Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 1

Találatok


Az 1968-as „új gazdasági mechanizmus" meghirdetése szinte azonnal felvetette a hazai közgazdász-képzés reformjának szükségességét is. Mind kormányzati, mind vállalati körökben egyetértés mutatkozott abban a tekintetben, miszerint az addig „egypólusú”, Budapest-központú gazdasági felsőoktatás megújítása egy erős, mikrogazdasági orientációjú vidéki képzőhely felállításával képzelhető csak el. Noha a helyszín tekintetében eleinte akadtak viták, 1970-re eldöntött ténnyé vált, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Kihelyezett Tagozata Pécsett, az addigra egykarúvá vált Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara melletti épületben kap helyet. Míg a tárgyi infrastruktúra viszonylag gyorsan megteremtődött, annál nehezebb volt gondoskodni megfelelően felkészült oktatói garnitúráról. Az 1970/71-es induló tanévnek az MKKE Kihelyezett Tagozata alig egy tucat előadóval vágott neki, akik között éppúgy voltak mindaddig gyakorló vállalati szakemberek, mint az oktatás más helyszíneiről érkező, pedagógiai tapasztalattal rendelkező kollégák. A pionírok között volt két pályakezdő tanársegéd is, egyikőjük, Pintér József emlékére készült e tanulmánykötet. 1970 szeptembere óta a harmincnyolcadik tanév kezdődött az azóta önállóvá lett PTE Közgazdaságtudományi Karon. De az idei az első, melynek tanévnyitó Összoktatói Értekezletének …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 1