Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 6
Összes találat megjelenítve : 6
Találatok
Valószínűleg kevesen tudatosítottuk magunkban, hogy a régi korok művészetét, az elmúlt idők stíluskorszakait nem szemléljük elfogulatlanul, s nem valóságos értékeik alapján ítéljük meg. ízlésünk sokszor nem „igazságos”, nem „tárgyilagos”: könnyen befolyásolják azok az elvek, amelyeket napjaink művészete követ, s melyeket magunk is hamar elfogadunk, magunkénak vallunk. Különösen erős ellenérzést vált ki az a stíluskorszak, amelyet a kortárs művészet kiszorított: a túlhaladott eszmék elleni harc, az ízlésváltozás ténye még az igazi szépségek felismerését is akadályozhatja. Az új korszak embere elődeinek művészetében rendszerint csak a rossz ízlés, a silány minőség bizonyítékát látja. Hasonló kérdések merülnek fel, ha azt kutatjuk, hogyan vélekedik korunk a barokk művészetről. Bár egyes alkotók iránt az érdeklődés változatlanul igen nagy, a barokk építészet, festészet és szobrászat jelenleg egyáltalán nem népszerű. Az évszázadok során többször is változott e stíluskorszak megítélése: sokáig volt a mélyponton, de egyes időszakokban a művészi ideálok, a követendő példaképek sorába emelkedett. Fel kell ismernünk, hogy a vélemények mindig szorosan kötődtek időszerű művészeti problémákhoz, és azokhoz a válaszokhoz, amelyeket e kérdésekre egy-egy kor adott. A barokk első alapos elemzése, újraértékelése a XIX. század végén közvetlenül …
Tovább a műhöz
1515-ben Raffaello egy nagyméretű falikárpit-sorozat vázlatain dolgozott. Az Apostoluk cselekedeten bemutató ábrázolásokon az érett reneszánsz művészet minden jellegzetessége megmutatkozik. A sorozat Ananiás halála (1. kép) című darabja például világos, jól áttekinthető, szimmetrikus kompozícióra épül. Az apostolok középen, egy emelvényen állnak, kétoldalt pedig egymást kiegyensúlyozó csoportok láthatók. A képtér folyamatos, mély - ezt az eseményeket figyelemmel kísérő alakokról olvashatjuk le. Középen szétnyílik a tömeg és ott, közvetlenül a néző szeme előtt játszódik le a főcselekmény: Ananiás, aki vállalta az ősi keresztények vagyonközösségét, de pénze egy részét titokban megtartotta, Szent Péter szemrehányását hallva, holtan esik össze. A szemtanúk döbbenten állnak, vagy izgatott mozdulatokkal kísérik az eseményt. Raffaello az elbeszélést világos téralakítással, az alakok szimmetrikus elhelyezésével, a mozgások természetességével, az érzelmek hiteles ábrázolásával teszi meggyőzővé, logikussá. Mindössze három évvel később, 1518-ban festette Jacopo Pontormo József Egyiptomban (2. kép) című képét; mégis, szinte egy világ választja el Raffaello alkotásától. Nem egyetlen jelenetet dolgozott fel; több, térben és időben elkülönülő csoport egész eseménysort mutat be. E csoportok, a középkori ábrázolásmódra emlékeztetve, egymás fölött …
Tovább a műhöz
Reneszánsznak , újjászületésnek nevezik évszázadok óta a művészet fejlődésében az 1400-as évekkel (quattrocento) bekövetkezett fordulatot. Az antik művészet újjászületésének. Ha ezen azt értjük, hogy az újkor hajnalának a valóság felé forduló embere az ókor hasonló felfogású művészetében keresett példaképet az őt körülvevő világ művészi ábrázolásához, akkor ma sincs okunk, hogy ezt az elnevezést helytelennek tartsuk. Talán a képzőművészet egyik ágára sem olyan találó ez a szó, mint éppen a szobrászatra. A quattrocento építészetének formáit közvetlenül befolyásolták a kornak az ókorétól eltérő életviszonyai. Festészete az ókorban nem ismert új problémák megoldásának jegyében indult fejlődésnek. Szobrászata azonban a valóság ábrázolásában az antik tökéletesség újjáteremtését tűzte ki céljául, s legnagyobb dicsőségének tartotta, hogy ezt elérte. Vásári a reneszánsz művészetének első, közel egykorú történetírója így méltatja Donatellót, a quattrocento legkiválóbb szobrászát: „Művei bájosság, rajz és jóság dolgában olyan kiválóak voltak, hogy mindenki véleménye szerint jobban megközelítették a görögök és rómaiak kitűnő munkáit, mint bárki másé, aki valaha alkotott.” A középkor szobrászata az építészet szolgálatában állt. A román, stíluskorszakban éledt fel a plasztikus ornamentikából a dombormű, á gótikában …
Tovább a műhöz
Ez a könyv a műfajok társulásáról, szintéziséről szól. A szerző a műalkotások egyesülése által létrejövő gazdagabb kompozíciók magyarázatát és élményszerű bemutatását tűzte ki célul. A művészetek szintézisének módjában, elveiben ugyanis többrétűén, teljesebben jut kifejezésre a korok művészeti kultúrája, a stílusok lényege, mint a szintézis egy-egy tényezőjének, az egyes művészeti ágaknak szűkebben elhatárolt történetében. A művészetek szintézisének vizsgálata az összefüggésekre tereli a figyelmet s ezzel a korunkban olyan jelentős komplex szemléletet és alkotókészséget törekszik izmosítani. Az elemzések eredményességének, hasznosságának mércéje a tanulságok leszűrése, a történetileg változó és a továbbélő, vagyis az egyedi és az általános jellegzetességek szétválasztása révén. A könyv — céljának megfelelően — a társművészeti alkotásokat építészeti keretükben, a szemlélőhöz való reális és sokrétű viszonyuknak megfelelően mutatja be. | E könyv a legfontosabb képzőművészeti műfajok társulásáról, szintéziséről szól. Célkitűzése kettős. Mindenekelőtt arra törekszik hogy a jelentős alkotások elemzésével a művészetek elszigetelt köréből, szűkebb problematikájából kilépve azok társulásában megnyilatkozó szellemet, a különböző stílusokra jellemző kompozíciós elveket tárja az olvasó elé. A művészetek …
Tovább a műhöz
Az Egyetem kupolatermében 1910 április 15-én a szerzőnek a hozzá intézett üdvözlő beszédekre mondott válasza. Mélyen megindulva mondok mindnyájuknak köszönetét azért a nagy megtisztelésért, melyben részesítettek. Bevallom, hogy midőn szándékukról értesültem, nem jól esett, kértem is, hogy álljanak el tőle.
Éreztem és érzem, hogy nem vagyok ünnepeltetésre berendezve. Ellenkezésem, húzódásom nem szerénységből származott. Ne méltóztassék félreérteni,
ha azt mondom, ezt az érzést nem ismerem. Mert az ellenkezőt sem ismerem, a szerénytelenséget. Az egész kategória nem létezik rám nézve. A szerény
ember alá-, a szerénytelen túlbecsüli magát, mindkettő magát értékeli, holott nekem az az érzésem, hogy nem kell maga-magát értékelni. Mi hasznunk belőle? Hogy az ember mindig talál magánál kevesebb érőt, épp oly bizonyos, mint hogy magánál többet érőre is fog akadni. Ahhoz különös vakság kell, hogy csak azokat lássa. Fontosabb az, hogy ne magunkat nézzük, hanem dolgunkat, melyet el akarunk végezni. Ha pedig ezt nézem, azt kell mondanom, nem érzem magamat nyugvóponthoz, életszakaszhoz, pihenőhöz megérkezettnek. Az, hogy éveimben bizonyos kerek számot értem, nem jelent nekem semmit, legföllebb azt, hogy éveim száma fogyott eggyel. Hogy mit végeztem eddig, nem szívesen nézem, mert úgy érzem, hogy még nem mondtam meg mindent, amit meg akarok mondani. Sőt épp most szinte …
Tovább a műhöz
A művészet mivoltáról nem sokat tudhatunk meg, ha nem a művészből indulunk, aki a művészetet alkotja. De maradjunk józanok, ha az értelemmel dolgozunk. A föllengző frázist, amelyre annyian kötelezve érzik magukat, ha a művészetről beszélnek, amely túlkíabálja az értelmet, tartsuk távol. A művészet bizonyára nagy, szent, hatalmas valami ; ki nem csodálná ? de azért eszünket is szóhoz juttathatjuk. Mindenekelőtt fontoljátok meg, hogy a művészetnek, bármennyire fájhat is ez rajongó lelketeknek, anatómiai és fiziológiai alapja is van. A kis Nyíregyházit, mikor négyéves, magas székre kell ültetni, hogy a zongora billentyűit elérje. De ha szerencsésen följutott a székre, úgy játszik, mint egy kis öreg. Hogyan lehetséges ez ? Nyilvánvaló, hogy oly szenzomotórikus készülék van preformálva agyvelejében, mely egészen más, mint a mienk, amely jóformán készen van, melyet mi csak hosszas gyakorlat után képezhetünk ki ennyire és mely csak az alkalmat lesi, hogy csekély külső alkalomra működésbe lépjen. Művész-e már ? Szó sincs róla. De azzá lehet. Aki szorgalommal akarná pótolni, amit amannak a természet adott meg, sok időt és munkát fog pazarolni és ki tudja, célt ér-e. A csibe se ér rá megtanulni, hogyan kell a szemet felszedni a földről és elnyelni ; készen hozza magával ezt a művészetet. De itt persze óriási különbség tátong, A csibétől nem kívánhatunk egyebet, mint hogy …
Tovább a műhöz