Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Érzékeny játék, 3 felvonásban.
Eredeti darab címe: Les deux journées, ou Le porteur d'eau (1800). Zenéjét szerezte: Luigi Cherubini; libretto: Jean-Nicolas Bouilly
Franciából fordította németre Freitschke F. G., németből magyarra Ernyi Mihály.
Miskolc 14. Aug. 1831.
Súgópéldány.
16 fol. 26 cm. 4°
Papírfüzet.
Bélyegzőnyomat: "Aradi Gerő színigazgató"
Tovább a műhöz
T alán nem fölösleges emlékeztetnem az olvasót, hogy a jelen kiadásba foglalt bizalmas levelezésben nem szabad gonddal kidolgozott írói műveket keresnie. Az irodalmi műfaj azon ága, a mit hazánkban kivált Kazinczy és az ő köre müveit bámulatos szorgalommal és lelkesedéssel: az epistola-írás — a népies új irány fölléptének idején már nem volt többé divatban. Kora a hírlapok elszaporodásával mindinkább lejár. Az irodalmi férfiak baráti leveleinek nem feladata többé, mint
volt egykor, mintegy a nyilvános eszmecserét pótolni s a levél-író a bizalmas baráton kívül, a kihez sorait küldi, nem tartja többé szem előtt még a rokon elmék egy egész érdeklődő körét, a kik a vett levelet együtt olvasva, a benne fölvetett közérdekű kérdéseket magok közt megvitatják, hogy a válaszban viszont új eszmecserére adjanak tárgyat. Legföljebb itt-amott mutatkozik még egy-egy hírlapi nyiltlevél, mint elkésett ivadéka a régi hatalmas epistola-fajnak. A magánlevél
azonban csak arra van szánva, hogy. a bizalmas baráti társalgást pótolja. Ily természetű az itt közlött levelek nagy része.
Tartalmuk általában nem vonatkozik közérdekű kérdésekre s közzétételüknek a megválogatott kifejezések és a
gondosan kisimított stíl sem adhatnak irodalmi jelentőséget. Érdekük inkább az ellenkezőben: hímezetlen
voltukban áll. Módot adnak bepillantani íróik lelkébe, megismerni jellemüket, …
Tovább a műhöz
Kedves János! Hogy igazán szeretlek, az bizonyos előttem ; hogy pedig a te neved János, arról hiteles bizonyságot tesz a matricula. És mégis egy egész álló esztendeig nyeltem e nagy város porát a nélkül, hogy egy rövid „isten jó nappal fölkerestelek volna. A lélek mindig kész volt; de a test, ez a megunt csont és bőr, lassúbb az ólommadárnál, lustább az őszi légynél. Ha azt mondtam neki: haj rá! dologra! egy darabig juhszemmel bámult a levegőbe, azután megnehezíté
szempillámat és - az ágyba vonszolt ; ha azt mondtam : bocsásd örülni lelkemet ! rám se hallgatott, hanem megette és megitta a maga portióját s maradt tovább is börtöne a léleknek. Csak vegetáltam. Azonban lia még tovább is így folytatom ezt a levelet, olyan sentimentális novella kerekedik belőle, hogy a Hölgyfutár fájdalmas könnyeket talál utána sírni. Azért hát fogadd röviden ölelésemet akár Geszten akár Szalontán s hallj egy pár szót e gyönyörű fó'városi életről, azután áldd meg a gondviselést, hogy neked Szalontán mutatott fészket, hova elvonulhass. Életünkről annyit mondhatok neked, édes barátom, hogy azt igaz nevén nyomorúságnak nevezhetni. Irodalmunk fiatal bajnokai némely vénekkel együtt kevés reményt nyújtanak jobb jövendőre. A közös átokhoz, mely rajtok fekszik, még azt is toldják, hogy a hol lehet meghasonlanak. Nem a szeretet lelke, nem az ügy szentsége vezérli őket, hanem kiki magának! mint …
Tovább a műhöz
Arany Legendának nevezték ezt a könyvet, mert három évszázadnak legkedvesebb olvasmánya volt. Miként az égből hullott manna kinek-kinek azt az ízt varázsolta ínyére, amelyre legjobban vágyakozott, akképpen szolgáltatott ez a könyv jámbor olvasmányt a hívőknek, példák kiapadhatatlan forrását a prédikáló papnak, eszményt a szerzetesnek és — mesét a mesére éhes lelkeknek. De évszázadokon át Historia Lombardica néven is idézgették, mert szerzője, mielőtt végképp bezárta volna a mesék aranykapuját, utolsó legendájához, Pelagius pápa életéhez, a longobardok anekdotával és legendával tarkázott krónikáját csatolta.
Ennek a könyvnek, a Nyugat Ezeregyéjszakájának szerzője, Génua érseke volt, Jacobus de Voragine (1230— 1298), a domonkosrendi szerzetes, kit az Egyház boldognak nevezett s a választottak sorába emelt. A mü azonban nem egy írónak müve, amint nem egy ember alkotta a középkor kathedrálisait, hanem évszázadoknak tudása, képzelete hozta őket létre. A Legenda Aurea, ha a Bibliáról nem szólunk, mely mintegy alapzat gyanánt szolgál a hatalmas műhöz, több mint ezer esztendő irodalmát építi művészi egységbe. Legalsó rétegei a Szent Atyák írásaiból és a szent martyrok történeteiből épültek, feljebb a nagy keresztény gondolkodók s rendalapítók munkái következnek, egészen а XIII. századig. Arról nem is szólva, hogy az első keresztény századok forrásai, …
Tovább a műhöz
Arany Legendának, nevezték ezt a könyvet, mert három évszázadnak legkedvesebb olvasmánya volt. Miként az égből hullott manna kinek-kinek azt az ízt varázsolta ínyére, amelyre legjobban vágyakozott, akképpen szolgáltatott ez a könyv jámbor olvasmányt a hívőknek, példák kiapadhatatlan forrását a prédikáló papnak, eszményt a szerzetesnek és — mesét a mesére éhes telkeknek. De évszázadokon át História Lombardica néven is idézgették, mert szerzője, mielőtt végképp bezárta volna a mesék aranykapuját, utolsó legendájához, Pelagius pápa életéhez, a longobardok anekdotával és legendával tarkázott krónikáját csatolta. Ennek a könyvnek, a Nyugat Ezeregyéjszakájának szerzője, Génua érseke volt, Jacobus de Voragine (1230— 1298), a domonkosrendi szerzetes, kit az Egyház boldognak nevezett s a választottak sorába emelt. A mű azonban nem egy írónak műve, amint nem egy ember alkotta a középkor kathedrálisait, hanem évszázadoknak tudása, képzelete hozta őket létre. A Legenda Aurea, ha a Bibliáról nem szólunk, mely mintegy alapzat gyanánt szolgál a hatalmas műhöz, több mint ezer esztendő irodalmát építi művészi egységbe. Legalsó rétegei a Szent Atyák írásaiból és a szent martyrok történeteiből épültek, feljebb a nagy keresztény gondolkodók s rendalapítók munkái következnek, egészen a XIII. századig. Arról nem is szólva, hogy az első keresztény századok forrásai, …
Tovább a műhöz
Aranyos Milicza
- 1884
Eredeti népszínmű dalokkal, tánccal 3 felvonásban.
Az aradi 1880. évi május hóban kihirdetett 500 frankos népszínműi pályázatra.
Másolta Szentgyörgyi Elek színész [Súgópéldány.]
II. 27. 139 p. 29 cm.
Papírkötés.
Tovább a műhöz
A rejtelmes sziget
- Verne, Jules
- Ismeretlen
- Emelkedünk? - Ugyan! Ellenkezőleg! Süllyedünk! - Annál is rosszabb, Cyrus úr! Zuhanunk! - Az Isten szerelmére! Dobjatok ki minden nehezéket! - Most ürítettem ki az utolsó homokzsákot!... - Fölfelé száll a léghajó? - Nem! - Mintha hullámverést hallanék... - Itt a tenger a gondolánk alatt! - Alig ötszáz lábnyira lehet! Ekkor hatalmasan zengő hang hasított át a levegőn, s ezek a szavak hallatszottak: - Dobjatok ki minden súlyos holmit... mindent! Rajta, és Isten irgalmazzon! Ezek a szavak a Csendes-óceán roppant vízsivatagja fölött hangzottak el, délután négy óra tájt, 1865. március 23-án. Bizonyára mindenki emlékszik még rá, milyen borzalmas északkeleti szélvész tört ki abban az esztendőben, napéjegyenlőség idején, olyan hirtelen, hogy a légsúlymérő higanyoszlopa egyszeriben 710 milliméterre zuhant alá. Ez az orkán egyhuzamban tombolt március 18-tól 26-ig. Mérhetetlen rombolást végzett Amerikában, Európában és Ázsiában egyaránt, az északi szélesség 35. fokától egészen a déli szélesség 40. fokáig, az Egyenlítőre rézsútosan, mintegy 1 800 mérföldnyi2 sávon! Városokat döntött porba, erdőket csavart ki tövestül; a szökőár módjára száguldó hullámhegyek - mint a hírügynökségek jelentéseiből köztudomású -százszámra vetették partra a hajókat; az ítéletidő, amerre csak elvonult, egész országrészeket tett a föld színével egyenlővé, mindenütt ezrével …
Tovább a műhöz
- Nincs szándékomban udvarolni magának - mondta mosolyogva a férfi, miközben lesegítette Hannáról a kabátot. A pincér már ott állt az asztaluknál és várta a rendelést. - Mit szokott inni? Milyen koktélt parancsol? - kérdezte a férfi, mire Hanna azonnal, szinte túl gyorsan válaszolta, hogy egy Manhattant. Furcsa lett volna, ha azt mondja, hogy semmilyen koktélt nem szokott inni, sőt nős emberekkel sem szokott randevúzni ilyen helyeken, mint az Americana bárja. De eljött, mert kíváncsi volt, hogy mit akar tőle Mr. Gordon. Mit akarhat...? Nagyon meglepte, amikor ma délben bejött hozzá az irodába és halkan, nehogy a többiek hallhassák, azt mondta, hogy okvetlenül beszélni szeretne vele. - Miről van szó? - kérdezte Hanna ijedten, mert csakis valami hibát követhetett el, amit most a nagy Mr. Gordon számon kérhet tőle. Persze ez kissé szokatlan volt, hogy ő maga jön be, küldhetné a titkárnőjét is. - Itt most nem tudom elmondani, de ha lehetséges volna, hogy találkozzunk valahol. Például beülhetnénk az Americana koktélbárjába, mondjuk ma hatkor. Megfelel? Ráér? - Ráérek - válaszolta tétovázva. Hát most itt van és várja, hogy mi lesz. Mit akar tőle ez a Gordon. Eddig soha nem vette észre, hogy másképpen nézett volna rá, mint a többi tisztviselőnőre, akikkel egy nagy, közös teremben dolgozott. Előfordult, hogy a második emeleti kávézóban néha beleütközött. Ilyenkor sem beszéltek egymással …
Tovább a műhöz
Firdúszi a „Sahnámé"-ban, melynek a jelen munka három legszebb részét adja, a perzsák hősmondáit szőtte össze egy csodás szépségű, hatalmas eposzba. E hősmondák anyagát részben a perzsák saját szent könyvei, részben görög írók örökítették meg. Már az Aveszta, mely ma már legalább 3000 éves, megemlít számos mythikus alakot, akikkel később Firdúszi nagy eposzában találkozunk. Sőt lehet, hogy már az Aveszta keletkezésének idején volt valami írott feljegyzése Túrán mythikus történetének; annyi legalább is valószínű, hogy ez a történet akkor már közismeretű volt, benne volt a nép tudatában.
Ezt a keleti módra hosszú nevű Firdauszit gyakorta Firdúszinak vagy Ferdauszinak írják és mondják. Életéről oly sok egymásnak ellentmondó adat szállt az utókorokra, hogy nem tudhatni, mennyi a hiteles tény, mennyi az anekdota. Annyi azonban bizonyos, hogy egy jó évezred óta őt tartják a perzsa irodalom legnagyobb epikus költőjének, az óriási terjedelmű perzsa eposz megalkotójának. Ennek a párrímes versekben írt végtelenül hosszú műnek a perzsa eredetiben "Sáhnáme", azaz magyarul "Királyok könyve" a címe, terjedelme mintegy 120 000 verssor (közel 4000 könyvoldal). Ennél hosszabb eposz csak Indiában született, de ott nem is egy, hanem kettő: a "Mahábhárata" és a "Rámájana". De ott a hegyek és a dzsungeleknek nevezett bozótok is nagyobbak, mint bárhol másutt.
Ami hiteles …
Tovább a műhöz
Darius Kopp és felesége, Flora régi ismerősünk Terézia Mora előző könyvéből (Az egyetlen ember a kontinensen). „A szörnyeteg” című regényben újra fölbukkan ugyanez a Darius Kopp – öt évvel később, az elbeszélés jelenidejében. Az olvasónak azonban nem kell feltétlenül ismernie az előző regényt ahhoz, hogy élvezettel olvashassa a másodikat. Itt ugyanis Kopp lényének egy másik részéről esik szó: a magánéletéről, jóllehet az előző regényben még úgy tűnt, erre nem terjed ki a gazdasági szféra hatása. Csakhogy időközben elveszítette az állását Flora is, majd visszavonult a Berlin-környéki erdők magányába, és néhány hónap elteltével fölakasztotta magát az egyik fára. Minderre visszatekint csupán „A szörny” elbeszélője, mégis kiderül, hogy ez volt Darius Kopp életének sorsdöntő eseménye. Kopp még jobban kétségbe esik, amikor megtalálja Flora laptopján a halott felesége naplóját, és magyarról németre fordíttatja a szöveget, ugyanis egy számára merőben ismeretlen nő arcképe bontakozik ki a feljegyzésekből. Egy kemény és depresszív nőé, aki már egyetemista korában elveszítette minden illúzióját, kíméletlenné vált, lefeküdt bárkivel, és már csak a tabletták tartották életben. Kopp képtelen megemészteni a szöveget, Flora átváltozását és egyben kegyetlen búcsúját. Egyre lejjebb csúszik, pizzán és sörön él, mígnem egyik barátjának …
Tovább a műhöz
A tavaszidő édessége
- 2004
Lágy szellő lengedez, madarak, édes éneket énekelnek, a költők szerelmesek, a hölgyeik pedig (majdnem) elérhetetlenek. íme, a hagyományos szerelmi költészet megszokott sztereotípiái. A fordítások és a tanulmányok megpróbálnak az olvasók kérdéseire „válaszolni”: hogyan alakultak ki, hogyan változtak ezek a toposzok, hogyan jött létre ennek során a középkori Európában a népnyelvű irodalom. Ám válogatásunkkal nemcsak az irodalomtörténészeknek akartunk a kedvében járni, hanem - az édességeket bűntudatosan fogyasztó, az érzelmi önkifejezést csak bajosan vállaló korunkban — minden szerelmes versre éhes olvasónak is. Ha középkori szerelmi költészetről beszélünk, tudnunk kell, hogy sokáig énekelve előadott költészetről van szó, melynek egyes emlékeit - hiszen a szerelmi dalok többnyire népnyelven és nem latinul születtek - gyakran többé-kevésbé, valamiképp „felemelve” őrizte meg a középkori írásbeliség. A középkori líra legarchaikusabb rétegét a galego-portugál női dalok őrzik. Ezekben a mágikus céllal komponált, rengeteg párhuzamos ismétlést variáló költeményekben a lány, az amiga vall szerelmet - de mielőtt ezeket a dalokat elsietve azonosítanánk a középkori „népköltészettel”, emlékeznünk kell, hogy a népies dalok szerzői is az udvari költészet árnyékában élő alkotók, sok esetben királyok, nemes származású trubadúrok. Hogy mennyi az irónia, …
Tovább a műhöz