Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Valószínűleg kevesen tudatosítottuk magunkban, hogy a régi korok művészetét, az elmúlt idők stíluskorszakait nem szemléljük elfogulatlanul, s nem valóságos értékeik alapján ítéljük meg. ízlésünk sokszor nem „igazságos”, nem „tárgyilagos”: könnyen befolyásolják azok az elvek, amelyeket napjaink művészete követ, s melyeket magunk is hamar elfogadunk, magunkénak vallunk. Különösen erős ellenérzést vált ki az a stíluskorszak, amelyet a kortárs művészet kiszorított: a túlhaladott eszmék elleni harc, az ízlésváltozás ténye még az igazi szépségek felismerését is akadályozhatja. Az új korszak embere elődeinek művészetében rendszerint csak a rossz ízlés, a silány minőség bizonyítékát látja. Hasonló kérdések merülnek fel, ha azt kutatjuk, hogyan vélekedik korunk a barokk művészetről. Bár egyes alkotók iránt az érdeklődés változatlanul igen nagy, a barokk építészet, festészet és szobrászat jelenleg egyáltalán nem népszerű. Az évszázadok során többször is változott e stíluskorszak megítélése: sokáig volt a mélyponton, de egyes időszakokban a művészi ideálok, a követendő példaképek sorába emelkedett. Fel kell ismernünk, hogy a vélemények mindig szorosan kötődtek időszerű művészeti problémákhoz, és azokhoz a válaszokhoz, amelyeket e kérdésekre egy-egy kor adott. A barokk első alapos elemzése, újraértékelése a XIX. század végén közvetlenül …
Tovább a műhöz
E könyvhöz az szolgáltatta a kezdőlökést, hogy néhány éve felkértek, tartsam meg egy, a néző témájának szentelt művészeti nyári akadémia bevezető előadását, a Le Maitre ignorant [A tudatlan tanár, 1987] című könyvemben kifejtett gondolatokból kiindulva. A felkérés eleinte okozott bennem némi zavart. A könyv Joseph Jacotot különc elméletét és különös sorsát mutatta be. Jacotot botrányos dolgokat hirdetett a tizenkilencedik század elején; azt állította, hogy az egyik tudatlan megtaníthat a másiknak olyasmit, amit maga sem tud, kimondta a különböző intelligenciák egyenlőségét, a szellemi felszabadítást pedig szembeállította a népneveléssel. Gondolatai a tizenkilencedik század közepére feledésbe merültek. Az 1980-as években arra jutottam, fontos volna feleleveníteni őket, mintegy követ dobva a közoktatás céljai körül folyó viták állóvizébe. De ugyan mi hasznot hajthat a kortárs művészeti diskurzusban olyasvalaki, akinek a művészeti univerzuma leginkább Démosztenész, Racine és Poussin nevével jellemezhető? Mikor jobban belegondoltam, felmerült bennem, hogy a szellemi felszabadítás eszméje és a néző mint olyan problematikája közti bármiféle egyértelmű viszony hiánya ma nyújthat egy esélyt. Alkalmat adhat arra, hogy radikálisan eltávolodjunk azoktól az elméleti és politikai előfeltevésektől, amelyek - még ha posztmodern formában is -mind a mai napig aládúcolják a …
Tovább a műhöz
A giccs
- 1986
Az egyik értelmező szótár így határozza meg a giccset: „A giccs látszólagos művészi alakítás, amely kellemes érzeteket keltő tartalmi (erotikus, politikai, vallásos, szentimentális) elemekkel pótolja a hiányzó formálóerőt.” Ludwig Giesz szerint, aki eddig a legátfogóbb könyvet írta e témáról, a giccs szó használata igen helyénvaló „művészeti szemét” értelemben.
Hermann Broch úgy véli, hogy a „giccs nem silány művészet, hanem különálló, éspedig zárt rendszer, amely idegen testként ül a művészetek zárt rendszerében, vagy ha úgy tetszik, mellette helyezkedik el”. Ezen kívül a giccs „hazugság, amely ... arra az emberre hullik vissza, akinek ilyen hazug és szépítő tükörre van szüksége, hogy benne magára ismerjen”. Gillo Dorfles és szerzőtársai úgy látják, hogy a giccs mindinkább korunk tipikus megnyilvánulásává vált, olyan hatalomra tett szert, amellyel bajosan lehet szembeszegülni. Kórokozója behatol életünk minden területére, hogy alattomos hatását kifejtve emberi tartásunkat, hiteles értékeinket ássa alá. E könyv célja, a szerzők bevallott szándéka szerint, hogy felébressze „a giccsesség bűntudatát” minden olvasójában, és még ha olykor szélsőséges nézeteivel kicsit elbizonytalanítja is, elgondolkodtassa, és képessé tegye arra, hogy meglássa az olcsó hazugságot és a pöffeszkedő szemfényvesztést életünk sok-sok területén. Gillo …
Tovább a műhöz
A hímzés a díszítőművészet egyik fajtája, mely során egy szövetdarabra mintákat varrunk, hogy szebbé tegyük azt. A századok során a hímzés hívei mindenféle anyaggal kísérleteztek, ami csak a kezük ügyébe került. Gyakorolták és egyre finomították eljárásaikat, és nemcsak a közvetlen környezetükből merítettek ihletet, hanem a művészet alkotásaiból, sőt távoli korok és kultúrák ornamentikájából is. A hímzést számtalan célra használták: hogy fontos eseményeknek állítsanak vele emléket, hogy politikai vagy szellemi igazságokat fejezzenek ki, hogy jelezzék a rangot, hogy történeteket meséljenek, vagy hogy a természet szépségét dicsőítsék. Bár a hímzés divatja változó, az alapminták nagyjából állandóak maradtak. Az egyszerű keresztszemes polcszegélytől a míves gonddal kidolgozott aranymunkáig az öltésfajták széles repertoárja halmozódott fel az idők folyamán. Könyvünkben kétszáznál is több mintát mutatunk be, a közönséges, praktikus célra szánt kanavászhímzéstől és steppeléstől a kifinomult csipkeszerű hatást keltő vagdalásos és árnyéktechnikákig. A könyvet úgy alakítottuk ki, hogy használója szabadon értelmezhesse és használhassa az itt közölt mintákat. Akár már létező mintát készítünk el, akár újat találunk ki, pusztán az esztétikai élvezet kedvéért vagy mindennapi használatra - ezt a könyvet haszonnal forgathatjuk. Miután …
Tovább a műhöz
A festés az egyik legpihentetőbb szabadidős tevékenység. Miközben az ecsettel a papírra festjük a színeket, újra felfedezhetjük a szép, romantikus zugokat, helyeket, amelyek mellett egyébként sokszor elmegyünk, anélkül, hogy észrevennénk. Festőtanfolyamaimon többször előfordul, hogy amikor motívumokat keresünk, a tanulóim csak ámulnak, milyen szép is a városuk. A festés révén ugyanis egy másik, intenzívebb látásmódot sajátítunk el. Az itt bemutatott motívumokat, mint amilyenek a növényekkel körülvett házak, a kapuívek vagy a templomok, így vagy úgy hasonlóképpen megtalálja sok régi faluban, városkában. Lépésről lépésre, külön képeken mutatom meg, hogyan festhetünk száraz technikával szép akvarelleket. Ennél a klasszikus akvarellfestési technikánál száraz papíron dolgozunk, a világostól a sötét felé haladva. A fényfoltokhoz meghagyjuk a papír fehér színét. Némi szakmai, technikai gyakorlás után, mint például az ecsettartás, a színkifutás készítése stb. az itt bemutatott motívumok megfestése biztosan jó szórakozást fog nyújtani. (...) Maria Eigl 1951-ben született, és autodidaktaként kezdte az akvarellfestést. Később órákat vett neves festőművészektől, és már több sikeres egyéni kiállítása volt. Tanfolyamokon és tanulmányutakon érdeklődő laikusoknak adja tovább ismereteit.
Tovább a műhöz
Az elmúlt években tanulmányútjaim engem és tanítványaimat Dél-Európa különböző vidékeire vezettek. Az ottani lenyűgöző tájak csodálatos témákat kínálnak a festéshez. A tanfolyam résztvevői hamarosan nagy vágyat éreztek, hogy minden benyomást papírra vessenek, hogy megörökítsék és személyes emlékük legyen róla. Ön is biztosan ismer ilyen momentumokat és az aktív alkotás utáni vágyat. Pontosan ebben hivatott segíteni ez a könyv: elvezet minket különböző déli országokba, ahol különösebb elméleti előismeret nélkül azonnal elkezdhetjük megfesteni az akvarellképeket. Minden
motívumot lépésről lépésre építünk fel, és közben egymásra helyezzük az egyes szín rétege két, míg végül el nem érjük a kívánt színhatást. Bátorítani szeretném Önt, hogy a következő útján minden szép látványt, ami csak kínálkozik, az eleven akvarelltechnikával örökítsen meg. Egyszerűen próbálja ki. Meglátja, egy kis gyakorlattal hamarosan szép eredményeket ér el. | Michael Hensel, a ma az oberbergi vidéken élő festő és zenész a Lahn menti Marburgban született.
A festészet iránti szeretetét művészeti oktatója, a mainzi művész, Kari Thömmes fedezte fel és támogatta. Provence-ba és Toscanába vezető számos tanulmányi útja még ma is befolyásolja a tájakat ábrázoló akvarelljeinek színbeli kialakítását. Rendszeresen tart hétvégi tanfolyamokat és festőtáborokat Európa …
Tovább a műhöz
Mi a jelvény?
Valamely szervezethez való tartozás jelképe, amelyet megkülönböztetés, vagy a ráismerés megkönnyítése céljából viselnek.Jelvények már az államok keletkezése óta vannak és a társadalommal együtt fejlődtek mai formájukig. Napjainkban a jelvényeknek széles körű és nagy csoportja lehetővé teszi,
hogy az élet valamennyi területén — kiérdemlése esetén — adományozni lehessen. Néphadseregünkben a megalakulástól kezdve rendszeresítettek különféle szakképzettségi, kitüntető, sport-, vagy emlékjelvényeket és ezekkel a követelmények, szintek elérése esetén. jutalmazzák a katonákat. Könyvünkben nem térünk ki a Néphadseregben rendszeresített (vagy megszűnt) különböző sapkajelvényekre, fegyvernemi jelzésekre, a hadseregben viselhető, de nem katonai jellegű jelvényekre. Összeállításunkban csak a Honvédelmi Miniszter által alapított, és a hivatalosan rendszeresített jelvényeket dolgoztuk fel. Ennek megfelelően nem vettük föl az egyéb fegyveres testületekben rendszeresített (rendőrség, határőrség, karhatalom, munkásőrség, a pénzügyőrség, valamint a vámőrséghez tartozó fegyveres személyek részére alapított) jelvényeket. Ezeket még abban az esetben is mellőztük, ha belőlük a honvédségnél szolgálatot teljesítők részére is adományoztak. örvendetes jelenség, hogy mind több gyűjtő — köztük a fiatalabb generáció tagjai is — fokozott …
Tovább a műhöz
1515-ben Raffaello egy nagyméretű falikárpit-sorozat vázlatain dolgozott. Az Apostoluk cselekedeten bemutató ábrázolásokon az érett reneszánsz művészet minden jellegzetessége megmutatkozik. A sorozat Ananiás halála (1. kép) című darabja például világos, jól áttekinthető, szimmetrikus kompozícióra épül. Az apostolok középen, egy emelvényen állnak, kétoldalt pedig egymást kiegyensúlyozó csoportok láthatók. A képtér folyamatos, mély - ezt az eseményeket figyelemmel kísérő alakokról olvashatjuk le. Középen szétnyílik a tömeg és ott, közvetlenül a néző szeme előtt játszódik le a főcselekmény: Ananiás, aki vállalta az ősi keresztények vagyonközösségét, de pénze egy részét titokban megtartotta, Szent Péter szemrehányását hallva, holtan esik össze. A szemtanúk döbbenten állnak, vagy izgatott mozdulatokkal kísérik az eseményt. Raffaello az elbeszélést világos téralakítással, az alakok szimmetrikus elhelyezésével, a mozgások természetességével, az érzelmek hiteles ábrázolásával teszi meggyőzővé, logikussá. Mindössze három évvel később, 1518-ban festette Jacopo Pontormo József Egyiptomban (2. kép) című képét; mégis, szinte egy világ választja el Raffaello alkotásától. Nem egyetlen jelenetet dolgozott fel; több, térben és időben elkülönülő csoport egész eseménysort mutat be. E csoportok, a középkori ábrázolásmódra emlékeztetve, egymás fölött …
Tovább a műhöz
Balog Károly, mankó-büki (1848-1920)
Anyja Madách Imre nővére, akit férjével együtt 1849. aug. 16-án gyilkoltak meg hegyi mócok az Arad megyei Szlatina mellett. Az árvát Madách Imre nevelte fel. 1872-ben ügyvédi vizsgát tett, 1875-ben feleségül vette Bérczy Károly műfordító Margit leányát, 1878-ban részt vett a boszniai okkupációban (37. cs. kir.közös gyalogezred főhadnagyaként), erről Bécsben könyvet adott ki, majd ugyanazt magyarul Pécsett 1904-ben. Elbeszéléseket írt. 1883-ban bíró Budapesten, 1891-ben került a pécsi ítélőtáblához, táblai tanácselnök majd táblai elnök. Itt id. Babits Mihály kollégája, barátjaként vállalta a későbbi költő Babits bérmaapaságát. Sokoldalú közéleti tevékenység jellemezte. Jeles turista, a Mecsek Egyesület elnöke. A Mecsek Flórája c. 200 lapos akvarellgyűjteményét a Pécsi Egyetemi Könyvtár őrizte. 1914-ben nyugdíjba ment, Budapestre költözött.
Tovább a műhöz
Az itt következő tanulmány nem filmtörténet, hanem taxonómia, kísérlet a képek és a jelek osztályozására. Ez az első kötet nem vállalkozik másra, mint az osztályozás alapelemeinek, illetve csupán egyetlen rész elemeinek a meghatározására. Gyakran hivatkozunk majd Peirce-re, az amerikai logikusra (1839-1914), hiszen ő állította fel a képeknek és a jeleknek az eddig kétségkívül legteljesebb és legváltozatosabb általános osztályozását. Olyan ez, mint Linné rendszere a biológiában, vagy - még inkább - mint Mengyelejev periódusos rendszere a kémiában. A film új szempontokat nyújt a képek és jelek osztályozásához. em kevésbé fontos egy másik kapcsolódási pont sem. Bergson 1896-ban írta az Anyag és emlékezet című művét, amely a pszichológia válságának látlelete volt. Nem lehetett többé szembehelyezni egymással a mozgást, mint a külvilágban létező fizikai realitást, és a képet, mint a tudat pszichikai valóságát. A mozgás-kép és - egy mélyebb szinten -az idő-kép bergsoni felfedezése máig megőrizte gazdagságát, nem biztos tehát, hogy minden következtetést levontunk már belőle. Bergson túlságosan is sommásnak tűnő kritikája, amellyel később a filmet illeti, sem változtat azon, hogy a mozgás-kép - abban az értelemben, ahogy ő meghatározta - kapcsolatba lépjen a filmképpel. Az első részben a mozgás-képpel és annak változataival fogunk foglalkozni. Az idő-kép a …
Tovább a műhöz
Ez a KÖNYV azoknak szól, akik szeretnének eligazodni a művészet ismeretlen és elbűvölő tájain. Talán sikerül megláttatnom szépségeit, zavaró részletek nélkül, és némi rendet teremteni a nevek, korszakok, stílusok tömegében, amelyek az enyémnél igényesebb könyvek lapjain összezsúfolódnak, hogy aki tovább akar jutni, a részletesebb ismertetésektől se riadjon vissza. írás közben főleg a tizenévesekre gondoltam, akik most kezdik felfedezni ezt a világot a maguk számára. De nem hiszem, nem is hittem soha, hogy a fiataloknak más könyvek valók, mint a felnőtteknek, legfeljebb annyiban, hogy ha a fiataloknak írunk, szigorú kritikusokkal kell számolnunk, olyanokkal, akik villámgyorsan felfedezik és elutasítják a nagyképű zsargon és hamis érzelmesség leghalványabb nyomát is. Magam tapasztalatából tudom, hogy ha efféle hibákkal elriasztották az embert, egész életében gyanúval néz minden művészetről szóló írást. Én becsületesen igyekeztem elkerülni minden ilyen buktatót, és egyszerű nyelven írni, vállalva még azt a kockázatot is, hogy az olvasó köznapinak és szakszerűtlennek talál. A gondolati nehézségeket viszont nem próbáltam kiküszöbölni, és így remélhetőleg egyetlen olvasóm se magyarázza félre ezt az egyszerűségre törekvést, nem gyanúsít meg azzal, hogy lenézem, „felülről” beszélek vele, és a szakkifejezéseket ezért kerülöm. Szerintem inkább azok beszélnek …
Tovább a műhöz