Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 7
Összes találat megjelenítve : 7
Találatok
Irracionális viselkedés nyilván minden kultúrában, minden embernél előfordul. Dodds könyvében azt vizsgálta, hogy a görögség különböző korszakaiban hogyan viszonyult az irracionalitás különböző megnyilvánulásaihoz, milyen nyelvet teremtett az irracionalitás megközelítéséhez, milyen fogalmi apparátusokat dolgozott ki, hogy megmagyarázza a racionálisan megmagyarázhatatlant. Könyvét tűnődéssel zárja: mi lehetett az oka, hogy egy racionalizált világkép kialakításának küszöbén a görögség visszahőkölt, és egy káprázatos szellemi fejlődés után váratlanul mélységes szellemi terméketlenségbe hanyatlott vissza? Dodds szerint ennek pszichológiai magyarázata talán a szabadság rettenetében rejlik. | Ez a könyv egy előadássorozaton alapszik, melyet Be-keley-ben volt szerencsém tarthatni 1949-ben. Ez itt lényegileg változatlanul, bár némiképp kiegészítve jelenik meg. Eredeti hallgatóságomban sok antropológus és más olyan tudós is volt, aki nem rendelkezett speciális szakismeretekkel az ókori görögségről; remélem, hogy az előadások a mostani formájukban is érdekelhetik a hasonló beállítottságú olvasóközönséget. Ezért aztán gyakorlatilag a főszövegben előforduló összes görög idézetet lefordítottam, és átírással adtam meg azokat a fontosabb görög kifejezéseket is, amelyeknek nincs igazi angol megfelelőjük. Amennyire lehetséges, igyekeztem a szöveget nem …
Tovább a műhöz
Az első két fejezetet (Stendhal és Taine) Irmei Ferencz fordította és Fredericzy M. revideálta. A többi fejezetet Fredericzy fordította és dr. Katona Lajos revideálta. — E mü szerzője Bourdeau János, kiváló publicista, a párisi Institut levelező tagja, a Journal des Débats egyik főmunkatársa különösen a socialismussal foglalkozik. Fő müvei: Socialistes allemands et Nihilistes russes. — L'évolution du socialisme. — Socialistes et Sociologues. — Azonkívül megírta a nagy moralistának La Rochefoucauld-nak életrajzát is.
Tovább a műhöz
Nincs a tudományfilozófia történetének zavarba ejtőbb jelensége, mint Thomas Kuhn és főműve, A tudományos forradalmak szerkezete (TFSz). Az 1962-ben megjelent könyvet több mint húsz nyelvre fordították le, s eladott példányainak száma jóval meghaladja az egymilliót. Kétségkívül a XX. századi angolszász filozófia legtöbbek által olvasott, messze legnagyobb hatású s máig az egyik leggyakrabban idézett könyve. Ha van olyan szerző, illetve mű, mely a szó tudo-mánymetriai értelmében jól „látható”, a TFSz bizonyosan az. Annak azonban, aki a könyv alapos ismeretében a róla szóló irodalmat lapozgatja, néha az a benyomása támad, mintha nem egyazon műről és szerzőről szólnának ezek az írások. Magának Kuhnnak is volt ilyen érzése, benne is felötlött az ironikus gondolat, hogy talán két Thomas Kuhn van, s ezeknek két azonos című könyve, melyek gondolatilag sokszor átfedik egymást, ugyanazokat a szavakat használják, de lényegi mondandójuk (their central concerns) nagyon különböző. Afelől, hogy legalább a szándékolt értelem más volt, mint a közkeletűen neki tulajdonított, Kuhn alig hagyott kétséget: a kritikákra adott válaszaiban éppúgy, mint a vele készült interjúkban, újra meg újra hangot adott döbbenetének, mennyire félreértik állításait. Mindhiába. Bár írásait mindenki olvasta, sokan egyetértettek vele, mégis azzal a keserű tudattal kellett meghalnia, hogy nem …
Tovább a műhöz
Gyakran halljuk azt a véleményt, hogy a szaktudományok mellett, aminő például a matematika, fizika, kémia,biológia, tapasztalati lélektan stb.fölösleges külön filózófiai tudományt felvenni. Hiszen ami tudományosan megismerhető, azt épp ezek a diszciplinák vizsgálják, ami pedig megismerhetetlen, mint a végső okok, a világ legbensőbb lényege stb., arra nézve hiába szervezünk egy külön, úgynevezett bölcsészettudományt, az ezáltal sem válik megismerhetővé. A filozófia sohasem lehet oly értelemben tudomány, mint a matematika vagy a kémia, amit eléggé bizonyít a bölcselet történetének sajátos jellege. 'A szaktudományok több évszázad, némelyike több ezer év óta folytonosan haladnak, mert az egyik búvár a megelőző kutató ered- ményeire épít, de a filozófusok mindegyike előlről kezdi felépíteni állítólagos tudományát. A filozófia múltja nem is mutatja valamely szerves fejlődés képét, aminőt a szaktudományok történetében ismerünk fel, hanem egymásnak ellentmondó, sőt egymást nagyrészt ügyeimen kívül hagyó elméletek össze-visszaságát képviseli. Ezekben pedig oly kevéssé mutatható ki valamely irányban való haladás, hogy a mai bölcselő is még vitatkozik Arisztotelesszel, világos jeléül annak, hogy e téren biztos, több kutató közös .működésével létrejövő eredményekről szó sem lehet. Bármennyire elterjedt még a tudomány embereinek körében is e vélemény, …
Tovább a műhöz
Az ión hilozoizmustól Bergson intuícionizmusáíg a filozófia gerince mindig a metafizika. Akár a vizet vagy a levegőt, akár a mcnaszt vagy az akaratot tartom az (...) mindegyik metafizikai talajban keresi. A metafízikum sóvárgása, a haupáÉeiv emocionális affektusa azonban
szinte meghatározhatatlanná teszik a metafizika fogalmát, mert
pszichikai alapjánál fogva az ordre du coeur-be tartozik, amelyről
tudjuk, hogy ineffabile et incomparabile. A metafizika infínitizmusából következő indefinitizmusának ellenére mégis sokan megpróbálkoztak a definiálásával. A metafizika névvel jelölt npujTti cpiXocrocpía lehet vagy
ontológia (W. Jerusalem) vagy kozmoteoria, világnézettan
pH. Gomperz). Mind a két esetben azonban transiensek a
problémái. A parmenidesi tiszta létről szól a príma philosophia, reális adottságaival szemben. A Stagíríta szerint azt kutatja a metafizika, mi a ,,lét‘‘ mint lét általában, rj őv nem konstatálja azt, ami van, tó őti, hanem azt keresi, miért van, tó öióti. A metafizika a lét princípiumait (ratio entis)
kutató tudomány. Az aristotelesi transcendens metafizika uralkodott egészen Descartesig. Nagy Albert és Aquinói Tamás transphysíca néven
említik az „első filozófiát" és Bacon szerint a metafizika „de forma et fine” tárgyal. Descartes után ugyan differenciálódnak a metafizikai felfogások: monisták (Spinoza stb.), pluralisták (Leibniz stb.), dualisták …
Tovább a műhöz
Az Egyetem kupolatermében 1910 április 15-én a szerzőnek a hozzá intézett üdvözlő beszédekre mondott válasza. Mélyen megindulva mondok mindnyájuknak köszönetét azért a nagy megtisztelésért, melyben részesítettek. Bevallom, hogy midőn szándékukról értesültem, nem jól esett, kértem is, hogy álljanak el tőle.
Éreztem és érzem, hogy nem vagyok ünnepeltetésre berendezve. Ellenkezésem, húzódásom nem szerénységből származott. Ne méltóztassék félreérteni,
ha azt mondom, ezt az érzést nem ismerem. Mert az ellenkezőt sem ismerem, a szerénytelenséget. Az egész kategória nem létezik rám nézve. A szerény
ember alá-, a szerénytelen túlbecsüli magát, mindkettő magát értékeli, holott nekem az az érzésem, hogy nem kell maga-magát értékelni. Mi hasznunk belőle? Hogy az ember mindig talál magánál kevesebb érőt, épp oly bizonyos, mint hogy magánál többet érőre is fog akadni. Ahhoz különös vakság kell, hogy csak azokat lássa. Fontosabb az, hogy ne magunkat nézzük, hanem dolgunkat, melyet el akarunk végezni. Ha pedig ezt nézem, azt kell mondanom, nem érzem magamat nyugvóponthoz, életszakaszhoz, pihenőhöz megérkezettnek. Az, hogy éveimben bizonyos kerek számot értem, nem jelent nekem semmit, legföllebb azt, hogy éveim száma fogyott eggyel. Hogy mit végeztem eddig, nem szívesen nézem, mert úgy érzem, hogy még nem mondtam meg mindent, amit meg akarok mondani. Sőt épp most szinte …
Tovább a műhöz
A művészet mivoltáról nem sokat tudhatunk meg, ha nem a művészből indulunk, aki a művészetet alkotja. De maradjunk józanok, ha az értelemmel dolgozunk. A föllengző frázist, amelyre annyian kötelezve érzik magukat, ha a művészetről beszélnek, amely túlkíabálja az értelmet, tartsuk távol. A művészet bizonyára nagy, szent, hatalmas valami ; ki nem csodálná ? de azért eszünket is szóhoz juttathatjuk. Mindenekelőtt fontoljátok meg, hogy a művészetnek, bármennyire fájhat is ez rajongó lelketeknek, anatómiai és fiziológiai alapja is van. A kis Nyíregyházit, mikor négyéves, magas székre kell ültetni, hogy a zongora billentyűit elérje. De ha szerencsésen följutott a székre, úgy játszik, mint egy kis öreg. Hogyan lehetséges ez ? Nyilvánvaló, hogy oly szenzomotórikus készülék van preformálva agyvelejében, mely egészen más, mint a mienk, amely jóformán készen van, melyet mi csak hosszas gyakorlat után képezhetünk ki ennyire és mely csak az alkalmat lesi, hogy csekély külső alkalomra működésbe lépjen. Művész-e már ? Szó sincs róla. De azzá lehet. Aki szorgalommal akarná pótolni, amit amannak a természet adott meg, sok időt és munkát fog pazarolni és ki tudja, célt ér-e. A csibe se ér rá megtanulni, hogyan kell a szemet felszedni a földről és elnyelni ; készen hozza magával ezt a művészetet. De itt persze óriási különbség tátong, A csibétől nem kívánhatunk egyebet, mint hogy …
Tovább a műhöz