Keresés
További részletek
Találatok

Megjelenítve 1-12 az összesből: 86

Találatok


Tisztelt olvasó! E könyv, amelynek olvasásához éppen most kezdenek hozzá, egy óriási hibára hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a történelmi török-magyar kapcsolatokat általában oszmán-keresztény ellentétre leegyszerűsítve szokás értékelni. Annak a részletes elbeszélése e mű, hogy a mohácsi tragédiát előidéző körülmények, árulások és titkos egyezkedések 400 évvel később hogyan vezettek a Trianoni Békeszerződéshez, amely során Magyarország lakosságának és területének kétharmadát elveszítette. A szerző a feltett és fel nem tett, de a tudatunkban ott lapuló kérdésekre történelmi válaszokat ad. Ki akarta, hogy Magyarország független királyság maradjon? És ki nem akarta ezt? Kik törekedtek arra, hogy az ország Ausztria és a német tartományok védelme érdekében évszázadokra csatatérré változzon? Melyik volt az egyetlen nemzet, amelyik keblére ölelte a magyar függetlenségi mozgalmak vezetőit, Thököly Imrét, II. Rákóczi Ferencet és Kossuth Lajost? E kérdésekre a szerző részletes történelmi elemzésekkel válaszol. Végül pedig a törökök és magyarok közötti ősi rokonság tudatához útmutatásért fordulva az utolsó és legfontosabb kérdést ő maga teszi fel, bár a választ az olvasóra bízza: Valódi nemzeti érdekeinket mikor fogjuk megvédeni? Elmondhatatlan öröm és nagy megtiszteltetés számomra, hogy kedves bátyám, Cey-bert Róbert Gyula - akinek "Attila, a hun …
Tovább a műhöz
Am 27. gebtttar 1854 unterhielten fiel gltei SDtäuuer, am gttße einer mächtigen fEtaitermeibe ge» lagert, unb betrachteten babei mit gespannter Stuf nterffanifeit ba§ SSaffer bcë DrangeftuffeS. Sieger gtitß, ber rofje ber fpottänber, ber ariep ber Hottentotten, fangt fidfj mit ben brei großen fßutSabern Stfrifa’S, bem Stil, bem Seliger nnb bem ßambefe, nteffen. SBie biefe fctjmittt er mit ber gtutij an, l)at feine ©tromfchnelten unb Satarafte. Einige Steif enbe, bereit Stauten am einen dü feines SaufeS gefanut finb, Ehmpfon, Stfcj-auber, Surcfjett, höben folnoht bie Klarheit feiner ©etnäffer als bie Schönheit feiner Ufer gerühmt. Stn biefent Drt, loo fiefj ber Drange bem Sjorfl gebirge nähert, bietet er ben Stielen ein erhabenes djaufpiel bar. ltnüberfteigfiefje Reifen, impofaute SRaffen oon ©eftein unb im Saufe ber geit uerfteinerter Sannt ftämmc, tiefe fühlen, unburchbringtiche SSätber, metche bie Slpt be§ StnfiebterS noch nicht gelichtet; alt bieg jufammen, int §intergrunbe bttreh bie ariefnnSberge eingerafjntt, bitbet eine Saubfcfjaft bon unüergfetcfjltcfjer .ißradft. Ort ftür fid baS Sßaffer beS gtuffeS, ber eingeengt in ein 31t fdfinateS Seit, ptöfcticfj beit oben unter fidj bertiert, aus einer |jöfe bou bierfjuubert fjujj tjerab. Oberhalb beS gatleâ fiefjt man nur ftüffige, bnntpf brubetube Sßafferftädjeu, aus bcueu fjier unb ba 3fetSfpi|en, umfränjt bon grünen ßmeigen, ^erborragen. Unter» tjatb bietet ficfbem tief nur ein …
Tovább a műhöz
Már hajnalodott, és az ég szürkeségét az egyelőre bágyadt napsugarak lassan sárgásfehérre festették. Ma is szép, meleg nyári nap ígérkezett. Szemben, a Margitszigeten már csicseregtek a madarak, amit ebben a korai süket csendben eléggé jól lehetett hallani itt, a pesti parton is. De csak addig, amíg egy nagyméretű, nyitott tetejű fekete autó be nem fordult a rakpartra, majd nagy robajjal, csikorogva fékezett, és megállt közvetlenül a folyó homokos partján, a kövek mellett. A hatalmas, batárszerű automobil ajtóit gyors egymásutánban kinyitották, és az enyhe idő ellenére tetőtől talpig feketébe öltözött, fiatal férfiak ugrottak ki belőle fürgén. Négyen voltak, a kezükben fegyvert tartottak. Habár óriási zajt csaptak, körülöttük mintha még nagyobb csend támadt volna. A félelem csendje, amelyet a főváros utcáin az utóbbi hónapokban nagyon is jól megismertek a környéken lakók. A hosszú, vesztes háború után amúgy is kivérzett, csak lassan talpra álló fővárosra idén márciusban egy újabb, váratlan katasztrófa szakadt rá. A kommün, az életidegen és erőszakosan egyenlősítő kommunista agyrém megvalósításának a kísérlete. És az utcákon csakhamar megjelentek a rendszer megtestesítői, ezek a fekete ruhás, csontos arcú, szúrós szemű fiatalemberek. A Lenin-fiúk. Ahol csak megjelentek, akár a város legforgalmasabb helyein is, ott azonnal súlyos, baljóslatú csend állt be, …
Tovább a műhöz
Jo Mackenzie kénytelen új életet kezdeni. Miután fiatalon megözvegyül, két kisfiával és megcsappant bankszámlájával otthagyja Londont, hogy átvegye nagymamája vidéki fonalboltját. Zuhogó esőben érkeznek Broadgate Baybe, amely az a fajta kenti tengerparti kisváros, ahol régóta megállt az élet, és a poros, régi bolt tele van ódivatú áruval. A narancslekvár színű moher, a helyi kúriába beköltöző ünnepelt színésznő és egy rendhagyó terápiás csoport segít túlélni a mindennapokat, de az élet már csak olyan, mint a kötés: a sima után jön a fordított... Kisvárosi intrikák, hírességek, románc és egy kétgyerekes anya küzdelme a fennmaradásért és boldogságért Gil McNeil szórakoztató és szívmelengető regényében. (...) Hétfő reggel hét óra, és a költöztetők már hat óta itt vannak. Szorgalmasan pakolják a rekeszeket a nappaliban, és lehurrognak, mert nem találom a teáskészletet, amely nyilván valamelyik dobozban van, amit már beraktak a teherautóba; csak elvesztettem a listámat, és nem tudom biztosan, melyikben lehet. A konyhában ülve Jack új takarójának szélét szegem be, próbálok megnyugodni, de még a kötés megszokott ritmusa sem segít. Ha a halál, a válás és a költözés valóban a három legszörnyűbb dolog, amit felöltözve ki kell bírnia az embernek, akkor rohadtul nagy csoda, hogy még állok a lábamon; bár furcsa görcsöt érzek a hátamban, úgyhogy inkább csak …
Tovább a műhöz
A tábornok délelőtt sokáig elmaradt a présház pincéjében. Hajnalban ment ki a szőlőbe a vincellérrel, mert két hordó bora erjedni kezdett. Tizenegy elmúlt már, mikor végzett a palackozással, s hazatért. A nedves kövektől dohos tornácon, az oszlopok alatt vadásza állott, és levelet nyújtott át az érkező úrnak. - Mit akarsz? - mondta, és sértődötten megállott. Szalmakalapját, melynek széles karimája egészen beárnyékolta vörös arcát, hátratolta homlokából. Néhány esztendeje már, hogy nem bontott fel és nem olvasott leveleket. A postát a jószágigazgató irodájában bontogatta és válogatta egy gazdatiszt. - Küldönc hozta - mondta a vadász, és mereven állott. Megismerte az írást, átvette a levelet és zsebébe tette. Bement a hűvös előcsarnokba, s szótlanul adta át a vadásznak kalapját, botját. Pápaszemét előkereste szivarzsebéből, az ablakhoz lépett, s a félhomályban, a félig csukott redőnyök réseinek világosságában olvasni kezdte a levelet. - Várj - mondta, vállán át, a vadásznak, aki menni készült a bottal és kalappal. A levelet zsebébe gyűrte. - Kálmán fogjon be hat órára. A landauerbe, mert eső lesz. Öltsön parádét. Te is - mondta váratlan nyomatékkai, mintha megdühödött volna valamiért. - És minden ragyogjon. A kocsit, a szerszámot azonnal kezdjék tisztogatni. Libériát veszel, érted? És felülsz Kálmán mellé a bakra. - Értem, kegyelmes úr - mondta …
Tovább a műhöz
Három hét múlva Tárgy: hahó Hahó. Tíz másodperc múlva Vá: FIGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. Fél év múlva Tárgy: nincs Hahó! Tíz másodperc múlva Vá: FIGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. 30 másodperc múlva Re: Ennek már soha nem lesz vége? Tíz másodperc múlva Vá: FIGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA ÁLL SZÍVES RENDELKEZÉSÉRE. Három nap múlva Tárgy: felvilágosítás kérése Szép jó estét, Rendszergazda úr. Hát hogy s mint van? Hideg a márciusunk, nemde? Persze olyan enyhe telünk volt, hogy most igazán nem szólhatunk egy szót se. Ja igen, alkalomadtán szeretnék felvilágosítást kérni. Van egy közös ismerősünk, Leo Leike. Sajnos elhánytam valahova a jelenlegi e-mail címét. Ha lenne olyan kedves, és esetleg... Köszönöm. Maradok virtuális baráti üdvözlettel Emmi Rothner Tíz másodperc múlva Vá: FIGYELEM! E-MAIL CÍMVÁLTOZÁS. A CÍMZETT NEM ÉRHETŐ EL A MEGADOTT CÍMEN. ÚJ E-MAILEK FOGADÁSA AUTOMATIKUSAN TÖRÖLVE. ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN A RENDSZERGAZDA …
Tovább a műhöz
E könyv minden szereplője kitalált, beleértve a reális alakokat és magát a szerzőt is. Végül is megöltem az apámat. A Lenin-hegyen álló Moszkvai Egyetem tornyában a kék számlapon mínusz negyven fokot mutatott a magányos aranymutató. Az autókat nem lehetett beindítani. A madarak nem mertek felrepülni. A város megdermedt, mint valami emberből főzött kocsonya. Reggel, amint a fürdőszobában az ovális tükörbe pillantottam, észrevettem, hogy a halántékom egyetlen éjszaka alatt megőszült. Harminckét éves voltam. Ez volt életem leghidegebb januárja. Igaz, az apám még él, sőt a legutóbbi időkig vasárnaponként teniszezett is. Még most is, hogy nagyon megöregedett, egy villanyfűnyíróval maga vágja a füvet a nyaralója kertjében a hortenzia- és rózsatövek meg a gyermekkora óta imádott pöszmétebokrok között. Még mindig vezet autót, és közben makacsul nem teszi fel a szemüvegét, s ezzel a mamát őrületbe, a járókelőket meg frászba kergeti. Bezárkózva a dácsa emeleti dolgozószobájába, amelynek ablakain bekúsznak egy hatalmas tölgyfa ágai, hosszasan, ráérősen, erőteljes állát vakargatva ír valamit (talán az emlékiratait?) az írógépén, de mindez már részletkérdés. Nem fizikai, hanem politikai gyilkosságot követtem el - hazám törvényei szerint ez egyenlő volt a halállal. Lehet-e a szüleinket embereknek tekinteni? Mindig kételkedtem ebben. A szülők előhívatlan negatívok. …
Tovább a műhöz
Ennek a regénynek az orosz címe Zascsita Luzsina, ami azt jelenti, hogy „Luzsin-védelem”, és egy sakkvédelemre utal, mely állítólagos felfedezőjéről, az általam teremtett Luzsin nagymesterről kapta a nevét. 1929-ben kezdtem írni, Le Boulouban - egy kis üdülőhelyen a Keleti-Pireneusokban, ahol lepkére vadásztam -, és ugyanabban az esztendőben, Berlinben fejeztem be. Különös világossággal villan emlékezetembe egy lejtős sziklalap az ulex- és ilexborította hegyekben, ahol megfogant bennem a könyv főtémája. De ha megemberelem magam, a részletekről is tudok mondani egyet-mást. A Zascsita Luzsina „V. Szirin” írói álnevem alatt a párizsi Szovremennije Zapiszki című emigráns folyóiratban jelent meg, majd rögtön utána kötetben is kiadta a Szlovo emigráns könyvkiadó (Berlin, 1930). Ez a matt fekete alapon aranybetűs fedelű, fűzött, 234 oldalas, 21x14 cm-es kötet ma már könyvritkaság. Szegény Luzsinnak harmincöt esztendőt kellett várnia az angol nyelvű kiadásra. Volt ugyan némi ígéretes mocorgás a harmincas évek vége felé, amikor egy amerikai könyvkiadó érdeklődést mutatott iránta, ám erről a férfiúról aztán kiderült, hogy a múzsái ambíciókat dédelgető kiadótípusba tartozik, s mihelyt előállt javaslatával, hogy a sakk legyen zene, Luzsin pedig őrült hegedűművész, pontot tettem rövid kapcsolatunk végére. Most újraolvasva a regényt, újra lejátszva a cselekményt …
Tovább a műhöz
Mintegy harminc évvel ezelőtt a huntingdoni Maria Ward kisasszonyt, akinek a vagyona nem volt több hétezer fontnál, az a nagy szerencse érte, hogy sikerült elnyernie Sir Thomas Bertram vonzalmát, aki Northampton grófságban a mansfieldi kastélyt birtokolta; s így a lady rangra emelkedve megkapta mindazt a kényelmet és kellemességet, amit egy szép, nagy ház nyújthat, ha tekintélyes jövedelem is járul hozzá. Egész Huntingdont elképesztette a nagyszerű frigy, amelyről a kisasszony ügyvéd nagybátyja maga is elismerte, hogy csakis akkor lett volna méltányos, ha unokahúga legalább háromezer fonttal gazdagabb. Az új ladynek volt két leánytestvére, s ők is sokat remélhettek nővérük felemelkedésétől; azok az ismerőseik, akik a nagyobbik Ward kisasszonyt és Frances kisasszonyt semmivel sem tartották Maria kisasszonynál kevésbé csinosnak, bátran megjósolták, hogy mindkettő csaknem éppoly előnyös házasságra számíthat. Csakhogy a világon mindig kevesebb a gazdag ember, mint a csinos nő, aki megérdemelné, hogy a felesége legyen. A nagyobbik Ward kisasszony öt-hat év múltán azon vette észre magát, hogy el van jegyezve Norris nagytiszteletű úrral, sógora egyik barátjával, akinek alig volt magánvagyona, Frances kisasszony pedig még ennél is rosszabbul járt. Igaz, a nagyobbik lány házasságát, amikor végül létrejött, nem kellett éppen lebecsülni; Sir Thomasnak ugyanis szerencsére módjában állott, …
Tovább a műhöz
Sepp mélyeket szippantott a levegőbe. A jó időnek köszönthetően az ormótlan katonai terepjáró teteje nyitva volt, és a hátsó ülésen egyedül helyet foglaló férfi kedvére nézelődhetett, kissé mélán boldog mosollyal, amely azóta ült ki az arcára, hogy átlépték a határt, és amelyre - tudtán kívül - az elöl ülő ezredes, közvetlen felettese, fel is figyelt. „Mit vigyorog ez az idióta? - gondolta megvetően. -„Mintha csak hájjal kenegetnék. Azt hiszi, vakációzni jöttünk?” Sepp valóban boldog volt, és minden porcikájával próbálta élvezni az utat. „Hiába, itt még az illatok is mások!” - gondolta elégedetten, miközben lehunyt szemmel újra nagyot szippantott a vibrálón forró, nyári levegőből. Persze főként a száraz útról felvert port és a benzingőzt érezte, de nem törődött ezzel a mellékes, zavaró tényezővel. „Franciaország illata!” - mosolyodott el újra. - „La douce France !" A hirtelenszőke, áttetszőn kék szemű Joseph Weinbach százados, azaz eredeti nevén Borpataky Jóska, a derék baranyai sváb fiú, tizennyolc évesen, miután leérettségizett egy pécsi német gimnáziumban, a jómódú, bár egyszerű körülmények között élő paraszti család legnagyobb örömére megnyert egy németországi egyetemi ösztöndíjat, Münchenbe, egy esztendőre. Mindez még 1925-ben történt - egy örökkévalósággal ezelőtt. Jóska a tanév letelte után is kint maradt, és habár …
Tovább a műhöz
Álmomban bánat tör rám, minden porcikámban érzem, iszonyatos szomorúság szorongatja a torkomat, könnybe lábad tőle a szemem, ólomsúlyú a lábam, ahogy a magasra nőtt fűben lépkedek. Fenyves közepén, szelíd emelkedőn haladok. Ez nem a látomásomból ismert hegyoldal, nem az erdőtűz, ez valami új, itt még sohasem jártam. A fejem fölött felhőtlen, tiszta kék az égbolt. Süt a nap. Csiripelnek a madarak. Langyos fuvallat zizegteti a fenyőfákat. Ha ez a gyötrő szomorúság nem csal, akkor egy fekete szárnyú van a közelemben, egészen közel. Körülpillantok, és most veszem észre, hogy az öcsém ballag mellettem. Öltöny van rajta, fekete zakó meg minden: legombolós nyakú sötétszürke ing, ezüstcsíkos nyakkendő, kisuvickolt cipő. Tekintetét előreszegezi, elszántan összeszorítja a fogát, vagy talán dühében, vagy nem is tudom, miért. - Jeffrey — motyogom. - Essünk túl rajta! — mondja, de rám se néz. - Bárcsak tudnám, mire céloz. - Azután valaki megfogja a kezemet, ismerős a bőre melege, ahogy a finom, mégis férfias ujjak összekulcsolódnak az enyémekkel. Valaha azt gondoltam, olyan, mint egy sebészkéz. Christiané. Elakad a lélegzetem. Nem kellene hagynom, hogy megfogja a kezemet, nem, a történtek után semmiképpen, mégsem húzódom el tőle. Pillantásom a zakója ujjáról az arcára, aranypettyes zöld szemére siklik. Ettől egy másodpercre enyhül a bánat. Tarts ki! — hallom …
Tovább a műhöz
Először a sötétség tudatosul bennem. Mintha valaki egyszerűen kikapcsolt volna minden fényt. Hunyorgok a tusfekete semmibe, erőlködöm, hogy lássak valamit, akármit, de a szemem nem alkalmazkodik a sötétséghez. Óvatosan tapogatózom a lábammal a padlón, amely furcsán lejt, mintha lebillenne a helyiség. Hátralépek, és a lábszáram valami keményhez ütközik. Megtorpanok. Igyekszem visszanyerni az egyensúlyomat. Fülelek. Valahonnan felülről beszédhangok, fojtott beszédhangok hallatszanak. Még nem tudom, miről szól ez a látomás, hol vagyok, mi a teendőm, mi elől rejtőzködöm. Csak annyit tudok, hogy rejtőzködöm. És hogy valami szörnyűség történt. Lehetséges, hogy sírok. Folyik az orrom, de nem is próbálom megtörölni. Félek. Eszembe jut, hogy megidézhetném oltalmul a dicsfényt, de akkor rám találnának. Inkább ökölbe szorítom a kezemet, hogy elmúljon a reszketés. Rám zárul, beburkol a sötétség, és egy pillanatig annyira viaskodom a dicsfény megidézésére való késztetéssel, hogy körmömmel a tenyerembe vájok. Csöndre, nyugalomra intem magamat. Hagyom, hogy egészben nyeljen el a sötét. (...) — Meg bírsz állni, Clara? A szobám közepén térek lökésszerűen magamhoz, a lábam körül egész kötegre való régi magazin szóródott szét, bizonyára leejtettem, amikor rám tört a látomás. A lélegzetem még a tüdőmben rekedt, izmaim feszesek, mintha futáshoz készülődnének. Az ablakon …
Tovább a műhöz
Találatok

Megjelenítve 1-12 az összesből: 86