Keresés
Összes találat megjelenítve : 5
Összes találat megjelenítve : 5
Találatok
Pécsett 1773-ig nem volt könyvnyomda. Az első pécsi nyomda felállítása Klimo György pécsi püspök nevéhez
fűződik. Ő hívta — amint ezt Várady Ferenc, Pécs történetírója is megemlíti — 1772-ben Engel József könyvnyomdászt Pécsre. Honnan ismerte Klimo Engelt, miért ép őt hívta meg egy pécsi nyomda alapítására? — Klimó püspök városunkat a
kultúra szempontjából igen fellendítette. Ő alapította a püspöki könyvtárat. Könyvtárosává Wiesenburgi Wieser
Ádámot nevezte ki. Ez egyházi férfiú volt és később Szombathelyen theologiai tanár lett.2 Közeli rokona volt Engel József,
pesti nyomdászsegéd. Wieser Ádám hívta fel Klimó figyelmét Engelre, mikor ez Pécsett nyomdát akart alapítani. A nyomdát 1773-ban alapították, Mária Terézia uralkodása idején, a legszigorúbb cenzúra korában. Engelnek királyi engedélyt kellett kérnie a letelepedésre és nyomdaalapításra. Az engedélyt 1773. február 5-én adta meg a királyné nevében galáthai Eszterházy Ferenc báró, Mária Terézia kancellárja. Engel József Könyvnyomtatói kiváltság levelét tekinthetjük a pécsi könyvnyomdászat első dokumentumának. E rendelet értelmében Engel József megkapja az engedélyt, hogy Pécs püspöki városban nyomdát alapítson, ezt magán- és közcélokra használhassa, segédeket tarthasson és ezeket felszabadíthassa. E kiváltság-levél egyidejűleg kötelességévé teszi Engelnek, hogy minden …
Tovább a műhöz
Emlékek között kóborolva, — a ma és a tegnap szörnyűségeinek tanúja meghatottsággal néz vissza a régebbi múltba. Tán soha emlékeim megírására és közzétételére nem gondoltam volna és megállás nélkül áthaladnék a harmincadik évfordulón, ha a háború és a forradalmak, az emberiséget tíz utolsó másfél évtizedben ért irtó katasztrófák le nem szakították volna a jelent a régebbi múlt romantikájáról. Ha pályám teljes harminc esztendeje a béke éveire esett volna, tán nem is volna érdekes az emlékeket a nyilvánosság reflektora elé vinni. így azonban oly óriási távolság választja el az utóbbi tizenöt esztendőt az előbbi tizenöt évtől, érzésben, hangulatban, felfogásban, az emberek és események kritikájában, hogy kívánatos feladatnak látszott: a jelen szomorúságának, csüggedtségének, itt-ott kétségbeejtő és majdnem reménytelen helyzeteinek ellensúlyozására a múltból elővarázsolni derűsebb képeket, szivetderitőbb színfoltokat és megnyugtatóbb oázisokat. Az újságíró életén és pályáján áthaladnak az események. Az újságíró, mikor memoárokat ir, nem a saját élményeivel lép a nyilvánosság elé, hanem korrajzot ad, eredetibb megvilágításban hozza előbbre a multak alakjait és történéseit, akikkel és amelyekkel az ujságcsinálónak hivatásából kifolyólag dolga volt. Mi közelebb férkőzhetünk az eseményekhez, behatolhatunk a nagy államférfi …
Tovább a műhöz
A Fejérváry-kormány hivatalbalépése Makón is zavarokat okozott. Csanád vármegye az elsők között kimondta az ellenállást a nemzetre oktrojált kormánnyal szemben és a megye lírainak kuruckodása különösen azért volt szenvedélyes, mert ezt személyi momentumok is szították. A darabont-kormány hatalmas
belügyminisztere ugyanis, akinek politikája az egész Fejérváry-uralomnak irányt mutatott, Kristóffy József volt, korábban Csanád vármegye főjegyzője, aki tehát régi nekszusban állott Makó város és Csanád vármegye intéző köreivel. Kristóffyval való régi barátsága folytán vállalta a föispánságot Cseresnyés János
főkapitány, az én korábbi hivatali főnököm, egy roppant szigorú, energikus ember, kevély egyéniség, akinek ép a temperamentuma miatt hosszú hivatali pályáján előbb, mint főkapitánynak, később mint Makó város polgármesterének gyakran gyűlt meg a baja a vármegyei hatóságokkal. A nemzeti ellenállás egyik legtüzesebb
vezérének, Justh Gyulának is régi ellenlábasa volt Cseresnyés, ő ejtette Justh Gyula arcán az országos nevezetességű párbaj alkalmával azokat a súlyos vágásokat, melyek kissé eltorzították a függetlenségi vezér arcát. Cseresnyés megjelenése a Csanádi vármegyeházán végleg felkavarta a különben is szenvedélyesen csapkodó hullámokat. A vármegyei tisztikar megtagadta az engedelmességet a Fejérváry-kormány főispánjának, Hervay …
Tovább a műhöz
A poiitikai élet fóruma, az irodalmi világ központja és az újságírás találkozóhelye majdnem negyedszázadon át a Balaton-kávéház volt. A milleniumtól a háború végéig olyan jelentős helye volt az ország életének ez a kávéház a Rákóczi-ut és a Szentkirály-utca sarkán, hogy a magyar közvéleményt valósággal a Balaton csinálta, a nagy politikai akciók onnét indultak ki, karrierek lendültek fel és emberek buktak le a magasból a mélységbe, kormányokat szerveztek és buktattak, pártokat bomlasztottak és egyesítettek, mandátumot és dicsőséget osztogattak. A Balaton, régies nyelven szólván, nem csupán politikai gyüldéje volt és nemcsak az irodalom kritikai helye, hanem valamely élőrésze az ország közvéleményének és lelkiismeretének s a Balaton jelentőségét nem tudták megtagadni sem a kormányon, sem az ellenzéken, de még Bécsben és a külföldön sem. Ma már tudjuk: a mindenkori kormányok éppen úgy bizalmiférfiakat tartottak a Balatonban, mint a bécsi közös külügyminisztérium, avagy a külföldi követségek. A Zsolnay-majolikával burkoltfalu kávéházban a Szentkirályi-utcai oldalon egymás mellett állott két hosszú asztal és mellettük a kávéház közepén egy nagy kerek asztal (mert abban az időben még a kávéházakban tudták, hogy a kerek asztal a kényelmes és a kellemes forma a vitatkozó társaságok számára) és két hosszú asztalnál ültek váltakozva, de a nap minden …
Tovább a műhöz
Az ötödfélévi világháborút követő hatalmas méretű taifun, mely a legszilárdabban fölépített, a történelemben', tradícióban, megszokottságban gyökerező, megdönthetetlennek képzelt dinasztiákat is elsöpört, nem kímélte meg Magyarországon az olyan apró egyedeket sem, amilyenek az újságírók és lapszerkesztők. A m agyar fejlett napisajtó képe máról holnapra megváltozott. Régi, jól megalapozott budapesti és vidéki napilapok szűntek meg, vagy alakultak át a helyzet alakulása által uralomra jutott legszélsőbb irányzat, szolgálatába állt, a hatalmat magához ragadott proletárdiktatura megkötött-kezü sajtóorgánumokká ! A magyar sajtószabadságot, melyért elődeink annyit küzdöttek, a központból irányított, csaknem unifoimisos napisajtó Váltotta föl és a régi, nem épen utolsó helyen állt magyar napisajtó temetőjében ott találtam álmatlanul eltöltött éjszakák sötétjében a magam fejfáját is, az egy időre a romok alá temetett, de ismét föltámadt Pécsi Naplót és bár megértőbb idők elkövetkeztéig pihentetnem kellett tollamat,de ebben a megszokott munka szeretete gátolt, írnom kellett, mert a henyélést soha nem ismerten1, mert még bírom csorbítatlan erővel, munkakedvvel és mig az ezer sebből vérző Magyarország mostani súlyos betegségéből föl nem épül és meg nem látjuk, mi a szándéka velünk, sorsüldözöttekkel a magyarok Istenének, akiben való hitem soha meg …
Tovább a műhöz