Keresés
Összes találat megjelenítve : 1
Összes találat megjelenítve : 1
Találatok
Ez a kötet a 2008. október 10-én Pécsett „Az emberi jogok és a nyelvek” címmel tartott szimpózium anyagát teszi közzé. A szimpóziumra az anyanyelv - és elsősorban a magyar, mint anyanyelv - használatával kapcsolatos jogokról 2005-ben Szegeden megrendezett konferencia folytatásaként került sor. Míg azonban a szegedi konferencia elsősorban a szomszédos országokban élő magyarok anyanyelvhasználatának jogi és gyakorlati kérdéseit vette számba, a pécsi rendezvény célja kifejezetten a nyelvi jogokkal kapcsolatos elméleti kérdések megvitatása volt. Abból kiindulva, hogy igazán érdemi elméleti vitát viszonylag szűk körben és kötetlenebb keretek között lehet csak folytatni, a pécsi rendezvényt szimpóziumként szerveztük meg. A szimpóziumon meghívott előadók vettek részt. Eredetileg tizenkét előadót kértünk fel, közülük ketten családi okok miatt végül nem tudtak megjelenni. A felkérések mindenekelőtt egy előadás megtartására szóltak az emberi jogok és a nyelvek közötti kapcsolat tárgykörében tetszés szerinti témáról, emellett azonban kijelöltünk egy külön vitatémát is, melyről az előadók előre megkapták a vitaindító tanulmányt azzal a kéréssel, hogy a szimpóziumon nyilvánítsanak róla véleményt; az előadók közül voltak, akik csak e második feladatra, a hozzászólásra vállalkoztak. A szimpóziumon a várakozásoknak megfelelően élénk vita bontakozott ki a nyelvi …
Tovább a műhöz