Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 12

Találatok


Az első két fejezetet (Stendhal és Taine) Irmei Ferencz fordította és Fredericzy M. revideálta. A többi fejezetet Fredericzy fordította és dr. Katona Lajos revideálta. — E mü szerzője Bourdeau János, kiváló publicista, a párisi Institut levelező tagja, a Journal des Débats egyik főmunkatársa különösen a socialismussal foglalkozik. Fő müvei: Socialistes allemands et Nihilistes russes. — L'évolution du socialisme. — Socialistes et Sociologues. — Azonkívül megírta a nagy moralistának La Rochefoucauld-nak életrajzát is.
Tovább a műhöz
... El vonulnak előttünk Arany János ellenei. Lobogójukon az általános emberi jelszava. Kritikai hadjáratuk fő Vezetője Tolnai Lajos, s akiért küzdenek, a mult századvég legmegha-sonlottabb költőalakja, Vajda János, aki ellen az irodalmi harcot vezetik : koruk legelismertebb költője : Arany János. Túlzott, sokszor igazságtalan volt ez a harc mindkét részről, mégis fontos, hogy minden egyes mozzanatát megismerjük s lássuk, hogy a mult századvég nagy költői s egyéniségei milyen viszonyban állottak egymással, sok megegyező tulajdonságuk mellett is miért voltak ellenfelek s nem közösen működő, megértő barátok. Ma már, a mult távlatában, amikor Arany János mindenütt legelismertebb és legnagyobb költőnk s nevével és költészetével kapcsolatban csak az elismerő, magasztaló bírálatokat ismerik, hihetetlennek tetszik, hogy a maga idejében, sőt még jóval halála után is voltak ellenfelei. Nem ismerik az ellene elhangzott véleményeket, amelyek, ha a maguk idejében kisebb-nagyobb viharokat vontak is maguk után, mégis csak pusztában elhangzott szavak voltak, mert a későbbi korok Arany János ellenzékének véleménynyilvánításai mellett némán elhaladtak. Pedig az ellenvélemények megismerése fontos, sőt kötelesség az élő irodalommal szemben, mert Vajda János és Reviczky Gyula, az ellenzéki irány legfőbb képviselőinek költészete, a Gina-verseken és a Perdita-cikluson át Ady Endréhez és a …
Tovább a műhöz
Az ó-classicai tanulmányok' haszna, sőt szüksége a' magasabb szellemképzödésre minden müvelt idők' elismerésével találkozott. 'S minél élénkebb tudalmával birtak ahhoz értőink e' szellemszükségnek, annál nehezebben eshetett látniok: miként, ez érdekben tanuló növendékségünk mindeddig legfölebb a' kellellenül izlelt római classicusok' parányi ismeretével, ne mondjam gyűlöletével hagyta el pályáját. Magával vitt szegény latinsága is nem e' nyelven űzött tanulmányai mellett ragadt-e inkább rá a' helyett, hogy azt a' classicusok' eredeti-tiszta forrásából merítette volna. Mit szóljunk még a' hellen nyelv- és mindkét classicai irodalomról, melyekhez eddigien — a' magánszorgalmú kevesek' tiszteletre méltó kivételével — egyedül név szerint sejtettünk valamit. Mi haszna kutatjuk az okot?.. tény, hogy míg a' nyugatibb népeknél az ó-classicitás' szelleme, alakja buzgó követöket, anyaga (reál része) folyvást számos tanulókat nyert: mi csak a' nyelvismeretben is félig jártunk el, — feledvén, hogy a' különben oly buzgó müvelésre méltó római nyelv és irodalom majd egész terjében csak fényesen sükerült másolat a' parragon hagyott hellen eredeti melleit. Dicsőség ez újabb idők' buzgalmának, hogy az elhagyott ügyet felkarolta! Átszervezett tanintézeteinkben a' classicai tanulmányok újabban szélesebb kört nyerlek, a' rómaiak mellett a' hellen remekíróknak is egyenhaladású …
Tovább a műhöz
Az ó-classicai tanulmányok’ haszna, sőt szüksége a’ magasabb szellemképzödésre minden müveit idők’ elismerésével találkozott. ’S minél élénkebb tudalmával bírtak ahhoz értőink e’ szellemszükségnek, annál nehezebben eshetett látniok: miként ez érdekben tanuló növendékségünk mindeddig legfölebb a’ kelletlenül ízlelt római classicusok’ parányi ismeretével, ne mondjam gyűlöletével hagyta cl pályáját. Magával vitt szegény lalinsága is nem e’ nyelven űzött tanulmányai mellett ragadt-e inkább rá a’ helyett, hogy azt a’ classicusok’ eredeti-tiszta forrásából merítette volna. Mit szóljunk még a’ hellen nyelv- és mindkét classicai irodalomról, melyekhez eddigien — a’ magánszorgalmú kevesek’ tiszteletre méltó kivételével — egyedül név szerint sejtettünk valamit. Mi haszna kutatjuk az okot?, tény, hogy míg a’ nyugatibb népeknél az ó-classicitás’ szelleme, alakja buzgó követőket, anyaga (reál része) folyvást számos tanulókat nyert: mi csak a’ nyelvismeretben is félig jártunk el, — feledvén, hogy a’ különben oly buzgó művelésre méltó római nyelv és irodalom majd egész terjében csak fényesen sükerült másolat a’ parragon hagyott hellen eredeti mellett. Dicsőség ez újabb idők’ buzgalmának, hogy az elhagyott ügyet felkarolta! Átszervezett tanintézeteinkben a’ classicai tanulmányok újabban szélesebb kört nyertek, a’ rómaiak …
Tovább a műhöz
Magyarországon az orosz irodalom a 19. század második felétől egyre ismertebbé vált, számos fordítás, cikk látott napvilágot, s 1897-ben megjelent az első összefoglaló mű: Podhraszky Lajos Bevezetés az orosz irodalom X-XVII. századi történetébe c. könyve. Ezt több mint negyedszázad múlva, 1924-ben követte Bonkáló Sándor kétkötetes munkája, Az orosz irodalom története. Az 1944-gyel záródó időszakban több kortárs orosz író maradt ismeretlen a magyar olvasó előtt; 1945 után viszont a számos értékes kiadvány mellett sok olyan regény, elbeszélés, verseskötet is jelent meg, amelyeknek kiválasztása sokszor nem művészi értékek, hanem ideológiai szempontok alapján történt. Bonkáló Sándor említett müve óta könyvünk az első olyan magyar nyelvű összefoglalás, amely megkísérli az orosz irodalom történetének rövid áttekintését a kezdetektől 1940-ig. Az egyes korszakokkal már több magyar irodalomtörténész foglalkozott (csak kiragadott példaként említem meg Iglói Endre, Török Endre, Bakcsi György értékes munkáit, lásd Válogatott bibliográfia). Szerzőik könnyebb helyzetben voltak, mint mi, mert nem kellett ilyen hatalmas anyagot viszonylag kis terjedelmű könyvben bemutatniuk. Mi viszont kénytelenek voltunk eltekinteni az egyes művek részletes elemzésétől, s arra szorítkoztunk, hogy az orosz irodalom főbb korszakairól, irányzatairól, a legjelesebb írók tevékenységéről …
Tovább a műhöz
A XVI. szd. magyar költészetének szellemét vizsgálva a ránk maradt emlékekben, azt tapasztaljuk, hogy legtöbbje az akkori magyarság köznyomorát, reménytelen állapotát, üldöztetését tárja elénk. Leggazdagabb e kor az előző századokból örökölt vallásos költészet fajaiban, melyek közül különösen a zsoltárköltészetet, a jeremiádokat, a haláltáncénekeket kell kiemelnünk. Még az epithalamiumokat is a a vallásos szellem hatotta át. A szerelmes- vagy virág-énekeket a „régi és új egyház" szigorú és vallásos felfogása teljesen háttérbe szorította. Már Temesvári Pelbárt (1430?, 1440—1504.) híres magyar egyházi szónok is többször kifakadt böjti beszédeiben (Sermones quadragesimales) a szerelmes, másképen fajtalan énekek ellen. Bornemisza Péter is hevesen támadja a lant és síp hangjai mellett a szerelmes énekekben gyönyör-ködŐKet... Ilyen felfogás mellett nem szabad csodálkoznunk azon, hogy 337 évvel ezelőtt Gabelmann krónikás, az elfogult kortársak véleményének hatása alatt, az 1594. június 3-i naplójába, a XVI. szd. magyar lírájának legkiválóbb képviselőjéről ezt jegyezte fel: „Perierunt: Valentinus Balassy, Hun-garus sed impius." Pedig Bálint nem volt istentelen, csak jó és rossz tulajdonságaiban — melyek erősen magukon viselik a magyar jelleget — a XVI. szd. igazi fia, aki telve volt szenvedéllyel, erőszakkal, egészséggel és vidámsággal, duzzadó költői …
Tovább a műhöz
A francia klasszicizmus nagy írói több nemzedéken át nemcsak Franciaországban, hanem Európaszerte a román, germán és szláv irodalmakban egyaránt nagy tekintélynek és népszerűségnek örvendettek és valamennyi irodalom kialakításában többé-kevésbbé fontos szerep jutott nekik. E nagy hatást egyrészt műveik formai tökéletességének, másrészt érzéseik, eszméik, elveik általános emberi, nemzeti és faji sajátosságokon felülemelkedő jellegének köszönhették. Ilyen egyetemes és maradandó hatású író volt Boileau is, aki mint költő nem volt kivételes tehetség, de aki szatirikus művei, valamint esztétikai és irodalmi elvei révén nemcsak a francia, hanem az egész európai irodalom történetében olyan befolyásra tett szert, amilyenben még Voltairenek sem volt része, akinek hatása csupán néhány évtizedre szorítkozott és halála után hamarosan szertefoszlott. Az írók befolyását az irodalom életére legkézzelfoghatóbb módon népszerűségük bizonyítja; a népszerűség fokmérője pedig az, hogy műveik hány kiadást érnek el s hogy névtelen írók népszerűségükbe belekapaszkodva megpróbálják-e kiadni munkáikat. Boileau művei iránt az érdeklődés nem csappant meg a klasszicizmus letűnése után sem, amennyiben 1900-ig több mint négyszáz kiadást értek el, melyek közül körülbelül hatvan teljes kiadás és hatvanöt gyűjteményes kiadás még az író életében jelent meg. …
Tovább a műhöz
A Klimo Könyvtár átköltözésének 100. évfordulójára a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára 1931-ben megjelentette első közleményeit. Az 1931-től 1954-ig - csaknem negyedszázadon át - tartó sorozat működtetésében kimagasló érdemeket szerzett Fitz József, az Egyetemi Könyvtár igazgatója. Fitz Józsefnek feltett szándékában állt megismertetni Pécs lakosságával a Klimo Könyvtárban fellelhető ritka kincseket. Az 53 darabból álló sorozat széles perspektívával bír, számos területen nyújt beható tudást az olvasóknak. Megtalálhatók benne egyetem-, könyvtár-, nyomdászat-, irodalom-, nyelv-, művelődéstörténeti és genealógiai témájú írások is. A tematikai változatossággal "kéz a kézben jár" a műfaji sokszínűség is. A számokban a különböző források egész tárháza tűnik fel: oklevelek, életrajzok, leszármazási táblázatok, énekek, útleírások. A tanulmányok között több különlegesség fedezhető fel. Kardos Tibor munkája a Hunyadi Mátyás-kori kancelláriának a magyar történetírásban és a magyar nyelv hivatali írásbeliségében betöltött szerepét tárgyalja. Horváth Margit egyik írása a szigetvári Zrínyi Miklós ellen indított 1565-ös vizsgálat tanúvallomásait tartalmazza, amely átiratok a magyar nyelv 16. századi állapotát tükrözik vissza írásmódjukban. Vida Mária egy írásában Szabadszentkirály községre vonatkozó 18. századi latin …
Tovább a műhöz
DIE ERSTE SEKTE des Mittelalters, die im Volke, d. h. in seinen unteren Schichten, den Drang nach evangeliummäßigem Leben anschürt, ist die Sekte der Katharer (Al-bigenser). Ihre Anhängerschaft, in ihrer großen Masse, besteht aus den Armen und Bedrückten,1 dem ungeschulten Volke, das weder lesen noch schreiben kann; das Mittel zur Verbreitung ihrer Lehre ist daher vornehmlich das gesprochene Wort, der Hauptbestandteil ihrer Gottesdienste ist die Predigt über die Hl. Schrift, doch besitzen sie romanische Übersetzungen des Neuen Testaments,2 mit deren Hilfe die Wanderprediger die Worte des Evangeliums dem Volke ins Gedächtnis einprägen. Auch verfassen die Gelehrteren unter den Häresiarchen lateinische apologetische Schriften, aus denen ihre katholischen Gegner die ketzerischen Irrtümer widerlegen, sie kompilieren und korrumpieren katholische Schriften und bieten sie feil.3 Lieder und Traktate in der Volkssprache tragen ihre Lehren in immer breitere Kreise. Daneben besteht eine heftige Opposition gegen die Schriftgelehrten, die orthodox-katholische Gelehrsamkeit.4 Sie stützen sich eben nur auf die einfach-populäre Kenntnis und Auslegung des Gotteswortes, ohne viel Buchgelehrsamkeit. Spuren einer noch ganz primitiven Schriftlichkeit, das Keimen eines durch die katholische Kirche früher nicht gestillten Bedürfnisses nach eigener Lektüre religiöser Schriften in der Schar der „credentes" sind deutlich wahrnehmbar, der erste Anstoß zur Entwicklung späteren …
Tovább a műhöz
Talán hálásabb, de mindenesetre könnyebb feladat rég elhunyt író irodalmi munkásságát méltatni. Az irodalomtörténet már rég kijelölte helyét, bőséges forrásmunkák állanak rendelkezésre, s a kellő időbeli távlat is megbízhatóbbá, tárgyilagosabbá teszi a megfigyelést, a tanulmányozást és a bírálatot is. Hogy mégis napjainkban élő és alkotó írónak és épen Móra Ferencnek irodalmi munkásságát kívánom tanulmányom tárgyává tenni, annak több oka van. Az első, hogy érdekesebb s érdemesebb munkának tartottam a rég kialakul! értékelés mankója nélkül a magam lábán járni, a magam megfigyeléseinek eredményeit leszűrni. A második az, hogy kortárs tanulmányozásakor a hiányzó adatok, homályos részletek tekintetében mód és alkalom van a legilletékesebbhez, magához az íróhoz fordulni felvilágosításért, és ezzel elejét venni a későbbi kutatók önkényes találgatásainak és következtetésének. A közvetlen ösztönzést mégis az adta meg, hogy évekkel ezelőtt egy balatoni fürdőhelyen hosszabb időt tölthettem az író közvetlen társaságában. Móra egyéniségének csodálatos varázsa, magánbeszélgetésekben is sajátos írói stílusa s az a szertetet, amely az akkor még gyermekifjúra is mórai pazar bőséggel sugárzott, volt az oka annak, hogy azontúl minden sorát elolvastam s minden sor olvasása közben szinte hallottam mesélő hangját. Az író aztán valóban a …
Tovább a műhöz
A magyar irodalom dús televénye szüntelen megújulásban érleli ki a gazdag és nehéz kalászokat. De ez a föld , melyet régmúlt századok keménylelkű és alázatos szívű magvetőinek hívő buzgalma és a faj termő ereje munkáltak ilyen pazarlóan teremtő-kedvűvé, gyakran hordoz letört kalászokat is. A növekedő életnek ugyanolyan titokzatos igyekezetével sarjadnak, fejlődnek, mint a többiek. És alig hogy virágoztak, vissza hulltak a földre. A kalász majdnem üres, néhány gyönge kis mag benne, az sem érett. Arat ás kor elsiklik fölötte a marokszedő keze, nem kerül belőle mázsára a mag, hogy megméressék a többivel. Még csak az ünnepi koszorúba sem fonják bele ékességül. Ott marad a tarlón. Talán érdemes lehajolni érte, fölvenni, mielőtt az idő végleg eltemetné... Pilisi Lajos sorsa nem azé az íróé, akit elfelejtenek. Nem felejthették el, mert nem is ismerték. Mégcsak egyetlen irodalomtörténeti munka, vagy lexikon sem emlékezik meg a nevéről sem. Pedig itt élt, az írói elismerésért küzdött, könyvei jelentek meg, verses kötete, hadi tudósításai és egy regénye. Igaz, hogy abban a percben szakadt ki az életből, mikor elérkezett volna oda, hogy megismerhessék. Ami nevét a személy szerint való barátok és tisztelők kicsiny körén túl a szélesebb közönség előtt is ismertté tette: múló értékű újságírói tevékenység. Az emberélet felén túl, termékeny férfikora …
Tovább a műhöz
Ez év július 25-én ünnepelte 80. születésnapját tanszékünk örökifjú doyenje, dr. Nagy Imre irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA doktora. Készültünk a nagy napra. Egy évtizede az akkori születésnapot olyan kötettel köszöntöttük, amelybe szerte az országból írtak tudós társak, tanítványok. Idén a hazai kutatóműhelyekből egy-egy olyan kollégát hívtunk meg, akikhez az ünnepelt személyesen és szakmailag erősen kötődik. Konferenciát terveztünk, amelyen ők és a pécsi kollégák adnak elő, s úgy gondoltuk, hogy ezek az előadások jelennek majd meg tanulmánykötetben. Habet suum fatum hic libellus, sajátos sorsú ez a kötet. A konferenciát, a közös ünneplést, a könyvbemutatót megakadályozták korunk szomorú koronázási eseményei, amelyek a tudományos életet is karanténnal fenyegették – több okból is sikertelenül. Ha az ünnepeltet tekintjük, őt érintették talán a legkevésbé a kór szabta korlátok. Hallomásból idézzük szavait: ő már évtizedek óta karanténban van, és remekül érzi magát benne. A filológia kellemes karanténjára, a Bessenyei utcai tusculanum dolgozószobájára érdemes gondolni itt, a mindennapi filológiai szorgalmatosságra, amelynek eredményei annyiunk polcát ékesítik. Ha a Nagy Imre-olvasókat, kutatótársakat tekintjük, aligha lehet akadály a térbeli távolság ebben a hétköznapi virulenciák felett álló közösségben. Ami pedig a kötetet …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 12