Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Alpár Ignác a múlt századforduló, s egyben a hazai késő historizmus egyik legsikeresebb építésze volt. Szinte minden műfajban alkotott: a bankok mellett számtalan középiskola, megyeháza, templom, fürdő, színház, szálloda, villa, bérház és kiállítási pavilon épült fel tervei szerint a Történelmi-Magyarország egész területén. A születésének 150. évfordulójára megjelent kötet átfogó képet nyújt az építész életművéről. (...) Az életműről az egyetlen összefoglaló mű 1935-ben jelent meg a kortárstárs építész, Magyar Vilmos összeállításában, három kisalakú, vékony kötetben. Azóta néhány évfordulós megemlékezéstől eltekintve folyóiratokban is ritkán szóltak róla.* Ez a méltánytalan mellőzöttség a második világháborút követő, szocialista ideológiával megterhelt nehéz időszaknak köszönhető elsősorban. Nem csupán Alpár személye, de maga a historizáló eklektika irányzata is évtizedekre szalonképtelen lett, a szocreál, majd a modernizmus elsőbbsége miatt. A kiegyezés utáni századforduló, a gyorsan megerősödő kapitalizmus kora, minden vívmányával, ipari és gazdasági eredményeivel, művészetszemléletével együtt kegyvesztett lett. Alpár masszív, időtálló épületeit mégis előszeretettel használták minisztériumokként, közintézményekként, sokszor erősen átalakítva belső funkcióját. Iskolái a mai napig jórészt változatlanul megfelelnek …
Tovább a műhöz
Alig néhány évtizede, hogy az építészettörténet-tudomány kiterjesztette érdeklődését a mai, korszerű építészet közvetlen
előzményeinek, kialakulásának és eddigi történetének vizsgálatára. Az egyetemes modern építészet keletkezésének, egy-egy önálló fejlődési szakaszának vagy egészének történetét taglaló, kiemelkedő építészeinek munkásságát bemutató, átfogó, jelentős szakmunkák — néhány korábbi, elszigetelt kísérlettől s a kortárs szakpublicisztikától eltekintve — lényegében a II. világháborút megelőző évektől kezdtek megjelenni. A korszerű építészet anyagának tudományos igényű feldolgozása, történetének témakénti megjelenése a szakirodalom terén csak részben tulajdonítható annak, hogy a történetírás klasszikus törvényei szerint immár rendelkezünk — ha ugyan rendelkezünk — a szükséges — ha ugyan szükséges — ún. történelmi távlattal keletkezésének, eddigi — elhatárolható — szakaszainak felmérésére, áttekintésére és értékelésére. A fő ok az, hogy egyetlen művészet, így az építészet sem nélkülözheti tartósan — az ösztönösség ingoványos
talajára tévedés veszélye nélkül — saját belső mozgási törvényeinek, ellentmondásainak feltárását, önnön fejlődése mozgatóerőinek s ezen erők tendenciáinak tudatos elemzését, végül mindennek a gazdasági-társadalmi fejlődés tényezőivel sokoldalúan és …
Tovább a műhöz
Az építészet sokszínűségével, művészi teljesítményével, történetével, az egyes területek egymásra hatásával foglalkozó művek manapság már könyvtárakat
töltenek meg. Mégis akadnak fehér foltok. Ezeket hivatottak eltüntetni - manapság egyre terjedően - azok a művek, amelyek nem kimondottan az építménnyel, a látvánnyal, az emberre gyakorolt hatásukkal, hanem magukkal a szerkezetekkel, az azokba épített anyagokkal, az összeépítési módokkal foglalkoznak. Ez a
munka azoknak az információknak összegyűjtését vállalta magára, amelyekből kitűnik, hogy elődeink mivel és hogyan valósították meg építészeti célkitűzéseiket.
Az építészeti szakmunkák - természetszerűleg - már eddig is tárgyaltak olyan jelenségeket, amelyek témánk területére esnek, és amelyek elsősorban az építőszervezetekkel foglalkoznak. Úgy látszott azonban, hogy hasznos lenne olyan mű elkészítése, amely az építészet - magasépítés - történetének csak ezzel a műszaki, építőipari oldalával foglalkozna. Hogy az ötlet megvalósulhatott, azt „Az építés fejlődéséért” alapítvány támogatása tette lehetővé, melyet ezúton is köszönünk. A kisenciklopédia szócikkei felölelik a történeti építőanyagok és szerkezetek, a megvalósítás eszközei és módszerei, a történeti építőszervezetek és az építő-feladatok (épülettípusok) területeit. A szócikkek átfogó összefoglalását adják az …
Tovább a műhöz
A 19. századig Európában általában céhes keretek között zajlott az építés folyamata. Az építőmester céhtag volt, mester, szakiparos munkatársai - az ács, asztalos, lakatos, elegánsabb épület esetében stukkókésztő, aranyozó, díszítőfestő stb. - szintén. A munkamegosztás ekkor már nem állhatott meg itt. Az
építés iránti - mennyiségi és minőségi - igények ekkoriban hirtelen megnőttek, az építés műszaki tartalma is egyre bonyolultabbá vált. A hidraulikus pótlékok, a korai (mesterséges) cementek és a betonépítés elterjedése, az iparszerű előregyártás megjelenése — legelőször a kőfaragó, asztalos, és lakatos szakiparokban, aztán a vasszerkezetek terén - valamint a különféle fa-, kő- és fémvédő anyagok és a vízüveg bekerülése az építő gyakorlatba egyre felkészültebb mestereket és szakosodó, képzett alvállalkozókat kívánt. A céhek azonban rugalmatlan és merev intézményekként őrizték hagyományaikat. A kormányzatok az útjukban álló céheket tehát fokozatosan és különféle módon felszámolták. Mindez nem volt egyszerű folyamat. A céhek nem csupán egyes szakmák gyakorlásának jogi, műszaki és anyagi kereteit biztosították, hanem a városi önkormányzatok pillérei is voltak. A céhtagság a városi polgárjog birtoklásával is járt (vagyis a megélhetés és a politikai jogok gyakorlásának alapja is volt), továbbá a céhek a szakmák képzésének is alapjai …
Tovább a műhöz
1515-ben Raffaello egy nagyméretű falikárpit-sorozat vázlatain dolgozott. Az Apostoluk cselekedeten bemutató ábrázolásokon az érett reneszánsz művészet minden jellegzetessége megmutatkozik. A sorozat Ananiás halála (1. kép) című darabja például világos, jól áttekinthető, szimmetrikus kompozícióra épül. Az apostolok középen, egy emelvényen állnak, kétoldalt pedig egymást kiegyensúlyozó csoportok láthatók. A képtér folyamatos, mély - ezt az eseményeket figyelemmel kísérő alakokról olvashatjuk le. Középen szétnyílik a tömeg és ott, közvetlenül a néző szeme előtt játszódik le a főcselekmény: Ananiás, aki vállalta az ősi keresztények vagyonközösségét, de pénze egy részét titokban megtartotta, Szent Péter szemrehányását hallva, holtan esik össze. A szemtanúk döbbenten állnak, vagy izgatott mozdulatokkal kísérik az eseményt. Raffaello az elbeszélést világos téralakítással, az alakok szimmetrikus elhelyezésével, a mozgások természetességével, az érzelmek hiteles ábrázolásával teszi meggyőzővé, logikussá. Mindössze három évvel később, 1518-ban festette Jacopo Pontormo József Egyiptomban (2. kép) című képét; mégis, szinte egy világ választja el Raffaello alkotásától. Nem egyetlen jelenetet dolgozott fel; több, térben és időben elkülönülő csoport egész eseménysort mutat be. E csoportok, a középkori ábrázolásmódra emlékeztetve, egymás fölött …
Tovább a műhöz
Ez a könyv egy olyan építési megoldást mutat be, amely a tengerentúlon annyira általános, mint Közép-Európában a téglaház-, illetve kőházépítés. A nyugati társadalmakban, és ez különösen jellemző Észak-Amerikára, a lakóház az esetek nagy többségében az építtetőnek nem egész életére, hanem arra az időre és úgy épül, ahogy azt életvitele, a család nagysága és a családtagok megoszlása éppen igényli. Lakásuk megépítésekor tulajdonosaik tudják, hogy tizenöthuszonöt év múlva új lakásba fognak költözni. Ezt a mozgást indokolhatja a gyermekek felnövése és a gazdasági körülmények is, hiszen a munkalehetőségek sokszor más-más városban jobbak. A fiatalok általában kisebb lakásokat bérelnek, és a családalapítás része a nagyobb, esetleg magántulajdonú családi ház megszerzése, ahol felnevelik majd gyermekeiket. A gyermekek 18...21 éves korukra önálló életet kezdenek - a kollégiumban vagy munkahelyükhöz közeli lakóhelyen -, így a korábbi nagy ház kiürül, ilyenkor szoktak a szülők kisebb házba költözni; ez az, amelyet a hátralevő évekre már véglegesnek tekintenek. Egy vagy két vendégszoba
természetesen ezekben is van, hogy a hazalátogató gyermekeket és unokákat fogadni tudják. Másik szempont, hogy bizonyos társadalmi státuszt is szimbolizál az ember lakóhelye. Ebből adódóan a jobb módú családok idővel modernebb, szebb, jobb, divatosabb helyen lévő …
Tovább a műhöz
Egy leendő építész számára elengedhetetlen az építészet történetének ismerete. A múlt példaértékű alkotásainak értelmezése, a legjellemzőbb formai és szerkezeti tulajdonságok meghatározása útmutatóul szolgál az épített környezet megismeréséhez. A könyv célja, hogy vizuális élményt nyújtó módon ismertesse meg az olvasóval a modern építészettörténet adott szakaszát, alkotóit és épületeiket. Az újszerű bemutatás biztosítéka a pécsi építészhallgatók kreativitása. A könyvben szereplő illusztrációk kivétel nélkül a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának volt és jelenlegi hallgatói által készített ábrák, melyekért köszönet illeti őket. Remélem, hogy az elkészült kiadvány segíteni fog az építészettörténet adott szakaszának élményszerű elsajátításában!
Tovább a műhöz
E könyv előkészítő munkáinak java részét 1930-1932-ben végeztem. 1930-ban előadássorozatot tartottam a tizenkilencedik és a huszadik század építészetéről a göttingai egyetemen. Ezt követően a Göttingische Gelehrte Anzeigen 1931-es számában egy rövid előzetes áttekintést közöltem a Modern Mozgalom kibontakozásában szerepet játszó jelentősebb építészek munkásságáról. Ami azonban a jelen témáról szóló könyveket illeti, hajói tudom, ez az első. Tisztában vagyok fogyatékosságaival, s ezért hálás leszek mindazoknak, akik esetleges hiányosságaimra, vagy elfogultságaimra felhívják a figyelmemet. Amikor értesültem P. Morton Shand kiváló cikkeiről, melyek az Architectural Review 1933-as, 1934-es és 1935-ös számaiban láttak napvilágot, már csaknem teljesen készen voltam kutatásaimmal. Konklúzióink sok helyen egybecsengenek, s ez - úgy érzem - megnyugtatóan igazolja a könyvemben kifejtett nézeteket. Nagy hálával tartozom Geoffrey Bakernek, Katharine Munrónak és Alec Clifton-Taylornak, akik kiirtották szövegemből nehézkes, külföldies stílusom legkirívóbb megnyilvánulásait. Tartok tőle, hogy még így is messze elmarad a jó angol stílusra jellemző hajlékony precizitástól. Itt kell hálás köszönetét mondanom édesanyámnak, Frau Annie Pevsnernek is, aki sok szabad idejét áldozta arra, hogy írásomból olvasható, nyomdakész kéziratot teremtsen. Ugyancsak hálával tartozom Mr. …
Tovább a műhöz
A panelos építésmódról s a vele azonosított lakótelepekről szólva legtöbbször általánosító, érzelmi alapokon nyugvó megnyilatkozások tapasztalhatók. Az egyik oldal bőszen hirdeti: a nagypanelos építés bűn a városok és az ilyen épületekben lakók ellen, s a panelos épületek egyhangúságát, a lakótelepi zöldterületek sivárságát és a lakások szűkösségét a modern építészet válságával azonosítják. A másik oldalon levők azonban — akik részt vettek az építésben — kissé visszafogottabban nyilatkoznak : az adott időszakban és körülmények között ez volt a legjobb megoldás. Hol van hát az igazság? Nyilvánvalóan — mint annyi más összetett, de alapvető problémát érintő és sokak életét befolyásoló kérdés esetén (s ki tagadná, hogy a lakásépítés ilyen) — a válasz sokkal bonyolultabb, hogysem néhány — szükségszerűen általánosító — mondatban össze lehetne foglalni. Közel harminc évvel az első lakótelepek megjelenése után pedig már a felújításukon gondolkodhatunk — hiszen az idő könyörtelenül elszaladt. Időközben az is kiderült, hogy a 60-as évek lakásról alkotott elképzelései szerint épített „lakóegységek” nem a ma bennük élő emberek saját, teljes értékű otthon iránti igényeihez szabottak. Ez az épületek fizikai elhasználódásából eredő feladatokon tül is okoz problémákat. Az emberek pedig — más választási lehetőségük nem …
Tovább a műhöz
Szerző korábban nyolc évig dolgozott örökség menedzserként a pécsi világörökségi helyszíneket kezelő szervezetnél, majd szakértőként részt vett Pécs/Sopianae ókeresztény temető kezelési tervének elkészítésében. E munka során ismerte meg a hazai és részben nemzetközi kezelési terv készítési gyakorlatot és kapcsolódó módszertant, mely kifejezetten világörökségi helyszínekre az UNESCO ajánlásai szerint kimunkált felépítéssel és eszközrendszerrel bír. A dolgozat újszerűségét ennek az eszközrendszernek az átfordítása jelenti, helyszínről történeti épület kezelési tervére, melynek alkalmazhatóságát Pécs történeti főterének arculatát is meghatározó négy műemléki épületéből álló együttesén keresztül mutatja be. Szerző jelenleg a PTE Műszaki és Informatikai Karának oktatójaként úgy érzi, hogy a dolgozatban tárgyalt tématerület hiánypótló a műemlékfelújítás, fenntartás, műemléki menedzsment területen. A világörökségi területek kezelése - a kiemelkedő egyetemes érték, és az azt hordozó valamennyi attribútum megőrzése érdekében - kiterjed a világörökségi területek fejlesztésének megőrzésével és fenntartható mértékű használatával kapcsolatos tevékenységek összehangolására. Műemlékek és történeti épületek megőrzésében, a róluk való gondoskodásban és gondolkodásban az elmúlt évtizedekben jelentős változás volt …
Tovább a műhöz
Székesegyházunk nem csak régisége, hanem számos maig megőrzött műkincseinél fogva régóta a legkiválóbb magyar és német tudósok tanulmányainak tárgya, s így újjáalakítása is, mely minden tekintetben méltó e monumentális műhöz, szintén legérdekesebb művészettörténeti tény. Nem állítja ugyan már senki, hogy itt Péter királyunk életének symbolikus domború kőképei maradtak fenn, de az bizonyos, hogy ő ide temetkezett, s a teljes épségében fenmaradt altemplom, mely nagyságra Európában a harmadik, XI. százévi épület, és többi része is Magyarország műtörténetéhez sok jeles emléket őrzött meg, habár töredékekben is. Mohó vágygyal szerettem volna ezért már régen e nevezetes románízlésű egyházról egyet-mást tudni; s építési és szobrászati jelességeit alaposan élvezni. Henszlmann Imre nagy munkája: Pécs régiségei e tekintetben többet is nyújt, mint kellene. De e mű elriasztó bősége és a felölelt anyag nehézkes előadása, mely mondhatni egész műarchaeologiai irodalmunknak közös vonása, nem igen vonzott, s úgy vélem, hogy ez részben oka annak, hogy építési, szobrászati és festőművészeti ereklyéink ismerete, azok szépségeinek élvezete, vagy még bár csak némi érdeklődés is ezek iránt, művelt közönségünk között oly nehezen terjed, és kevés kilátás, hogy az alaposabb studium által tisztáit
műérzék egyhamar kellő lendületet vegyen. Még jobban …
Tovább a műhöz
Az eszére olyan büszke ókori görög kézművesnek tartotta az építészt, ha a rangosabbak közé sorolta is. "Homo faber" volt tehát, nem "homo intelligens", aki - ha rátarti volt -értekezést agyalt ki a megcsinált művéről, szavakkal méltatva annak értékeit, hogy földbe gyökerezett házát vagy templomát az ideák világába emelje, önmagát pedig a szellemiekkel foglalkozók sorába. Az architekton ilyetén "rangsorolása" - amelyhez nagyon hasonlóak a későbbi korok ítéletei is - alkotásainak jellegéből fakad. Hiszen a mű kétségtelenül az anyag világában ölt testet - közvetlenül, meg közvetve is, a hasznossága által -, de számos "anyagtalan" tényező játszik közre és működik a létrejöttében, hatásában is anélkül, hogy azokat írásba kellene örökíteni. A megrendelő közösség vagy egyén igénye és elvárása, kívánságainak kielégítése, a hagyományok széles köre, az alkotás folyamatának mikéntje - a meditáció (a feladatban való elmélyülés) és az invenció (a helyes megoldásra való rátalálás), ahogyan a római építész-író, Vitruvius elgondolta -, továbbá a tervező előrelátása műve sorsát illetően stb. mind "beépülnek" a matériába. Janus-arcú az építész azért is, mert egyrészt művész - a görög a festő meg a szobrász mellé helyezte, megjegyezvén, hogy míg azok a dolgok látványát, másolatát varázsolják elő, addig emez a látvány tárgyát -, aki az …
Tovább a műhöz