Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 109-120 az összesből: 126

Találatok


Azt szokták mondani, hogy a büntetőjog viszonylag zárt, belterjes tudományág. Éppen ezért e tudományterületen kevés a nagy egyéniség, a legendás tudós. Ám ha csekély számban is de – mint e kötet címzettje igazolja – vannak kivételek. Szerencsére élnek köztünk olyanok, akiket mind az egyetemek falai között, a katedrán és a tudományos műhelyekben, mind a szaklapok, könyvkiadók szerkesztőségében vagy a tárgyalótermekben egyaránt sűrűn, nagy tisztelettel idéznek, emlegetnek. Akiknek hatása túlterjed saját szűkebb szakmájuk határain is. Ezzel a kötettel egy ilyen rendkívüli hatású személyiség, Földvári József professzor 80. születésnapjára tisztelgünk. Tanulmányainkkal megpróbáltunk méltónak bizonyulni e szép ünnephez. A könyvnek – azon túlmenően, hogy igyekeztünk benne „legjobb gondolatainkat” csokorba gyűjteni – van egy formai különlegessége is. Sajátos, egyedülálló rekordról tanúskodik: ez immár a harmadik gyűjtemény, amit kedves Professzorunk kerek születésnapjaira átadunk, s ilyen sorozatra nálunk talán még nem volt példa. Mentségünkre: így tudjuk talán legjobban és legmaradandóbban kifejezni nagyrabecsülésünket, ragaszkodásunkat. Kedves Professzor Úr! Őszinte szívvel kívánunk további jó egészséget és boldogságot szeretteid körében, remélve, hogy – ha kicsit tágabb értelemben is – sokan közülünk is e körbe tartozónak érezhetjük …
Tovább a műhöz
(...) Az elmúlt időszakban rendszeresen foglalkoztam a bűnügyi tudományok szerves részét jelentő kriminalisztika tudományrendszerbeli és tartalmi kérdéseivel, ezért ezen gondolatsoromban is azzal kívánok foglalkozni, hogy ezen diszciplína utóbbi időszakban végbement fejlődése hogyan befolyásolhatja a tárgy egyetemi oktatását. Az a közismert tény, hogy a tudományos-technikai fejlődés közvetlenül kihat a büntetőeljárásbeli felderítés és bizonyítás céljaira igénybevett eszközök és módszerek alkalmazására, nem szorul bizonygatásra. Nem tartom feleslegesnek azonban annak vázolását, hogy a tudomány és a technika fejlődésének utóbbi két évtizedében mely tényezők és hogyan befolyásolták a kriminalisztika elméletét és gyakorlatát. Első helyen a számítástechnika, az informatika, az információ átvitel, tárolás és feldolgozás egymással szervesen összefüggő hatalmas területét kell megemlíteni. A számítástechnikának a 20. század második felében megindult fejlődése, amely kezdetben a rendőrségi nyilvántartások és más adatbázisok mennyiségi és minőségi fejlesztését befolyásolhatta, az 1980-as évektől kezdve minőségi változást hozott a büntetőeljárás és a rendészeti igazgatás szempontjából releváns adatok kezelésében és feldolgozásában. Az elektronikus alakfelismerés és adatrendezés automatizálása lehetővé tette olyan, korábban is klasszikusnak …
Tovább a műhöz
Szamel Lajos 1919. november 26-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait az Újpesti Reálgimnáziumban végezte. Jogi egyetemi képzését 1943-ban fejezte be Budapesten. Ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek tagjai mint fiatal és haladó diplomások kapcsolódtak be a felszabadulás után az országépitő munkába. 1947-től a Magyar Városok Országos Szövetségének titkára, később főtitkára volt. 1949. januárjától 1952 végéig a Belügyminisztérium Elnöki Főosztályán előbb miniszteri segédtitkár, majd a Törvényelőkészítő Csoport vezetője. 1948-tól Beér János tanársegédeként a Külügyi Akadémián (később Külügyi Főiskolán) alkotmányjogot, a Közgazdaságtudományi Egyetemen pedig közigazgatási jogot oktatott. 1950 szeptemberében megbízást kapott arra, hogy a Pécsi Jogi Karon előadja ,,Az államigazgatás szervezése és vezetése" c. kollégiumot. 1951 őszétől ráhárult az alkotmányjog és az államigazgatási jog előadásainak tartása is. Egyben tanszéki jogú előadóként vezette a Kar államigazgatási tanszékeinek egyikét és 1956-ig ellátta az Alkotmányjogi Tanszék vezetését is. 1956-tól az egybevont Államigazgatási Tanszék vezetője. Kandidátusi értekezését 1955-ben, tudományos doktori disszertációját pedig 1963-ban védte meg. Egyetemi tanári kinevezését 1956-ban nyerte el. Szamel Lajos több mint négy évtizedet átölelő tudományos munkásságával nagyszámú …
Tovább a műhöz
Tóth Mihály az anyagi büntetőjog és a büntető eljárásjog egyik legkiválóbb professzora, elméleti és gyakorlati szakértője, a gazdasági büntetőjog nemzetközileg is elismert, iskolateremtő egyetemi tanára. Azon kevés professzor közé tartozik, akik folyamatosan, önzetlenül segítették és segítik a fiatalokat. Az Ünnepelt személye és az alkalom egyaránt indokolja, hogy vastag és színvonalas kötettel tisztelegjünk előtte a 60. születésnapján. Nem emlékszem rá, hogy az elmúlt évtizedben készült-e olyan tanulmánykötet, amelybe ennyire presztízskérdés lett volna bekerülni. A kötet egyedülálló abból a szempontból is, hogy az Ünnepelt jelenlegi és volt munkahelyei mellett a hallgatói önkormányzat is támogatta a megjelentetését, kifejezve ezzel a hallgatók tiszteletét és szeretetét. Magyar és külföldi büntetőjogászok több mint 50 tanulmánya olvasható ebben a munkában, amelynek megjelenését az utolsó pillanatig titkolni igyekeztünk. Jelenleg folyamatban, pontosabban már „finisben” van az új Btk. kodifikációja. Tóth Mihály véleményére, kristálytiszta logikájára, több évtizedes gyakorlati tapasztalataira és megközelíthetetlen büntetőjogi elméleti műveltségére a kodifikáció során különösen számítunk. A gazdasági válság elmélyülésével egyre több nagy gazdasági bűncselekmény válik ismertté, ezek kapcsán a sajtó és a szakmai közvélemény rendszeresen Tóth …
Tovább a műhöz
Önéletrajz - 1925. augusztus 25-án születtem Gyulán. Egyetemi tanulmányaimat az Eötvös József Collegium tagjaként a budapesti egyetemen végeztem 1943-48-ban, ugyanitt szereztem magyar-lati«, szakos tanári diplomát. 1949-1958-ban az Országos Széchényi Könyvtárban dolgoztam, 1958-8o-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében. Az egyetemre 198o-ban, Tolnai Gábor nyugdíjba vonulásakor kerültem át és lettem tanszékvezető. Korábbi tudományos tapasztalataimat és érdeklődésemet kihasználva a tanszéken tudományos műhelyt igyekeztem alapítani, különös tekintettel arra, hogy a munkatársaknak a középkortól a 18. század végéig kell magyar irodalmat előadni. Azt hiszem, sikerült elérni, hogy minden korszaknak lett szakembere, és a hozzánk tartozó 600 évet meglehetős biztonsággal tudjuk oktatni. Külön gondot fordítottam az irodalom alapját képező filológia elsajátítására ill. elsajátíttatására, és. sikerült elérnem, hogy elég megbízható szövegkiadások jelentek meg. Megindítottam a Magyarországi Tudósok Levelezését, mely sorozatnak ebben az évben már III-IV-kötete jelenik meg /Bél Mátyás levelezése/. Mint tanszékvezető az eddig elkezdett munkát szeretném tovább folytatni, különös tekintettel a régi magyar irodalomban általános szövegszerkesztési mód és a retorika történetének kutatására. Budapest, 1995- március 10. (Tárnai Andor)
Tovább a műhöz
Ez a kiadvány a Környezetvédelmi Alap Célfeladat támogatásával készült. | Az állami feladatként irányított, szervezett és finanszírozott természetvédelem ma már csaknem másfél évszázados múltra tekinthet vissza. Bár a természetvédelmi törekvések alapvető céljai a kezdetektől napjainkig alig változtak, a védelem meghatározó alapelvei és gyakorlati módszerei időről időre jelentősen átalakultak, s folyamatosan bővült az intézményes természetvédelem feladatköre és eszközrendszere is. A fejlődés irányát jelzi, hogy e folyamat során az egyes különleges természeti értékekre irányuló védelemről mindinkább a természeti rendszerek megóvására került át a hangsúly, s növekszik a „hivatalos” intézményrendszer és a társadalom, a lakosság aktív együttműködésének szerepe. A ma korszerűnek tekintett természetvédelem a természeti és a részben átalakított természetközeli állapotú rendszerek összességének megóvására, a természeti értékeket, a természeti erőforrásokat, az élővilág sokféleségét és a tájak kedvező állapotát fenntartó folyamatok védelmére irányul, s a védelem megvalósításában széleskörűen támaszkodik a társadalom, a gazdaság minden résztvevőjének közreműködésére. A fejlődés irányához igazodóan a magyar környezet- és természetvédelemben (is) jelentős változásokat hozott a legutóbbi évtized. Szakmai szempontból …
Tovább a műhöz
This collection of articles was prepared in honour of the 30th anniversary of the foundation of the Faculty of Business and Economics in Pécs. 30 years is a short period in the history of the University of Pécs starting in 1367 but very significant in the history of the transition of the Hungarian society and economy. With the so-called "new economic trend" the dismounting of the autocracy of the socialist command economy in Hungary began in 1968. The second centre of education of economists started its work in this favourable atmosphere. As a result of the work of the "founding fathers" the new school soon achieved countrywide recognition in the 70s and in the 80s as a venue of reform education, where students obtained utilisable practical knowledge and could rapidly achieve managerial positions after finishing school. Real change in research and education started only at the turning point of the 80s and 90s. The Faculty stood more and more committed towards business education and at the same time did not sacrifice its involvement in teaching the theoretical foundations of modern economics. The special "Pécs-model" was born this way. The past years demanded a lot of foregoing and dedication both from lecturers and students. This time let me speak about the teachers. The task was to learn new ideas, develop new competencies, learn foreign languages. One of the results of these efforts is the capability that allowed the realisation of this book, written by the teachers …
Tovább a műhöz
Amikor 2007 őszén a PTE Állam- és Jogtudományi Kara Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszékének közössége kezdeményezte, hogy Ivancsics Imre kollégánk 70. születésnapjára „tisztelgő kötetet” adjunk ki, örömmel, a felelősség miatt kis félelemmel és nagy elszántsággal fogtunk e megtisztelő feladathoz. Nem kevés kihívásnak kellett ugyanis eleget tenni, hiszen valaha volt tanárunkról van szó, kinek később nem csupán oktatótársai, de számos kutatásban közösen dolgozó kollégái lehettünk. Ez a kollegiális, sőt talán mondhatjuk baráti viszony évtizedeket ívelt át, sokunknak adva szakmai, emberi segítséget, támaszt. A kar és a tanszéki munkaközösség akként döntött, hogy a kiadvány kifejezetten szakmai legyen; a vállalt témakör elméleti megalapozottságát adó (de gyakorlati megközelítéseket is nyújtó) olyan tanulmányokat kértünk, melyek kapcsolódhatnak Ivancsics Imre eddigi életpályája során született több száz tanulmány, könyv, könyvrészlet mögött, vagy azokban megjelenő problémakörökhöz; ahhoz, hogy milyen feltételek, garanciák szükségesek a köz szolgálatára hivatott államhatalmi, közigazgatási szervek törvényes működéséhez; hogy azok tevékenysége megfeleljen a jogállamiság szigorú követelményeinek, soha nem feledve azt (amit Ivancsics Imre számtalan előadásában, írásában hangsúlyozott), hogy nem mi (állampolgárok) vagyunk értük, hanem …
Tovább a műhöz
Szép egyetemi hagyomány, hogy az oktatói karból kiemelkedő, jelentős, meghatározó személyiségeket egy bizonyos életkorban ünnepi kötettel köszöntik a kollégák. E hagyomány jegyében készült ez a kötet is: egy jelentős, meghatározó oktató személyiség, Jóri János egyetemi docens, tanszékvezető 75. születésnapjára. A hivatkozott egyetemi hagyomány ugyan nem írja elő szigorúan azt a bizonyos életkort, amikor időszerűvé válik a köszöntésnek ez a formája, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a 70. születésnap már mindenképpen magában hordozza ezt az időszerűséget. A szerkesztő ezért siet leszögezni - mintegy mentegetőzésképpen -, hogy készülődtünk már öt évvel ezelőtt is, de akkor kicsúsztunk az időből, s így a 70. születésnapon az élőszó, a filozófiától persze távolról sem idegen szóbeliség uralkodott. Az öt évvel ezelőtt elhangzott laudációkat ma már természetesen csak az emlékezet őrzi - kivéve egyet, az elsőt és legfontosabbat, azt, amely jó adag iróniával és öniróniával fűszerezve és a szónok jellegzetes, összetéveszthetetlen személyiségét is sugározva értelmezte és értékelte az ünnepelt oktatói és kutatói életútját, s a kort, amelybe ez az életút beágyazódott. Nos, ez a laudáció, illetőleg ennek vázlata írásban is fennmaradt és magától értetődőnek tűnt, hogy helyet kapjon ebben a kötetben. A történeti hűség pedig azt kívánta, …
Tovább a műhöz
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Nemzetközi- és Európajogi Tanszéke 2019. október 4-én konferenciát szervezett Bruhács János professor emeritus 80. születésnapja alkalmából Pécsett. A konferencián számos pályatárs, kolléga és volt tanítvány vett részt előadóként, előadásaik tematikájukban igazodtak a nemzetközi jog azon területeihez, amelyekkel professzor úr is szívesen foglalkozik kiterjedt tudományos kutatásaiban – egyebek mellett a nemzetközi jogrenddel, a nemzetközi környezetjoggal, a humanitárius nemzetközi joggal és a nemzetközi kisebbségi jog egyes kérdéseivel. Jelen kötetben az ünnepi konferencián elhangzott, professzor úr munkássága előtt tisztelgő előadások alapján készült tanulmányokat adjuk közre, ezúton is boldog születésnapot kívánva az ünnepeltnek, és kifejezve abbéli örömünket, hogy professzor úr továbbra is aktívan részt vesz a tanszék munkájában.
Tovább a műhöz
Bruhács János 70. születésnapjának közeledtével tanakodni kezdtünk a tanszéki kollégákkal, hogyan ünnepelhetnénk meg méltó módon e jeles, kerek évfordulót. Az rögtön biztossá vált, hogy (az akkor még messzinek tűnő) szeptember 23-án szűk körben, Professzor Úr kedvenc tortájával felköszöntjük ünnepeltünket. A torta azonban hamar elfogy, a pezsgő is gyorsan elillan: az írás, az viszont megmarad! Megszületett tehát egy jubileumi tanulmánykötet ötlete. Egy olyan köteté, amelyben a magyar nemzetközi jogászok színe-java (és Pécsről a fiatalabb nemzedék is) tiszteletük, szeretetük, barátságuk jeleként egy-egy tanulmányt szentelnek a nemzetközi jog pécsi professzorának felköszöntésére. E liber amicorum szerkesztőjeként örömmel tapasztaltam, mily’ szeretettel, magától értetődő természetességgel fogadta el mindenki felkérésünket, s küldték sorra tisztelgő tanulmányaikat a nemzetközi jog hazai jeles művelői: sok pécsi gyökerű vagy kötődésű kolléga (Herczegh Géza, Prandler Árpád, Gál Gyula, Kardosné Kaponyi Erzsébet, Ernszt Ildikó, Tóth Norbert), továbbá pályatársak az ország neves társ-tanszékeiről (Lamm Vanda, Bodnár László, Blutman László, Kardos Gábor, Kovács Péter) és persze nem utolsósorban a mostani pécsi kollégák (Horváth Zsuzsanna, Szalayné Sándor Erzsébet, Komanovics Adrienne, Pánovics Attila, Mohay Ágoston, Karoliny Eszter, Szappanyos Melinda). …
Tovább a műhöz
A kötetet, amelyet Ön a kezében tart szeretettel és tisztelettel nyújtja át a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kara Dr. Filó Erika egyetemi docens asszonynak hetvenedik születésnapja alkalmából. A kötet huszonnégy dolgozatot tartalmaz a családjog és társtudományai művelőinek, karunk oktatóinak és a jogalkalmazásban tevékenykedő kollégáknak tollából. A tanulmányok megírására számos tudományterületről szép számban vállalkozó szerzők írásaikkal fejezik ki tiszteletüket és megbecsülésünket kolléganőnk iránt. Akik személyesen is ismerik, jól tudják, hogy szinte hihetetlennek tűnik a tény: Filó Erika hetven éves. Noha az évkönyvek, hivatalos iratok és publikációs jegyzékek kétségtelenné teszik e tényt, azonban Erika (talán szabad itt is a megszokott megszólítást alkalmazni) ma is Karunk tudományos és közéletének, oktatási tevékenységének egyik legaktívabb polgára és tegyük hozzá (talán ez sem tolakodás) kifejezetten fiatalos megjelenése is határozottan cáfolja azt, hogy Karunk elmúlt közel fél századának tanúja. A hetvenes évek eleje óta számos tankönyv, monográfia, tanulmány szerzője, a hazai családjogtudomány kiemelkedő képviselője. Meghatározó és máig ható szerepe volt Karunk Továbbképző Intézetének létrehozásában, a szakirányú továbbképzések szervezésében és vezetésében. Tudományos, oktatói és vezetői ténykedése mellett …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 109-120 az összesből: 126