Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 3

Találatok


1999. november 25-én a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara tudományos emlékülést rendezett Számel Lajos professzor születésének 80. évfordulója alkalmából. A nagyszámú elméleti és gyakorlati szakember és az egyetemi hallgatók előtt megtartott tanácskozás igen magas színvonalú előadásait a pályatársak, a hazai közigazgatástudomány jeles képviselői tartották. A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki azért, hogy „első szóra” eljöttek Pécsre és azért is, hogy tanulmányaikat eljuttatták a kiadóhoz. Ennek révén vált lehetővé az, hogy (viszonylag rövid időn belül) napvilágot láthasson e mű. Ugyancsak köszönet illeti a nyomdát, a gyors megjelentetésért. A konferencia nem véletlenül választotta központi témájául a törvényességet. Tette ezt egyrészt azért, mert ez az a problémakör, amely végighúzódik a szameli életművön, s - hasonlóan az elmúlt évtizedekhez - a törvényesség maradéktalan érvényesülésének biztosítása korunk közigazgatástudományának, politikai, állami életünknek is egyik legaktuálisabb problémája. A tanulmányok felölelik az alkotmányosság és törvényesség összefüggéseitől a közigazgatási eljárásig, az irányítási, felügyeleti viszonyokon keresztül az EU-csatlakozásból fakadó követelmények számbavételéig a közigazgatás elmélete és gyakorlata előtt álló jelentős kihívásokat, s javaslatokat adnak …
Tovább a műhöz
This scientific publication contains the presentations given in the international conference ‘The Constitutional Consequences of the EU Membership’, organized by the colleagues of the Constitutional Law Department of Law Faculty, University of Pécs, in 7-10 October 2004. The Conference was financially supported by the Hungarian National Research Found, and was a final event of the OTKA Research Programme T/308 414. Let me introduce in short the research programme called ‘Relations between the national and supranational constitutional systems and the routes of development of the Hungarian constitutional system in the light of the European accession. The members of the research team (Professor Antal ADAM, Dr József PETRÉTEI, Dr Nóra CHRONOWSKI, Dr István ILLÉSSY, Dr Péter TILK) chose the topic 3 years ago as they had realised that the approaching day of the Hungary’s accession to the EU does not alarm the Government, public authorities and society groups to make preparations for the changes of public law environment and also, to start debates on constitutional reforms regarding to the membership in a supranational organisation. The researchers aimed firstly, to analyse die constitutional consequen- ces of the EU Membership and die constitutional nature of die Union, as well as to make suggestions for domestic public law-making. The research consisted of two main themes. The first one concentrated on the supranational structures and especially on the …
Tovább a műhöz
Dans la plupart des Etats l’importance de la constitution a connu une révalorisation après la deuxième guerre mondiale. La révalorisation de la loi fondamentale tient à diverses raisons et a abouti à diverses conséquences. Parmi les raisons il faut souligner la rupture catégorique avec les anciens régimes fascistes ou socialistes autoritaires, totalitaires et l’établissement du nouvel ordre démocratique, ainsi que la liquidation de la dépendance coloniale ou autre et la déclaration de l’indépendance nationale ou l’indépendance de l’Etat. Quelle qu’en fussent les raisons intérieures ou extérieures de l’écroulement des régimes fascistes, coloniaux, autoritaires, totalitaires et dictatoriaux (la victoire des puissances alliées dans la deuxième guerre mondiale, les luttes pour l’indépendance, la victoire des forces politiques progressistes, l’effondrement des Etats-parti socialistes, etc.) le trait caractéristique essentiel de la constitutionnalisation des nouveaux régimes politiques établis à leur place est devenu la garantie étendue des droits fondamentaux de l’homme et des droits civiques. La raison pour laquelle la garantie des droits fondamentaux est devenue le trait caractéristique essentiel du développement des constitutions après la deuxième guerre mondiale réside dans le fait, que l’enrichissement du catalogue des droits de l’homme, la définition précise de leur contenu, de leur garantie et de leurs limites …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 3