Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 4
Összes találat megjelenítve : 4
Találatok
Magyarországon a nők történetének kutatása és a nőtörténetírás mellőzése egyaránt sok évtizedes múltra tekint vissza. Az elsőre jó példa Bobula Ida 1933-as monográfiája, A nő a XVIII. századi magyar társadalomban - másodikra pedig e kötet olykor fanyalgó, a szerzőt politikai aktivizmussal vádoló fogadtatása. E szerint a vád szerint nem történettudományos, hanem a „modern élet” problémáit a múltba visszavetítő műről van szó. Amit úgy is megfogalmazhatunk és egyúttal általánosíthatunk, hogy a nőtörténetírás gyanús dolog, mert politikai ügy, a politikai hatalom kérdéséhez kapcsolódik. Ezzel szemben „a” történetírás - a „fanyalgók” hite szerint - politikai szempontból természetesen semleges. A nőtörténet „politikasemleges” semmibevétele pedig azon a meggyőződésen alapszik, hogy ez a téma objektíve nézve nem fontos, elvégre a múltban a férfiak vittek végbe lényeges dolgokat. (Erre válaszolva szokás a history vagy a malestream történet-írás címkéjével illetni ezt az „objektív” történetírást.) Bár több ellenpéldát is említhetünk arra, hogy a nőtörténetet és a nőtörténetírást más témákkal és részdiszciplínákkal egyenrangúnak ismerik el, tudományszociológiai tapasztalatok alapján mégis úgy tűnik: áttörés, valódi változás csak megfelelő intézményesülés után érhető el. E belátás nyomán jött létre 2015 végén az Eötvös …
Tovább a műhöz
A zsidó nő
- 2002
A zsidó vallásban a nőkre három fő vallási kötelezettség hárul: a szombati gyertyák meggyújtása, a kenyérsütés során a chala-vétel és a rituális fürdőben való havonkénti megtisztulás. A 18. századi írásmagyarázó, a Vilnai Gaon szerint a fenti három jócselekedet (micva) héber kezdőbetűiből a „báj" jelentésű szót kapjuk. A havi vérzés idején, és az azután következő hét „tiszta napon” keresztül is az asszony tisztátalannak számít, amíg meg nem merítkezik a műve, a rituális fürdő vizében. A rituális lemerülést áldásmondás kíséri. | A Magyarországon élő zsidókat polgári és politikai jogok tekintetében 1867-ben egyenjogúsították az ország többi polgárával. A hétköznapi életben azonos törvényi feltételekkel vehettek részt, mint a nem zsidó többség, a „Gründerzeit” éveiben bekapcsolódhattak a modern Magyarország megteremtésébe1 - de mindez „természetesen” csak a férfiakra vonatkozik. Rájuk vonatkoztak a törvények, ők alapíthattak gyárakat, ők vehettek részt a választásokon, szerkeszthették a modern irodalmi, társadalomtudományi, művészeti lapokat. Valóban így van ez? Valóban elhisszük, hogy a gyárosok, kereskedők, lapszerkesztők asszonyaik nélkül hozták létre mindazt, amire ma is büszkék vagyunk? Ha a történelemkönyveket nézzük - el kell hinnünk. A modern magyar zsidó történelemmel foglalkozó összefoglalók szinte semmit sem írnak a …
Tovább a műhöz
A magyar nőtörténet tudományos alapokon való feldolgozása még várat magára, annak ellenére, hogy a nők munkavégzésével, oktatásával, és az utóbbi időkben politikai szerepvállalásukkal kapcsolatban is számos kiváló monográfia, tanulmány született. Ám ezek vagy a második világháború időszakáig, vagy a hatvanas évektől követik nyomon a politikai gazdasági és társadalmi átalakulásoknak a nők élettörténetére gyakorolt hatásait. Ugyanakkor jóval kevesebb tudható arról, hogy a második világháború utáni első évtized milyen jelentős változásokat hozott a nők életében, és ezek hogyan változtatták meg a férfiak és nők közti viszonyokat a társadalomban. Az „ötvenes évek és a nők” szókapcsolat a traktoroslányokat, a terveket több száz százalékkal túlteljesítő sztahanovista nőket, a zsellérasszonyból lett zempléni főispánt idézi fel az emlékezetekben, anélkül, hogy tudatosulnának bennünk a jelenség bevésődésének igazi okai. A korabeli propaganda által megjelenített új nőideálok annak ellenére élnek tovább az utókorban, hogy tömeges előfordulásukat a statisztikai adatok igazolnák. Az adatok elemzése alapján csak az a következtetés vonható le, hogy a nők közül egyre többen váltak önálló keresővé, ám számuk elsősorban a feminizálódó foglalkozásokban emelkedett. Az 1950-ben rendezett Magyar Képzőművészeti Kiállításon Révai József megnyitó …
Tovább a műhöz
E kötet tanulmányait a köré a kérdés köré kívántam csoportosítani, hogy a feminista történettudományban miféle módokon vetődött fel egyrészt a nők és férfiak, másrészt a nők és nők közötti különbségek súlyos problémája. A feminizmus egész hosszú története folyamán e különbségek ellentmondásos következményeivel küszködik. A feministák egyfelől tagadják azt az elképzelést, hogy a "nők" egyetlen, közös biológiai tulajdonságokon alapuló csoportot alkotnak. Az anatómia - érvelnek - nem jelent sorsszerű elrendeltetést; az elmének, a léleknek, a polgárnak nincs neme. Ráadásul a nők közötti hatalmas történeti és kulturális különbségek lehetetlenné teszik, hogy homogén csoportként kezeljük őket. Másfelől azonban (nemzeti és nemzetközi) politikai mozgalmakat indítottak (a szavazójogért, a tanuláshoz és a munkához való jogért, a reprodukciós jogokért) arra hivatkozva, hogy a nőket összeköti valami - nem csupán a kirekesztettség közös tapasztalatai határozzák meg őket, hanem a hasonló társadalmi és lélektani "feminin" tulajdonságok is. Célom e könyvben nem az volt, hogy megkíséreljem feloldani a feloldhatatlan ellentmondásokat, hisz, ahogy már kifejtettem, épp ezek alkotják a feminizmus lényegét. Inkább a különbség problematikájának összetett jellegét akartam szemléltetni, láttatni, hogy milyen történeti formákat öltött, megmutatni, hogy a …
Tovább a műhöz