Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 2

Találatok


A kurzus a Nevelés- és művelődéstörténet, illetve a könyvtártörténet hazánkban kevéssé ismert területével, a középkori iszlám könyvtáraival foglalkozik. Az iszlám kialakulásának rövid áttekintése után a világvallás tudásról, olvasásról tartott nézeteit összegzi a tananyag, majd ezt követően az arab írás kialakulásának és használatának rövid története, az olvasás és a könyvkultúra középkori históriájának bemutatása következik. A tananyag-modul középpontjában a középkorban fontos művelődési-tanulási helyszínként szolgáló keleti és nyugati könyvtárak megszületésének, működésének és hanyatlásának összevető, forrásrészletekkel gazdagított, sok hiteles adattal alátámasztott leírása áll. Ez a tananyagrész szervesen kapcsolódik az osztatlan tanár szakos hallgatók Nevelés- és művelődéstörténet című kurzusának diakrón és szinkrón szempontokat egyszerre érvényesítő, a nevelés múltját komplex módon, összehasonlító neveléstudományi keretek között áttekintő pécsi tematikájához, az abban található 5. és 6. tematikus egységhez: (5) A műveltségképek, nevelési eszmények átadásának színterei: az intézményen kívüli és az intézményesült nevelés. Az iskola szervezetének, funkcióinak változásai az egyes korszakokban és földrajzi helyszíneken. (6) Az európai civilizáció: egység és elkülönülés. Egyes korok nevelési-oktatási …
Tovább a műhöz
A pécsi püspöki könyvtárat 1774-ben alapította és tette nyilvánossá Klimo György püspök. A könyvgyűjtemény Magyarország első nagy nyilvános könyvtára volt. Az alapító püspök célja, hogy újraalapítsa a pécsi egyetemet, nem valósult meg, azonban létrehozott egy olyan tudományos könyvtárat, amelyben a vallástudomány mellett a jog-, orvos-, bölcsészet- és természettudomány korábbi és korabeli szakirodalma és kéziratos forrásai is helyet kaptak. Klimo püspök álma az egyetemi könyvtárrá válásról csak 1923-ban az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésével vált valóra, mikor Zichy Gyula püspök örökös használatra átengedte a könyvtárat az egyetem hallgatói és tanárai számára. A 2014-es évforduló kapcsán a Pécsi Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, valamint a Pécsi Egyházmegye közös programsorozattal ünnepelte a könyvtár 240 éves fennállásának jubileumát. A hajdani püspöki bibliotéka Arany- és Szepesy-termében egy 26 vitrines, enteriőr kiállítás került megrendezésre, „Itt van, György főpap a Te könyvtárad (…) mindenki számára nyitva áll.” Ritkaságok és kuriózumok a 240 éve alapított Klimo Könyvtárból címmel. A rendkívül színes tárlat átadására 2014. május 22-én került sor a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtörténeti Munkabizottságának Pécsre kihelyezett, tavaszi ülésének keretében. A kiállításban a könyvtár ritkán látott …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 2