számozottak. Mind a kottákat, mind a tartalomjegyzéket fekete tintával, kézzel írta a füzetbe egykori tulajdonosa.
Tovább a műhöz
A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem pecséttel ellátott, ránk maradt kottáinak könyvtári gyűjteménye a Pécsi Egyetemi Könyvtár kottaállományán belül különleges helyet foglal el. E kották az egyetemi emlékezet számára, annak, művelődéstörténetileg, zenetörténetileg is gazdag színfoltjai. A gyűjtemény 525 kottából áll. A kották hű képet adnak a kor legkedveltebb zenei műfajairól, a 19. század vége, 20. század eleje ízlésvilágáról. A kották Ambrozovics Dezső (1864–1919) és Latinovits Illés (1820–1886) táblabíró adományaként érkeztek az egyetemre.
Tovább a műhöz
Díszítsetek fel!
- 2005
Változó világunkban is minden évben eljön a karácsony. Békét és reménységet hoz mindnyájunk életébe e néhány nap. Ha az év minden napja ebben a szeretetben telne, az lenne a csodaszép világ. Várva a napra meggyúlnak a gyertyák, az ünnep varázsa szinte ott leng, úgy mintha eljönnek az angyalok. Kell ott fenn egy ország, de földi életünk ideköt, álmodni itt tudunk. A gyermekek álmában legyenek hóbábuk és naplabda! A fenyő is mondja, díszítsetek fel! Énekeddel kívánj igazi ünnepet, hogy a szent karácsony megmaradjon akkor is, ha elmúlik karácsony. A csoda ugyan lezár egy történetet, de ezzel a daloskönyvvel és az elkészített CD-vel kezdődjön egy rendhagyó karácsony. Egy olyan rendhagyó karácsony, ahol a hazai rock klasszikusai szólalnak meg angyali gyermekhangokon. Ezzel az összeállítással, mely eddig még korábban meg nem jelent dalokat is tartalmaz, szeretnék az ünnepi varázshoz hozzájárulni. Kívánom minden zeneszerető embernek, hogy énekelje jó szívvel ezeket a dalokat velünk és együtt.
Tovább a műhöz
Esszék
- Wilheim András
- 2010
Az esszé sokféle műfaji meghatározásával nem sokra megyünk, ha azt szeretnék definiálni, mit is jelent e műforma a zenéről való írás esetében. Leegyszerűsítve talán azt lehetne mondani, hogy a zenei esszé olyan írásmű, amelyet a zenész szakmabeliek - némi lenézéssel, persze - népszerűsítőnek, kevéssé szakszerűnek tekintenek, míg a szakmán kívül álló, nem zenész olvasók olyasminek szeretnének látni, ami zenéről szól ugyan, ámde mindenki számára érthető. Eszerint a zenei esszé zenei problémákról beszél ugyan, de olyan kifejezésekkel, olyan megfogalmazásokkal, amelyekben nincs nyoma s keresnivalója a zenei szaknyelv zsargonjának, közelebbről: kerüli azokat az egyértelmű szakkifejezéseket, amelyekkel nevén lehetne nevezni, egyáltalán megmondani, miről is van szó. Eszerint a zenei esszé meghatározásához mindenekelőtt stiláris vizsgálatokat kellene végeznünk - ellenőrizni, hogy valóban elmondható-e a szorosan vett szakkifejezések használata nélkül mindaz, amit a szerző érdekes közlendőnek tart. Vagyis azt kellene eldönteni, hogy ki lehet-e fejezni, meg lehet-e fogalmazni egy szakma bevett terminus technicusai nélkül szakmai problémákat - illetve, ha meg lehetne is közelíteni valamiképpen ezeket a kérdéseket, valóban ugyanazt jelentik-e még a megfogalmazások; vagy pedig a konkrét megnevezés, az egyes kategóriáknak a sok évtizedes, évszázados használat során létrejött …
Tovább a műhöz
A MŰVÉSZETI MOZGALMAKRÓL SZÓLÓ legjobb könyvek többek, mint puszta leírások: maguk is részévé válnak annak, amit leírnak. Az Experimentális zene - Cage és utókora ilyen könyv. Arra vállalkozott, hogy meghatározza és egységes képét adja annak a zeneművészeti korpusznak, amely kívül esik mind a klasszikus tradíción, mind az ortodox avantgardizmuson, noha ez utóbbiból született. Megjelenésével, 1974-ben, megszilárdította azon érdeklődők közösségét, akik úgy hitték, a zene több, mint amivel a koncerttermekben vagy a lemezfelvételeken találkozunk, és aminek valahogy bele kell nyúlnia az életünkbe. Az ebből a meggyőződésből eredő művészeti korpusz erőteljesen növekedett mind Angliában, mind Amerikában, és úgy tűnt, otthonra lel a legkülönfélébb helyeken is. Mindent egybevéve a zenei főiskolák és akadémiák különösképpen nem érdeklődtek az efféle zene iránt, szemben a képzőművészeti akadémiákkal, amelyek a happeningek, a popkultúra és az előadóművészet iránti érdeklődésüknél fogva valósággal magukba szívták. A legérdekesebb experimentális zeneszerzők és előadók közül sokan - mint például Cornelius Cardew, Gavin Bryars, Howard Skempton, John Tilbury és egy rövid ideig Christian Wolff- képzőművészeti hallgatók oktatóiként váltak ismertté. Abban az időben - a hatvanas évek közepén-végén - egy olyan képzőművészeti főiskolára jártam, amely azonos …
Tovább a műhöz
Életünk során valójában csak néhány esetben válik fontossá a fülünk, amikor „kamaszodó" fülkagylónk látványa és esztétikai igényeink nem harmonizálnak, illetve amikor valamilyen oknál fogva fájni kezd, vagy hallásunk megromlik. Természetesnek találjuk atomi léptékű érzékenységét, mint ahogy természetes számunkra beszédünk, énekünk hajlékonysága, kifejezőképességünk sokoldalúsága, és hogy ez utóbbival egyedül vagyunk az állatvilágban. Pedig még soha ennyit nem kérdeztünk a hangokhoz fűződő viszonyunkról, mint az utóbbi harminc évben. Kérdéseinkre a tudomány különböző ágai (akusztika, szisztematikus zenetudomány, zeneszociológia, népzenetudomány, kognitív pszichológia, orvostudomány, fiziológia, antropológia, humánetológia, magatartás-kutatás, esztétika és nyelvészet) próbálnak meg egyre jobb válaszokat adni. A legértékesebb következtetés, hogy hangzó univerzumunk fizikai-biológiai-társadalmi hármas egysége determinálja a világ mechanikai rezgéseiből számunkra felfogható korlátos frekvencia tartományát, elsősorban annak alapján, hogy életben maradásunkhoz mi az elengedhetetlenül szükséges hanginformáció. Amikor az okot, a hangokra adott reakcióink vagy éppen spontán hangadásaink evolúciós gyökereit, a különböző nyelvű emberek azonos akusztikai megnyilvánulásait, beszédhangjaink akusztikai, fiziológiai eredetű rokonságát, a zene feltételezett …
Tovább a műhöz