Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 49-60 az összesből: 66

Találatok


Talán hálásabb, de mindenesetre könnyebb feladat rég elhunyt író irodalmi munkásságát méltatni. Az irodalomtörténet már rég kijelölte helyét, bőséges forrásmunkák állanak rendelkezésre, s a kellő időbeli távlat is megbízhatóbbá, tárgyilagosabbá teszi a megfigyelést, a tanulmányozást és a bírálatot is. Hogy mégis napjainkban élő és alkotó írónak és épen Móra Ferencnek irodalmi munkásságát kívánom tanulmányom tárgyává tenni, annak több oka van. Az első, hogy érdekesebb s érdemesebb munkának tartottam a rég kialakul! értékelés mankója nélkül a magam lábán járni, a magam megfigyeléseinek eredményeit leszűrni. A második az, hogy kortárs tanulmányozásakor a hiányzó adatok, homályos részletek tekintetében mód és alkalom van a legilletékesebbhez, magához az íróhoz fordulni felvilágosításért, és ezzel elejét venni a későbbi kutatók önkényes találgatásainak és következtetésének. A közvetlen ösztönzést mégis az adta meg, hogy évekkel ezelőtt egy balatoni fürdőhelyen hosszabb időt tölthettem az író közvetlen társaságában. Móra egyéniségének csodálatos varázsa, magánbeszélgetésekben is sajátos írói stílusa s az a szertetet, amely az akkor még gyermekifjúra is mórai pazar bőséggel sugárzott, volt az oka annak, hogy azontúl minden sorát elolvastam s minden sor olvasása közben szinte hallottam mesélő hangját. Az író aztán valóban a …
Tovább a műhöz
A vékony könyvecske, melyet az olvasó a kezében tart, többévnyi munka során született meg, és minden bizonnyal magán viseli a szerző kilencvenes évekbeli irodalomtudományos szocializációjának a jegyeit: különféle irodalomtudományos beszédmódok keverednek ugyanis benne - posztstrukturalizmus, hermeneutika, historiográfia, valamint (dominánsan) az amerikai feminista irodalomtudomány szempontjai. Ennyiben valószínűleg a könyv nem is jöhetett volna létre másutt, mint a rendszerváltás utáni évek Magyarországán, egy olyan közegben, melyben egyrészt hirtelen plurálissá vált az irodalomról való megszólalás mezeje, ami lehetővé tette a szerző számára, hogy ezekben a plurális beszédmódokban megmerítkezzék; másrészt viszont ugyanebben a rendszerváltás utáni közegben bizonyos megszólalásmódok (így például a feminista szempontúak) folyamatosan diszkreditálódtak is az államszocializmus idején kialakult „ellenbeszéd” hagyománya felől, azaz egy olyan irodalomértelmezési hagyomány felől, mely sokakban nemcsak azt az illúziót alakította ki, hogy létezhet az irodalomról való beszédnek egy teljességgel politikamentes módozata, hanem azt is, hogy maguk az irodalmi értékek is teljességgel függetleníthetők társadalmi, politikai és kulturális értékektől és érdekektől. Ezeknek a beszédfajtáknak a letiltása számomra meghatározó élmény volt. Hasonlóképp meghatározó volt az az …
Tovább a műhöz
Mi az önéletrajzi töredék? - tehetnénk fel a könyvem legfontosabb műfaji kategóriájára vonatkozó kérdést. Mi nem önéletrajzi töredék? - hangozhatna a válasz, amely különböző okokból ugyan, de egyszerre lehetne a laikus olvasóé és a modern elméleteken edződött irodalomtudósé. A laikus olvasóé, hiszen szerző és műve szoros, sőt elválaszthatatlan kapcsolatának évszázados, talán évezredes hitét semmi sem látszik megingatni a szélesebb olvasóközönség körében: ma is spontán és természetes reakció utánajárni az életrajznak, ha ismeretlen írótól olvasunk könyvet; ma is természetes és spontán módon alakítjuk ki magunkban koherens pályaképét, gondolat- és ízlésvilágát, szellemi portréját, ha már több könyvét is olvastuk. A nagyközönség számára természetes az önéletrajzi olvasás, keresi a kapcsolatot a szerző (élete) és az olvasott szöveg közt. Nem csupán akkor, ha dokumentatív műfajokat, vagyis önéletírásokat, naplókat, emlékiratokat olvas, hanem akkor is, amikor regényeket, verseket, esszéket stb., egyszóval szépirodalmat. Az irodalomtudós persze távolságot tart az efféle pánautobiografikus olvasásmódtól, viszont olyannyira megingott a hite a tiszta műfaji vagy akár beszédmódbeli osztályok létében, hogy aligha meri kijelenteni: léteznek mindenféle önéletrajzi vonatkozástól, élménytől, tervtől mentes művek. Jól tükrözi ezt az álláspontot a …
Tovább a műhöz
Midőn a legnagyobb magyarnak egy még kiadatlan munkáját közrebocsátjuk, tájékoztatásul szükségesnek látjuk megjegyezni, hogy ő azt Döblingben, ugyanazon időtájban irta, midőn világhírűvé lett »Blick«-je keletkezett. Az elkeseredett hangulatot, mely az ötvenes években a nemzetet elfogta, Széchenyi az »Önismeret«-ben ugyanazzal a maró és kiméletlen humorral tolmácsolja, mint a »Blick«-ben; sok helyütt a tárgyak is ugyanazok, melyekkel a »Blick« foglalkozik. Most talán nem egy esetről, nem egy személyről szelídebb kifejezésekkel élne, nem egy dolgot más szempontból ítélne meg, mint akkor; müve azonban, ha csak történeti becset akarnánk is neki tulajdonítani, ragyogó emlék ama sötét éjszakából, hangos szózat az elnyomás némaságából, oly hazafias érzések, oly életrevaló gondolatok tolmácsa, melyek mindenha erős viszhangot fognak költeni a gondolkodók elméjében, a hazafiak szivében. (...) A legmélyebb okoskodók, a leghiggadtabb bölcsek minden időben, a költői hajdankor óta mai napig, az önismeretnek helyes létét, talpra esett voltát azon diadalnak ismerék el, s nyilváníták, melynél nagyobbat, hasznosbat és következetesbet a halandó ember e világon nem ünnepelhet. S ha azon sok ezer meg ezer bölcs, ki e földtekén élt, sok egyébben ezer meg ezer véleményekre el is szakadozott, egyben még is mindannyian szorosan egyetértettek: abban t. i., hogy az önismeret minden …
Tovább a műhöz
Pázmány kétségkívül legkiválóbb irodalmi nagyságaink egyike. Nemcsak a vele egy véleményen levő kortársak, hanem még ellenfelei, sőt irodalmunk legjelesebb műbírái is magasztalják. Valóban, arra a helyre való, a melyen Kazinczy, Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, szóval legékesszólóbb nagy embereink, prózai s költői nyelvünk legnagyobb mesterei fénylenek. Még ha nem volnának is Pázmánynak oly jeles írói tulajdonságai, mint a milyenekkel valóban bírt, akkor sem illenék teljesen elhanyagolni, vagy — úgy szólván — kiveszni engedni műveit. Mert Pázmány műveire is illik, a mit Montesquieu mondott a maga művéről, a melyben a törvények lelkéről ír : inkább helyeslik majd, mintsem olvassák; a mit Lessing, Klopstock Messiásáról: sokan dicsérik, de kevesen olvassák, bár dicsérnék kevesebben és olvasnák többen; és a mit Greguss Kölcsey munkáiról: ama könyvekből valók, a melyeket mindenki dicsér, de kevesen olvasnak. Pázmány műveinek eredeti, azaz első kiadásai igen ritkán találhatók valahol; és habár a nagy embert követő nemzedékek kegyelete egymásután többször kiadta egyes műveit, a Kalauzt, a Beszédeket és Kempis Tamás fordítását, mindazáltal ezek is annyira elfogytak, hogy ma csak elvétve, leginkább régi könyvtárakban, akadhatni rá e művek egyik vagy másik, de többnyire megrongált és hiányos példányára. Éppen …
Tovább a műhöz
Immár négy esztendeje, 2015 nyarán jelent meg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsész Akadémia előadássorozat válogatott tanulmányait tartalmazó második kötetünk. A 2012 őszén útjára indított program keretében egy-egy neves kutató 60 perces előadáson járta körül aktuális kutatási témáját, a széles nagyközönség számára is befogadható módon. A hallgatóságnak lehetősége nyílt az előadásokat követően kérdéseket, hozzászólásokat megfogalmazni. A PTE BTK Kari Tudományos Diákköri Tanácsa azzal a céllal indította útjára e rendezvényt, hogy az egyetemi polgárok, középiskolai tanárok és diákok, az érdeklődők közvetlenül az adott területek elismert kutatóitól ismerhessék meg a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatások legújabb eredményeit. Napjainkban, amikor a humán- és társadalomtudományok elismertsége és támogatottsága jelentősen csökken, talán még relevánsabb ezen eredmények disszeminációja a társadalom szélesebb rétegei számára, ezzel is hangsúlyozva, hogy a tudomány művelése soha nem lehet öncélú tevékenység. A 21. század tudósa és egyetemi oktatója ugyanis nem az elefántcsonttoronyban dolgozik! A 2018 őszén megtartott referátumok széles tematikát öleltek fel, így hallhattunk az évek óta a hírek középpontjában álló migrációs válságról, a közösségi média és nyilvánosság kapcsolatának izgalmas kérdéseiről, a szerelem kulturális …
Tovább a műhöz
Eötvös József szerint a könyv, melyet irtunk, befolyással lesz egész további életünkre; Péterfy tragikumának útját ép ily meg nem írt könyvek jelzik" — írja Rédey Tivadar.1 Péterfy Jenő valóban a magyar kultúra egyik legnagyobb igérete. Tehetsége, tudása a világ legjelesebb esztétikusai sorába emelhették volna. Élete s műve mégis csonka maradt. Csak e torzóból, hírlapi cikkeiből, kritikáiból, essayiből, görög irodalomtörténetéből sugárzik felénk e lángelme, mely a néhánysoros cikkbe is mély esztétikai elveket, eredeti s termékeny elméleteket rejtett. Péterfy nem alkotott egységes, esztétikai rendszert, mégcsak vezérfonalat sem adott s talán mégis neki van legnagyobb hatása a modern magyar esztétikára. S ennek elsősorban nem korunk impresszionista ha jlama az oka, hanem Péterfy büszke s a jövőt magában foglaló esztétikája. Ő hirdette először a független, autonom esztétikát s szabadította meg az etikai, metafizikai stb. elemektől. Az ő szemében az esztétika célja a szépnek a lélek mélyéig ható kutatása volt. S ha Péterfy tragikumának útját, életét meg nem írt könyvek jelzik s műve csonka maradt, esztétikai gondolatai összeállítva mégis örökértékű tanítások. A gondolkodónak két faját ismerjük. Van. aki eszméit teljes egészükben az utókornak átadja s amellett, hogy a végeredményre törekedett, kidolgozta a részleteket is. Van azonban olyan, akinek az …
Tovább a műhöz
A magyar irodalom dús televénye szüntelen megújulásban érleli ki a gazdag és nehéz kalászokat. De ez a föld , melyet régmúlt századok keménylelkű és alázatos szívű magvetőinek hívő buzgalma és a faj termő ereje munkáltak ilyen pazarlóan teremtő-kedvűvé, gyakran hordoz letört kalászokat is. A növekedő életnek ugyanolyan titokzatos igyekezetével sarjadnak, fejlődnek, mint a többiek. És alig hogy virágoztak, vissza hulltak a földre. A kalász majdnem üres, néhány gyönge kis mag benne, az sem érett. Arat ás kor elsiklik fölötte a marokszedő keze, nem kerül belőle mázsára a mag, hogy megméressék a többivel. Még csak az ünnepi koszorúba sem fonják bele ékességül. Ott marad a tarlón. Talán érdemes lehajolni érte, fölvenni, mielőtt az idő végleg eltemetné... Pilisi Lajos sorsa nem azé az íróé, akit elfelejtenek. Nem felejthették el, mert nem is ismerték. Mégcsak egyetlen irodalomtörténeti munka, vagy lexikon sem emlékezik meg a nevéről sem. Pedig itt élt, az írói elismerésért küzdött, könyvei jelentek meg, verses kötete, hadi tudósításai és egy regénye. Igaz, hogy abban a percben szakadt ki az életből, mikor elérkezett volna oda, hogy megismerhessék. Ami nevét a személy szerint való barátok és tisztelők kicsiny körén túl a szélesebb közönség előtt is ismertté tette: múló értékű újságírói tevékenység. Az emberélet felén túl, termékeny férfikora …
Tovább a műhöz
Romain Rolland a mai francia irodalom egyik legkimagaslóbb alakja. Még életében olyan jelentőségre tett szert, hogy egész könyvtárra mennek a róla megjelent életrajzok, tanulmányok, kritikák. Amilyen nagy rajongóinak tábora, époly nagy azoknak a száma, akik elítélőleg bírálják. Legkisebb talán saját hazájában, Franciaországban, az a tábor, mely elismeri nagyságát, magáévá teszi eszméit. E jelenségnek magyarázata abban keresendő, hogy Romaín Rolland eszmeköre, stílusa, világfelfogása közelebb áll a német szellemhez, mint saját népének szelleméhez. Érdekes feladat megállapítani, hogy mely úton jutottak el a francia íróhoz a német szellem megtermékenyítő benyomásai, hogy miképen nyilatkoznak meg ezek a benyomások Romain Rolland műveiben és végül, hogy míképen fogadta az e befolyás hatása alatt létrejött műveket a német, illetőleg francia közönség és kritika. Jelen tanulmány ezen kérdésekre igyekszik feleletet adni. | A XIX. század elején, Mme de Staél De l'Allemagne című műve nyomán oly nagy fokú érdeklődés índult meg Franciaországban az addig kevéssé ismert német nemzet és irodalom iránt, amely szinte páratlanul áll a francia szellem történetében. Sokszor fordúlt már Franciaország szellemi vezetőinek tekintete idegen irodalmak felé, többször hagyott már mélyebb nyomot Franciaország szellemi életében egy-egy magasabb kultúrájú nép szellemi befolyása, de az …
Tovább a műhöz
A kultúra átélése az emberi lélekben nagyon különböző, sokszor egészen ellentétes hangulatot vált ki. A bizakodó, remélő s a kultúra eredményeiben gyönyörködő szellemek optimizmusa vigasztaló eszméket ad s lélekemelő kilátásokkal biztatja az élet komoly feladataival küzködő emberiséget. Ugyanazon kultúra szemlélete és átélése egy másik ember lelkét sokszor kielégítetlenül hagyja; nyugtalansággal és keserű pesszimizmussal tölti el. Általában azt látjuk, hogy amíg egy-egy kultúrális irány lendületes fejlődését rendesen az optimizmus segíti elő, addig beteljesülésénél örök kételkedésével s fájó pesszimizmusával jelenik meg a gondolkodó ember, mert ez a beteljesülés nem adott kielégítő valóságot nyugtalan lelkének. Ezt a lelkiállapotot találjuk meg Rousseauban és Tolsztojban is. Rousseau a klasszicizmus merev, színtelen s hideg kultúrája után a természethez, az ősihez való visszatérést hirdeti. Ugyanazt akarja Tolsztoj, Rousseau legnagyobb követője s eszméinek továbbfolytatója. Az eszmetörténet e két nevet legnagyobb alakjai között említi. S méltán, mert kevés azoknak száma, akik olyan mélyen nyúltak be az emberi gondolkodás fejlődésének folyamatába, mint ők. Apostolok ők, akikben legerőteljesebben nyilatkozik meg koruknak minden küzdelme, minden vágyódása, erénye és bűne. A korok, melyeknek kultúrtörekvéseiben e két nagy szellem oly fontos …
Tovább a műhöz
E kötet tanulmányai, amelyeket a magyar olvasó figyelmébe ajánlok, 1985 és 1971 között jelentek meg szovjet tudományos kiadványokban. Nem egyidőben keletkeztek, és nem arra szántam őket, hogy együtt jelenjenek meg. Együttes kiadásuk elkerülhetetlenül a kötet belső teljességének hiányérzetét kelti bennem, ami részben tudományos érdeklődésem és fölfogásom fejlődésének is következménye. Mégis remélem, hogy az olvasó egységre talál majd mind az általános tudományos megközelítésben, mind pedig a módszerben, s így a különféle tanulmányok egységes koncepcióba rendeződnek számára. Tudományos módszerem alapja a strukturális-szemiotikái közelítés, az ember és társadalomszellemi élete különféle jelenségeinek olyan hierarchikusan felépített rendszerként való fölfogása, amely információk tárolására, fölhalmozására és cseréjére szolgál. Az általános megközelítésmód alapja, hogy a különféle szemiotikái rendszexeket az egységes kultúra részstruktúráinak tekintjük. A kultúra modern szemiotikája abból a hipotézisből indul ki, hogy „az emberek jelek segítségével lezajló mindenfajta információt létrehozó, információ cserét lebonyolító ás információ-tároló tevékenységének meghatározott egysége van. Az egyes jelrendszerek, jóllehet immanens struktúrák, mégis csak egységben, egymással kölcsönviszonyban funkcionálnak. Egyetlen jelrendszernek sincs olyan …
Tovább a műhöz
Ez év július 25-én ünnepelte 80. születésnapját tanszékünk örökifjú doyenje, dr. Nagy Imre irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA doktora. Készültünk a nagy napra. Egy évtizede az akkori születésnapot olyan kötettel köszöntöttük, amelybe szerte az országból írtak tudós társak, tanítványok. Idén a hazai kutatóműhelyekből egy-egy olyan kollégát hívtunk meg, akikhez az ünnepelt személyesen és szakmailag erősen kötődik. Konferenciát terveztünk, amelyen ők és a pécsi kollégák adnak elő, s úgy gondoltuk, hogy ezek az előadások jelennek majd meg tanulmánykötetben. Habet suum fatum hic libellus, sajátos sorsú ez a kötet. A konferenciát, a közös ünneplést, a könyvbemutatót megakadályozták korunk szomorú koronázási eseményei, amelyek a tudományos életet is karanténnal fenyegették – több okból is sikertelenül. Ha az ünnepeltet tekintjük, őt érintették talán a legkevésbé a kór szabta korlátok. Hallomásból idézzük szavait: ő már évtizedek óta karanténban van, és remekül érzi magát benne. A filológia kellemes karanténjára, a Bessenyei utcai tusculanum dolgozószobájára érdemes gondolni itt, a mindennapi filológiai szorgalmatosságra, amelynek eredményei annyiunk polcát ékesítik. Ha a Nagy Imre-olvasókat, kutatótársakat tekintjük, aligha lehet akadály a térbeli távolság ebben a hétköznapi virulenciák felett álló közösségben. Ami pedig a kötetet …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 49-60 az összesből: 66