Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 9
Összes találat megjelenítve : 9
Találatok
Könyvünk első kiadása tizenkét éve jelent meg először/ Az eltelt idő alatt a gyűjteményben lévő vizsgálatokat számos általános és középiskola, tanító- és tanárképző intézmény hallgatója és tanára, Pedagógiai Szolgáltató Központok munkatársai alkalmazták az iskola, a gyerekek és saját munkájuk megismerésére. Egy évtized nemcsak egy emberöltőben, de a pedagógia és a neveléspszichológia területén is hosszú idő. A tudomány és a nevelési gyakorlat egyaránt óriási léptekkel haladt előre. Ezért úgy éreztem, hogy a könyv átdolgozása időszerű és szükséges. A módszertani gyűjteményt új fejezetekkel, új vizsgálatokkal bővítettem, korábbi szerkezetét némileg módosítottam. Az új kiadásban áttekintettem és felhasználtam az utóbbi tíz év hazai pedagógiai és neveléslélektani szakirodaimát. Arra törekedtem, hogy a munkában foglaltak még közelebb kerüljenek a pedagógiai gyakorlat jelen problémáihoz. Bízom benne, hogy az új, átdolgozott és bővített kiadás a korábbihoz hasonló érdeklődésre és széleskörű alkalmazásra talál a pedagógusok, a kutatók és a nevelőmunkát segítő szakemberek körében. Lehetséges-e nyomon követni a nevelés eredményességét? Rendelkezésre állnak-e olyan eszközök és módszerek, amelyek alkalmazása a tudásszint mérésekkel egyenrangú megbízhatóságot nyújt? A kérdésre nehéz egyértelmű választ adni. Ugyanakkor alapvető …
Tovább a műhöz
Az elmúlt években világszerte megnövekedett az érdeklődés a tanítói, tanári életutak, tágabban a pedagógus professzió története iránt. Része és következménye ez egyrészt annak a folyamatnak, amely a korábbi neveléstörténet-írás nagy rendszerekben, iskolai struktúrákban gondolkodó - ehhez kapcsolódóan az egyes országokra jellemző oktatáspolitika és nevelésfilozófia históriáját feltáró - eredményei mellett a mikrotörténelem, a személyes múlt megélését is fókuszba állította. Másrészt összefügg azzal a történészi törekvéssel, amely a polgári államok kialakulásának egyik kulcselemét a „szakmásodás” kibontakozásában látja és mutatja be. Takács Zsuzsanna Mária munkássága kiváló példa arra, hogy elméleti, módszertani és forrástani értelemben is a történettudomány alapjain állva miként lehet a neveléstudomány szempontjából fontos, a nevelés- és művelődéstörténet vonatkozásában érdekes és releváns kutatási eredményeket felszínre hozni. Ebben a könyvében - több éves kutatásait összegezve - két, az elmúlt században élt baranyai kántortanító párhuzamos életútját mutatja be emlékirataik és naplóik tükrében. Kerekes Géza és Megyesi János ránk maradt kéziratai nem csupán saját életükről, hanem tágabban a megye falvainak mindennapjairól, a tanító-képzés és a falusi népművelés korabeli jellemzőiről is szólnak. A kötet jó szívvel …
Tovább a műhöz
Faragó László, a magyar neveléstudománynak az 1940-esévek derekán színre lépő, a felszabadulás után néhány évig vezető szerepet betöltő képviselője, nemzedékének a pedagógia területén legképzettebb és a tudomány művelésében minden bizonnyal legtöbbre hivatott tagja Budapesten, 1911. április 23-án született. Apja mérnök volt. Az első világháborúban bevonult, s többé nem tért vissza családjához. A háború után néhány évig Romániában élt. Később egy műszaki szaklapnak volt ügynöke, és hirdetéseket gyűjtve utazgatott szerte Európában. Franciaországban telepedett le, ahol a második világháború idején eltűnt. Lászlót zenetanár édesanyja, Reiszky Emma nagy gondok között nevelte három évvel fiatalabb, György nevű öccsével, az 1944-ben elhunyt, akkor már európai hírű zongoraművésszel együtt. Tizenöt éves korától iskolatársai korrepetálásából, később kisebb diákok tanításából járult hozzá a család fenntartásához. Gimnáziumi tanulmányait a budapesti evangélikus gimnáziumban, a tanulmányi versenyek tükrében a kor legeredményesebb hazai középiskolában végezte.1 Méltán országos hírű iskolája — eltérve a középiskolák akkoriban országosnak mondható gyakorlatától — évi értesítőiben nem közölte a tanulók érdemjegyeit. így Faragó
Lászlóról is csak annyit, hogy az 1921/22. tanévben a 66-os létszámú l/A osztályba járt, és …
Tovább a műhöz
A minőségi oktatás fogalmi keretei, jelentéstartalmai nagymértékben kitágultak és egyre összetettebbé váltak az utóbbi időben. Ugyanakkor az bizton állítható, hogy minőségi oktatás csak az elérni kívánt cél(ok) függvényében értelmezhető,
mely(ek) elérése feltételezi a hatékony, eredményes és méltányos oktatás meglétét. Vagyis azok az oktatási rendszerek lehetnek igazán sikeresek, ahol a hatékony és eredményes oktatás mindenkire kiterjed, ahol a családi-társadalmi státusz nem befolyásolja az egyes tanulók teljesítménye közötti különbségeket. Jelen kötet a minőségi oktatás kapcsán alapvetően az eredményességi és az esélyegyenlőségi szempontok együttes megjelenésére fókuszál, vagyis a vizsgálat tárgyát azok az alacsony státuszú iskolák jelentik, ahol az átlagosnál jóval magasabb arányban tanulnak olyan diákok, akik társadalmi-gazdasági (szocioökonómiai) szempontból kedvezőtlen helyzetben vannak. A könyv alapját képező kutatás kiindulópontja, hogy az iskola alapvető célja az alapkompetenciák megszerzését (is) garantáló minőségi oktatás biztosítása, mely során kulcsfeladatként jelenhet meg a tanulók eltérő háttérjellemzőiből (származás, szociális helyzet, veleszületett képességek stb.) adódó, sok esetben a továbbtanulási és munkaerőpiaci esélyekben, az objektív és szubjektív életfeltételekben egyaránt megjelenő különbségek mérséklése. Az …
Tovább a műhöz
A második világháború végén Magyarország történetében döntő fordulat következett be. Az ellenforradalmi rendszer összeomlásával megnyílt a független, szabad demokratikus fejlődés útja. Az új népi hatalom megteremtette a feltételeket közoktatásunk forradalmi átalakításához. Az egész iskolarendszerünket új alapokra kellett helyezni, mivel a régi, örökölt iskolarendszer felépítése és pedagógiai felfogása nem felelt meg ez új társadalmi követelményeknek. A felszabadulás előtti évtizedekben a magyar oktatás demokratikus hagyományait fokozatosan felszámolták, s az iskolákban még a polgári liberalizmus pedagógiai felfogását sem engedélyezték. A népiskola csak a legelemibb ismereteket nyújtotta, de az állampolgárok jelentős hányada még ezt sem végezhette el. A gimnázium a középosztály iskolája volt, a szakoktatási intézmények csak a gyakorlati munkához szükségesebb ismereteket adták. A közép- és felsőfokú iskolákban, intézményekben a továbbtanulás lehetőségeit elsősorban a szülők anyagi helyzete és nem a tanuló képességei, adottságai határozták meg. A felszabaduláskor oktatási rendszerünk korszerűtlen volt; még a polgári fejlődés követelményeinek sem felelt meg. Az ország újjáépítésének és demokratikus újjászületésének
programját a kommunista párt kezdeményezte és Szegeden 1944. november 30-án hozta nyilvánosságra. A Magyar Nemzeti Függetlenségi …
Tovább a műhöz
Prohászka (Prochaska - az I. világháború előtt nemcsak édesanyja névjegye, hanem saját jegyzetfüzetei is így címeződnek) Lajos 1897. március 2-án született Brassóban, egy vámellenőr családjában, Hamarosan Budapestre költözik édesanyjával — apjáról nem tudunk konkrétumokat — és iskoláit már itt végzi, a várbeli
községi iskolában, s a II. kerületi egyetemi főgimnáziumban (1907-1915.). Különös módon Prohászka nem került ki a frontra sőt, katona sem volt, hiszen megmaradt egyetemi jegyzetei a háborús szemeszterekből származnak. Az egyetemen görög-latin filológiát, filozófiát és pedagógiát hallgatott. Az aktívan dolgozó hallgatók közé tartozott, hiszen 1917-ben pedagógiai pályadíjat nyert. 1920-ban disszertációjáért Pauler-Tivadar díjjal tüntetik ki. Az egyetemen Alexander Bernátot, Pauler Ákost, Fináczy Ernőt, Beöthy Zsoltot hallgatta rendszeresen, de az egész életére jellemző „görög szeretet'' más előadások révén (Pecz Vilmos, Kruzsinszky Bálint) is mély gyökeret eresztett. A görögség egyetemes szeretete mellett Prohászka másik nagy szenvedélye a zene volt. (Otthon versenyzongorát tartott, s elismerten színvonalasan játszott is!). Toldy László zenei műremekekről szóló kollégiuma nem véletlenül áll a látogatott előadásokról készült jegyzetek sorában.
Eközben élénken foglalkozik sok filozófiai és pedagógiai szerzővel, többek között Bőhm Károly …
Tovább a műhöz
1912. augusztus 18-án született a Pece-parti Párizsban; Nagyváradon, egy népes tanítócsalád hetedik gyermekeként. A szülők nyolc gyermekük közül ötöt neveltek fel, három kicsi korában méghaIt. Édesapja szegényparaszti sorból emelkedett ki. Eredetileg néptanító volt, Ica születésekor tanítóképző-intézet! tanár. Édesanyja — „református prédikátorok ivadéka" — otthon a háztartást vezette és a gyermekeket nevelte. Nagyvárad egyszerre volt magyar és soknemzetiségű város. A
magyar többség mellett románok, németek, görögök, olaszok lakták. Fejlődő ipar, virágzó kereskedelem, vallási, nemzetiségi, nyelvi sokszínűség, pezsgő szellemi élet — ezek alakították, formálták a város sajátos légkörét, varázsát. Ez a város volt kisgyermekkora, első iskolaévei színhelye. Hat évtized múltán is kedves emléke a kisebb testvéreivel, a szomszéd gyerekekkel az udvaron, a kertben, a Sebes-Körös partján folytatott sok-sok játék; édesapja dolgozószobája, ahol minden korlátozás nélkül, szabadon búvárkodhatott, még a szakkönyvekben és a folyóiratokban is; a váradi Szigligeti Színház, amelynek egyik nagybátyja volt a főrendezője. Nagyváradon látta az első — még nagyon kezdetleges — mozifilmet is (az Eötvös-vers alapján készült Egy árva gyermeket). Első iskoláira, tanítóira szívesen emlékezik. Különösen nagy hatással volt rá a már akkor is országosan elismert, …
Tovább a műhöz
Mikor a Pedagógiai Szemle 1963-ban kezdeményezte, hogy neves pedagógusaink írjanak életükről, munkájukról, a felkértek többsége pozitív választ adott, Szokolszky István azonban elhárította a felkérést, mondván (Székely Endrénével együtt), hogy inkább mások, mint mi beszéljünk magunkról. Mennyivel könnyebb lenne most a helyzetünk, ha Szokolszky István életének és munkájának bemutatásakor az alapvető támpontokat tőle kaphattuk volna meg. Nem is annyira az életrajz, a pályafutás, a szakmai tevékenység fényeinek feltárásában, hiszen ehhez rendelkezésre állnak a dokumentumok, a publikált anyagok, hanem abban, hogy ő maga mit tartott meghatározónak a hivatás választásában, hogyan élte meg és élte át a történelmi korfordulót 1945-ben, hogyan látja, hogyan értékeli fejlődését, tevékenységét a felszabadulás után, a szocialista nevelés ügyének szolgálatában. Ha az említett, és meg nem írt pályarajz nem is áll rendelkezésünkre, szerencsére, betekinthettünk egy 1950-ben írt részletes önéletrajzba, így nagyon fontos támpontokat mégis kaphattunk a felvetett kérdések megválaszolásához.
1915. augusztus 20-án született Besztercebányán,.a mai Banska Bystricán. Az útikalauzok Szlovákia egyik legszebb fekvésű, gondosan ápolt városaként jellemzik a várost, amely 1770 óta egyben püspöki székhely. Nem tudhatjuk, hogy milyen élményeket, milyen nyomokat hagyott a kisfiúban a …
Tovább a műhöz
„Nem vagyok fiatal, s így nem számíthatom magamat azok közé, akik,, ha eddigi eredményeik még jelentéktelenek is, de biztos ígéretet jelenthetne« a tudományos munka tekintetében... Józan tárgyilagossággal látom magamat. Konkrét bizonyítékok állnak rendelkezésemre, arra nézve, hogy tudományos szempontból egészen jelentéktelen az én tájékozottságom." Az életútja deleőjén álló Tettamanti Béla írta ezeket a belső tépelődésről tanúskodó sorokat tanítómesterének és atyai jóbarátjának, a magyar pedagógiatörténet egyik legkiemelkedőbb alakjának: Imre Sándornak. Az addig főként gyakorló pedagógusként — középiskolai tanárként —
dolgozó Tettamanti számára az egyetemi magántanári képesítés megszerzése egy új korszak kezdetét jelentette. Saját képességeit alábecsülve fenyegető, életközeli valóságként élte át az új pálya veszélyeit, a kudarcok lehetőségét. Félt a jövőtől, holott minden oka meglett volna rá, hogy bizakodjék. Már addig is jelentős műveket alkotott, Imre Sándor pedig ezt írta róla a magántanári habilitációval kapcsolatos jelentésében: ,,Dr. Tettamanti Béla úrnak a tudományszak egész körére kiterjedő ismereteivel közvetlen tapasztalataimból tisztában vagyok, tehát a szóbeli értekezletet feleslegesnek tartom és javaslom, hogy ennek mellőzésével méltóztassék őt próbaelőadásra bocsátani." Milyen ember volt valójában ez a saját …
Tovább a műhöz