Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Az obsitos
- Garay János
- 1956
Hárman valának együtt, a potrohos biró, Egy obsitos vitéz, és a furfangos iró; A többi asztaloknál együtt és szerteszét,
Vidám parasztlegények itták a hegy levét. Ott ültek, iddogáltak vecsernye óta már, Keringett és fel is dőlt a bujdosó pohár ;
Mátyás király sem nyert tán több éljent a Dunán, Mint mennyit Háry János, az obsitos magán.S volt is miért e nagy zaj, ez éljen-háború, Az obsitosnak párját nem látta hat falu, A szem, a száj elállott merész beszédein, Ország-világ csodálta vitézi tettein. Most is kezébe kapván az öblös meszelyest, Kalandos életéből regét regére kezd ; Hol s merre járt, mit látott, mit tett ő s társai, S hallgatva függtek rajta mindnyájok ajkai. Ő, ki ármádiákat vert széjjel egymagán, Túl jára hadnagyával az Óperencián, Ki francia fejekkel sátrát körülraká, És a világ végénél lábát lelógatá.„De még ez mind csak semmi” — szokása mondani, S közelb csoportosulnak a többit hallani. „Mit! semmi ? — mond a bíró — a soknál is sokabb, Igyék, komám!” — és isznak mindnyájan mint a csap. „Nem addig van -— kiált most a furfangos diák — A legjavát elhagyta — és most őt hallgaták — Kendtek még mit sem tudnak, ha egyet el nem mond, Hogyan fogá el bátyó a nagy Napóleont.” „Hm! — mond az obsitos hős — a nagy Napóleon! Nagy ő a franciák közt — és vállán egyet von — De engem úgy segéljen, nem a magyar között …
Tovább a műhöz
Vlagyimir Szorokin, a mai orosz irodalom nemzetközi sztárja, nagy kísérletezője és igazi botrányhőse. Különös, gyakran utópisztikus világát, a vad nyerseség és a költőiség végletei közt mozgó, egyedi stílusát a magyar olvasó leginkább A jég című regénye alapján ismeri, amely mind könyv formában, mind színpadi változatban nagy sikert aratott, és már második kiadásban lát napvilágot magyarul. Szorokin valós tényből, képzeletből, politikumból és költészetből. ösztönből, kínból, erőszakból szőtt fantasztikus világa nem ismer gátakat és határokat. Meg is gyűlik a baja az erkölcscsőszökkel, a konzervatív kritikával és időnként a hatóságokkal is. Olyannyira foglalkoztatja az orosz történelem mély elnyomás- és erőszakhagyománya, hogy sikerült "az orosz de Sade" címkét is magára ragasztatnia. „Az erőszakot gyerekkorom óta úgy élem meg, mint valami természeti törvényt, az elnyomás pedig a mi országunk sötét energiája” - mondta a Dér Spiegelnek egy 2007-es interjúban, amelyben elismeri: az erőszak valóban központi szerepet játszik írásaiban, és ez tudatos írói magatartás. „Az elnyomás és az erőszak olt van minden államhivatalnok hatalmi arroganciájában, ott a Kreml szuperhatalmi mentalitásában.” |Hátborzongató víziót vetít elénk Vlagyimir Szorokin legújabb, szélsebesen világsikert aratott regénye, Az opricsnyik egy napja. 2028-at írunk. Győzött a …
Tovább a műhöz
Viktor Jerofejev regénye az utóbbi évek legnagyobb orosz könyvsikere Nyugaton. Fanciaországban megdöntötte a Zsivago doktor példányszám-rekordját, s jelenleg film is készül belőle olasz-francia-orosz koprodukcióban. A nagy siker részben kétségtelenül a mű pikáns témájából fakad: főhőse „a szerelem géniusza”, Irina Tarakanova, aki a Brezsnyev-kori moszkvai elit számos (vagy inkább számtalan) tagjának adja oda gyönyörű testét. Meghódítja a szocialista realizmus agg mesterét is, aki egy féktelen szeretkezés közben leli halálát, s ebből fakadnak Irina viszontagságai, szürrealista szerelmi kalandjai egy hullaszagot árasztó és mégis gyönyörű világban. Jerofejev műve egyes kritikusok szerint az orosz próza humanista hagyományaival szakító pornóregény (amihez Jerofejev hozzátenné, hogy a „szovjet” hagyományokkal nagyon is tudatos a szakítása), mások szerint viszont a modern orosz irodalom alapműve. (...) „Az én Irinám természetesen korántsem szent; néha azt mondom, hogy ő Oroszország jelképe vagy legalábbis a szerencsétlen orosz asszonyé. Ami különösen tetszik nekem benne, az a hihetetlen életenergia.” Egy interjúban mondta ezt Viktor Jerofejev, s a gondolat jellemző módon provokatív: Az orosz széplány főhősnője -- aki a regény minden metafizikai mélysége ellenére is, ne szépítsük a dolgot, egy moszkvai luxuskurva - mint Oroszország szimbóluma (vagy „képe és …
Tovább a műhöz
A könyv különös keveréke a tudományos-fantasztikus, a bűnügyi és a kalandos-romantikus regényeknek. A Szaharában, Algéria területén kék színű kristályokat fedeznek fel, amelyből német tudósok ultrahang segítségével csodálatos tulajdonságokkal rendelkező fémes anyagot állítanak elő. Ez a csodaanyag az ultrasymet. Ekkor lép akcióba a Barial Tröszt, a konkurens cég, hogy megszerezze az ultrasymet gyártási titkát és megakadályozza az Algéria területén felépített üzem működését. Céljuk elérése érdekében kémeket, diverzánsokat, szabotőröket is alkalmaznak, s a gyilkosságtól sem riadnak vissza. A tudósok a modern technika minden vívmányát felhasználják a telep védelmére, az olvasó megismerkedik az ultrahang-generátoron kívül az infravörös sugárbiztosító lánccal, az ultrahangkévével stb., miközben átéli a sok kalandos történetet, melynek egyik főszereplője Sonja Jansen, a szép kémnő. A szabotőrök kezdeti sikerek után már-már úgy vélik, hogy sikerül tervük, az ultrasymetet előállító algériai telep megsemmisítése és a gyártási titok megszerzése, amikor egy beszervezett emberük váratlan cselekedete új irányba tereli az eseményeket. Ismét egy nő, az arab Thasla Dseja az, aki egy különös véletlen és találkozás következményeként keresztülhúzza megbízói számítását, és ... és megkezdődik a harc a most már látható, leleplezett ellenfél, sőt ellenség …
Tovább a műhöz
Dráma 3 felvonásban, utójátékkal.
Fordította: Szigligeti [Ede].
Súgópéldány.
88 p. 28 cm. Papírkötés.
Hozzákötve nyomtatott színlap: Szabadka, 1883. deczember 31. (Nyomatott Schlesinger Sándornál Szabadkán.) 45x32 cm.
Kéziratos bejegyzéssel: „Sugtam Szabadkán 31. 12. '883. Miskolczy Berta sugó”
Bélyegzőnyomat: "Aradi Gerő szinigazgató" - "Maasberger J. szinigazgató"
Tovább a műhöz
Egész pályafutásom alatt törvény volt számomra, Hogy ne csak magyarul, hanem magyarán is szóljak. Egyenesen, mint a kaszasuhanás. Petőfivel vallom: "használni s nem ragyogni akarok". Ehhez az kell, hogy amit írok, az dekódolható legyen a szakmán túl is. Talán ebben a kötetben is megvalósult ez a szándék. (...) Igazából akkor se féltem, mikor volt féltenivalóm: foglalkozásom, fizetésem -és helyem a Parnasszuson. Vénségemre - akár az ország elszegényedtem oly nagyon, hogy már zsigeri óvatosság sem fékezi indulatom. Hiába szólnak újra rám: kuss el nem némíthat félelem. Mint rég a proletáriátus: csak láncaimat veszthetem. Hiányos becsülettel ne számíts becsülésre. Lehet, hogy a híját alig venni észre: akkor sem érvényes, csakis az egésze. A „részleges becsület” értelmezhetetlen, így hát a túlélésért nincs mivel fizetnem, ilyen áron megmaradni amúgy sincs semmi kedvem. Ladányi épnek őrizte meg viharvert becsületét, nem érdekelte, hogy ezért esetleg élete a rét. Nem fáj a széttört karrier, ha a becsület ép. Most becstelenek tobzódnak mindenütt. Te is az leszel, ha - részlegesen bár -, de lepaktálsz velük. Örült rendszer, de van benne beszéd: a képviselő kertel össze-vissza, a pap acsarkodón hirdet igét -vicsorogni birkáit megtanítja. A kormány is verbálisán igéz, tagjainak rugóra jár a szája, szökőárban is fújják: „Semmi vész! Naszádunk száll! A kontinens …
Tovább a műhöz
Miután megtudta a kórházban, amit a legjobban félt megtudni, azaz hogy a felesége nemsokára meghal, Torsti nagybátyám, a kis kertváros munkaközvetítő hivatalának egykori vezetője, elindult busszal hazafelé. Helsinkitől hazáig valamivel több, mint egy órát tartott az út. Nagybátyám a busz hátsó részében ült, kalapja a térdén, és szokása szerint most is egyfolytában mozgott az ajka, mint aki cukorkát szopogat, pedig efféle édességre soha rá se nézett. A sofőr csupán előrefésült, szürke haját és aszalódó, vöröskés arcát látta belőle, amint a visszapillantó tükör segítségével futó pillantást vetett az utasokra. Nagybátyám pirosodó arcát, amitől egészségesnek látszott, valójában megpattant kis hajszálereknek köszönhette. A busz megérkezett a városka busz-pályaudvarára. Torsti fejére tette a kalapját, utolsónak szállt le. Torsti bácsi és Anni néni kétszobás lakása a piactér szélén álló háromemeletes házban volt, mindössze néhány száz méterre a buszpályaudvartól. Tizenöt évvel ezelőtt vették, éppen amikor a ház épült. - Innét most már nem költözünk tovább, csak a temetőbe - mondta Torsti, miután a bútorokat és a többi holmit szépen elrendezték. Mindketten örültek a lakásuknak, melyhez a nappalin és a hálószobán kívül tágas konyha és fürdőszoba csatlakozott. Ez volt első, teljesen saját otthonuk. Korábban mindig bérlakásban laktak. Nem azért …
Tovább a műhöz
Három osztályú szomorú játék 5 felvonás.
Németből [Carl] Kolb után magyarra tette G. Bethlen Ferentz.
1834. Leirta G. K. S.
Súgópéldány.
53 fol. 25 cm. 4° Papírkötés.
Kéziratos bejegyzés: "Sepsy Károly tulajdona. Adatott Debreczenben April 9-én 1843."
Tovább a műhöz
Újévi elhatározások. Mit fogok? Heti tizennégynél több alkoholegységet inni. Dohányozni. Pénzt pazarolni: makarónigyúrókra, fagylaltgépekre és egyéb soha nem használt konyhai felszerelésekre, olvashatatlan szerzők polcon jól mutató könyveire; szexis alsóneműre, mert céltalan, lévén, hogy nincs fiúm. Loncsosan leftetni a lakásban, ehelyett azt képzelem, hogy néznek. Többet költeni, mint amennyit keresek. Hagyni, hogy maga alá temessen az elintézetlen akták kupaca. Bukni az alábbiakra: alkoholisták, munkamániások, obligófóbiások, barátnős vagy nős férfiak, nőgyűlölők, megalomániások, soviniszták, érzelmi lejmisták azaz tartós kapcsolatra képtelen pernahajderek, ferdék. Anyun, Una Alconburyn vagy Perpetuán bepipulni. Férfiakon kiakadni; inkább leszek megközelíthetetlen és zárkózott jég királynő. Férfiakba belehabarodni: inkább létesítsek kiforrott jellembecslésen alapuló kapcsolatokat. Hát mögött kárpálni, ehelyett a jót látom mindenkiben. Daniel Cleaver-en rögeszmélni, mert siralmas dolog főnökbe beleesni, mint Miss Moneypenny és a hozzá hasonlók. Duzzogni, mert nincs fiúm, ehelyett a női mivoltában, fiú nélkül is teljes ember belső tartására törekszem, mert ez a legjobb módja a fiúfogásnak. Mit nem fogok? Abbahagyni a dohányzást. Hetente csak tizennégy alkoholegységet inni. Combkerületet 7,5 cm-rel csökkenteni, narancsbőr ellen diétázni. Kiszikkasztani magamból …
Tovább a műhöz
Ha édes záporait április a szomjú földre önti, lenne friss, hadd kortyolhasson a mohó gyökér, s virág serkenjen : sárga, kék, fehér; ha Zephyrus fuvalma édesen szétkóborol erdőkön, réteken s bont új rügyet; ha már a zsenge nap a Kos felén túl víg erőre kap ; ha rákezdik pintyek, csízek, rigók (az éjjel nyitott szemmel aluvók) trillázva, füttyel, fuvolázva, fújva — a nép akkor megyen zarándokútra. A szentföldi pálmások messzire, járulnak híres szentek elibe; Anglia négy sarka is ontja ám Canterburybe a hivőt, ahány ! A vértanú sírját körül bolyogja, kit gyámolának tisztel csonka-bonka. Egy áprilisi nap Southwerkben ért a „Dolmány” fogadó vendégeként, szivem jámbor igékkel volt teli: zarándokútra várt Canterbury. Este zajos társaság érkezett, vagy huszonkilenc fő, kisebb sereg, sokféle rendü-rangu nép közötte, a véletlen terelte őket össze : mind Canterbury felé lovagolt; embernek, lónak jó szállása volt, zarándok annál jobbat nem talál. Nohát, mire az éjszaka leszáll, mindegyikük már régi ismerősöm, s az útra társul hozzájuk szegődöm. Megállapodtunk, hogy korán kelünk, aztán nyeregbe és »gyühé, gyerünk !« De amíg van rá időm és helyem, nem gombolyítok a történeten, hanem, a józan ész is erre int, sorra fölmondom : rend, rang s nem szerint, ez és amaz hogy ülte meg a nyerget, s külön-külön melyik miféle szerzet: az öltözetük is milyen vala. …
Tovább a műhöz
Carmen
- Mérimée, Prosper
- 1968
Mindig gyanítottam, hogy a földrajztudósok nem tudják, mit beszélnek, amikor a mundai csata színhelyét a Bastuli-Poeni nép vidékére helyezik, a mai Munda mellé, néhány mérfölddel Marbellától északra. Jómagam, a Bellum Hispaniense ismeretlen szerzőjének szövege, valamint Osuna herceg kitűnő könyvtárában szerzett adataim alapján arra a feltevésre jutottam, hogy Montilla környékén kell keresnünk ezt az emlékezetes csatateret, ahol Caesar utoljára tett fel mindent a köztársaság bajnokai ellen. 1830 őszének elején Andalúziában tartózkodván, hosszabb kirándulásra szántam el magam, hogy fennmaradt kételyeimet eloszlassam. A közeljövőben ki is adom tanulmányomat, amely, remélem, végképp tisztáz mindent a jóhiszemű régészek előtt. De amíg értekezésem megoldja ezt a földrajzi problémát, amely lázban tartja egész Európa tudományos közvéleményét, hadd mondjak el egy kis történetet, bár egyáltalán nem függ össze Munda város fekvésének végtelenül izgalmas kérdésével. Córdobában vezetőt és két lovat fogadtam, s Caesar Kommentárjai-val, valamint néhány inggel felszerelve útra keltem. Egyszer, amint a cachenai síkság emelkedettebb részén kóboroltam, holtfáradtan, szomjasan, a tűző nap hevében, s a pokolba kívántam Caesart és Pompeius fiait, az ösvénytől elég messzire egy kákával és náddal benőtt, zöld pázsitfoltocska ütötte meg a szemem. Ezek szerint a forrás sem …
Tovább a műhöz