Magyar
EnglishKeresés
Találatok
Aesculapius és Clio
- 2018
A határterületi kutatások örökös dilemmája, hogy a résztvevő tudományágak sajátlagos szabályai, metodológiái mennyiben maradjanak érvényesek, milyen korlátokat bontsunk le, s melyeket ne, hogy a különös szabadságból valódi érték szülessen. A medicina önmagában is a reáliák és a humaniórák halmazainak átfedésében létezik. A legrégebbi művészetek közül való és a legújabb tudományok közé tartozik – fogalmazta a XIX. században az excentrikus német orvos, Nussbaum. Határterületi tanulmánykötetünk abban az értelemben is, hogy az orvoslás „tárgyáról” az emberi testről, alkalmasint a költő testéről, filozófiai
értelemben bölcselő gondolatokat is a magunkénak tudjuk, diskurzusunk tárgyává tesszük. Ugyanebben az értelemben tekintünk a társadalomtudományok felé. A demográfiai katasztrófa idején aligha lehet fontosabb számunkra, mint visszanézni: elődeink miként hozták létre a védőnői hálózatot. A szekció szellemiségét illetően azt az elvet szándékoztunk érvényesíteni, hogy a kutatás és a feldolgozás számára egységes szabályok szerint vizsgálandó történelem létezik, és a
puszta, bár tagadhatatlanul érdekes, anekdotikus történetmondás ettől különbözik. Bizonyos karakteres szegmensekben, mint a hadtörténelem, gazdaságtörténet, politikatörténet, ideológiatörténet – a szaktudományi vonások különösen erősek –, és az orvos- és a …
Tovább a műhöz
Az első két fejezetet (Stendhal és Taine) Irmei Ferencz fordította és Fredericzy M. revideálta. A többi fejezetet Fredericzy fordította és dr. Katona Lajos revideálta. — E mü szerzője Bourdeau János, kiváló publicista, a párisi Institut levelező tagja, a Journal des Débats egyik főmunkatársa különösen a socialismussal foglalkozik. Fő müvei: Socialistes allemands et Nihilistes russes. — L'évolution du socialisme. — Socialistes et Sociologues. — Azonkívül megírta a nagy moralistának La Rochefoucauld-nak életrajzát is.
Tovább a műhöz
Amint ez Kauser Lipótnak kiadványunk elején található rövid életrajzából is kitűnik,'' Kauser Lipót a civilisztika jeles hazai művelője 1948-1958-ig volt az akkori Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tekintélyes és népszerű tanszékvezető egyetemi tanára. Országunk történetének ebben a tragikus, reményt keltő és dicsőséges eseményeket is hordozó évtizedében kétszer is Őrá hárult a dékáni tisztség betöltése. Professzor úr „A Kauser Saga” címmel 1952 és 1954 között írta meg családja apai és anyai ágának három részre tagozódó, felfelé ívelő színes történetét, a fővárosi térszerkezet kialakulásának, több impozáns épület létrehozásának, lakosai fokozatos gazdagodásának, életvitelének különlegességeit. Az olvasó tapasztalhatja, hogy a Saga érdekfeszítően változatos, derűs és drámai korrajzot tartalmaz és felemelő, izgalmas élményt, tanulságos ismereteket nyújt az érdeklődők számára. Szerző a Saga kéziratát a Pécsi Egyetemi Könyvtárban, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban helyezte el és tette hozzáférhetővé. Szerencsésnek ítélhetjük meg és köszönettel nyugtázhatjuk, hogy Dr. Berke Gyula dékán úr tájékoztatást és hozzájárulást kérelmező levelére válaszolva, a család jeles személyisége, Kauser Alajos úr örömmel fogadta a pécsi Jogi Karnak a Kauser Saga publikálására irányuló törekvését. …
Tovább a műhöz
Alpár Ignác a múlt századforduló, s egyben a hazai késő historizmus egyik legsikeresebb építésze volt. Szinte minden műfajban alkotott: a bankok mellett számtalan középiskola, megyeháza, templom, fürdő, színház, szálloda, villa, bérház és kiállítási pavilon épült fel tervei szerint a Történelmi-Magyarország egész területén. A születésének 150. évfordulójára megjelent kötet átfogó képet nyújt az építész életművéről. (...) Az életműről az egyetlen összefoglaló mű 1935-ben jelent meg a kortárstárs építész, Magyar Vilmos összeállításában, három kisalakú, vékony kötetben. Azóta néhány évfordulós megemlékezéstől eltekintve folyóiratokban is ritkán szóltak róla.* Ez a méltánytalan mellőzöttség a második világháborút követő, szocialista ideológiával megterhelt nehéz időszaknak köszönhető elsősorban. Nem csupán Alpár személye, de maga a historizáló eklektika irányzata is évtizedekre szalonképtelen lett, a szocreál, majd a modernizmus elsőbbsége miatt. A kiegyezés utáni századforduló, a gyorsan megerősödő kapitalizmus kora, minden vívmányával, ipari és gazdasági eredményeivel, művészetszemléletével együtt kegyvesztett lett. Alpár masszív, időtálló épületeit mégis előszeretettel használták minisztériumokként, közintézményekként, sokszor erősen átalakítva belső funkcióját. Iskolái a mai napig jórészt változatlanul megfelelnek …
Tovább a műhöz
Apáczai Csere János a Bárczaságnak Apácza nevű községében szegénysorsú, de nem jobbágy-állapotú szülőktől 1625-ben született. Családjáról, gyermekkoráról és első iskoláztalásáról mit sem tud az utókor; apjának és anyjának még csak neveik sem maradtak reánk. Az apáczai református papi-lak ugyanis, hol mindezekre nézve legalább némi fölvilágositást kellene találnunk, a községet 1793-ban elpusztított nagy tűzvész alkalmával az anyakönyvekkel, a levéltárral és egyéb az egyházközség múltjára vonatkozó irományok legnagyobb részével együtt a lángok martalékául esett; ami keveset pedig ezen alkalommal még megmentettek, azt, az 1868. évben a községben másod ízben dúlt nagy tűzvész emészté. Magának Csere Jánosnak születési évét is, csak az ő »Encyclopaediá«-jából tudjuk, hol is a történeti részben — a 312. lapon — előszámlálván az 1625. évnek nevezetesebb eseményeit — talán önbecsének tudatában és halhatatlanságának előéletében — végül megjegyzi, hogy a könyvnek az írója is ebben az évben „születtetett“. Ami a családi nevét illeti, arra nézve még a saját írása után is bajos volna az eligazodás. Kezdetben a Tsere, majd a latinos Chierj nevet használta; utóbb azután ezen nevet egészen mellőzve hol Apátzai-, hol meg Apacius, sőt Apaccusnak is írja magát. — Ily különböző alakokban menvén át neve az utókorra, a későbbi íróknál is …
Tovább a műhöz
Az én utam
- Tutsek Anna
- 1936
Tavaszi szél fodrozza a Duna hullámait. Látom szobám ablakából. Csodaszép panoráma. Szemben a Margitsziget zöld, dús lombozatával úgy pompázik a fodros vizen, mint egy smaragd ékszer a fénylő ezüstös selymen. A túlsó parton, ott távolabb, az Országház emelkedik. Kőcsipkés, csúcsíves tornyai visz-szatükröződnek a vízben. Mintha onnan lentről, a mélyből, a vizikirály palotájának tükörképe látszana. És amint nézem, nézem, egyszerre csak csodálatosképpen keskenyebb és keskenyebb lesz a víz medre ... a part közelebb jön, a Margitsziget eltűnik és — milyen különös — ott, ahol még az előbb az Országházat láttam, most egyszerre mintha hegyek emelkednének a távolban. Mind magasabbra és magasabbra. A Duna vize szőke és selymes lesz, s halk, szelíd csobogással fut a part mentén. Oh ismerem, jól ismerem ezt a szelíd kis szőke folyót. Hátán nem hord büszke hajókat, de nem is haragszik meg soha. Ez a Szamos, a szőke, szelíd Szamos ... És a hegyek, amelyeket ott látok, sötét fenyőerdőkkel koszorúzva és elmúlt viharok emlékeit őrizve ... A Királyhágó sziklás csúcsai ... A gyalui Havasok... A Csillaghegy, Brétfő, a Szentgyörgy-hegy ... a Felek... a Házsongárd és a Fellegvár... a Fellegvár, mely örök idők óta és idők végezetéig őrt áll egy alvó város felett... Hol vannak... oh, hol vannak ezek a hegyek, sziklás csúcsok, szelid hajlatú szőlődombok, ői’t álló …
Tovább a műhöz
Egy történet elmesélésével kezdem, amely nem közvetlenül saját élményem. Mások elbeszéléséből szereztem tudomást a dologról. Ebben azonban nincs semmi rendkívüli. Hiszen így vagyunk a történelmi források diskurzusaival, s - végső soron - magával az egész történelemmel. A kilencvenes években, amikor Losonczy Géza életrajzával foglalkoztam, pályázatot adtam be valamelyik kuratóriumhoz. A kuratóriumi ülésen az egyik tag a mellette ülő másiktól egyszer csak halkan megkérdezte: „Két Kövér György van? Egy 19. százados gazdaságtörténész és egy 1956-os biográfus?” A válasz megnyugtató volt az identitásomat illetően: „Nem, a kettő egy és ugyanazon személy.” Miután a történetet mindkét beszélgető féltől hallottam külön-külön (jókora időeltéréssel), teljesen hihető, mégis elgondolkodtató volt. Egyértelműnek tűnt, hogy a szakma, a történészek számára nehezen egyeztethető össze a 19. századi gazdaságtörténet és a 20. századi politikusi életrajz írása. Adódik tehát a kérdés: valóban van ebben a kettősségben valamifajta inkompatibilitás, netán deviancia, vagy éppen kalandorság? Vajon énbennem hogyan egyeztethető össze ez a kétféle érdeklődés? Vajon az egyik elől menekülve, vagy épp kikapcsolódásként űzöm időnként a másikat, netán ezáltal valami olyasmit keresek, amit az elsőben is szeretnék megtalálni, csak valamilyen ok miatt nem lehet, vagy nem …
Tovább a műhöz
Arcvonásait elsősorban a Barabás Miklós-féle metszetről ismerjük, sudár termetét pedig az a kis szobor önportré idézi elénk, amely mellé a játszi képzelet Vasvári Pált, Lővei Klárát és Brunszvik Terézt is odavarázsolja. Előttük loknis hajú, kandi tanulóleánykák, köröttük 1848/1849 ismert alakjai, attribútumai, a háttérben pedig felsejlik a tiroli hegyek karéjozta ’sziklafej’ és rajta a híres-hírhedt várbörtön, a kufsteini ’kőkoporsó’... E fantázia szülte tabló központi szereplője: Teleki Blanka grófnő, akivel - Kertész Erzsébet nagysikerű életrajzi regényének és a Sáfrán Györgyi rangos forrásgyűjteménynek hála - népszerűség tekintetében kevesen vehetik fel a versenyt történelmünk jeles nőalakjai közül. Teleki Blanka (1806-1862): a nemzeti nőnevelés úttörője és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc híve, mártírja. E lexikontömörségű és szikár meghatározással ellentétben az utókor a grófnőről szólva a kitüntető jelzőket és szóvirágokat csak úgy ontja. 'Múlhatatlan ragyogású’, 'tüneményes’, ’vértanú-fényességű’, ’hős lelkű’, ’fölséges’ nőalak, akit (az irodalomtörténész Nagy Miklós szerint) „lelki ereje, szenvedélyessége, a mindennapok világától való távolmaradása, mind az Antigonék és a Racine-i heroinák testvérévé emeltek”. Van, aki Blanka helyét 1848-ra utalva 'március leányainak’
sorában jelöli …
Tovább a műhöz
Az embernek természetes ösztöne, hogy a maga és a világ megértésére törekedjék, s kutassa azokat a törvényeket, melyek irányítólag befolynak mindennemű életre, úgy arra, mely benne, mint arra, mely kívüle él. Ez az ösztön folytontartó munkát szül, mely lépésről-lépésre mind nagyobb világosságot derít a szóban forgó kérdésre. Ám ez a világosság csak bizonyos korszakokban tör elő oly hatalmasan és hirtelenül, s érint oly fontos viszonyokat, hogy szélesebb körök figyelmét is fel tudja kelteni, s a harcz szinterét a kutatók szűk táborából áthelyezi a laikusok nagy tömegébe. Az ujabb kor a külső világ felismerését illetőleg három ily kitörést tud felmutatni, a melyek következtében felfogásunk a természetről nagy és döntő változáson ment keresztül.
Mintegy háromszázötven évvel ezelőtt Kopernikus annak a merész gondolatnak adott kifejezést, hogy a föld nem középpontja a világegyetemnek, hanem a többi bolygóhoz hasonlóan a nap körül forog. Ezt a gondolatot csakhamar kibővitették oly irányban, hogy napunkon kivül még sok más nap is van, melyek mindegyike megint középpontja egy-egy más bolygó-rendszernek, s ez a gondolat több évszázadon át élénk vita tárgya volt, mignem véglegesen diadalt aratott. Az uj megismerés következtében az ember egészen uj szempontból nézhette a világot: a föld és az emberi élet megszűnt az a középpont lenni, mely körül minden egyéb …
Tovább a műhöz
"A magyar lovasság a mohácsi veszedelem után gyorsan átalakul. A támadók fegyverneméhez alkalmazkodniok kellett a védőknek. A törökök könnyű lovasságának sikerrel csak könnyűháti lovassal lehetett ellenállni. A szükség, a kényszerűség tehát arra bírta a mieinket, hogy felhagyva a nyugattól átvett nehéz fegyverzetű lovassággal, visszatérjenek az ősi harcmódhoz és a könnyű fegyvernemhez. A XVI. század harmincas és negyvenes éveinek harcaiban imitt-amott még találkozunk ugyan nehéz magyar lovasokkal, de már a könnyűháti lovasság, vagyis la huszárság viszi a vezetőszerepet. Ezernyi tapasztalat bizonyította, hogy a töröknek csak az ilyetén lovassággal lehet sikerrel ellenállni. Batthyány Ferenc bán, e kitűnő katona, a tapasztalat alapján írta volt, hogy ahol ezer lovon való huszár vagyon, ott hatezer török sem rabol bízvást..."
Tovább a műhöz
Eredeti részletek gróf Pálffy-család okmánytárához (1401-1653) s gróf Pálffyak életrajzi vázlatai
- Jedlicska Pál
- 1910
A figyelmes szemlélő az emlékszerű díszes épületeknél leginkább az épület tervezője, az építési terv végrehajtója, a faragványok, szobrok művészei s a festések, műipariemlékek mesterei iránt érdeklődik. Rendesen kevésbé veszi a szegény napszámosokat, kik verejtékkel hordtak téglákat, homokot, meszetaz épülethez s legnagyobb mérvben viselték a nap terhét és hevét. Édes hazánk történelmének nagyszerű palotája kétségkívül további és folytonos fejlesztésre szorul. Ehhez új s különleges építési anyag kivántatik, mely nem oly könnyen található, mint az épületek, házak téglái s homoka. E különleges anyag:- az eredeti kiadatlan történeti adatok, melyeknek ritka téglagyárai a levéltárak. Hazai történetírásunkhoz való élénk s hazafiúi hajlamom ily anyag gyűjtésére, következőleg szerényebb történeti munkásságra ösztönzött, s annak hatása alatt írtam meg jelen munkámat, mely sok tekintetben folytatása «Adatok erdődi báró Pálffy Miklós, a győri hősnek életrajza és korához 1552—1600» ez 1897. évben megjelent eredeti forrásmunkámnak, melyben a gróf Pálffy család levéltárából 840 eredeti okmány — részint egész terjedelemben, részint szabatos kivonatban — más levéltárakból pedig 320 eredeti oklevél foglaltatik. Jelen munkám 1044 eredeti okmányt és okmánykivonatot tartalmaz a gróf Pálffy család levéltárából s 65 eredeti kiadatlan okmányt a …
Tovább a műhöz
A m. tud. Akadémia Fáy András születésének százados évfordulója alkalmából a Lévay Henrik-alapítványból 500 frt jutalmat tűzött ki «Fáy András életrajza s munkáinak kritikai méltatása» czímű pályakérdésre. A kitűzött határidőre (1887. szept. 30.) négy pályamű érkezett be. Az 1888. május 3-án tartott nagygyűlés elfogadván az I. osztály javaslatát, e munkának itélte a jutalmat a következő birálat alapján: «A II. sz. minden tekintetben felülmulja társait. A Fáyra vonatkozó adatokat úgy látszik teljesen felkutatta és összehordta s a családi levéltárból és Fáynak igen gazdag kézirati hagyatékából számos ismeretlen adatot először hoz napfényre. A szerző ez adatgyűjtő buzgalmát kiegészíti kutatásának sokoldalúsága; épen úgy érdeklődik hősében az író, mint a nyilvános élet és egyházi ügy bajnoka iránt, mindeniket érti és méltatja, több-kevesebb szerencsével jellemzi. Előadása mind végig gondos, bár egyenlőtlen és terjengős. A sok részlet nem egyszer, a helyett, hogy a hőst kidomborítaná, elnyomja; máskor meg az alap túlszéles, Fáy-alakjához képest. De egyforma szeretettel vázolja Fáy kiváló és sokoldalú munkásságát a közügyek terén, s bár a túlbőség itt is nehezíti az áttekintést, a munkában újabb irodalom- és műveltségtörténetünk becses adalékot nyer. Az I. osztály jutalomra érdemesnek itéli a müvet; s megvárja a szerzőtől …
Tovább a műhöz