Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 13-20 az összesből: 20

Találatok


Ez az anyag a JPTE Közgazdaságtudományi Karán, a Vállalati Gazdaságtan és Számvitel Tanszék által a kilencvenes évek eleje óta folyó „Vállalati tőkefinanszírozás” témájú kurzusokon elhangzott ismeretek alkalmazására épül. Az az olvasó, aki kezébe veszi ezt az anyagot ellenőrizheti problémamegoldó képességét a közölt témán. Mindazon olvasóknak ajánlható ez az anyag, akik gazdálkodási diplomát nyújtó graduális és posztgraduális képzésben részt vesznek. A példatárban előforduló jelölések magyarázatát közvetlenül a bevezető rész után ismertetjük. Csatoltunk az anyaghoz olyan rövid magyarázatokat is, amelyek a „Corporate Finance”, mind elméleti, mind praxis oldalához tartozó fogalmakat, definíciókat tartalmaznak. Itt figyelembe vettük a hazai sajátosságokat is. Ezen kívül még csatoltunk az anyaghoz egy függeléket is, amely a különböző kamatszámítási esetekhez nyújt segítséget a közreadott feladatok megoldásakor. Tíz részre osztottuk a megoldásra váró feladatokat. Minden egyes feladatcsoporton belül vannak olyanok, melyek megoldását közreadjuk, illetve olyanok, melyek megoldását nem közöljük. Az első feladatcsoport a pénz időértékével foglalkozik. Ez a rész olyan eszközöket mutat be, amelyek segítségével összehasonlíthatók és konvertálhatók a különböző időpontokban felmerülő pénzáramok. A második feladatcsoport a pénzügyi tervezés-elemzés …
Tovább a műhöz
Az e kötettel közreadott "Tőkefmanszírozási számítások" című anyag folytatása a korábban megjelent "Vállalati tőkefinanszírozás" és a "Tőkeberuházási és finanszírozási döntések" c. tananyagnak. A vállalati finanszírozás tárgykörében íródott könyvek felölelik a vállalati befektetések alapösszefüggéseit, meghatározó súlyt adva az elméleti ismereteknek A tőkefinanszírozási témakörök könnyebb értése és feldolgozása szükségessé tette egy olyan tananyag kidolgozását, amely a számításokra, példaszerű illusztrációkra támaszkodva közelebb visz a befektetési döntéshozatal világához. A "Tőkefinanszírozási számításokéban az elméleti ismeretek mérsékeltebb súlyával szemben kisebb példáktól egybefüggő döntési esetek bemutatásáig sokféle számítási változat megtalálható. E könyvben egyrészt olyan számítások szerepelnek, amelyek elméleti alapjait a korábbi anyagok tárgyalják, másrészt bekerültek olyan fejezetek is, amelyek az előző anyagokban még nem kaptak helyet. Ilyen új tárgykörnek tekinthető a beruházási projektek kockázati analízise, a tőkeadagolás, illetve a tőkeköltség számítása. A három anyag szoros tartalmi kapcsolata avval magyarázható, hogy meg-megújuló kísérletekkel törekednünk kell a vállalati tőkefinanszírozási terület lehető legteljesebb lefedésére. E gyors fejlődésben levő szakterületen gyakran tapasztalható egy-egy …
Tovább a műhöz
Van olyan, hogy egy könyv témáját lassan utoléri a valóság és az üzleti gyakorlat. Úgy tűnik ez történt az Üzleti etika könyv hatodik átdolgozott kiadásával is. A témakör, amely a nemzetközi vállalati gyakorlatban jó egy évtizede életbe- és profitba vágó, a hazai gazdasági szereplők között is megkerülhetetlen kérdéssé vált. Ami egy évtizede néhány magyar kutató hóbortjának számított, és csak néhány etikailag érzékeny ágazatot (pld. vegyipar, gyógyszeripar) érintett, az mára az igazgatótanácsok gyakori döntésbefolyásoló szempontjává fejlődött. Ezt a vállalati trendet követve, a nemzetközi üzleti iskolák gyakorlatához hasonlóan a magyar gazdasági felsőoktatásban is az alap- és a mesterképzések gyakran kötelező kurzusává vált. A könyv előnye, hogy szerkesztője tudatosan széles témakörből válogat, hogy az üzleti etika lehetőleg egyetlen kapcsoló területe se maradjon érintetlenül. Szintén kiemelendő az egyes fejezetek szerzőinek sokfélesége. A Budapesti Gazdasági Főiskola Menedzsment és Emberi Erőforrások Intézetének szakmai műhelyén kívül a Főiskola társtanszékeinek, valamint számos más hazai felsőoktatási intézmény, így a Budapesti Corvinus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói és kutatói is írtak fejezeteket. A könyv előző kiadásaiban már megszokott gyakorlatorientáltságot ezúttal is biztosítják a szakmai szervezetek - mint …
Tovább a műhöz
A Vállalati Finanszírozási gyakorlatok című tananyag a Közgazdaságtudományi Kar Vállalati Gazdaságtan és Számvitel Tanszékén készült. A kötetben foglalt példák és gyakorlatok az önálló tanulás segítését szolgálják. A tizenkét fejezetbe foglalt példaanyag megértése és használata feltételezi a vállalati finanszírozás témakörében íródott és korábban megjelent tankönyvek anyagának ismeretét. Ezek között említhető Bélyácz Iván: Vállalati tőkefinanszírozás, Tőkeberuházási és finanszírozási valamint Tőkefinanszírozási számítások című könyve továbbá Ulbert József: Vállalat-értékelés és Értékpapír-értékelés című anyaga. A példa- és gyakorlat anyag fejezetei lényegében követik az említett tankönyvek tartalmi szerkezetét, valamint a Vállalati finanszírozás című tantárgy előadásainak menetét. Az első fejezetben a kamatszámítás, a diszkontálás és a járadékszámítás, a másodikban a kockázat és megtérülés gyakorló példái találhatók. A harmadik fejezet a forgótőke-gazdálkodás gyakorlati példáit, a negyedik a pénzügyi mutatók elemzését tartalmazza. Az ötödik rész a vállalati tőke-költségvetés számítási módszereivel ismertet meg, a hatodik pedig a befektetések értékelésére ad számos példákat. A hetedik és nyolcadik fejezet foglalja össze a befektetési portfoliók és a CAPM modell gyakorló példáit. A kilencedik rész a …
Tovább a műhöz
A gazdaságnak kevés olyan törvényszerűsége van, amelyről szinte valamennyi közgazdász-kutató egyformán vélekedik, de azzal, hogy a fejlődés nem egyenes vonalú, az előrehaladás során a konjunktúrát válságok követik csak kevesen vitatkoznak. Talán még abban is konszenzus van a tudósok között, hogy közel fél évszázad alatt már biztos megél egy közösség könnyebb és nehezebb helyzetet, válságot és jól-létet egyaránt. Ha pedig mindezt elfogadjuk, akkor nem lepődhetünk meg azon sem, hogy a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 1970-es alapítása óta eltelt 45 év alatt megtapasztaltuk már a bőség időszakát és az „összehúzott nadrágszíjat” egyaránt. Roppant elgondolkodtató, hogy éppen amikor a világ- és nemzetgazdaság az elmúlt fél évszázad legsúlyosabb recessziójával küzd, akkor kerül a gazdaságtudományi felsőoktatás is nehezen megoldható finanszírozási krízishelyzetbe. Hiszünk abban, hogy a PécsiKözgáz kezelni tudja a remélhetőleg csak átmeneti válságot, és a szerényebben csordogáló oktatási bevételeket képes lesz pótolni kutatási kapacitásainak minél hatékonyabb, bevételt generáló hasznosításával. A TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0005, „Jól-lét az információs társadalomban” című pályázat a Pécsi Tudományegyetem több karát érinti, összességében 15 kutatócsoport létrejöttét segítette. A projekt mindeközben kitűnő …
Tovább a műhöz
A most kiadásra kerülő könyv a vezetői számvitel elméleti és módszertani alapjait tárgyalja. A könyv - valamint a hozzá szorosan kapcsolódó, már megjelent példatár és feladatgyűjtemény - legfontosabb célja, hogy megfelelő alapot biztosítson a „Vezetői számvitel” tárgy ismeretanyagának megértéséhez és elsajátításához, mind a nappali, mind az esti és levelező tagozatos képzési programok esetén. Jelen kiadványunk további célja, hogy az érdeklődők széles köre számára bemutassa azokat a bachelor szintű vezetői számviteli ismereteket, amelyek a legtöbb fejlett nyugati, különösen az angolszász országok irányadó, hasonló szintű üzleti képzési programjának szerves részét képezik. A könyv feldolgozza és nagyszámú gyakorlati példán keresztül illusztrálja azokat az alapvető módszereket és eljárásokat, amelyekkel - döntően - a számviteli rendszerből nyerhető adatok bázisán támogatható a gazdálkodó egységek vezetése. Foglalkozik a költségszámvitel témaköreivel, a vezetői döntéshozatal számviteli támogatásának kérdéseivel, valamint tárgyalja az üzleti folyamatok tervezéséhez, irányításához és ellenőrzéséhez kapcsolódó vezetői számviteli technikákat és eljárásokat. A könyv eredményes használata feltételezi a számvitel elméleti és módszertani alapjainak ismeretét, amelyet - többek között - a „Számvitel alapjai” tárgy keretein belül lehetett …
Tovább a műhöz
The integration of artificial intelligence (AI) technologies into the financial sector has revolutionized traditional practices, enhancing efficiency, accuracy, and decisionmaking processes across various domains. This keynote speech explores the multifaceted applications of AI in finance, categorizing them into five distinct areas: customer service and personalization, investment opportunities, fraud detection and risk management, compliance and regulations, and operation automation. In the realm of customer service and personalization, AI-powered chatbots and robo-advisors are reshaping interactions between financial institutions and customers, providing personalized financial advice and automating routine tasks. AI's impact on investment opportunities is profound, with algorithmic trading and portfolio management leading the way. These applications leverage AI algorithms to analyze market trends, execute real-time transactions, and optimize investment strategies. Fraud detection and risk management are critical areas where AI excels, enabling financial institutions to detect anomalies and patterns indicative of fraudulent activities in real-time. In the realm of compliance and regulations, AI has emerged as a game-changer, revolutionizing processes with its advanced capabilities, including reactive compliance solutions like Know Your Customer (KYC) verification and proactive due diligence processes. Lastly, AI-driven operation automation simplifies tasks such as document …
Tovább a műhöz
A közszolgáltatások a mai ember – épített környezetben végzett – bárminemű tevékenységéhez nélkülözhetetlenül kapcsolódó háttérfunkciók. Ellátására méretgazdaságossági szempontok, illetve közösségi jellegük miatt jellemzően monopolisztikus, vagy monopol piaci környezetben kerül sor. A közszolgáltatások ellentételezése így nemcsak közgazdasági, hanem szociálpolitikai kérdés is. Magyarországon az 1990-es években az önkormányzatiság reneszánszával 400 felettire duzzadt a víziközművek száma, területileg rendkívül eltérően alakuló díjszabásokkal, majd a 2010-es évek eleji, új hazai törvényi rendelkezések egyrészt befagyasztották az akkori víz- és szennyvíz díjakat, másrészt konszolidációs, illetve állami befolyásszerzési folyamatokat indítottak el. A cikk bemutatja röviden az elmúlt 10 év releváns környezeti változásait Magyarországon. A közműadó differenciálása, a minimálbér alakulása, az anyagjellegű ráfordításokban, köztük legszélsőségesebb mértékben az energiahordozók esetében megjelenő infláció az összes víziközműnél rendkívüli kihívásokat eredményezett. Azok léptéke miatt, a működéséhez szükséges likviditás hiányában szinte az összes társaság az ellehetetlenülés határán van, valamilyen beavatkozás, például tulajdonosi vagy más formájú tőkeinjekció hiányában. A cikk röviden összefoglalja a főbb lehetőségeket, …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 13-20 az összesből: 20