Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 10

Találatok

Fejünk felett ſzámtalan tündöklő, ragyogó teſteket, midőn tiſzta az idő, veſzünk éſzre. Illyen a' minden nap felkelő nap, a’ hold, a’ bujdosók, az öſtkös tsillagok, és az állóknak teméntelen ſerege. Ugy tetſzik mintha ezek mind valamelly gödrös kék boltozatnak a’ ſzínén volnának, mellyet Égnek ſzoktunk nevezni. Ezeknek a’ ſzemlélésére felemelte ſzemeinket a' terméſzet, ’s ha valaki ezeket nézegetvén, visgálván, meg nem illetődik, jele hogy annak a’ ſzíve márvány, ’s a’ valódi , nemes gyönyörüséget érezni nem tud. Ezekről a’ teſtekről valamit tudni nem tsak mindenkor kivánt az emberi nemzetnek tsinosodottabb réſze , hanem a’ magára hagyatott durva pór népnél is ſzép töredékjei találtatnak a’ tsillagok’ esméretének. Ezeknek a’ nagy egéſz teſteknek fummája teſzi azt, a’ mit világnak, ég, ’s földnek közönségeſſen ſzoktunk nevezni, ’s az ezekről tanító tudomány Tsillag visgálásnak mondatik. Három réſzre ſzokott oſztódni, az eggyik előſzámlállya tsak a’ világot tévő nagy teſteket, ezeknek rendgyét, és helyheztetésöket, mint annyi történeteket, a’ máſik ezeknek a’ tetteknek nem tsak megesmértetésében, hanem tüneménnyeik’ ókainak helyes, és terméſzetes megfejtésében légfőképpen foglalatoskodik. A' harmadik réſz deákúl Attronomia Mathematicának ſzokott neveztetni, magyarul Gyakorló tsillag’ visgálásnak …
Tovább a műhöz
A csillagászat természettudomány, az égitestek sajátosságaival, az égen megfigyelhető változásokkal foglalkozik. A természettudományok a természet jelenségeit írják le. Megfigyelünk folyamatokat, megkeressük azokat a fogalmakat, amelyekkel a folyamatokat rendszerezni, leírni tudjuk, majd megkeressük a törvényszerűségeket, amelyek szerint a folyamatok zajlanak. Helyes úton akkor járunk, ha fogalmaink tiszták, szabatosak, helyesen tükrözik a valóságot, és ha az általunk törvénynek tartott összefüggések igazak. Igazak? Ez azt jelenti, hogy a történteket egyértelműen meg tudjuk magyarázni, s a történendőket előre látjuk. A tudományosság e mércéje szigorú, de kell, mert csak így óvhatjuk meg magunkat az ámítóktól és a hitetőktől. Sok munkát, fáradságot követel tőlünk, hogy ezt a mércét következetesen alkalmazzuk, de megéri. A természet törvényei nem tárulkoznak fel önként, könnyen, mégsem szabad sajnálni a fáradságot, mert az eredmény nem marad el. Ha tudomásul vesszük a valóságot, s annak törvényszerűségeit keressük, megszűnik a kiszolgáltatottságunk. A világ jelenségei között nem tehetetlenül és értetlenül fogunk állani, esetleg rémülettel eltöltve, hanem ellenkezőleg: fölfedezzük bennük a rendet, a szépet. Ha ismerjük a folyamatok törvényszerűségeit, esetleg föl is használhatjuk azokat, hogy hasznunkra, javunkra befolyásoljuk a folyamatot. Minden …
Tovább a műhöz
Az ASTRA Pécsi Csillagászati Egyesület 1994. március 4-én alakult meg Pécsett. Célja a Pécsett és környékén tevékenykedő amatőrcsillagászok, csillagászati ismeretterjesztők, a csillagászat iránt érdeklődők összefogása, tájékoztatása. Az egyesületet természettudományos jellegű társadalmi szervezetként, önálló jogi személyként a bíróság hivatalosan bejegyezte. Van alapszabálya, közgyűlése, választott elnöksége, számvizsgáló bizottsága, gazdasági ügyintézője, bankszámlája, könyvelése, melyek alapján folyamatosan működik. Az APCSE tagjai – a pécsi szakkör tagjai ‑ minden hétfőn este 18 órakor találkoznak Pécsett a Pécs-Baranyai TIT székházában (Felsőmalom u. 10.). Itt tájékoztatják egymást a legújabb csillagászati újdonságokról, jelenségekről, kiselőadást tartanak, dia- és videó vetítéseket tartanak. Felkészülnek a megfigyelésekre, távcsöves bemutatásokra, kirándulásokra. Néha csak beszélgetnek. A tagjaink között mindig sok az észlelő amatőrcsillagász. Az APCSE tagjait mindig tájékoztattuk a várható jelenségekről, annak észlelési módjáról. Mivel nincs közös észlelőbázisunk - mindenkinek otthon volt egy vagy több saját távcsöve. Ez a helyzet csak 1998-tól változott még kedvezőbbre, amikor egyrészt a pécsi planetárium csillagvizsgálója újra kinyitott (majd sajnos 2005-ben ismét bezárt), másrészt vettünk egy APCSE köztávcsövet (200 …

Ez a könyv a természettudomány fejlődésével foglalkozik. A szerző az egyes korok uralkodó előítéleteinek s az új termékenyebb előítéletek hódító útjának felfedésével elénk állítja a fizikai világkép alakulását. Az ókorban még nem lehet a fizikát a filozófiától elválasztani, csak az alexandriai iskola működésétől kezdve beszélhetünk önálló természettudományról. A középkor kábulata és a renaissance csodája után következő korszak Newton nevével jelölhető. Ezt a korszakot a XIX. század előkészítő munkája után a relativitáselmélet korszaka váltja fel, mely Einstein nevéhez kapcsolódik. A legújabb kor az elemi részecskék, az atomelmélet kora. Komjáthy Aladár könyve a magyar tudományos irodalomban páratlan kísérlet, mely egy eredeti gondolkodó újszerű felfogását tükrözi. Nem áldozza fel a tudomány szempontjait a könnyű népszerűsítés kedvéért, világos és művészi előadással, érdekes adatokkal és életrajzi leírásokkal oldja fel az elvi fejtegetéseket s ekkép valóban élménnyé teszi a tudomány évezredes problémáit. (...) Komoly embernek csak olyan dologgal érdemes foglalkozni, amelyhez valamelyes szellemi erőfeszítés szükséges. A szellem dolgainak szépsége ott kezdődik, ahol a szórakozás végetér. Bizonyos színvonalon felül „játszva" tanulni nem lehet. Ezen a fokon a tanulás csak ükkor válik „játékká", vagyis élvezetté, ha a tárgy …
Tovább a műhöz
A csillagászat vagy latinosan asztronómia (ógörögül: αστρονομία, latinul: astronomia) az emberiség egyik legrégebbi tudományága. A Földön kívüli jelenségek megfigyelésével és magyarázatával foglalkozó természettudomány. Az asztrofizika a csillagászat (és a fizika) azon része, amely a fizikát alkalmazza a csillagászati megfigyelések magyarázatában. Napjainkban a csillagászat szinte minden témaköre komoly fizikai ismeretanyagot feltételez, ezért a csillagászat és az asztrofizika tudománya már-már összefonódik. Szinte meg sem lehet különböztetni, hogy hol kezdődik az egyik és hol ér véget a másik. A csillagászat egyike azon kevés tudományoknak, ahol az amatőrök (a tudománnyal nem hivatásszerűen, hanem műkedvelő módon foglalkozók) még mindig aktív szerepet játszanak, különösen a rövid ideig tartó jelenségekhez kapcsolódó felfedezések és megfigyelések terén. Az asztronómiát nem szabad összekeverni az asztrológiával, ami megpróbál az emberek sorsával kapcsolatos megállapításokat tenni az égitestek jellemzőinek megfigyelésével. Bár az asztrológiának és az asztronómiának közös történeti gyökere van, módszerüket tekintve mégis nagyon eltérőek. Míg az asztronómia a ma elfogadott természettudományos megközelítést alkalmazza, az asztrológia egyfajta kulturális hagyomány talaján áll, és nem tekinthető az akadémikus tudományok részének. Az asztronómia …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 10