Keresés
További részletek
Összes találat megjelenítve : 4

Találatok


Építészeti témájú könyvet tart a kezében az olvasó. A kötet a „Fa a népi építészetben régen és ma” címmel Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdészeti Múzeumában 2010 őszén és 2011 tavaszán megtartott előadások Írott változatát tartalmazza. A meghívott előadók a fából való építkezés néhány fontos „szeletét” mutatták be a történelem folyamatába helyezve. „A fa, mint szerszám, használati eszköz, vagy védelmet nyújtó otthon, végigkíséri az embert történelme során” - olvashattuk a szabadegyetem meghívójának alcímében. A téma azonban ennél nagyobb területet ölelt fel. „Az építészet története valójában az emberi kultúra, a civilizáció „anyagba formált története” - írja Szentkirályi Zoltán „Az építészet világtörténete” című, 1980-ban megjelent és régóta klasszikussá vált könyvében - „és annak, aki olvasni tudja, a múlt mélyebb megértésén át teljesebbre tárja saját jelenét”. A kiadvány ilyesfajta szemlélettel dolgozza fel választott témáját. Az ember jó tizenkét évezreddel ezelőtt kényszerült először arra, hogy saját keze munkájával és leleményességével apróbb-nagyobb tereket és benne használati tárgyakat hozzon létre. Az építészet legfontosabb feladata kezdettől fogva a végtelen térből emberi használatra alkalmas terek lehatárolása és azok berendezése, használhatóvá tétele volt. Az első gödörházak …
Tovább a műhöz
Európában, a Keleti-Kárpátok tövében, a Tisza felső folyásának szomszédságában különösen impozáns, sajátosan egyedülálló építészeti alkotások, fatemplomok találhatók. Itt, Erdély északi peremvidékén: Máramarosban a Lápos, Mára, Iza folyók völgyében évszázadok óta fából készültek a lakóházak, melléképületek és a vallási célokat szolgáló szakrális létesítményeké templomok is. A templomok a lakásokkal és egyéb építményekkel egy időben, azonos anyagból, szerkezetekkel és hasonló díszítő motívumokkal, a fa megmunkáláshoz jó értő faluközösségek együttes munkájával létesültek, a népi építészet legritkább műemléki különlegességei közé tartoznak. Ezeket az általában a XVIII. században épült műemléki gyöngyszemeket kívánja bemutatni a szerző részletes leírások, rajzok, fotók alapján. E kis kötet oldalain Nagyvárad, Nagybánya, Bajfalu, Giródtótfalu, Dióshalom, Nyárfás, Desze, Budfalva, Szerfalva, Felsőkálinfalva, Nánfalva, Barczánfalva, Glód, Rozália, Izakonyha, Dragomérfalva, Fe/sősze/istye, Füzesmi kola, Csúcsa gyönyörű fatemplomairól talál az olvasó elsősorban építészeti ismertetéseket, egymással azonos vagy eltérő építészeti megoldásokat, szemet gyönyörködtető vázlatokat, színes és fekete-fehér fotókat. A kötet megjelentetésének fájó aktualitást ad az ún. román településfejlesztési program, amely elsősorban …
Tovább a műhöz
Schiller szerint gondolkodni annyi, mint a múlthoz viszonyítani, azaz a múlt ismerete előfeltétele minden intellektuális tettnek. Ahhoz, hogy a jelent és benne önmagunkat értelmezni tudjuk, mélyen kell magunkat beásni a múltba, eközben rájövünk, hogy az elmúlt korok építészete mindig ugyanarról szól: láthatóvá tenni a valóság láthatatlan erőit. Ennek meglátásához éles szemre van szükség, ami tanulás nélkül elképzelhetetlen. Tanulni kell tehát a múlt építészetét, amihez a könyveknél hűségesebb és megbízható társat nem találunk. Az Építészet története sorozat kötetei negyven éve az Építészmérnöki Kar alaptankönyvei. A kötetek felépítése első pillanatra a hagyományos, lineáris történelemtudatot tükrözi. (Ezt az időfelfogást az elmúlt évek posztmodern történelemfelfogása erősen megkérdőjelezte. A posztmodern történetírás szerint az idő nem egy irányban áramlik, hanem maga a káosz, a történelem pedig egymáshoz nem SOROZATHOZ feltétlenül kapcsolódó események halmaza.) A lineáris történeti tárgyalást ugyanakkor többször megszakítják kitérők és mélyásások, ezzel megtörik a linearitás agresszív logikája, és az olvasó egy individuális utazás részesévé válhat - legalábbis azok, akik vállalkoznak erre a szellemi kalandra. A szerzők többsége sajnos már nincs közöttünk, de Hajnóczy Gyula, Szentkirályi Zoltán, Szűcs Margit, Sodor Alajos, Zádor …
Tovább a műhöz
„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember..." Ugye ismerős? így szoktak kezdődni a mesék. A folytatásban a szegény ember kifogja az aranyhalat, mesebeli kincsre talál, vagy a legkisebb fia szerencsét próbálva a nagyvilágban királyként tér vissza. Amiről most mesélek, az szintén a szegény emberekről szól. De nem a mesebeliekről, hanem valódi, régen és nem is olyan régen élt szegény emberekről. Méghozzá nem másról, mint hogy „hol” volt ez a szegény ember - azaz hol élt, hol és hogyan lakott...? És főként: mit láthatunk, ismerhetünk manapság még ebből, mit kell tennünk, hogy ezek a dolgok ne menjenek feledésbe? Mit nevezünk népi építészetnek? Népi építészetnek a köznép, egészen pontosan a paraszti sorban élők által, saját kezükkel vagy a szorosabb közösség bevonásával létrehozott, a nép mindennapi életét és tevékenységét szolgáló építészeti alkotásokat és az ezekre irányuló tevékenységet nevezzük. A népi építészet minden korban az akkori társadalom tudását tükrözi. Egyszerűség és házilag kivitelezhető megoldások jellemzik, ugyanakkor minden korban hatással voltak rá a hivatalosan építőművészetnek nevezett tudomány művelői. Nemcsak lakóházak lehetnek népi építészeti emlékek, hanem például a mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó építmények (malmok, műhelyek), a vallási célú épületek (templomok, haranglábak) és a …
Tovább a műhöz
Összes találat megjelenítve : 4