Magyar
EnglishKeresés
Találatok
DIE ERSTE SEKTE des Mittelalters, die im Volke, d. h. in seinen unteren Schichten, den Drang nach evangeliummäßigem Leben anschürt, ist die Sekte der Katharer (Al-bigenser). Ihre Anhängerschaft, in ihrer großen Masse, besteht aus den Armen und Bedrückten,1 dem ungeschulten Volke, das weder lesen noch schreiben kann; das Mittel zur Verbreitung ihrer Lehre ist daher vornehmlich das gesprochene Wort, der Hauptbestandteil ihrer Gottesdienste ist die Predigt über die Hl. Schrift, doch besitzen sie romanische Übersetzungen des Neuen Testaments,2 mit deren Hilfe die Wanderprediger die Worte des Evangeliums dem Volke ins Gedächtnis einprägen. Auch verfassen die Gelehrteren unter den Häresiarchen lateinische apologetische Schriften, aus denen ihre katholischen Gegner die ketzerischen Irrtümer widerlegen, sie kompilieren und korrumpieren katholische Schriften und bieten sie feil.3 Lieder und Traktate in der Volkssprache tragen ihre Lehren in immer breitere Kreise. Daneben besteht eine heftige Opposition gegen die Schriftgelehrten, die orthodox-katholische Gelehrsamkeit.4 Sie stützen sich eben nur auf die einfach-populäre Kenntnis und Auslegung des Gotteswortes, ohne viel Buchgelehrsamkeit. Spuren einer noch ganz primitiven Schriftlichkeit, das Keimen eines durch die katholische Kirche früher nicht gestillten Bedürfnisses nach eigener Lektüre religiöser Schriften in der Schar der „credentes" sind deutlich wahrnehmbar, der erste Anstoß zur Entwicklung späteren …
Tovább a műhöz
Igen tisztelt Uram, levele csak pár nappal ezelőtt érkezett hozzám. Mély és jóleső bizalmát köszönöm. Többet aligha tehetek. Nem tárgyalhatom behatóan verseit, mert tőlem minden bíráló szándék nagyonis távoláll. Műalkotást szinte meg sem közelíthetünk ítélő szavakkal: ebből mindig többé-kevésbbé szerencsés félreértések származnak. Egyetlenegy dolog sem oly kézzelfogható és megmagyarázható, mint ahogyan ezt többnyire el szeretnék hitetni velünk; a legtöbb esemény kimondhatatlan és olyan térben játszódik le, ahol még soha szó nem járt és mindennél kimondhatatlanabbak a műalkotások, ezek a rejtelmes tényezők, melyeknek léte múló életünknél maradandóbb. Amikor ezt a megjegyzést előrebocsátom, hadd mondjam el még önnek, hogy verseinek nincsen önálló jellegük, inkább csak a személyes lét csendes és rejtőző függelékei. Ezt legvilágosabban a „Lelkem" c. utolsó versében látom. Ebben valami sajátos akar kifejeződni és dalba-ömleni. És a „Leopardihoz“ írt szép költeményben talán bizonyosfajta rokonság nyílik meg e nagy magányos iránt. Ennek ellenére ezek a versek önmagukban még nem állnak meg, az utolsó és a Leopardihoz írt sem. Kedves kísérőlevele néhány hiányosság felderítésében segítségemre siet, amelyeket verseit olvasva éreztem s néven nevezni mégsem tudtam. Ön azt kérdi, jók-e versei. Tőlem kérdezi. Előzőleg megkérdezte másoktól is. …
Tovább a műhöz
Van szerencsém ez alkalommal a t. olvasó közönségnek 499 levelet bemutatni, melyeket a XVI. és XVII-ik század legmiveltebb magyar hölgyei Írtak,
még pedig 20—25 levelet kivéve mindeniket sajátkezűleg. A levelek tárgya a társasélet sokféle viszonyaiból van merítve, a mint azok a nők életkörébe vágnak.
Itt vannak a szerelmes Zrínyi Kata, Eévay II. Erzsébet és mások gyöngéd és szenvedélyes levelei: itt Paxy Annának, Bakics Annának, Barkoczi Krisztinának eszes, okos nyilatkozatai ; itt Pálffy I. Katalin, Czobor Erzsébet, Csáky Anna-Francziska bölcs férfiakéhoz hasonló iratai és tanácsadásai ; Báthori Zsófia és Bornemisza Anna jellemző sorai ; Máriássy Johanna-Katának öreges aggodalmai; Siger Annának fiaihoz intézett anyai gyöngédséggel s mély vallásérzülettel irt hasonlithatlan szépségű intései; Forgách Máriának háborgó indulatja a családjában elkövetett bűnnel szemben; szóval a 148 levélíró közt sokan emelkednek ki, kik valóságos irói tehetségről tesznek bizonyságot s egy sincs, ki a női hajlamok, érzések szenvedélyek valamelyikének hű képviselője ne volna, mint pl. Morocz Erzsébet, kinek csak egy pár sora
maradt fenn, melyben szomszéd asszonyától szépitő szert Affroziát- és Rózsavizet kér. Sem idővel sem térrel nem rendelkezem, hogy most — sok éven át sok gyönyörűség és nemes élvezet közt összegyűjtött — leveleimet részletesen ismertethessem, — …
Tovább a műhöz
Maurice Barrés helye a realizmus utáni fejlődésben. Mauríce Barrés nem azok közül az írók közül való, akiknek személyisége egy egész kort képvisel és jellemez. Valamilyen átmenet erőit kell látnunk benne, tehát mindazt, ami túlviszí őt egy kornak megállapodottságán és azt is ami egy eljövendő kornak még ködös és félig kibontakozott Ígéreteit jelenti. Alakja, a késő naturalista lélekelemző korszak és a mai új világnézetet kereső kor határán áll. Ezért van benne valami problematikus, valami önmagával ellentétes. Ezt az ellentétet jeleníti meg életpályája is. Látjuk amint egymásután legyőzi és meghaladja életének már elért állomásait és eredményeit. Ezen állandó benső megújulások során nem alakul ki előttünk sehol egyéniségének végleges, lezárt és egységes képe. Összes változásai során az önmagával küzdő s az elérhetetlen tökéletességet kereső művész marad. Mik azok a feltételek, melyek egyéniségének alapjait megadják? Hol kereshetjük Barrés élete munkájának történeti előzményeit és hátterét? Az imént azt mondottuk, hogy átmenetet
jelent a késő naturalista lélekelemző regény és annak reakciója
között. Kiindulópontja valóban az analitikus pszichológiai regény, melynek fejlődési sorát folytatja. Ennek a regényformának történeti fejlődésére kell tehát egy pillantást vetnünk, hogy Barrés élete munkáját megérthessük.
Nem …
Tovább a műhöz
In Heines Zeilen erklingen die Melodien der Zukunft, die die Möglichkeit einer großen Umwälzung ahnen lassen. Nach dem Buch der Lieder verhallen die modernen Triller, die durch den alten Grundton gaukeln. Heine sagt schon im Atta Troll: „... es ist vielleicht das letzte Waldlied der Romantik", „andere Zeiten, andere Lieder". Das „Jungdeutschland" war vielleicht keine „politische Sekte", wie das Metternich anfangs meinte, es bestand auch kein Zusammenhang mit jenem politischen Jung-Deut-schland ,das ein Teil des politischen Jung-Europas war. Das Junge Deutschland, der literarische Kreis der W i e n b a r g, Laube, Mündt, Gutzkow und dessen Beziehungen zu Heine und Börne konnten durch das Streben nach geistiger Revolution sehr wohl Wegbereiter der politischen Revolution werden. Trotz der politischen Gegensätze verband Heine und Metternich eine Zuneigung, die auf einer gegenseitigen Bewunderung ihrer geistigen Leistungen beruhte. Heines Schriften werfen helles Licht auf Metternichs Gestalt. Heine schätzte Metternichs staatsmännische Begabung hoch. Er wollte ihm ein Denkmal setzen: „Ich habe ein gewisses Tendre für Metternich — schrieb Heine im Nachtrag zum dritten Band der Reisebilder — ich lasse mich nicht täuschen durch seine politischen Bestrebungen und ich bin überzeugt: der Mann, der den Berg besitzt, wo der flammende, liberale Johannisberger wächst, kann im Herzen den Servilismus und den Obecurantismus nimmer mehr lieben. Es ist vielleicht eine …
Tovább a műhöz
Talán hálásabb, de mindenesetre könnyebb feladat rég elhunyt író irodalmi munkásságát méltatni. Az irodalomtörténet már rég kijelölte helyét, bőséges forrásmunkák állanak rendelkezésre, s a kellő időbeli távlat is megbízhatóbbá, tárgyilagosabbá teszi a megfigyelést, a tanulmányozást és a bírálatot is. Hogy mégis napjainkban élő és alkotó írónak és épen Móra Ferencnek irodalmi munkásságát kívánom tanulmányom tárgyává tenni, annak több oka van. Az első, hogy érdekesebb s érdemesebb munkának tartottam a rég kialakul! értékelés mankója nélkül a magam lábán járni, a magam megfigyeléseinek eredményeit leszűrni. A második az, hogy kortárs tanulmányozásakor a hiányzó adatok, homályos részletek tekintetében mód és alkalom van a legilletékesebbhez, magához az íróhoz fordulni felvilágosításért, és ezzel elejét venni a későbbi kutatók önkényes találgatásainak és következtetésének. A közvetlen ösztönzést mégis az adta meg, hogy évekkel ezelőtt egy balatoni fürdőhelyen hosszabb időt tölthettem az író közvetlen társaságában. Móra egyéniségének csodálatos varázsa, magánbeszélgetésekben is sajátos írói stílusa s az a szertetet, amely az akkor még gyermekifjúra is mórai pazar bőséggel sugárzott, volt az oka annak, hogy azontúl minden sorát elolvastam s minden sor olvasása közben szinte hallottam mesélő hangját. Az író aztán valóban a …
Tovább a műhöz
Nőidő
- Horváth Györgyi
- 2007
A vékony könyvecske, melyet az olvasó a kezében tart, többévnyi munka során született meg, és minden bizonnyal magán viseli a szerző kilencvenes évekbeli irodalomtudományos szocializációjának a jegyeit: különféle irodalomtudományos beszédmódok keverednek ugyanis benne - posztstrukturalizmus, hermeneutika, historiográfia, valamint (dominánsan) az amerikai feminista irodalomtudomány szempontjai. Ennyiben valószínűleg a könyv nem is jöhetett volna létre másutt, mint a rendszerváltás utáni évek Magyarországán, egy olyan közegben, melyben egyrészt hirtelen plurálissá vált az irodalomról való megszólalás mezeje, ami lehetővé tette a szerző számára, hogy ezekben a plurális beszédmódokban megmerítkezzék; másrészt viszont ugyanebben a rendszerváltás utáni közegben bizonyos megszólalásmódok (így például a feminista szempontúak) folyamatosan diszkreditálódtak is az államszocializmus idején kialakult „ellenbeszéd” hagyománya felől, azaz egy olyan irodalomértelmezési hagyomány felől, mely sokakban nemcsak azt az illúziót alakította ki, hogy létezhet az irodalomról való beszédnek egy teljességgel politikamentes módozata, hanem azt is, hogy maguk az irodalmi értékek is teljességgel függetleníthetők társadalmi, politikai és kulturális értékektől és érdekektől. Ezeknek a beszédfajtáknak a letiltása számomra meghatározó élmény volt. Hasonlóképp meghatározó volt az az …
Tovább a műhöz
Mi az önéletrajzi töredék? - tehetnénk fel a könyvem legfontosabb műfaji kategóriájára vonatkozó kérdést. Mi nem önéletrajzi töredék? - hangozhatna a válasz, amely különböző okokból ugyan, de egyszerre lehetne a laikus olvasóé és a modern elméleteken edződött irodalomtudósé. A laikus olvasóé, hiszen szerző és műve szoros, sőt elválaszthatatlan kapcsolatának évszázados, talán évezredes hitét semmi sem látszik megingatni a szélesebb olvasóközönség körében: ma is spontán és természetes reakció utánajárni az életrajznak, ha ismeretlen írótól olvasunk könyvet; ma is természetes és spontán módon alakítjuk ki magunkban koherens pályaképét, gondolat- és ízlésvilágát, szellemi portréját, ha már több könyvét is olvastuk. A nagyközönség számára természetes az önéletrajzi olvasás, keresi a kapcsolatot a szerző (élete) és az olvasott szöveg közt. Nem csupán akkor, ha dokumentatív műfajokat, vagyis önéletírásokat, naplókat, emlékiratokat olvas, hanem akkor is, amikor regényeket, verseket, esszéket stb., egyszóval szépirodalmat. Az irodalomtudós persze távolságot tart az efféle pánautobiografikus olvasásmódtól, viszont olyannyira megingott a hite a tiszta műfaji vagy akár beszédmódbeli osztályok létében, hogy aligha meri kijelenteni: léteznek mindenféle önéletrajzi vonatkozástól, élménytől, tervtől mentes művek. Jól tükrözi ezt az álláspontot a …
Tovább a műhöz
Midőn a legnagyobb magyarnak egy még kiadatlan munkáját közrebocsátjuk, tájékoztatásul szükségesnek látjuk megjegyezni, hogy ő azt Döblingben,
ugyanazon időtájban irta, midőn világhírűvé lett »Blick«-je keletkezett. Az elkeseredett hangulatot, mely az ötvenes években a nemzetet elfogta,
Széchenyi az »Önismeret«-ben ugyanazzal a maró és kiméletlen humorral tolmácsolja, mint a »Blick«-ben; sok helyütt a tárgyak is ugyanazok, melyekkel
a »Blick« foglalkozik. Most talán nem egy esetről, nem egy személyről szelídebb kifejezésekkel élne, nem egy dolgot más szempontból ítélne meg, mint
akkor; müve azonban, ha csak történeti becset akarnánk is neki tulajdonítani, ragyogó emlék ama sötét éjszakából, hangos szózat az elnyomás
némaságából, oly hazafias érzések, oly életrevaló gondolatok tolmácsa, melyek mindenha erős viszhangot fognak költeni a gondolkodók elméjében,
a hazafiak szivében. (...) A legmélyebb okoskodók, a leghiggadtabb bölcsek minden időben, a költői hajdankor óta mai napig, az önismeretnek helyes létét, talpra esett voltát azon diadalnak ismerék el, s nyilváníták, melynél nagyobbat, hasznosbat és következetesbet a halandó ember e világon nem ünnepelhet. S ha azon sok ezer meg ezer bölcs, ki e földtekén élt, sok egyébben ezer meg ezer véleményekre el is szakadozott, egyben még is mindannyian szorosan egyetértettek: abban t. i., hogy az önismeret minden …
Tovább a műhöz
Pázmány kétségkívül legkiválóbb irodalmi nagyságaink egyike. Nemcsak a vele egy véleményen levő kortársak, hanem még ellenfelei, sőt irodalmunk legjelesebb műbírái is magasztalják. Valóban, arra a helyre való, a melyen Kazinczy, Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, szóval legékesszólóbb nagy embereink, prózai s költői nyelvünk legnagyobb mesterei fénylenek. Még ha nem volnának is Pázmánynak oly jeles írói tulajdonságai, mint a milyenekkel valóban bírt, akkor sem illenék teljesen elhanyagolni, vagy — úgy szólván — kiveszni engedni műveit. Mert Pázmány műveire is illik, a mit Montesquieu mondott a maga művéről, a melyben a törvények lelkéről ír : inkább helyeslik majd, mintsem olvassák; a mit Lessing, Klopstock Messiásáról: sokan dicsérik, de kevesen olvassák, bár dicsérnék kevesebben és olvasnák többen; és a mit Greguss Kölcsey munkáiról: ama könyvekből valók, a melyeket mindenki dicsér, de kevesen olvasnak. Pázmány műveinek eredeti, azaz első kiadásai igen ritkán találhatók valahol; és habár a nagy embert követő nemzedékek kegyelete egymásután többször kiadta egyes műveit, a Kalauzt, a Beszédeket és Kempis Tamás fordítását, mindazáltal ezek is annyira elfogytak, hogy ma csak elvétve, leginkább régi könyvtárakban, akadhatni rá e művek egyik vagy másik, de többnyire megrongált és hiányos példányára. Éppen …
Tovább a műhöz
Immár négy esztendeje, 2015 nyarán jelent meg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsész Akadémia előadássorozat válogatott tanulmányait tartalmazó második
kötetünk. A 2012 őszén útjára indított program keretében egy-egy neves kutató 60 perces előadáson járta körül aktuális kutatási témáját, a széles nagyközönség számára is befogadható módon. A hallgatóságnak lehetősége nyílt az előadásokat követően kérdéseket, hozzászólásokat megfogalmazni. A PTE BTK
Kari Tudományos Diákköri Tanácsa azzal a céllal indította útjára e rendezvényt, hogy az egyetemi polgárok, középiskolai tanárok és diákok, az érdeklődők közvetlenül az adott területek elismert kutatóitól ismerhessék meg a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatások legújabb eredményeit. Napjainkban, amikor
a humán- és társadalomtudományok elismertsége és támogatottsága jelentősen csökken, talán még relevánsabb ezen eredmények disszeminációja a társadalom szélesebb rétegei számára, ezzel is hangsúlyozva, hogy a tudomány művelése soha nem lehet öncélú tevékenység. A 21. század tudósa és egyetemi
oktatója ugyanis nem az elefántcsonttoronyban dolgozik! A 2018 őszén megtartott referátumok széles tematikát öleltek fel, így hallhattunk az évek óta a hírek középpontjában álló migrációs válságról, a közösségi média és nyilvánosság kapcsolatának izgalmas kérdéseiről, a szerelem kulturális …
Tovább a műhöz
Eötvös József szerint a könyv, melyet irtunk, befolyással lesz egész további életünkre; Péterfy tragikumának útját ép ily meg nem írt könyvek jelzik" — írja Rédey Tivadar.1 Péterfy Jenő valóban a magyar kultúra egyik legnagyobb igérete. Tehetsége, tudása a világ legjelesebb esztétikusai sorába emelhették volna. Élete s műve mégis csonka maradt. Csak e torzóból, hírlapi cikkeiből, kritikáiból, essayiből, görög irodalomtörténetéből sugárzik felénk e lángelme, mely a néhánysoros cikkbe is mély esztétikai elveket, eredeti s termékeny elméleteket rejtett. Péterfy nem alkotott egységes, esztétikai rendszert, mégcsak vezérfonalat sem adott s talán mégis neki van legnagyobb hatása a modern magyar esztétikára. S ennek elsősorban nem korunk impresszionista ha jlama az oka, hanem Péterfy büszke s a jövőt magában foglaló esztétikája. Ő hirdette először a független, autonom esztétikát s szabadította meg az etikai, metafizikai stb. elemektől. Az ő szemében az esztétika célja a szépnek a lélek mélyéig ható kutatása volt. S ha Péterfy tragikumának útját, életét meg nem írt könyvek jelzik s műve csonka maradt, esztétikai gondolatai összeállítva mégis örökértékű tanítások. A gondolkodónak két faját ismerjük. Van. aki eszméit teljes egészükben az utókornak átadja s amellett, hogy a végeredményre törekedett, kidolgozta a részleteket is. Van azonban olyan, akinek az …
Tovább a műhöz