Keresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
A Geodéziai praktikum című jegyzet a építész és építőmérnök szakos hallgatók számára készült. A jegyzet célja, hogy egységes keretbe foglalva megismertesse a hallgatókkal a mérnöki gyakorlat során előforduló legfontosabb geodéziai alapfeladatok méréstechnikai és számítási részét. A jegyzet készítésekor tekintettel voltunk arra, hogy az előadások és gyakorlatok órarendileg nem hozhatók teljes összhangba, ezért az alapfogalmak tekintetében rövid összefoglalót adunk, mely azonban nem helyettesíti az előadási jegyzetet. Ezúton mondok köszönetét Dr. Riegler Péternek a jegyzet lektorálásáért, valamint Dr. Göbölös Tamásnak, a jegyzetkészítés során nyújtott hasznos tanácsaiért. Ugyancsak köszönetemet fejezem ki Horváth Ágnesnek a gondos szerkesztési és a gépelési munkáért.
Tovább a műhöz
Sorozatunk harmadik kötetét tartja kezében. Köteteink célja, hogy a köznevelés struktúrájában segítsünk hangsúlyosabban megjeleníteni a kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot, ezen belül a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM, BTMN), illetve a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermeket, és az ő megsegítésüket. Kedves Olvasónk! A kiadványok gyakorlati szemléletűek, elsősorban az e csoportokba tartozó gyermekekkel osztálykeretben foglalkozó pedagógusoknak igyekeznek használható ismereteket nyújtani. A kiadványok óravázlatai a segítségnyújtás legközvetlenebb dokumentumai. Az első, és a második kötet tartalmazott elméleti ismereteket is. Hangsúlyt kapott, hogy a gyermek problémájának első megtapasztalója sok esetben a pedagógus. Az ő kezében van egyrészt a gyermek - szülő utáni - legalaposabb ismerete a gyermekről, ráadásul hosszmetszeti képben. Az ő kezében lehet sok esetben a megoldás kulcsa is. A megoldás ráadásul nem is mindig az adott gyermekre specifikus. Azok a technikák már rendelkezésre állnak, melyekkel lényegesen hatékonyabb lehet a nevelés-oktatás. Ilyen pl. a differenciálás, csoportos, páros és egyéni munka, az árnyalt értékelés. A tantermi folyamatok megváltozása minden gyermeknek előnyére válik, és hatékonyabban tudjuk segíteni azokat a gyermekeket, akik valamilyen tulajdonságuk miatt eltérően teljesítenek az átlagostól. Amennyiben a …
Tovább a műhöz