Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Nagymihályi Mátyás levele Kapy Miklóshoz. Szobráncz. 1566. decz. 25. Wÿtezlw es nemes wram es en nekem bÿzodalmas atyamfia közönetemnek es zolgalatomnak aÿanlasomnak wtanna towaba ezrwl akarÿk ke : Irnom hogÿ most mÿnkket menÿekezöben hwÿtak mÿnd az assony Emberwel egyetemben es rwliaÿa Igen kewes wagÿon ÿt hon, azÿrt kÿrem ke: mÿnt bÿzot wramot hogÿ ez en emberemtwl staraÿ János dÿaktwl kwlgÿe meg ke: az weres atlacz soknÿat az
kÿnek hozzw az wÿa es lm az kwlcÿot az egÿk ladanak oda kwltem ke: azÿrt az assonÿ embernek wagyon ot egÿ öwe es kese ezwstos astÿs kwlgÿe meg ke: wgÿan ezen embertwl ke : Meg zolgalom mÿnt bÿzot wramnak es atÿamfÿanak. Isten meg tarcÿa ke: ÿo egÿssÿgben sok ÿo estendeÿgez lewel kolt sobranczcÿon sent János nap elöt walo Cÿeterteken Ennÿ esten 1566. Nagÿmÿbalÿ Mátyás m. külczim: Ez lewel adassÿk az nemes es wÿtezlw fÿrfÿwnak Capÿ mÿklosnak en nekem mÿnden kor tÿztelendö es bÿzodalmas atyam fianak.
Tovább a műhöz
A mézeskalács az ízek, illatok, formák különleges találkozása. Több ezer éves hagyományra tekint vissza, de csupán pár száz éve fűződik karácsonyi szokásainkhoz. Történetében kalandozva az ókorban állatábrázolásokat és jeles eseményeket megörökítő mintákat találunk. Az aquincumi ásatások során előkerült formák bizonyítják, hogy hazánk területén már Kr. u. II. században ismert volt a mézeskalács-mesterség.
A középkori Európában fejedelmi ajándéknak számított. A magyar néphagyomány az életpálya jelképeit sütötte ki belőle. Kultúránk a tükrös szívből kiindulva máig megőrizte a mézeskalács a szeretetet kifejező tartalmát. Gazdag örökségét követve alakíthatjuk ki saját formáinkat, továbbörökítve ezt a hagyományt! A könyvben szereplő darabokat úgy állítottuk össze, hogy minél több hagyományos technikát, díszítési
módot foglaljanak magukban. Ezekre alapozva és ezeket továbbvezetve mutatunk be új mintákat, a mézeskalácsban rejlő további lehetőségeket.
A mézeskalácssütés hangulatos közösségi esemény lehet gyerekeknek, családoknak és baráti társaságoknak. Mindemellett teljesen egyedi ajándék létrehozására is lehetőséget ad, a tervezéstől az elkészítés öröméig. Fogjunk hozzá bátran a kötetben szereplő részletes leírások alapján süssünk mézeskalácsot szeretteink vagy magunk örömére.
Kívánjuk, hogy egy-egy minta …
Tovább a műhöz
A Pécsi Tudományegyetem szekszárdi kara az elmúlt két évtizedben jelentős átalakításon ment keresztül. A korábbi Tanítóképző Főiskola ma Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karként szekszárdi és pécsi képzési hellyel is rendelkezik. A képzési kínálata pedig a pedagógusképzés mellett kibővült gazdaságorientált képzésekkel is. Ezt a változást jelzi az Élelmiszergazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet létrehozása is, amely egyrészt mutatja a Dél-Dunántúli Régió igényeit kiszolgáló turizmus-vendéglátás és szőlészborász képzéseink jelenlétét, másrészt tükrözi a jövőképünket, amelyet a korszerű vidékfejlesztés irányában képzelünk el. A „Modern egyetem – hasznosítható tudás” című kötetünket hagyományteremtő céllal készítettük el, hogy a sokszínű
képzéseinkhez kapcsolódóan bővítsük hallgatóink és érdeklődő olvasóink ismereteit. Fontosnak tartjuk, hogy a képzéseink szakirodalmi hátterét folyamatosan korszerűsítsük, minél jobban kövessük napjaink felgyorsult változásait, valamint jó gyakorlatokra, innovatív megoldásokra hívjuk fel a figyelmet akár a turizmus, a
vendéglátás, a marketing, a táplálkozás vagy akár a szőlészet-borászat területéről legyen szó. A kötet nyolc tanulmányt tartalmaz a fent említett témakörökhöz kapcsolódóan. Tudásunkat bővíthetjük a borászat területén egyrészt a spontán és …
Tovább a műhöz
Kicsiny és falusias is az akkori Pest. Kicsit csúnyácska is. De akinek jó szeme van – ha nem is tud olvasni a csillagokban –, az már láthatja, hogy ez a város nagyra fogja vinni nem soká. Hatalmas lépésekkel indult neki. Vidéki városaink még primitívebbek, s itt éles ellentét áll fent a hegyes vidékek és az Al-föld községei között. Amott már sok emeletes ház látható, amelyek cseréppel vagy zsindellyel vannak fedve, az utcák kövezve, sőt itt-ott, kivált a bányavárosokban, már vízvezeték is létezik. Az Alföldön mindennek alig van nyoma. Az emeletes házat még megbámulják, ritka az épület, mely nem náddal vagy zsúppal van födve s a szobák padlata többnyire agyag. Esős időben az utcák sara kerékagyig ér, s a járdát deszkapalló képezi. Utcai világítás egy vidéki városban sincs. A vendéglők piszkosak és kezdetlegesek, nyoma sincs annak a kényelemnek mint Angliában az utas már két századdal előbb a vidéken is talált. Nincs az országban 15 hely, hol kávéház volna található. Bolt kevés, kirakata egynek sincs. Még kezdetlegesebb a falu. Az Alföldön még putrikat is látni, földbe vájt házakat, melyeknek falát sárral tapasztott fűzfafonadék óvja a beomlástól. Az ablak azonban üvegezett, s a füst is kéményen át távozik. Az oláh és rusznyák vidékeken ellenben a parasztházon sehol sincs kémény, s az eresz alatt megy el a füst. E vidéken télen át a baromfi, sokszor a …
Tovább a műhöz
Nemzetünk benső élete ismeretének egy fontos részét képezi a régi magyar konyha állapota. Méltán érdekelhet bennünket, hogy őseink hogyan étkeztek, mit ettek, miként főzték az ételeket, mennyire volt nálunk kifejlődve az elmult századok szakácsművészete, minő multra támaszkodott az e század első felében még hires magyar konyha. Mind ezekre felvilágosítást első sorban a régi magyar szakácskönyvekből nyerhetünk. Ezek bizonyítják azt, hogy a szakács-művészet nálunk már a XVI.-ik században is meglehetős magas fokon állott. Egyes szakács-mesterek nagy hírnévre tettek szert. Még a jóval későbbiek is, mint tekintélyre, hivatkoztak reá, a »főmesterre. Ilyen művész volt a többiek között Antal mester, Perényi Gábor) szakácsa, ki urának menyegzőjén “úgy sütött meg egy ökröt, hogy abban az ökörben egy kövér juh, a juhban egy kicsi borju, a borjuban pedig egy kövér kappan sült meg egyszerre. Hires szakács volt Mihály mester is, a nagy Bebek György szakácsa, ki az említett menyegzőn ezt látta és a ki a jelen kötetben közölt Szakács Tudomány irójának ezt elbeszélte. Őseink szerették a jó konyhát: elég válogatósak is lehettek a szakács-mesterek választásában. Esterházy Pál még a budai táborban is ráért a szakácsokkal törődni. 1684. szeptember 19-én azt írja feleségének. hogy megfogadta Maholány volt magyar szakácsát. Van ott egy német szakács is. finóm, de 100 …
Tovább a műhöz
Emlékszem, gyerekkoromban még nem voltam édesszájú. Bár hosszas unszolásra ünnepekkor ettem egy kevéske süteményt, azonban különféle tortákat, krémeket vagy csokoládét alig lehetett belém diktálni. Cukorkákat pedig egyáltalán nem. Meglehetősen fura kölyök voltam... Azután, mikor ösztöndíjjal Párizsba kerültem, nem tetszett a lakás, amit a díjjal kaptam. Azonnal másikat kerestem, ki sem csomagoltam, néhány napon belül már költöztem is. Az ára azonban nem volt ugyanaz. Csakhogy a felajánlottnál én mindenképpen jobbat akartam, és az sem érdekelt, hogy így majd alig marad pénzem. Csoportosítottam a költségeimet. A munkahelyre el kell jutni, mivel ott keresem a pénzt, de gyalog messze van, metróbérletet mindenképpen venni kell. Rendesen kell öltözködni, egy divatcégnél az ember nem járhat kopott rongyokban, ráadásul előírás is az illő megjelenés. A lakbért fizetni kell, az áramot, meg a vizet is, mert ha valaki nem fürdik, az bizony hamarabb kellemetlenné válik, mint ha éhes maradna. Egy választásom volt tehát, az állandó diéta..., pontosabban a nem evés. A fejfájáshoz viszonylag gyorsan hozzá lehetett szokni, egy-egy kávé, amit eleinte csak keserűn ittam, meg bőséges víz, időnként egy-egy csipet sóval gyorsan elmulasztotta a tompa hasogatást, de a rendre előtörő gyengeséggel, remegéssel és az időnkénti szédelgéssel szemben a fenti módszerek hatástalannak bizonyultak. …
Tovább a műhöz
Azon szokások és sajátságok, melyek a’ népéletben magyar országban századok óta fenállanak, ősidők hagyományai, ‘s ez által a’ hon előtt nagy becset ‘s kedvességet nyertek. Nem lesz tehát érdektelen, több nép-barátra nézve, azokkal közelebbről megismerkedni. Ugyan ezért, szerintem czélszerúen cselekszem, ha a’ magyar szövegen kívül, még egy németet is bocsátok az olvasó közönség elébe: mert, a’ külföldre, különösen némethonra nézve, minden esetre érdekes marad, ismérni sajátságait azon országnak, mely még kevéssel ez előtt nem hogy ismérve lett volna, de sőt meglátogatva is alig lévén, mindössze a’ gözhajozás és vasutak létesülése óta látszik mintegy közelitve lenni azon országokhoz, melyektől nagy részben, egykor, mivelödését nyerte, ‘s hogy valóban mennyire növekedjék az irántai részvét, azt, számos idegenek-általi jelenlegi gyakorta látogatása tanúsitja. Kimerítő rajzot adni az itteni szokások s jellemekről nem volt szándékom; mind e' mellet is azonban kettős czélt óhajtottam munkámmal elérni. Egy részről t. i. fentartani, az utókor számára a’ jelenlegi népéletnek némely vonásait; a’ mennyiben a' népek szokásaiból, az, Európát körül-hálózó vasút-vonalok által, sok talál majd elenyészni vagy összevegyülni; 's egyszersmind azokat, 25 a' legjelesebb honi művészektől készített életrajzi képekből álló, egy mellékletben, …
Tovább a műhöz