Keresés
Összes találat megjelenítve : 4
Összes találat megjelenítve : 4
Találatok
A kutatás a turizmus versenyképességi vizsgálatokkal és az egészségturizmussal foglalkozó nemzetközi szakirodalom szintetizálásával és a – turizmuskutatások széles körében hasznosítható módszertant adó – egészségturisztikai versenyképességi index (EVI) kidolgozásával hozzájárul a hazai egészségturisztikai fejlesztések értékeléséhez és jövőbeli kilátásainak mérlegeléséhez. Ez utóbbi lehetővé teszi az EVI kiterjesztését olyan célterületekre, amelyek vagy már rendelkeznek fürdővel vagy tervezik létesítését Magyarországon, illetve a más versenytársként számbavehető közép-európai régióban. A kutatás fő hipotézise: A jelentős hazai termálvíz készlet hatékony egészségturisztikai célú hasznosításához elengedhetetlenül szükséges egy versenyképességi index kimunkálása, amely segítségével nyomon követhető a szektor résztvevőinek helyi, regionális és kiterjedtebb térségi teljesítménye. Ezzel lehetővé válik a hálózatosodás, az együttműködve versenyzés és az ágazati szereplők jobb teljesítménye, nemzetgazdasági szintű magasabb szintű elismertsége. A kutatás során folytatott preferenciavizsgálat a kutatási módszertant színesíti és egyúttal komplex vizsgálatok és összehasonlító elemzések lefolytatására is lehetőséget nyújt. A projekt további hozadéka a turizmuskutatások és a felsőoktatás területén hasznosítható fogalmi útmutató és az …
Tovább a műhöz
Az embert tudata, tudatossága különbözteti meg a többi élőlénytől. A tudatosság azt jelenti, hogy nem csak a múltjában szerzett tapasztalatokra emlékszik, hanem az elkövetkező, jövőbeli cselekedeteit is végig tudja gondolni, tervezni tud. A legfontosabb emberi tulajdonság, a tudatosság azt jelenti, hogy képesek vagyunk elszakadni a pillanatnyi
valóságtól, és mást, számunkra kedvezőbbet, jobbat akarunk. Képesek vagyunk elképzelni ezt a jobbat, s végiggondoljuk, hogy ennek érdekében mit kell tegyünk: tervezünk. A tervezés képessége az egyik legalapvetőbb emberi tulajdonság. Ez a képesség tette lehetővé, hogy településekben élhetünk, hogy villannyal világíthatunk és repülőgépeken utazhatunk.
Az egyéni tervezés nélkülözhetetlen része életünknek. Megtervezzük már jó előre a szabadságunkat, hogy elutazunk-e, mikor és hová. Tervünket azonban egyeztetnünk kell családunkkal, útitársainkkal. A kiindulópont az adott állapot, helyzet ismerete, például, hogy mennyi pénzünk van a nyaralásra, szüléink be tudnak-e segíteni, vagy mit kell tennünk annak érdekében, hogy az adott időre rendelkezésünkre álljon a szükséges pénz. Szükséges, hogy úticélunk (hogy várost akarunk-e nézni, síelni menjünk-e, vagy fürdeni) egyezzen meg útitársaink véleményével is. Aztán egyeztetniük kell helyzetünket, reális lehetőségeinket a céllal, s ennek során dönthetjük csak el, hogy sí program …
Tovább a műhöz
A könyv, amit az olvasó a kezében tart, egy öt kötetre tervezett tankönyvsorozat harmadik eleme. A sorozat a településekről és a településtervezésről szól, de ha csak érintőlegesen is, felvállalja a településtervezés kapcsolódásának bemutatását a társadalmi, gazdasági viszonyokhoz, és a területei tervekhez is.
Az első kötet, „A települések világa” mintegy bevezetésként, a településekkel való kötetlen ismerkedést szolgálja. Ismeretanyaga nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a települések életébe való beavatkozásokkal elkezdhessünk érdemben foglalkozni. Ez a kötet a település „anatómiájaként” alapozza meg a későbbi orvoslást.
A következő három kötet „Településtervezés I. Településtervezés II. és Településtervezés III.” a településtervezési tevékenység professzionális kéréseivel foglalkozik. A szerkesztés koncepciója szerint a kötetek úgy épülnek egymásra, hogy a legfontosabb kérdésekre, már a korábbiak ismeretében részletesen és egyre gyakorlatiasabban térnek vissza. A „Településtervezés I” kötet a településtervezés alapkérdéseivel, elméleti megalapozásával foglalkozva röviden kitér a hazai és nemzetközi gyakorlatban használt tervfajtákra, a fejlesztési és rendezési tervezés céljára, ismertetve az egyes tervfajták lényegét. A jelen „Településtervezés II.” kötet a településtervezés legátfogóbb tervi dokumentumára, a …
Tovább a műhöz
A könyv, amit az olvasó a kezében tart, egy öt kötetre tervezett tankönyvsorozat negyedik eleme. A sorozat a településekről és a településtervezésről szól, de ha csak érintőlegesen is, felvállalja a településtervezés kapcsolódásának bemutatását a társadalmi, gazdasági viszonyokhoz és a területei tervekhez is. Az első kötet, “A települések világa” mintegy bevezetésként, a településekkel való kötetlen ismerkedést szolgálja. Ismeretanyaga nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a települések életébe való beavatkozásokkal elkezdhessünk érdemben foglalkozni. Ez a kötet a település “anatómiájaként” alapozza meg a későbbi orvoslást.
A következő három kötet “Településtervezés I.” “Településtervezés II.” és a “Településtervezés III.” a településtervezési tevékenység professzionális kéréseivel foglalkozik. A szerkesztés koncepciója szerint a kötetek úgy épülnek egymásra, hogy a legfontosabb kérdésekre - már a korábbiak ismeretében - részletesen és egyre gyakorlatiasabban térnek vissza.
A “Településtervezés I.” kötet a településtervezés alapkérdéseivel, elméleti megalapozásával foglalkozva röviden kitér a hazai és nemzetközi gyakorlatban használt tervfajtákra, a fejlesztési és rendezési tervezés céljára, ismertetve az egyes tervfajták lényegét. Egyetemi tankönyvként a Pécsi Tudományegyetem Műszaki Karán ezt a kötetet a …
Tovább a műhöz