Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Amikor az ember az ősi korokban öntudatára ébredt, meglepetten nézett körül ebben a világban, és elgondolkodott azon, hogy hogyan kerülhetett ő ebbe a csodálatos és sokszor félelmetes környezetbe. A legkorábbi időktől fogva sejteni kezdte, hogy ez a világ, benne az emberrel valami hatalmas és értelmes Alkotó műve lehet. Az emberek különböző csoportjai a föld számtalan pontján megalkották elképzeléseiket a világ eredetéről, működéséről, és az ember szerepéről, feladatáról a világban. E próbálkozások azonban igen tétovák és gyakran primitívek vagy lehangolóak voltak. A teremtő Isten azonban nem akarta tudatlanságban hagyni az embert, ezért évezredekkel ezelőtt elkezdte lépésről-lépésre feltárni a teremtés titkait, célját, és bemutatni az ember kiváltságos helyzetét és feladatát. Kiválasztott egy népet, melynek körében hiteles tanítókat és prófétákat támasztott, akik által fokozatosan megismertette önmagát és teremtő szeretetének ajándékait az emberek egy kisebb csoportjával, és igyekezett ezt a kiválasztott népet elvezetni az ő szándékai szerinti életre. Sok-sok előrelépés, tétovázás és bukdácsolás után végül egyszülött Fia által tárta fel a teljes igazságot; hogy ő a tökéletes szeretet, a teremtés célja pedig az, hogy az ember hasonlóvá váljék őhozzá és országa megvalósuljon a földön. Az ember, így megszabadulva saját korlátaitól, a …
Tovább a műhöz
Prónay Pál feljegyzéseivel egy mindenképpen sajátos olvasmány kerül az olvasó kezébe. Hasonló jellegű emlékirattal a történelmi forrásmunkák között nem találkozhat; de a világirodalomban is hiába keresne hozzá foghatót. Ilyen művet talán Haynau, Cavaignac írhattak volna vagy a párizsi kommün hőseinek véres kezű hóhérai — ha nem szégyellték volna papíron rögzíteni gaztetteiket. Mert a burzsoáziának más országokban is voltak Prónayhoz hasonló pribékjei, de azok nem készítettek feljegyzéseket — vagy ha igen, diszkréten hallgattak a tömegmészárlásokról, másokra hárították a felelősséget, mentegették magukat. Prónay feljegyzései azonban nem ilyen természetűek, ö saját szerepét alig szépítgeti, inkább dicsekszik, néha túloz is. Hűségesen beszámol tetteiről, nem rejti a kezéhez tapadó vért. Sőt, néha mintha kevesellné, mintha sajnálná, hogy valamit elmulasztott; reméli, módja lesz még pótolni ezt. Kevés ilyen gátlástalan gonosztevőt ismer a történelem; de ha volt is — a késő császárkorban vagy a reneszánsz kori pápák udvarában —, gonosztetteik listáját nagy fáradsággal kell a történésznek kinyomoznia, feltárnia. Prónay azonban maga vall — nem kell vallatni; jólesően pillant vissza a történtekre. S hogy e feljegyzéseket húsz esztendővel a fehérterror után papírra vethette, egyformán jellemző minden erkölcsi érzést levetkezett szerzőjére, valamint …
Tovább a műhöz
E könyv minden szereplője kitalált, beleértve a reális alakokat és magát a szerzőt is.
Végül is megöltem az apámat. A Lenin-hegyen álló Moszkvai Egyetem tornyában a kék számlapon mínusz negyven fokot mutatott a magányos aranymutató. Az autókat nem lehetett beindítani. A madarak nem mertek felrepülni. A város megdermedt, mint valami emberből főzött kocsonya. Reggel, amint a fürdőszobában az ovális tükörbe pillantottam, észrevettem, hogy a halántékom egyetlen éjszaka alatt megőszült. Harminckét éves voltam. Ez volt életem leghidegebb januárja.
Igaz, az apám még él, sőt a legutóbbi időkig vasárnaponként teniszezett is. Még most is, hogy nagyon megöregedett, egy villanyfűnyíróval maga vágja a füvet a nyaralója kertjében a hortenzia- és rózsatövek meg a gyermekkora óta imádott pöszmétebokrok között. Még mindig vezet autót, és közben makacsul nem teszi fel a szemüvegét, s ezzel a mamát őrületbe, a járókelőket meg frászba kergeti. Bezárkózva a dácsa emeleti dolgozószobájába, amelynek ablakain bekúsznak egy hatalmas tölgyfa ágai, hosszasan, ráérősen, erőteljes állát vakargatva ír valamit (talán az emlékiratait?) az írógépén, de mindez már részletkérdés. Nem fizikai, hanem politikai gyilkosságot követtem el - hazám törvényei szerint ez egyenlő volt a halállal. Lehet-e a szüleinket embereknek tekinteni? Mindig kételkedtem ebben. A szülők előhívatlan negatívok. …
Tovább a műhöz
Amint ez Kauser Lipótnak kiadványunk elején található rövid életrajzából is kitűnik,'' Kauser Lipót a civilisztika jeles hazai művelője 1948-1958-ig volt az akkori Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tekintélyes és népszerű tanszékvezető egyetemi tanára. Országunk történetének ebben a tragikus, reményt keltő és dicsőséges eseményeket is hordozó évtizedében kétszer is Őrá hárult a dékáni tisztség betöltése. Professzor úr „A Kauser Saga” címmel 1952 és 1954 között írta meg családja apai és anyai ágának három részre tagozódó, felfelé ívelő színes történetét, a fővárosi térszerkezet kialakulásának, több impozáns épület létrehozásának, lakosai fokozatos gazdagodásának, életvitelének különlegességeit. Az olvasó tapasztalhatja, hogy a Saga érdekfeszítően változatos, derűs és drámai korrajzot tartalmaz és felemelő, izgalmas élményt, tanulságos ismereteket nyújt az érdeklődők számára. Szerző a Saga kéziratát a Pécsi Egyetemi Könyvtárban, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban helyezte el és tette hozzáférhetővé. Szerencsésnek ítélhetjük meg és köszönettel nyugtázhatjuk, hogy Dr. Berke Gyula dékán úr tájékoztatást és hozzájárulást kérelmező levelére válaszolva, a család jeles személyisége, Kauser Alajos úr örömmel fogadta a pécsi Jogi Karnak a Kauser Saga publikálására irányuló törekvését. …
Tovább a műhöz
Alpár Ignác a múlt századforduló, s egyben a hazai késő historizmus egyik legsikeresebb építésze volt. Szinte minden műfajban alkotott: a bankok mellett számtalan középiskola, megyeháza, templom, fürdő, színház, szálloda, villa, bérház és kiállítási pavilon épült fel tervei szerint a Történelmi-Magyarország egész területén. A születésének 150. évfordulójára megjelent kötet átfogó képet nyújt az építész életművéről. (...) Az életműről az egyetlen összefoglaló mű 1935-ben jelent meg a kortárstárs építész, Magyar Vilmos összeállításában, három kisalakú, vékony kötetben. Azóta néhány évfordulós megemlékezéstől eltekintve folyóiratokban is ritkán szóltak róla.* Ez a méltánytalan mellőzöttség a második világháborút követő, szocialista ideológiával megterhelt nehéz időszaknak köszönhető elsősorban. Nem csupán Alpár személye, de maga a historizáló eklektika irányzata is évtizedekre szalonképtelen lett, a szocreál, majd a modernizmus elsőbbsége miatt. A kiegyezés utáni századforduló, a gyorsan megerősödő kapitalizmus kora, minden vívmányával, ipari és gazdasági eredményeivel, művészetszemléletével együtt kegyvesztett lett. Alpár masszív, időtálló épületeit mégis előszeretettel használták minisztériumokként, közintézményekként, sokszor erősen átalakítva belső funkcióját. Iskolái a mai napig jórészt változatlanul megfelelnek …
Tovább a műhöz
Szent Ágoston Vallomásai, Rousseau Confessíóí, Goethe Dichtung und Wahrheit ja annak az irodalmi formának legkiválóbb termékei a világirodalomban, amelynek magyar kezdeteit jelen értekezés vázolni törekszik. Szent Ágoston, Rousseau és Goethe — három külön világ fia, külön egyéniség, oly ellentétes lelki szerkezettel, mint amínőt a különböző kor, a különböző nemzet, más világnézet alakítanak ki. Keresni akarjuk az önéletírásnak a magyar szellemi életben nyugvó láthatatlan gyökereit,
ki akarjuk mutatni keletkezésének lelki feltételeit, amelyek a magyar ember egyéni tudatosságának, önmagára-eszmélésének megnyilvánulásával kapcsolatosak. Az önéletírás nem oly határozott irodalmi forma, mint az eposz vagy dráma, amely korok, nemzetek és írói egyéniségek tarkasokfélesége mellett is egységes formai fejlődést mutat. Ima vagy magánbeszéd, költött törvényszéki beszéd vagy szónoki dektamácíó, tudományos vagy művészi jellemrajz, irodalmi portrait, líra vagy vallomás, családi krónika vagy udvari memoire, történeti elbeszélés, regény, eposz vagy dráma — míndmegannyí alkalmas forma számára. E formák sokasága érzékelteti, micsoda mozgalmas életmegnyílvánúlást jelentenek e munkák. Ezen a lüktető elevenségen alapui az önéletírás sajátságos rátermettsége az ember objektív megismerésére. Minden szellemi alkotás mögött ugyanis valóságérzékünk az embert …
Tovább a műhöz
Hosszú ideje terveztem, hogy az elmúlt két évtizedem legfontosabb kutatásának eredményeit összefoglalom, és közreadom. Erre azért van szükség, mert ha helyes a feltételezés, akkor a Családtörténet határok nélkül című könyvemben
közölt ősfám, amely másfél ezer évre nyúlik vissza, véglegesen elfogadottá válik, s a könyvben erről feltételes módban írtam. Ez az a könyv, amelyet a nemesi ősökkel rendelkezők abban a reményben forgathatnak, hogy ha találnak benne velem közös ősüket, akkor ettől az őstől számítva a teljes ősfájukat egészben „kiemelhetik” a könyvemből. A könyv – utalva az alapműre – ezért kapta a Családtörténet határok nélkül III alcímet. Úgy határoztam, hogy egy teljesen szokatlan tagolású munkában adom át az ismereteimet, mert csak ezekkel a lépcsőfokoknak is felfogható egységeknek
a sorban történő megismerésével válhat érthetővé az Olvasó számára a történetem. Az első részben kizárólag tényszerűségre törekszem, a másodikban a tényeket kibontom, részletesen ismertetem, a harmadik részben a közvetett bizonyítékokat sorolom fel, a negyedik részben kiegészítő tényeket közlök, s az ötödik részben leírom, hogy kik lehettek még azok, akik a történetben résztvevők lehettek. Remélem, hogy az olvasók kiérzik majd, hogy a téma számomra mennyire fontos, ám azt is, hogy nem rendeltem alá a forrásokat és értelmezésüket az …
Tovább a műhöz
A Pécsi Egyházmegye 2009. augusztus 23-án ünnepelte alapításának millenniumát. Az ezer esztendő alatt a püspökség mindig kiemelkedő szerepet vállalt az oktatás különböző szintjeinek fejlesztésében. Koppenbachi Vilmos püspök kezdeményezésére, valamint I. Nagy Lajos király beleegyezésével Pécsett kezdte meg működését 1367. szeptember i-jén Magyarország első egyeteme. Bár működése megszakadt és a török hódoltság idején esély sem volt az újraalapításra, a hagyomány és a gyökerek mélyen megmaradtak. A pécsi egyházmegye soha sem adta fel terveit, hogy betetőzze a felsőoktatást városában. A18. század derekától kezdődően a város és Klimo György püspök újra éleszthette egyetemalapítási szándékát, ám a kezdeményezések eredmény nélkül maradtak. 1785-ben Pécs városa ugyan befogadta falai közé az 1774-ben alapított győri királyi akadémiát, amit azután hosszas huzavona után végül, 1802-ben, tanulói kihágásokkal, és a tanárok igaz hitének hiányával megindokolva visszahelyeztek eredeti helyére. Báró Szepesy Ignác püspök 1828-ban a pécsi egyházmegye élére kerülve ismét felkarolta a felsőoktatás ügyét. A tudományok szeretetétől vezérelve, jövedelmét felajánlva, az universitas alapjainak ismételt megteremtését óhajtotta. Engedélyt csak egy kétkarú, nyilvános bölcsészeti és jogi főiskola felállítására kapott, amely végül 1833. október i-jén …
Tovább a műhöz
A mai világban sokféle olyan helyzet adódik, amelynek során az emberek meglepetésszerűen és váratlanul életveszélybe kerülnek. Manapság e helyzetek kellően ismertek, a tömegtájékoztatási eszközök is sokat foglalkoznak velük. A skála a síelés közbeni eltévedéstől a repülő- és hajószerencsétlenségeken át a betörésig, a rablótámadás és emberrablásig terjed. Senki nem tudja pontosan, hogyan viselkedne ilyenkor, de lelki és fizikai tulajdonságaink ismerete lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy rendkívüli helyzetekben megfelelően reagáljunk. Helyes testi és lelki tréning segítségével bizonyos mértékig fel lehet készülni a rendkívüli helyzetekre. Az alábbi tréningek elsősorban a fizikai felkészítésre fektetik a hangsúlyt, bár lélektani hatásuk sem elhanyagolható. Rendszeres futás, úszás, kerékpározás biztosítja a megfelelő teljesítőképesség megőrzését vagy megszerzését (ezzel pedig együtt jár az önbizalom növekedése). Igen nagy testi megterhelés szándékos vállalása korlátozott ideig és a kockázatok figyelembevételével - például sátortáborozás télen (esetleg egyedül), a terep nehézségeinek leküzdése súlyos poggyásszal - elősegíti, hogy megismerjük saját teherbíró képességünket. Ilyenkor szükség esetére tapasztalatokat is gyűjtünk. A több napi tudatos böjtölés, az alvásról való tudatos lemondás, a hideg és a hőség eltűrése fejlesztik az …
Tovább a műhöz
Csepelényi György (Biccse, Trencsén vm., 1626.-Szőke, 1674. máj. 24.): vértanú. 1642: lépett a pálos rendbe. Újoncévét a zoborhegyi kolostorban töltötte, ahol kitűnt életszentségével, szigorú életmódjával és Mária-tiszteletével. Bölcsészet és hittudományi tanulmányainak végeztével a pápai, majd a máriavölgyi rendházba helyezték hitszónoknak. A Szentszék megengedte tiszteletét, de nem történt meg a szentté avatás; szabályaik szellemében ezt maguk a pálosok sem támogatták.
Tovább a műhöz
Arcvonásait elsősorban a Barabás Miklós-féle metszetről ismerjük, sudár termetét pedig az a kis szobor önportré idézi elénk, amely mellé a játszi képzelet Vasvári Pált, Lővei Klárát és Brunszvik Terézt is odavarázsolja. Előttük loknis hajú, kandi tanulóleánykák, köröttük 1848/1849 ismert alakjai, attribútumai, a háttérben pedig felsejlik a tiroli hegyek karéjozta ’sziklafej’ és rajta a híres-hírhedt várbörtön, a kufsteini ’kőkoporsó’... E fantázia szülte tabló központi szereplője: Teleki Blanka grófnő, akivel - Kertész Erzsébet nagysikerű életrajzi regényének és a Sáfrán Györgyi rangos forrásgyűjteménynek hála - népszerűség tekintetében kevesen vehetik fel a versenyt történelmünk jeles nőalakjai közül. Teleki Blanka (1806-1862): a nemzeti nőnevelés úttörője és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc híve, mártírja. E lexikontömörségű és szikár meghatározással ellentétben az utókor a grófnőről szólva a kitüntető jelzőket és szóvirágokat csak úgy ontja. 'Múlhatatlan ragyogású’, 'tüneményes’, ’vértanú-fényességű’, ’hős lelkű’, ’fölséges’ nőalak, akit (az irodalomtörténész Nagy Miklós szerint) „lelki ereje, szenvedélyessége, a mindennapok világától való távolmaradása, mind az Antigonék és a Racine-i heroinák testvérévé emeltek”. Van, aki Blanka helyét 1848-ra utalva 'március leányainak’
sorában jelöli …
Tovább a műhöz
Korunk egyik legérdekesebb, természetét, gondolkodását és sorsát tekintve egyik legellentmondásosabb emberéről szól ez a könyv, Ernesto „Che” Guevara latin-amerikai forradalmárról, aki életét áldozta azért, hogy e földrész népe felszabaduljon az elnyomatás alól. Guevara törekvése és vállalkozása azóta történelemmé vált. Nem volt hibától mentes, de életét bátran élte, és tetteiben következetes volt. Még a legembertelenebb körülmények között is, vagy közvetlenül a harcok után, apró kis betűivel feljegyezte megfigyeléseit, rögzítette az eseményeket és levonta a tanulságokat. Ebből a naplóból ismerjük meg utolsó nagy vállalkozásának a történetét teljes hitelességgel. Tulajdonképpen nem a nyilvánosságnak szánta, hanem „belső használatra”, okulásul a partizánharc kialakításához és a módszerek kidolgozásához. Naplója éppen ezért nem irodalmi mű; gondoljuk csak el, nem íróasztal mellett írta, hanem egy fatönkön vagy fa ágán ülve a dzsungel közepén, megfigyelőállásban, olykor napokig alig jutván valami táplálékhoz. E naplónak éppen úgy megvan a maga külön története, mint Guevarának, vagy a partizánharcnak a bolíviai őserdőben; ezek ismerete nélkül csonka és talán összefüggéstelen a fennmaradt feljegyzés. Szükségesnek látszik továbbá itt-ott ismertetni a sajátos latin-amerikai viszonyokat, hogy reális képet kapjunk mindarról, ami történt. Nem …
Tovább a műhöz