Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Mrs. Ferrars szeptember 16-áról 17-ére virradó éjjel halt meg, egy csütörtöki napon. Pénteken, 17-én reggel nyolckor küldtek értem. Már semmit sem lehetett csinálni. Órák óta halott volt. Néhány perccel kilenc után értem haza. Wertheim-kulcsommal kinyitottam a bejárati ajtót, aztán néhány pillanatig szándékosan húztam az időt az előszobában, miközben felakasztottam a holmimat. Ugyanis bölcs elővigyázatossággal kalapot és könnyű felöltőt vettem fel ezen a csípős, kora őszi reggelen. Őszintén szólva igencsak izgatott voltam, és aggódtam. Nem akarok úgy tenni, mintha abban a pillanatban előre láttam volna az elkövetkező néhány hét eseményeit. Hangsúlyozom, erről szó sincs. De ösztönöm azt súgta, hogy mozgalmas időknek nézünk elébe. Balról az ebédlőből teáscsészék csörgése hallatszott, no meg Caroline nővérem kurta, száraz köhécselése. - Te vagy az, James? - szólt ki. Felesleges kérdés, hiszen ki más lehetne? Őszintén szólva, néhány perces késésemnek pontosan Caroline nővérem volt az oka. Mr. Kipling szerint a mongúzcsaládnak az a jelmondata, hogy “Eridj, és nézz utána". Ha Caroline valaha címert választana magának, én minden bizonnyal a mongúzt ajánlanám neki címerállatnak. A jelmondat első részét akár el is hagyhatjuk. Caroline mindennek utána tud nézni, és ki se kell hogy tegye a lábát hazulról. Nem tudom, hogy csinálja, de így van. Az a gyanúm, hogy …
Tovább a műhöz
(Részlet a könyvből) 1894. junius 21-ikén, este 7 ás 8 óra közt, Farkas Győző, a hires detektív, kényelmesen ballagott a Váczi-uton lefelé. A jeles kriminálista kettős életet élt; szabad idejében átvedlett úrrá s "Rezsőfi Oszkár magánzó"-ban senki se gyanitotta volna Farkas Győzőt, Budapest söpredékének rémét. Ezen az estén tehát Rezsőfi ur, élvezni akarván szabadságát, a Vigszinházba igyekezett. Körülbelül negyed nyolczkor lépett be az oszlopos előcsarnokba, de még jegyet váltani se volt ideje, mert valaki mindjárt elfogta az ajtóban — s ez a valaki éppen Gábos Péter volt, detektiv-társa.
— Tudtam, Rezsőfi ur, hogy ön itt lesz, — mondta Gábos halkan — és már félórája várom önt.
— Mi baj van, Gábos?
A detektív csöndesebb helyre vezette főnökét s csak egyetlen-egy szót súgott a fülébe, de ettől mindjárt elment Farkasnak a kedve a színháztól. Ez az egy szó: — gyilkosság — volt.
— Hol? — kérdezte Farkas izgatottan.
— A Kék koszorú fogadójában.
— Férfi, nő, vagy gyermek?
— Férfi!
— Mikor történt?
— Ma délután, hat és hét óra közt.
— Hogy ölte meg áldozatát?
— Azt hiszem, méreggel. A hullán semmi nyoma az erőszaknak. De legjobb lenne, ha maga megnézné.
— Igaza van, Gábos. Menjen hát vissza a Kék koszorúba. Én csak hazaszaladok átöltözni és félóra múlva ott leszek.
Az ajtóban elváltak és Farkas hazahajtatott. Pár …
Tovább a műhöz
Minden reggel fél nyolc és fél kilenc között, kivéve vasárnap, Johnnie Butt hangosan fütyörészve körbebiciklizte Chipping Cleghorn községet, és minden háznál vagy villánál megállt, hogy becsúsztassa a levélszekrénybe azokat a reggeli lapokat, az illető ház lakói előfizettek Mr. Totman Fő utcai könyv- és papírkereskedésében. Így példád Easterbrook ezredeshez és nejéhez a Times-t és a Daily Graphic-et dobta be; Mrs. Swettenhamhez a Times-t és a Daily Worker-t; Miss Hinchliffe-hez és Miss Murgatroydhoz a Daily Telegraph-ot és a News Chronicle-t; Miss Blacklockhoz pedig a Telegraph-ot, a Times-t és a Daily Mail-t. Ezenkívül az összes felsorolt helyekre, sőt úgyszólván Chipping Cleghorn valamennyi házába minden pénteken kihordta még a North Bentham News and Chipping Cleghorn Gazette című sajtóterméket, melyet a helybeliek röviden “a Gazette" néven emlegettek. Így tehát péntek reggelenként, miután gyorsan átfutották a napilap nagybetűs címeit (Fokozódik a nemzetközi feszültség! Ma összeül az ENSZ közgyűlése! Vérebek nyomoznak a szőke gépírónő gyilkosa után! Három szénbánya bezárta kapuit. Ételmérgezés egy tengerparti szállodában: huszonhárom halott stb.), Chipping Cleghorn lakosai szinte kivétel nélkül a Gazette után nyúltak, és mohón elmerültek a a helybeli hírekben. Egy futó pillantást vetettek az Olvasóink írják rovatra (melyben szabadon érvényesülhetett a falusi …
Tovább a műhöz
A csontig hatoló hidegtől űzve Mercy Griggs lovaglópálcájával végigvágott a kanca hátán. A ló megszaporázta lépteit, könnyedén húzta a szánt a keményre fagyott havon. Mercy még mélyebbre bújt fókaprém kabátja magas gallérjába, muffja belsejében szorosan összekulcsolta a kezét, így próbált védekezni a sarkvidéki hideg ellen. Szélcsendes, tiszta nap volt, fakó fénnyel. A téli röppályájára kárhoztatott nap csak üggyel-bajjal tudta megvilágítani a kegyetlen New England-i tél szorításába zárt, havas tájat. A kopár fák törzse még déltájban is hosszú, lilás színű árnyékot vetett, északi irányban. A szétszórt tanyaházak kéményei fölött hatalmas, mozdulatlan füstgomolyagok terpeszkedtek, mintha a füst azon nyomban megfagyott volna a sarki égbolt jeges kékjében. Mercy már majdnem fél órája úton volt. A Royal Side-i Leach's Hill lábánál lévő otthonától délnyugati irányban indult el, az Ipswich Road mentén. Több hídon is átkelt, a Frost Fish folyón, a Crane folyón, majd a Cow House folyón, így érkezett most Salem Northfields nevű körzetébe. Onnan már csak másfél mérföldre volt a városközpont. De Mercy nem oda igyekezett. A Jacobs-tanya mellett elhaladva már elő is bukkant az úti célja. Ronald Stewart, a sikeres kereskedő és hajótulajdonos háza. Jóindulatú aggódással vegyes kíváncsiság vette rá, hogy ilyen fagyos napon odahagyja meleg otthonát, és útra keljen …
Tovább a műhöz
Bantryné álmodott. Borsóvirágai éppen első díjat nyertek a virágkiállításon. A reverendába és karingbe öltözött plébános a templomban osztotta ki a díjakat, míg a felesége fürdőruhára vetkőzve sétafikálta körül, de az álmok áldott szokása szerint ez a tény nem váltotta ki az egyházközség rosszallását úgy, ahogyan a való életben nyilván történt volna. Bantryné nagyon élvezte az álmát. Általában szerette a hajnali álmokat, amelyeknek a kora reggeli tea érkezése vetett véget. Valahol a tudata mélyén észlelte a háztartás reggeli neszeit. A függönygyűrűk csörrenését a lépcsőn, amikor a szobalány széthúzta őket, a második szobalány szemétlapátjának és keféjének neszeit kinn, a folyosón. Távolból élesen csikordult a bejárati ajtó félrehúzott retesze. Új nap kezdődik. Közben sürgősen annyi gyönyörűséget kell még merítenie a virágkiállításból, amennyit csak lehet, mert álomjellege már kezdett nyilvánvalóvá válni. Alulról felhallatszott a zaj, amint felhúzták a szalon nagy faredőnyeit. Hallotta - és mégsem hallotta. Még egy félóráig folytatódnak a szokásos házi neszek, tapintatosan, elfojtottam Nem zavaróak, mert annyira megszokottak. Csúcspontjukat majd gyors, fegyelmezett léptek zajával érik el, amelyek végighaladnak a folyosón, egy mosóruha zizzenésével, a teáskészlet halk csörrenésével, amint az ajtón kívül leteszik a tálcát az asztalra. …
Tovább a műhöz
Láz
- Cook, Robin
- 1985
A benzol mérgező molekulái egyre fokozódó erővel törtek be a csontvelőbe. A vérrel elkeveredett idegen vegyi anyag a támasztó csontok keskeny szilánkja között sodródva teljesen elöntötte az érzékeny szövetet. Lecsapott rá, mint egykor Rómára a megvadult, barbár hordák. És a következmény is ugyanolyan végzetes volt. A bonyolult összetételű velő, amely a vér sejttartalmának többségét szolgáltatja, nem bírt ellenállni a betolakodóknak. A benzolnak kitett valamennyi sejtet támadás érte. A vegyi anyag, jellegénél fogva, úgy hasította át a sejthártyákat, akár egy acélpenge a vajat. Vörös vagy fehér, fiatal vagy érett sejt - mindegy volt neki. Némely szerencsés sejtben, amelybe csupán néhány benzolmolekula hatolt be, az enzimek hatástalanították a vegyi anyagot. Többségükben azonban a belső hártyák azonnal elpusztultak. A benzol töménysége pillanatokon belül olyan fokra hágott, hogy ezer és ezer mérgező molekula érte el a velőállomány "lelkét", a finom szerkezetű őssejteket. Ezekből az aktívan osztódó egységekből képződnek a keringő vérsejtek, s tevékenységük száz- és százmillió éves törzsfejlődésről tesz tanúbizonyságot. Itt tárulkozik föl pillanatról pillanatra az élet hihetetlen rejtélye, fantasztikumában a legvadabb tudományos álmokat is felülmúló szervezettsége. A benzolmolekulák válogatás nélkül átjárták ezeket a szorgosan szaporodó sejteket, …
Tovább a műhöz
Méreg
- Cook, Robin
- 1998
Az amerikai Középnyugat egét hatalmas, látóhatártól látóhatárig nyúló, szürke felhők borították. Alatta végeláthatatlan, lapos táj terült el, amelyen nyaranta kukorica- és szójatenger hullámzott, most viszont lehangolóan üres volt; piszkos hófoltok és néhány magányos, csupasszá vedlett fa állt csak rajta. Az ólomszürke felhők hajnal óta könnyeztek - sűrű, apró szemű permetet szórtak csupán, nem igazi esőt. Délután két óra tájt a szemerkélés is megszűnt, és a sáros úton döcögő, öreg, rozzant teherautó még működő ablaktörlőjét ki lehetett kapcsolni. Mit mondott az öreg Oakly? - kérdezte Bart Winslow. Ő vezette a kocsit; társával, Willy Brownal együtt az ötvenes éveiben járt már, és aki nem ismerte őket közelebbről, könnyen azt hihette, hogy testvérek. Ráncos, széltől cserzett arcuk a szabad ég alatt végzett munkával töltött életről tanúskodott. Mindketten piszkos, szakadt overallt viseltek és bagót rágtak. Nem sokat - válaszolta Willy, miután keze fejével letörölte álláról a dohánylevet. - Csak annyit, hogy az egyik tehene beteg. Mennyire? - forszírozta tovább a témát Bart. Annyira biztosan, hogy elvigyük. Bart és Willy az évek folyamán egyszerű mezőgazdasági munkásból küzdötte fel magát; most a környék farmereitől ők szedik össze az elhullott, halódó vagy gyógyíthatatlanul sérült állatokat, és szállítják a dögtelepre. Nem volt …
Tovább a műhöz
Nemezis
- Christie, Agatha
- 1979
Miss Jane Marple rendszerint csak délután vette kézbe a második napilapját. Reggelenként ugyanis két újságot hoztak a házhoz. Kora reggeli teája mellett szokta elolvasni az elsőt - már ha idejében hordták ki, lévén az újságosfiúk időbeosztása kissé szeszélyes, sűrűn váltakoztak, és mindegyik a maga elgondolása szerint járta be az útvonalat, talán mert így kevésbé volt egyhangú a munka. Eleget bosszankodtak emiatt a korán kelő előfizetők, mivel szerették kicsipegetni a legfrissebb csemegéket a napihírek közül, mielőtt sietve indulnak el hazulról, hogy elérjék a munkahelyükre vivő buszt vagy vonatot. A St. Mary Meadben békésen éldegélő középkorú és idősebb hölgyek viszont jobban szerették kényelmesen, a reggelihez terített asztalnál ülve elolvasni az újságot. Miss Marple ezen a napon már elolvasta az újság címoldalát és néhány más közleményt is, amelyeket a “napi kotyvalék” csúfnévvel illetett, enyhe iróniával célozva arra a tényre, hogy amióta mind a maga, mind a barátnői legnagyobb bosszúságára más tulajdonába került a lap, hemzsegtek benne a férfi- és női divatról, szívfacsaró leányábrándokról szóló cikkek, továbbá a gyermekek számára kieszelt vetélkedők és az olvasók panaszos levelei, így aztán a címoldalt kivéve sikerült minden igazán érdekes hírt olyan eldugott helyen közzétenni, ahol lehetetlen rábukkanni. Miss Marple, régimódi olvasó …
Tovább a műhöz
Amikor Roger Angmering kapitány 1782-ben házat építtetett egy szigeten, közel Leathercombe Bay falujához, vállalkozását úgy tekintették, mint a különcség netovábbját. Az illendőség úgy kívánta volna, hogy a magafajta jó családból való úriember mutatós kis kastélyt építtessen tág mezők közepén, a térséget lehetőleg bővízű patakok szabdalják, és jó legelők ékesítsék. Csakhogy Roger Angmering kapitánynak egyetlen nagy szerelme volt: a tenger. Így aztán a házát - vaskos ház volt, olyannak is kellett lennie, mert hiszen hogyan állhatta volna másként a szél dühét ezen a sirályok látogatta kis földnyelven - úgy építette, hogy valahányszor dagály volt, elszakadt a szárazföldtől. Nem nősült; első és igazi szerelme mindvégig a tenger maradt, s mikor meghalt, a házat és a szigetet egy távoli rokona örökölte. Ez a rokon meg a maradékai később nem sokra tartották a hagyatékot. A saját birtokaikból is le-letöredezett egy darab, és az utódok egyre szegényebbek lettek. 1922-ben, amikor a tengerparti nyaralás kultusza végleg megszilárdult, és Devonshire meg Cornwall partjait nem találták már nagyon melegnek nyári tartózkodás céljára, Arthur Angmering egyszer csak ráébredt, hogy hatalmas és kényelmetlen György-kori háza eladhatatlan, viszont nagyon jó árat kapott azért a sajátságos ingatlanért, amelyet egykor a tengerjáró Roger kapitány szerzett. A vaskos házat megtoldották …
Tovább a műhöz
Mrs. McGillicuddy pihegve döcögött végig a peronon, a bőröndjét cipelő hordár nyomában. Mrs. McGillicuddy alacsony volt és kövér, a hordár viszont magas, és nagyon hosszú léptekkel haladt. Ezenfelül Mrs. McGillicuddyt a rengeteg csomag, az egész napos karácsonyi bevásárlás eredménye is akadályozta a mozgásban. A verseny kettőjük között éppen ezért egyenlőtlen volt, a hordár már a peron végén járt, amikor Mrs. McGillicuddy még csak a közepe felé lihegett. Az egyes peron pillanatnyilag nem volt túlzottan zsúfolt, mivel éppen elment egy vonat, de a senki földjén, a peronon túl, nyüzsgő tömeg rohant a földalattihoz és a földalattitól, a csomagmegőrzőbe, teázókba, információs irodákba, a jelzőtáblákhoz és a pályaudvart a külvilággal összekötő két kapuhoz: az Érkezéshez és az Induláshoz. Mrs. McGillicuddyt csomagjaival együtt ide-oda lökdösték, de végül is odaért a hármas peron bejáratához, és lerakta egyik csomagját, míg táskájában a jegye után kotorászott, amellyel a szigorú, egyenruhás őrtől bebocsátást nyerhet. Ebben a pillanatban egy rekedt, de pallérozott Hang szólalt meg a feje fölött: A harmadik vágányról - közölte a Hang - 16.50-kor személyvonat indul Brackhampton, Milchester, Waverton, Carvil Junction, Roxeter és Chadmouth állomásokra. A brackhamptoni és milchesteri utasok a szerelvényvégén levő kocsikba szálljanak be. A vanequayi utasoknak Roxeterben …
Tovább a műhöz
Ragály
- Cook, Robin
- 1997
1991. június 12-én szinte tökéletes késő tavaszi nap virradt fel, amint az első napsugarak megérintették az észak-amerikai kontinens keleti partvidékét. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó legnagyobb része tiszta, napsütéses időre számíthatott. A meteorológiai radarokon csupán egyetlen lehetséges zivatarzóna jele mutatkozott, ez a sík vidékekről esetleg átterjedhetett a Tennessee völgye fölé, valamint néhány záporé, amely az előrejelzés szerint a Bering-szoros felől haladt az alaszkai Seward-félsziget felé. Ez a június 12-e szinte minden tekintetben olyan volt, mint az összes többi június 12-e, egy különös jelenségtől eltekintve. Három váratlan esemény történt, amelyek között látszólag semmiféle összefüggés nem volt, ám három érintettnek tragikus módon összekapcsolta az életét. Hé! Richard! Dick! Erre! - kiabált Ron Halverton. Vadul hadonászott, hogy észrevetesse magát volt szobatársával. Nem mert kiszállni a dzsipjéből a szűkös kis repülőtéren hirtelen eluralkodó zűrzavarban. A reggeli anchorage-i 737-es nemrég szállt le, és a biztonsági emberek nem teketóriáztak az üresen hagyott autókkal. Buszok és teherautók várták a turistákat és az olajcég visszaérkező alkalmazottait. Richard (vagy ahogyan egyetemista korában szólították. Dick) meghallotta a nevét, felismerte Ront és visszaintett neki, majd a nyüzsgő sokaságon átfurakodva megindult feléje. Ron egy éve, …
Tovább a műhöz
- Nézzük például ezt a nagy felhajtást Kenya körül -mondta Palgrave őrnagy. - Hány fickó fecseg róla, aki egyáltalán nem ismeri azt a helyet. Én viszont tizennégy évet töltöttem ott. Méghozzá életem legszebb éveit. . . Az öreg Miss Marple lehajtotta a fejét. Ez a mozdulat udvarias volt és tapintatos. Miközben Palgrave őrnagy folytatta életútjának meglehetősen unalmas ismertetését, Miss Marple békésen elmerült gondolataiban. Nagy gyakorlata volt már az ilyesmiben. A helyszín változó volt. A múltban főleg India. Őrnagyok, ezredesek, vezérőrnagyok - és egy sor jól ismert szó: Simla. Teherhordók.Tigrisek Chota Hazri - Villásreggeli. Bennszülött inasok stb. Palgrave őrnagy esetében a kifejezések kissé eltértek: Szafari. Kikuyu. Elefántok. Szuahéli. De a sablon ugyanaz volt. Egy öregedő férfi, akinek hallgatóságra van szüksége, hogy emlékezetében újra átélje azt az időt, amikor boldog volt. Amikor a háta egyenes volt, a látása éles, a hallása j ó. Az ilyen fecsegők egy része jóvágású; katonás öregfiú volt, másrésze viszont elszomorítóan csúf; a szederjes képű Palgrave őrnagy, akinek fél szeme üvegből volt, s aki egészben véve kitömött békára emlékeztetett, ez utóbbi kategóriába tartozott. Miss Marple gyengéd tapintattal kezelte valamennyit. Arckifejezése odaadó figyelemről tanúskodott, egyetértése jeléül időnként bólintott, közben pedig elmerült gondolataiban, …
Tovább a műhöz