Magyar
EnglishKeresés
Összes találat megjelenítve : 2
Összes találat megjelenítve : 2
Találatok
„Historia est magistra vitae” Igen: „a történelem az élet tanítómestere”. És ezen túlmenően, Goethe szerint, „A tudomány története, maga a tudomány”. Ahhoz tehát, hogy a fejlődés — legyen ez természettudományi, műszaki, filozófiai stb. fejlődés — lényeges szempontjait, legfontosabb irányelveit megállapíthassuk, szükséges ismernünk az évszázados, az évezredes fejlődés kialakulásának mikéntjét, minden reális, minden téves, minden visszahúzó, minden előremutató problémáját, lépcsőjét, minden sikerét és minden kudarcát. Ezek ismerete teszi lehetővé a tökéletesedést, a haladást, a jobb, a gazdaságosabb, a szebb, a korszerűbb létrehozását. Amikor elkezdtem — néhány évtizeddel ezelőtt — a Műegyetemen hídépítéstani, vasbetonépítéstani, építőanyag témakörű előadásaimat, éreztem, hogy a történelemmel kell kezdenem: a mechanika, az anyag, az építés s különleges szakmámnak, a hídépítésnek történetével. Így sikerül különleges ismereteket, kérdéseket, hiányosságokat, fejlődési irányokat felvillantani, rámutatni a műszaki, a gazdasági, az esztétikai és sokszor emberi nehézségekre, amelyek legyőzése mindig lelkesítő emberi feladat. S ezért örültem akkor, amikor dr. Gáli Imre barátom, aki a hídépítés történetével évek hosszú sora óta foglalkozik, bemutatta összegyűjtött anyagát a budapesti hidak történetéről, s úgy gondoltam, …
Tovább a műhöz
A "bűnös, liberális Budapest" községi iskolái államosításának kísérlete 1919-1920-ban
- Donáth Péter
- 2022
Mára szinte teljesen elfeledett, a „kereszténynemzeti kurzus ” fővárosi iskolákkal kapcsolatos kormányzati terveinek és Imre Sándor egykori megbízott miniszter/adminisztratív államtitkár, majd Huszár Károly és Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszterek kezdeményező szerepének megismerése és megítélése szempontjából egyaránt releváns történetet ajánlunk olvasóink figyelmébe. Szakmai körökben köztudott, hogy a Tanácsköztársaság az ifjúság „forradalmasításának” érdekében és reményében az ország valamennyi iskoláját államosította, s a vallásoktatást, a klerikus pedagógusokat, valamint a nacionalizmussal azonosított hazafias nevelést néhány hétre kiszorította az iskolák túlnyomó többségéből. Az már kevésbé ismert, hogy az általános államosításból kihagyták a budapesti községi iskolákat. Az általuk elvárt politikai-világnézeti célok szempontjából ugyanis jó kezekben látták azokat a megbízható fővárosi elvtársaik irányítása alatt. Ennek sajátos ellenreakciójaként a korai ellenforradalmi korszakban fennen hangoztatott „ keresztény-nemzeti kurzus ” - mely az egyházaknak és községeknek, magánosoknak stb. visszaadta azok iskoláit - a „vörös rongyokba öltözött”, „liberális” Budapest iskoláinak állami kezelésbe vételét, „államosítását” kezdeményezte. Minisztériumi tanácskozások során készítették elő a nemzetgyűlés …
Tovább a műhöz