Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 8
Összes találat megjelenítve : 8
Találatok
Péter Ágnes nagyszabású könyve két úttörő nő élet- és pályarajza: Mary Wollstonecrafté, az első feminista programnyilatkozat filozófus-írójáé, és lányáé, Mary Wollstonecraft Shelley-é, a legismertebb modern mítosz, a filmen és színpadon is egyre népszerűbb Frankenstein-történet szerzőjéé. A függetlenség ára számos levél- és naplórészlettel, a két asszony irodalmi műveinek tükrében mutatja be, hogyan élték meg női sorsukat, szenvedélyes szerelmeiket, az anyaságot, a gyász okozta, ön-gyilkosságig fokozódó depressziót, valamint a férfielvű szellemi közegben frusztrációval, ellenséges kritikai fogadtatással és kirekesztettséggel terhelt pályájukat. A könyv bemutatja azt is, hogy a 18-19. század fordulóján tehetségének, független szellemiségének és bátorságának köszönhetően Wollstonecraft és Shelley hogyan, teremtette meg azt a beszédmódot, amellyel meg lehetett fogalmazni a sajátságosán női élettapasztalatokat és a férfiakétól eltérő válaszokat a nagyrészt férfiak által felvetett és megvitatott társadalmi, politikai és erkölcsi kérdésekre. Péter Ágnes végül elemzi azt is, hogy az újfajta beszédmód miként kérdőjelezi meg a felvilágosodás és a romantika korának esztétikai értékrendjéről eddig kialakult kritikai konszenzust. | Péter Ágnes irodalomtörténész, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének professor emeritusa. Kutatási területe a romantikus …
Tovább a műhöz
T alán nem fölösleges emlékeztetnem az olvasót, hogy a jelen kiadásba foglalt bizalmas levelezésben nem szabad gonddal kidolgozott írói műveket keresnie. Az irodalmi műfaj azon ága, a mit hazánkban kivált Kazinczy és az ő köre müveit bámulatos szorgalommal és lelkesedéssel: az epistola-írás — a népies új irány fölléptének idején már nem volt többé divatban. Kora a hírlapok elszaporodásával mindinkább lejár. Az irodalmi férfiak baráti leveleinek nem feladata többé, mint
volt egykor, mintegy a nyilvános eszmecserét pótolni s a levél-író a bizalmas baráton kívül, a kihez sorait küldi, nem tartja többé szem előtt még a rokon elmék egy egész érdeklődő körét, a kik a vett levelet együtt olvasva, a benne fölvetett közérdekű kérdéseket magok közt megvitatják, hogy a válaszban viszont új eszmecserére adjanak tárgyat. Legföljebb itt-amott mutatkozik még egy-egy hírlapi nyiltlevél, mint elkésett ivadéka a régi hatalmas epistola-fajnak. A magánlevél
azonban csak arra van szánva, hogy. a bizalmas baráti társalgást pótolja. Ily természetű az itt közlött levelek nagy része.
Tartalmuk általában nem vonatkozik közérdekű kérdésekre s közzétételüknek a megválogatott kifejezések és a
gondosan kisimított stíl sem adhatnak irodalmi jelentőséget. Érdekük inkább az ellenkezőben: hímezetlen
voltukban áll. Módot adnak bepillantani íróik lelkébe, megismerni jellemüket, …
Tovább a műhöz
Kedves János! Hogy igazán szeretlek, az bizonyos előttem ; hogy pedig a te neved János, arról hiteles bizonyságot tesz a matricula. És mégis egy egész álló esztendeig nyeltem e nagy város porát a nélkül, hogy egy rövid „isten jó nappal fölkerestelek volna. A lélek mindig kész volt; de a test, ez a megunt csont és bőr, lassúbb az ólommadárnál, lustább az őszi légynél. Ha azt mondtam neki: haj rá! dologra! egy darabig juhszemmel bámult a levegőbe, azután megnehezíté
szempillámat és - az ágyba vonszolt ; ha azt mondtam : bocsásd örülni lelkemet ! rám se hallgatott, hanem megette és megitta a maga portióját s maradt tovább is börtöne a léleknek. Csak vegetáltam. Azonban lia még tovább is így folytatom ezt a levelet, olyan sentimentális novella kerekedik belőle, hogy a Hölgyfutár fájdalmas könnyeket talál utána sírni. Azért hát fogadd röviden ölelésemet akár Geszten akár Szalontán s hallj egy pár szót e gyönyörű fó'városi életről, azután áldd meg a gondviselést, hogy neked Szalontán mutatott fészket, hova elvonulhass. Életünkről annyit mondhatok neked, édes barátom, hogy azt igaz nevén nyomorúságnak nevezhetni. Irodalmunk fiatal bajnokai némely vénekkel együtt kevés reményt nyújtanak jobb jövendőre. A közös átokhoz, mely rajtok fekszik, még azt is toldják, hogy a hol lehet meghasonlanak. Nem a szeretet lelke, nem az ügy szentsége vezérli őket, hanem kiki magának! mint …
Tovább a műhöz
Az 1848—49-iki szabadságharc hősei kiváltságos állást foglalnak el és méltán, hagyományunkban és közvéleményünkben. Hőstetteili és azok megkoszorúzása: vértanú-haláluk, ismeretes mindenki előtt és magasztos alakjukat évről-évre uj mondai virágokkal övezi az igaz kegyelet. Szinte páratlan a modern népek történelmében, hogy egy félszázad előtt élő emberek mythikus alakokká, héroszokká váltak. Személyes tulajdonságaik összefolytak, alig marad felölök más igaz, mint az eszme, melyet szolgáltak, melyért verőket ontották. A monda igy nagy területet foglalt el a történelem országából. Voltakép csak Görgey, Czetz és Mészáros Lázár müveiben láthatjuk a történeti igazságnak egy-egy igaz, meztelen részét. A többiben, bárminő legyen is egyébiránt értékök, hiányzik a közvetlenség, az elfogulatlanság, az egyes tényeknek és cselekvő személyeknek az első hatás alatt való följegyzése, megitélése, ismertetése. E korszak memoire-irodalma rendkivül fogyatékos. Nem mintha nem volnának fölös számban erre vonatkozó visszaemlékezések és előadások, hanem mivel azok már egészen más gondolatkörnek köszönték létrejöttöket, mint a melyben szerzőik magoknak az eseményeknek lefolyásakor éltek és éreztek. Pedig fölösleges bizonyítani, hogy még aránylag rövid idő is mennyit ront az első benyomás erejéből, igazmondó, jóhiszemű embernél is. A későbbi benyomások …
Tovább a műhöz
A Bergman-univerzum egyik kevésbé ismert szobája nyílik meg ebben a rövid könyvben, amely az észt származású, nemzetközi hírű zongoraművésznő és Ingmar Bergman egymásnak írt (főleg szerelmes) leveleit, valamint a szerző idevágó, egykorú naplóbejegyzéseit tartalmazza. Laretei és Bergman kapcsolata körülbelül tíz évig tartott az 1960-as években. Mindketten házasságban éltek, egymásba szerettek, elváltak, összeházasodtak, gyerekük született, végül elváltak, de egész életükben jó barátok maradtak. A könyv egy szép szerelem anatómiája, az önismeret, az öncsalás és önámítás nélküli önelemzés és önfeltárás olvasásra érdemes „talált tárgya”. | Megismerkedésünk történetét Ingmar Bergman 2004-ben a Sommarprat (Nyári csevegés) című rádióműsorban mesélte el, én pedig a Sásom i en översdtt-ning (Fordítás által, homályosan) című, 2004-ben a Bonnier kiadónál megjelent könyvemben. 1957 őszén ismerkedtünk meg egymással a Malmöi Városi Színházban Beethoven G-dúr zongoraversenyének főpróbáján, és utána intenzív levelezésbe fogtunk; hosszú leveleket írtunk egymásnak, naponta gyakran többet is. Házasságban éltem, Gunnar Staern karmester volt a féqem, és volt egy kislányunk, Linda. Gávlében laktunk. Egy évvel később elhagytam a családomat, és 1959-ben feleségül mentem Ingmarhoz. Amikor Ingmar meghalt, nem éltünk együtt már negyven éve, de szoros …
Tovább a műhöz
Igen tisztelt Uram, levele csak pár nappal ezelőtt érkezett hozzám. Mély és jóleső bizalmát köszönöm. Többet aligha tehetek. Nem tárgyalhatom behatóan verseit, mert tőlem minden bíráló szándék nagyonis távoláll. Műalkotást szinte meg sem közelíthetünk ítélő szavakkal: ebből mindig többé-kevésbbé szerencsés félreértések származnak. Egyetlenegy dolog sem oly kézzelfogható és megmagyarázható, mint ahogyan ezt többnyire el szeretnék hitetni velünk; a legtöbb esemény kimondhatatlan és olyan térben játszódik le, ahol még soha szó nem járt és mindennél kimondhatatlanabbak a műalkotások, ezek a rejtelmes tényezők, melyeknek léte múló életünknél maradandóbb. Amikor ezt a megjegyzést előrebocsátom, hadd mondjam el még önnek, hogy verseinek nincsen önálló jellegük, inkább csak a személyes lét csendes és rejtőző függelékei. Ezt legvilágosabban a „Lelkem" c. utolsó versében látom. Ebben valami sajátos akar kifejeződni és dalba-ömleni. És a „Leopardihoz“ írt szép költeményben talán bizonyosfajta rokonság nyílik meg e nagy magányos iránt. Ennek ellenére ezek a versek önmagukban még nem állnak meg, az utolsó és a Leopardihoz írt sem. Kedves kísérőlevele néhány hiányosság felderítésében segítségemre siet, amelyeket verseit olvasva éreztem s néven nevezni mégsem tudtam. Ön azt kérdi, jók-e versei. Tőlem kérdezi. Előzőleg megkérdezte másoktól is. …
Tovább a műhöz
Van szerencsém ez alkalommal a t. olvasó közönségnek 499 levelet bemutatni, melyeket a XVI. és XVII-ik század legmiveltebb magyar hölgyei Írtak,
még pedig 20—25 levelet kivéve mindeniket sajátkezűleg. A levelek tárgya a társasélet sokféle viszonyaiból van merítve, a mint azok a nők életkörébe vágnak.
Itt vannak a szerelmes Zrínyi Kata, Eévay II. Erzsébet és mások gyöngéd és szenvedélyes levelei: itt Paxy Annának, Bakics Annának, Barkoczi Krisztinának eszes, okos nyilatkozatai ; itt Pálffy I. Katalin, Czobor Erzsébet, Csáky Anna-Francziska bölcs férfiakéhoz hasonló iratai és tanácsadásai ; Báthori Zsófia és Bornemisza Anna jellemző sorai ; Máriássy Johanna-Katának öreges aggodalmai; Siger Annának fiaihoz intézett anyai gyöngédséggel s mély vallásérzülettel irt hasonlithatlan szépségű intései; Forgách Máriának háborgó indulatja a családjában elkövetett bűnnel szemben; szóval a 148 levélíró közt sokan emelkednek ki, kik valóságos irói tehetségről tesznek bizonyságot s egy sincs, ki a női hajlamok, érzések szenvedélyek valamelyikének hű képviselője ne volna, mint pl. Morocz Erzsébet, kinek csak egy pár sora
maradt fenn, melyben szomszéd asszonyától szépitő szert Affroziát- és Rózsavizet kér. Sem idővel sem térrel nem rendelkezem, hogy most — sok éven át sok gyönyörűség és nemes élvezet közt összegyűjtött — leveleimet részletesen ismertethessem, — …
Tovább a műhöz
(...) Johann Werner 1576. szeptember 26-án szerzett baccalaureusi fokozatot a tübingeni egyetemen. 1577 októberében a würtenbcrgiek Komáromban szolgáló katonáihoz küldték lelkésznek. A komáromi vár főkapitánya 1568-1579 közt a göppingeni származású Andreas Kielmann volt. Payr Sándor szerint már a Lipcsében ordinált boroszlói származású Johann Hosiust is ő hívta meg 1573-ban Komáromba lelkésznek. A komáromi várban szolgáló német őrsereg száma ekkor 300 főből állt, 1585-ben 400 főből. Mivel nagyobbrészt családos katonákról volt szó, külön iskolamestert is alkalmaztak. 1594-ben Mark Balthasar nevű tanítójuk a török elől Pozsony felé menekült. Nem Werner az egyedüli, akinek a tübingeni egyetemről Magyarországra vezetett az útja, akit ide küldtek szolgálatba a 16. század utolsó évtizedeiben. (Magyarországiak 1575-1600 közt 12-en iratkoztak be.) 1574-ben Johann Pleininger magister jött Komáromba a német őrség papjának. Georg Tröster a baccalaureusi fokozatot Wernerrel egy napon szerezte meg, két és fél év múlva pedig magister lett. 1579 októberében irányították Magyarországra. Bocatius János mint kisszebeni lelkészhez címezte hozzá verseit. 1581. február elsején lett magister Samuel Sautter, akit 1582 októberében küldtek Magyarországra. Eperjesi lelkészként működött, két prédikációja nyomtatásban is megjelent, Bocatius, akinek apósa lett, öt kiadott versét is hozzá …
Tovább a műhöz