Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 13-24 az összesből: 66

Találatok


A Kerényi Károly Szakkollégium megújult periodikáját tartja kezében az olvasó, egy tanulmánygyűjteményt, amely reprezentatív több szempontból is. Reprezentatív a Szakkollégium éves munkájára nézve, mert bemutatja azokat a kutatási témákat, amelyeken a Kollégium tagjai dolgoztak; reprezentatív a Kollégiumra magára nézve, mert bemutatja, hogy a hallgatók önszerveződése ma is képes eredeti alkotásokat létrehozni, egyszerűen szólva, hogy szakmai szakkollégiumok léteznek és létezni is fognak; végül pedig reprezentatív a Kerényi Károly Szakkollégium saját folyamatosságára nézve, mert az Annona Nova cím arra az egykori Annonára utal, amelyet a Kollégium egy másik, kezdeti időszakában adott ki, összefoglalandó az akkori tagok munkáját. Az Annona Nova ugyanis egy soha nem folytatott sorozat folytatása, A Kerényi Kollégium történetének kezdetén, az alapító, Jankovits László szakkollégiumi tanársága alatt sokáig terveződött, majd halogatódott, majd mégiscsak megszületett egy kötet, amely eredetileg a Kollégium évkönyve szeretett volna lenni. Valójában azonban magányos maradt és ily módon inkább egy emlékmű, válogatás a Kollégium akkori munkáiból. Ahhoz, hogy valóban összefoglalója lehessen a Kollégium tevékenységének éppenséggel egy dolog hiányzott: a folytatás. A szakkollégiumi munka legfontosabb jellemzője ugyanis éppen az, hogy folyamat-jellege van, élő közösségi …
Tovább a műhöz
Értekezésemben azt a feladatot tűztem magam elé, hogy feltárjam, hogyan változtak a kifejezésmóddal, a stílussal (lexis, elocutio, stilus) kapcsolatos elképzelések Gorgiastól Augustinusig. E változást - vagy fejlődést - a ránk maradt és többé-kevésbé biztosan datálható jelentős szakmunkák, illetve két esetben töredékes művek (Gorgias) vagy töredékek (Theophrastos) tükrében vizsgálom. Jelentős szakmunkákon azokat a kézikönyveket, értekezéseket értem, amelyek kitapinthatóan hatottak az utánuk következő századok stílusfelfogására. E vizsgálódás kétféle eredménnyel kecsegtet. Egyfelől a korábbi kutatókéinál árnyaltabban írja le a tárgyalt szerzőknek - Gorgias, Platón, Aristotelés, Theophrastos, Cornificius, Cicero, Dionysios Halikamasseus, Pseudo-Longinos, Démétrios, Quintilianus, Órigenés és Augustinus - a nyelvi megformálásra vonatkozó tanait, s ennyiben új megfigyelésekkel gazdagíthatja az említett szerzők stíluselméletével kapcsolatos ismereteinket. Másfelől az antik stíluselmélet változásának, fejlődésének vonalát is megrajzolja, és megkísérli feltárni e változás okát is. Az antikvitásban a stílus elméleti kérdései két súlyponti téma köré csoportosultak: a stílusnemek és a stíluserények köré. Az ókori szerzők ugyanis mindig a hatékonyság, a funkció szempontjából közelítették meg a stílussal kapcsolatos tudnivalókat. Azt vizsgálták, hogyan lehet …
Tovább a műhöz
... El vonulnak előttünk Arany János ellenei. Lobogójukon az általános emberi jelszava. Kritikai hadjáratuk fő Vezetője Tolnai Lajos, s akiért küzdenek, a mult századvég legmegha-sonlottabb költőalakja, Vajda János, aki ellen az irodalmi harcot vezetik : koruk legelismertebb költője : Arany János. Túlzott, sokszor igazságtalan volt ez a harc mindkét részről, mégis fontos, hogy minden egyes mozzanatát megismerjük s lássuk, hogy a mult századvég nagy költői s egyéniségei milyen viszonyban állottak egymással, sok megegyező tulajdonságuk mellett is miért voltak ellenfelek s nem közösen működő, megértő barátok. Ma már, a mult távlatában, amikor Arany János mindenütt legelismertebb és legnagyobb költőnk s nevével és költészetével kapcsolatban csak az elismerő, magasztaló bírálatokat ismerik, hihetetlennek tetszik, hogy a maga idejében, sőt még jóval halála után is voltak ellenfelei. Nem ismerik az ellene elhangzott véleményeket, amelyek, ha a maguk idejében kisebb-nagyobb viharokat vontak is maguk után, mégis csak pusztában elhangzott szavak voltak, mert a későbbi korok Arany János ellenzékének véleménynyilvánításai mellett némán elhaladtak. Pedig az ellenvélemények megismerése fontos, sőt kötelesség az élő irodalommal szemben, mert Vajda János és Reviczky Gyula, az ellenzéki irány legfőbb képviselőinek költészete, a Gina-verseken és a Perdita-cikluson át Ady Endréhez és a …
Tovább a műhöz
Firdúszi a „Sahnámé"-ban, melynek a jelen munka három legszebb részét adja, a perzsák hősmondáit szőtte össze egy csodás szépségű, hatalmas eposzba. E hősmondák anyagát részben a perzsák saját szent könyvei, részben görög írók örökítették meg. Már az Aveszta, mely ma már legalább 3000 éves, megemlít számos mythikus alakot, akikkel később Firdúszi nagy eposzában találkozunk. Sőt lehet, hogy már az Aveszta keletkezésének idején volt valami írott feljegyzése Túrán mythikus történetének; annyi legalább is valószínű, hogy ez a történet akkor már közismeretű volt, benne volt a nép tudatában. Ezt a keleti módra hosszú nevű Firdauszit gyakorta Firdúszinak vagy Ferdauszinak írják és mondják. Életéről oly sok egymásnak ellentmondó adat szállt az utókorokra, hogy nem tudhatni, mennyi a hiteles tény, mennyi az anekdota. Annyi azonban bizonyos, hogy egy jó évezred óta őt tartják a perzsa irodalom legnagyobb epikus költőjének, az óriási terjedelmű perzsa eposz megalkotójának. Ennek a párrímes versekben írt végtelenül hosszú műnek a perzsa eredetiben "Sáhnáme", azaz magyarul "Királyok könyve" a címe, terjedelme mintegy 120 000 verssor (közel 4000 könyvoldal). Ennél hosszabb eposz csak Indiában született, de ott nem is egy, hanem kettő: a "Mahábhárata" és a "Rámájana". De ott a hegyek és a dzsungeleknek nevezett bozótok is nagyobbak, mint bárhol másutt. Ami hiteles …
Tovább a műhöz
A gyermekdalnak pontos definíciója máig sincsen, sőt kísérletek is csak gyér számban találhatók. E feltűnő jelenségnek több oka van; ha a népdalnak, amelynek köre és hovatartozása pontosan meg van határozva, is nehéz helytálló definíciót adni, mennyivel nehezebb ez a gyermekdalnál, melynek sem köre, sem tartalma, sem helye nem szorítható szigorú határok közé! A gyermekdal elméletének kifejlődését nagyban késleltette az a körülmény, hogy sokáig a népdalhoz tartozónak vélték és avval együtt tárgyalták; később, amikor a gyermekdalgyűjtés úttörői, Rochholz, Böhme stb. kiadták nagybecsű gyűjteményeiket, a figyelem inkább az e dalokban felfedezett mitológiai és történelmi vonatkozások, mint e műfaj rendszeresítése felé irányult; innen van, hogy az, akitől leginkább lehetett volna várni a gyermekdal hovátartozásának megállapítását, Böhme is csak tapogatózva, a lényeget meg sem említve, siklik tovább e kérdés mellett. Töb- bet tesz Wehrhan, aki „Kinderlied und Kinderspiel“ (Leipzig, 1909) c. művében helyesen teszi a gyermekdalt a népdal és közmondás közé, anélkül azonban, hogy ezen eljárását megokolná ; mert amit a gyermekdalnak a népdallal való összehasonlítása közben mond, épp úgy ráillik a népköltészet többi fajára is. A gyermekdalgyűjteményekben mindazon gyermekes hangú dalok és versek foglaltatnak, melyeket a gyermekek szórakoztatására vagy …
Tovább a műhöz
A tanulmány célja, hogy áttekintsem: a korai abbászida időszak irodalmában, különös tekintettel a szépirodalmi prózában hogyan jelennek meg a nők. A vizsgálat kiindulópontjául a női nyelvi változatok modern szociolingvisztikai kutatásai szolgálnak. Ennek megállapításait lebontva tekintem át, hogy a kor irodalmi emlékei alapján mit tudhatunk meg a női nyelvi változatokról, beszédmódjukról, ezáltal életükről, a nyilvánosság előtt és a közéletben játszott szerepükről. A nők másodlagosnak tekintett társadalmi szerepét a grammatikai nőnemhez tapadt nyelvi előítéletek tovább erősítették. Saját nyelvük és hangjuk tekintetében a korabeli források kevés támpontot nyújtanak. A Törvény, a hagyományok és az előítéletek, sztereotípiák a férfiakével párhuzamos világba kényszerítették a nőket, ahonnan kitörni csak kivételes képességű vagy helyzetű lányok, asszonyok voltak képesek. A korszak jelentős társadalmi és szellemi átalakulásai ellenére a nőkkel szemben támasztott elvárások változatlanok maradtak: elsősorban passzivitást (szépséget, engedelmességet, hűséget) vártak el tőlük. A nők szellemi teljesítménye általában a férfiak érdeklődésén kívül esett. A közélettől elválasztó falat csupán néhány erős asszony volt képes áttörni, a nyilvánosság előtti megjelenés lehetősége azonban egyesek számára megadatott. Ebből a szempontból …
Tovább a műhöz
Bori Imre munkásságának nagy fejezete a magyar avantgarde irodalmat bemutató és elemző monográfiái, mindenekelőtt A szecessziótól a dadáig (1969), A szürrealizmus ideje (1970), Az avantgarde apostolai (1971). Ezek a művek úttörő jentőségűek, mivel írójuk az 1960-as évek közepén az avantgarde-ban látta a modern magyar irodalom legfontosabb irányzatát, amikor Kassák Lajos és mozgalma még szinte teljes mértékben az irodalomtörténeti érdeklődés peremvidékére szorult, és csakis értetlen megítélésekkel találkozott. Az, hogy Bori Imre az avantgarde irányzatát állította a 20. századi magyar irodalom tengelyébe, sok vitát kavart ugyan, de kutatási eredményei alapvetően változtatták meg azt a képet, amelyet modern irodalmunkról rajzolt a korábbi irodalomtörténetírás. | A műtörténész sokkal élsebben és sarkítottabban fogalmazhatja meg dilemmáját, is nem véletlenül, mint azt az avantgarde képzőművészet Magyarországon? Még ma is szalonképesebb csengésű a tagadó válasz. Sokan voltak magyar művészek, akik részt vettek a nemzetközi Avantgarde mozgalmaikban, még többen olyanok, akikre több-kevesebb hatással voltak az ilyen törekvéseik, azonban magyar avantgardizmusról, (belső fejlődésű és az európai áramlatokkal egyenértékű Avantgarde képzőművészetről nálunk sokáig nem esett szó. (Perneczky Géza). A kérdés azonban nemcsak a képzőművészeté. A modem magyar művészet …
Tovább a műhöz
Tavaszi szél fodrozza a Duna hullámait. Látom szobám ablakából. Csodaszép panoráma. Szemben a Margitsziget zöld, dús lombozatával úgy pompázik a fodros vizen, mint egy smaragd ékszer a fénylő ezüstös selymen. A túlsó parton, ott távolabb, az Országház emelkedik. Kőcsipkés, csúcsíves tornyai visz-szatükröződnek a vízben. Mintha onnan lentről, a mélyből, a vizikirály palotájának tükörképe látszana. És amint nézem, nézem, egyszerre csak csodálatosképpen keskenyebb és keskenyebb lesz a víz medre ... a part közelebb jön, a Margitsziget eltűnik és — milyen különös — ott, ahol még az előbb az Országházat láttam, most egyszerre mintha hegyek emelkednének a távolban. Mind magasabbra és magasabbra. A Duna vize szőke és selymes lesz, s halk, szelíd csobogással fut a part mentén. Oh ismerem, jól ismerem ezt a szelíd kis szőke folyót. Hátán nem hord büszke hajókat, de nem is haragszik meg soha. Ez a Szamos, a szőke, szelíd Szamos ... És a hegyek, amelyeket ott látok, sötét fenyőerdőkkel koszorúzva és elmúlt viharok emlékeit őrizve ... A Királyhágó sziklás csúcsai ... A gyalui Havasok... A Csillaghegy, Brétfő, a Szentgyörgy-hegy ... a Felek... a Házsongárd és a Fellegvár... a Fellegvár, mely örök idők óta és idők végezetéig őrt áll egy alvó város felett... Hol vannak... oh, hol vannak ezek a hegyek, sziklás csúcsok, szelid hajlatú szőlődombok, ői’t álló …
Tovább a műhöz
Az ó-classicai tanulmányok' haszna, sőt szüksége a' magasabb szellemképzödésre minden müvelt idők' elismerésével találkozott. 'S minél élénkebb tudalmával birtak ahhoz értőink e' szellemszükségnek, annál nehezebben eshetett látniok: miként, ez érdekben tanuló növendékségünk mindeddig legfölebb a' kellellenül izlelt római classicusok' parányi ismeretével, ne mondjam gyűlöletével hagyta el pályáját. Magával vitt szegény latinsága is nem e' nyelven űzött tanulmányai mellett ragadt-e inkább rá a' helyett, hogy azt a' classicusok' eredeti-tiszta forrásából merítette volna. Mit szóljunk még a' hellen nyelv- és mindkét classicai irodalomról, melyekhez eddigien — a' magánszorgalmú kevesek' tiszteletre méltó kivételével — egyedül név szerint sejtettünk valamit. Mi haszna kutatjuk az okot?.. tény, hogy míg a' nyugatibb népeknél az ó-classicitás' szelleme, alakja buzgó követöket, anyaga (reál része) folyvást számos tanulókat nyert: mi csak a' nyelvismeretben is félig jártunk el, — feledvén, hogy a' különben oly buzgó müvelésre méltó római nyelv és irodalom majd egész terjében csak fényesen sükerült másolat a' parragon hagyott hellen eredeti melleit. Dicsőség ez újabb idők' buzgalmának, hogy az elhagyott ügyet felkarolta! Átszervezett tanintézeteinkben a' classicai tanulmányok újabban szélesebb kört nyerlek, a' rómaiak mellett a' hellen remekíróknak is egyenhaladású …
Tovább a műhöz
Az ó-classicai tanulmányok’ haszna, sőt szüksége a’ magasabb szellemképzödésre minden müveit idők’ elismerésével találkozott. ’S minél élénkebb tudalmával bírtak ahhoz értőink e’ szellemszükségnek, annál nehezebben eshetett látniok: miként ez érdekben tanuló növendékségünk mindeddig legfölebb a’ kelletlenül ízlelt római classicusok’ parányi ismeretével, ne mondjam gyűlöletével hagyta cl pályáját. Magával vitt szegény lalinsága is nem e’ nyelven űzött tanulmányai mellett ragadt-e inkább rá a’ helyett, hogy azt a’ classicusok’ eredeti-tiszta forrásából merítette volna. Mit szóljunk még a’ hellen nyelv- és mindkét classicai irodalomról, melyekhez eddigien — a’ magánszorgalmú kevesek’ tiszteletre méltó kivételével — egyedül név szerint sejtettünk valamit. Mi haszna kutatjuk az okot?, tény, hogy míg a’ nyugatibb népeknél az ó-classicitás’ szelleme, alakja buzgó követőket, anyaga (reál része) folyvást számos tanulókat nyert: mi csak a’ nyelvismeretben is félig jártunk el, — feledvén, hogy a’ különben oly buzgó művelésre méltó római nyelv és irodalom majd egész terjében csak fényesen sükerült másolat a’ parragon hagyott hellen eredeti mellett. Dicsőség ez újabb idők’ buzgalmának, hogy az elhagyott ügyet felkarolta! Átszervezett tanintézeteinkben a’ classicai tanulmányok újabban szélesebb kört nyertek, a’ rómaiak …
Tovább a műhöz
A jelenségek létezésének előföltétele a világmindenség létezése. Az ember létezésének például előföltétele más lények és dolgok létezése, melyekhez viszonyítva ember; a föld létezésének a naprendszer létezése és így tovább. A legkisebb tünemény is magában hordozza az egész univerzumot, mint létezése előföltételét. Akármilyen jelenséget akarunk tehát megérteni, a megértéshez szükségünk van a világmindenség fogalmára. A világmindenségről alkotott fogalmunkat nevezzük világszemléletnek. Ugyanez a törvény érvényes a műalkotásokra is. Egy négysoros költemény épúgy egész világszemléleti rendszert foglal magában, mint a Divina Commedia vagy a Faust. A különbség csak fokozati. A négysoros költemény talán nem tudatosít egyetlen előföltevést sem, a Divina Commedia vagy a Faust tudatosít néhányat. Bizonyos világszemlélet előföltétele minden műalkotásnak. Az alkotó világszemlélete meghatározza a műalkotást, mely ehhez úgy viszonylik, mint rész az egészhez. Az esztéta leggyakrabban nem kapja készen a művész világszemléletét, hanem a munkából, a részből következtet rá vissza. Ahhoz, hogy valaki ezt és ezt Írhassa ebben a négysoros költeményben, az alkotás pillanatában, így és így kellett fölfognia a világot. Ha a műalkotás mögött rejlő világszemléletben következetlenségek vannak, a munka művészietlen, zavaró, kellemetlen hatást vált ki. …
Tovább a műhöz
Magyarországon az orosz irodalom a 19. század második felétől egyre ismertebbé vált, számos fordítás, cikk látott napvilágot, s 1897-ben megjelent az első összefoglaló mű: Podhraszky Lajos Bevezetés az orosz irodalom X-XVII. századi történetébe c. könyve. Ezt több mint negyedszázad múlva, 1924-ben követte Bonkáló Sándor kétkötetes munkája, Az orosz irodalom története. Az 1944-gyel záródó időszakban több kortárs orosz író maradt ismeretlen a magyar olvasó előtt; 1945 után viszont a számos értékes kiadvány mellett sok olyan regény, elbeszélés, verseskötet is jelent meg, amelyeknek kiválasztása sokszor nem művészi értékek, hanem ideológiai szempontok alapján történt. Bonkáló Sándor említett müve óta könyvünk az első olyan magyar nyelvű összefoglalás, amely megkísérli az orosz irodalom történetének rövid áttekintését a kezdetektől 1940-ig. Az egyes korszakokkal már több magyar irodalomtörténész foglalkozott (csak kiragadott példaként említem meg Iglói Endre, Török Endre, Bakcsi György értékes munkáit, lásd Válogatott bibliográfia). Szerzőik könnyebb helyzetben voltak, mint mi, mert nem kellett ilyen hatalmas anyagot viszonylag kis terjedelmű könyvben bemutatniuk. Mi viszont kénytelenek voltunk eltekinteni az egyes művek részletes elemzésétől, s arra szorítkoztunk, hogy az orosz irodalom főbb korszakairól, irányzatairól, a legjelesebb írók tevékenységéről …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 13-24 az összesből: 66